Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

A politika megeszi az agyunkat – Michelle és Robert King: Braindead

A Braindead a testrablós science fiction, a felrobbanó agyak látványától sem tartózkodó horrorfilm, és az aktuálpolitikai szatíra meglepő és mulatságos találkozása. MONITOR

Az amerikai sorozatipar jó viszonyt ápol a politikával. Míg Hollywood kerüli a politikai témákat, és ha állást is foglal, azt is általában egy műfaj szabályrendszerébe kódolja (például a jó és rossz harcára építő westernben vagy szuperhősfilmekben), a tévésorozatok már bátran szerepeltetnek politikusokat főhősként. Ha nem is ezek a szériák döntenek nézettségi csúcsokat a televízióban, azt Kártyavártól Bosson át Az alelnökig több alkotás is bizonyítja, hogy akár kultszériává is válhatnak a szennyest kiteregető, és a hatalomgyakorlás mechanizmusát izgalommal és iróniával tálaló sorozatok.

A Férjem védelmében című ügyvédes sorozattal nevet szerzett szerző-házaspár, Michelle és Robert King ezúttal a testrablófilmek és a szatíra felől közelített az amerikai aktuálpolitikához, mert úgy érezték, a radikalizálódó politikai kultúrát csak radikális módszerrel lehet feldolgozni. A Braindeadben meteorral érkező űrrovarok másznak be az emberek fejébe, eszik meg az agyukat, és kotorják ki onnan a maradékot. Az emberekre először mintha jó hatással lenne, hogy megszabadulnak az egyik agyféltekéjüktől: a mozgáskoordinációjuk ugyan akadozik, de egészségesen kezdenek élni, nem isznak alkoholt, rendszeresen futnak, és rákapnak a nyolcvanas évek újhullámos zenéire. De aztán hamar felszínre buknak a káros mellékhatások: megundorodnak a szextől, és szélsőségessé válik a véleményük.

Az űrrovarok jó taktikusok: elsősorban a Capitoliumon akarják átvenni a hatalmat. Demokraták és republikánusok agyát is előszeretettel fogyasztják, hogy aztán a szélsőségek összedolgozva készítsék elő a terepet a Föld letarolásának. A King-házaspár arra használja a testrablós sci-fik jól ismert narratíváját, hogy felnagyítsa és kiforgassa az amerikai politikát uraló radikalizmust, populizmust, és döntésképtelenséget. A valóság alig leplezett szatírája a Braindead, amely a 2016-os választási kampány alatt játszódik, többször Donald Trump és Hillary Clinton neve is elhangzik a híradásokban, miközben a fordulatokban az elmúlt év eseményei kísértenek.

A Braindead alkotói olyannyira ügyeltek rá, hogy a sorozat mindvégig aktuális maradjon, hogy még a forgatás alatt is újraírták a későbbi részek forgatókönyveit. Igyekeztek már-már katalógusszerűen végigvenni, mi a baj az amerikai és a világpolitikával. Fekete humorral telített, frappáns kis mellékszálakban bontják ki, hogyan zárja ki az értelmes együttműködés lehetőségét a radikalizálódó politikai nyelvezet, hogyan izmozik a pártokat pénzelő nagytőkés, ha a gazdaságra kedvezőtlen döntés születik Washingtonban, és hogyan vezetik a dühüknél fogva a saját választóikat a pártok, és hozzák létre a saját „civil mozgalmaikat” (az Egy Ügyűeket). És ha esetleg elvesztenek egy szavazást, akkor sincs gond, mert gyorsan újradefiniálják a győzelem fogalmát.

Kingék az agyevéssel kifejező metaforát találtak arra, hogyan mossa át az emberek gondolkodásmódját a harcos retorika, amely szitokszót farag értéksemleges fogalmakból (a liberálisból és a republikánusból), és amelynek végpontja, hogy az ellenfélből ellenség lesz, akit már nem tekintenek embernek. Szatírájuk sok szempontból mégis életlen marad. Egyszerűen azért, mert a valóság sokkal tragikomikusabb annál, amit ők kitalálnak. A kortárs humor egyik legfontosabb kihívásával kell szembenézniük: hogyan parodizáljuk a valóságot, amikor a valóság már önmaga karikatúrájává vált? Lehet Donald Trumpnál szélsőségesebb politikust írni egy sorozatba? Lehet annál abszurdabb egy taktikázó időhúzás a szenátusi ülésen, mint amikor Ted Cruz 21 órás beszédet tartott, hogy késleltesse a számára kedvezőtlen eredménnyel járó törvényhozási folyamatot?

A Braindead akkor tud igazán csípős szatírát megfogalmazni az amerikai politikáról, ha következetesen végigviszi annak a zsánernek a szabályait, amely szerint játszik. Amikor az összejátszó radikálisokat egymással párzó űrrovar-királynak és -királynőnek mutatja, a szíriai menekültek számára épített internálótáborokat pedig az űrrovarok keltetőinek. Vagyis amikor elmegy a falig, és nemcsak képletesen, hanem konkrétan is meghúzza a ravaszt, mert szó szerint értelmezi a harcos retorikát. Ha háborúban áll a demokrata és a republikánus, miért ne lőnék le egymást?

Legalább Godard óta tudjuk, hogy ha pisztoly akad egy filmben, az előbb-utóbb el is fog sülni, a Braindeadben viszont épp az vesz vissza a bűnös élvezetből, hogy ritkán sül el benne a fegyver. Bár a radikalizálódás metaforáját végiggörgeti a történeten, a camphatásokat sem nélkülöző agyevések és fejrobbanások ellenére is ritkán ragadtatják magukat olyan tettre a filmbeli politikusok, amit hús-vér alteregóik ne tudnának könnyedén felülmúlni. A sorozat gyakran elveszik az apró-cseprő barikádharcokban, amiket nem tud izgalmasan tálalni, mint például a több ezer oldalas költségvetés átnyálazását, a szenátusi szavazást hátráltató ülősztrájkot, vagy a CIA eligazítása utáni szivárogtatást.

A fő történetszál – egy demokrata szenátor húga, Laurel otthagyja az alulfizetett doku-rendezői pályát, hogy kisegítse bátyját Washingtonban – sem tartogat meglepetéseket, és bár Laurel románca a republikánus szenátor vezérkari főnökével nem mentes a negyvenes évekbeli screwball komédiák szórakoztató adok-kapokjától, ez önmagában még nem tölti fel kellő suspense-zel a sorozatot. Nem emeli a Braindead élvezeti értékét az sem, hogy gyakran következetlenül vezeti a történetét, hol elhagy szálakat (mi lesz Luke fertőzött babájával? miért nem keresi senki a lelőtt szenátort?) és bedob deus ex machina megoldásokat (ld. Gustav foglalkozását).

Provokatív felvetésével és aktuálpolitikától sem visszariadó bátorságával a Braindead az őszi sorozatszezon egyik legmerészebb újoncának ígérkezett, de Kingék nem mertek messzire rugaszkodni a testrablós horror terepén, így nem is találtak fogást a tragikomikus választási kampányon. Bár a koncepció eredeti és érdekfeszítő, a Braindead végül csak Jonathan Coulton felvezetőivel tud igazán újat mutatni, amelyekben a dalszerző egy szál gitáros folkdalokkal foglalja össze az előző részek tartalmát. Coulton semmibe veszi a szabályokat, a negyedik falat áttörve kommentálja a sorozatot, és szomorkodik, ha megfertőződik az egyik hős cicája. Legalább annyira poénokra, mint a történésekre hegyezi ki az összefoglalót, egyszer pedig, mert „úgy tartja kedve”, a Gunsmoke egy régi epizódját eleveníti fel a Braindeadé helyett. A sorozat is elbírt volna ugyanennyi, felszabadult öniróniát, hogy felnőjön a sokat ígérő, de annak csak töredékét teljesítő alapötlethez.

 

Címkék

Nyár, Cigánygyilkosságok, Cseh Tamás, Titanic 2017, Netflix, Díjak, HBO GO, sorozat, Tárlat, cikk, Horror, szörnyek, francia film, Boyle, Berlinale, Tóth Barna, producer, báb, új magyar film, MaNDA DVD, 60-as évek, Gauder, Kultfilmek, vizsgafilm, Tudományos filmek, Örökmozgó, Oscar, KAFF 2017, Jelenidő, Észt filmhét, fantasy, Anilogue, alkotó, Elek Dóra, Filmtörténet, Almodóvar, A hetedik Star Wars film, Aranyélet 2., Jancsó, Dokumentumfilm, Amrita Sher-Gil, Pixar, Wajda, rassz, Bertolucci, olasz film, vámpír, Török Ferenc, Tábor, Gólem, Aranyglóbusz, Ukrán film, Cseh filmek, Szolnok, Oscar-jelölt, Verzió, disztópia, építészet, Felújított filmek, Forgalmazói filmnapok, Szépművészeti, Hajdu Szabolcs, finn filmnapok, forgatókönyv, Interjú, Kormákur, Mark Ruffalo, Fliegauf, , Tinédzser, Magyar Kultúra Napja, babona, Retro noir, Művészetek Völgye, popzene, Kincsem, Diplomamunka, Jéger, német film, ELTE, Csányi Sándor, krimi, 2. Magyar Filmhét, Artmozik éjszakája, Televízió, diplomafilmek, Röhrig Géza, Filmrendező, Tiszta szívvel, Inkubátor, Amszterdam, Herczeg Attila, DVD bemutató, Vígjáték, dán, western, Jeles, Ősz Gábor, Magyar film fesztiválszereplés, Love story, monográfia, zene, Kvíz, Dyga Zsombor, Filmhét, Valentino, Uránia, Maya Forbes, bagoly, Transz, Titanic Filmfesztivál, Bill Condon, Carrie Fisher, Guinness, halálhír, Titanic, farkasember, Kino, Greengrass, Cannes, expresszionizmus, Beatles, Filmalap-Filmarchívum, The Affair, Anilogue 2016, magyar sorozat, LuMu, Sára Sándor, jelölés, 1920, Akadálymentesen, Visszanéző, Wegerer, Antal Nimród, doku, Jeff Nichols, Készülő film, háborús film, Filmnapok, Történelmi magánügyek, filmkritika, Tomit., Kaszkadőr, Cassell, buli, thriller, HBO, Cinefest 2016, Filmalap, filmtörvény módosítás, Sopsits, Magyar Nemzeti Galéria, animáció,