Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Egyszerűen elegáns. Észtekkel, karanténban

Észt Hét

2020. május 7-10.

Az esztofileket feltehetően nem érte különösebb meglepetés, amikor arról értesültek, az első távmozis fesztivált az észtek hozták létre Budapesten. Az ország függetlenségének kivívása  óta markánsan megmutatták, mire képesek önállóan. Történelmüket oly sok kis nemzetéhez hasonlóan az elnyomások és a nemzeti kitartás dialektikája alakította. Az évszázadok során számtalanszor kellett a legkisebb rosszat választaniuk, jól tudják, hogyan lehet ezt elegánsan csinálni, ami elsősorban a megoldások egyszerűségében érhető tetten. Napjainkban egyszerre figyelnek nehéz múltjukra, a népi hagyományokat is életben tartják, ugyanakkor a jövő, az információs társadalom felé indultak el, s kortárs megoldásokkal, a 21. században aratnak sikereket. Az idei Észt Hét mind létrejöttében, mind filmválogatásában jól jellemezte napjaink Észtországát.

A koronavírus miatt elmaradt a 13. Észt Hét? A hátrányból ismét előnyt kovácsoltak, s a szokásos március helyett májusban a Budapest Film égisze alatt egy híján levetítették a filmeket. Egyszerű, de szép gesztussal karantén-időben is sikerült fesztivállá tenniük az eseményt. Az első vetítés előtt ugyanis a mozi szívszorítóan üres széksorai előtt megjelent az Észt Köztársasaság budapesti nagykövete, Kristi Karelsohn, valamint a budapesti Észt Intézet igazgatója, Kreet Paljas, s lényegretörő szavakkal megnyitották a fesztivált.

 

A programból az Orcád verítékével (Tõde ja õigus / Truth and Justice, r: Tanel Toom, 2019) maradt ki, amit alkotói nagyvásznon szeretnének majd megmutatni. Nagyon várjuk, mert a világhírű regényíró, Anton Tammsaare könyvéből készült film Észtországban egy hónap alatt vált minden idők legnézettebb észt filmjévé.

Az Unikornisok nyomában (Ükssarvik / Chasing Unicorns), mint ez az ironikus plakátjuk is bizonyítja, az Orcád verejtékével által megelevenített, hagyományos észt kitartás vonalát folytatja a 21. században. A startupok világában játszódó alkotás író-rendezője, Rain Rannu maga is tech-vállalkozó, 19 évesen alapította első cégét. Portréírója így jellemezte Rain és hazája viszonyát a technikai újdonságokhoz: „Napjainkban Észtország a Skype-on kívül rengeteg technológiai startup révén ismert, és ne feledjük azokat sem, amelyeket a kormány kezdeményezett, az E-residency-t és társait. Rain úgy érzi, mindez alapjaiban változtatta meg a játékszabályokat. >>Az évek során azt a képet alakítottuk ki magunkról, hogy olyan ország vagyunk, amelyik nem fél teljesen új és hatalmas kihívásokat nemzeti szintre emelni. És ez az észt cégek számára is nagy mértékben hasznos, mert az újítás és a technológia minőségjegyével látja el őket. A cégek profitálnak Észtország jó hírnevéből, és viszont, a cégek növelik Észtország hírnevét. Úgyhogy ez egy pozitív öngerjesztő folyamat<<.”

A film a nemzeti, nemzedéki öniróniát ötvözi mindennapjaink kritikájával. Könnyed, természetesen szabad kritikával: a mai huszonéveseket nem bénítja a tehetetlenség, hiszen van esélyük megtalálni a kiutat. A rendszerváltás után szocializálódott generáció összetetten gondolkodik, idegen tőlük a pozitív-negatív szembeállítás. Mérlegelnek, s ennek nyomán senkit és és semmit nem fogadnak el gondolkodás nélkül. Õie (Liisa Pulk) a kisvárosi könyvelő megelégeli, hogy idősödő macsó főnöke használja ugyan a tudását, fizetésemelést azonban csak akkor adna neki, ha hajlandó lenne „kedvesebben viselkedni” vele. A #metoo-ra történő utalás leheletfinom, épp csak jelzi a film, hogy ez a generáció felismerni és kezelni is képes a zaklatást.

A lány Tallinnba utazik, s részt vesz egy startup találkozón. A sok agyament ötlet mind támogatóra talál, Õie életmentő, dizájn biciklis védősisakja azonban túl valóságközeli, a kutyát sem érdekli. Tõnunak (Henrik Kalmet) ugyancsak nem terem ott babér, mert a fiú rendre belebukik vállalkozásaiba, s ha Észtországban egyszer megbuktál, véged, kis ország, mindenki megtudja. A folytatás kitalálható: a két fiatal szövetkezik, Palo Alto pólófeliratból valósággá válik, s a két fiatal magánélete is elrendeződik. Mindeközben persze rengeteg – a legkevésbé sem dicsőítő, bár esetenként már-már ismeretterjesztő jellegű - szó esik az olyan közismert, észt közreműködéssel létrejött vállalkozásokról, mint a Skype, vagy a hasonlóan zseniális Transferwise, valamint arról, hogy a startupok kormányzati támogatást élveznek Rain filmgyártó cége a beszédes Tallifornia névre hallgat, s jelszavuk mi is lehetne más: „Let’s make something different!” – természetesen angolul, mert Észtországban a jó közoktatásnak köszönhetően a fiatalok szinte kivétel nélkül tudják napjaink világnyelvét.

A vállalkozás szabadságának garanciája a szellemi és a fizikai határok megszüntetése. Rain generációjának alapélménye, hogy a globalizált világban lehet a „semmiből jönni”, bárki alapíthat sikeres vállalkozást. Észtország minden jel szerint kedvez az önszerveződésnek, annak, hogy egy-egy kisebb közösség – legyen az régió vagy éppen szakma – leginkább decentralizáltan képes hatékonyan működni.

Nem meglepő, hogy a film már dvd-n is elérhető és telefonról is lekérhető .

A távmozi-fesztivál már ennél az első alkalomnál sikeresnek bizonyult. A vetítésen 153-an vettek részt, s a fesztivál-érzést erősítő, a rendezővel folytatott beszélgetésre is 45-en voltak kíváncsiak.

A film főszerepét alakító, színészcsaládból származó Henrik Kalmet az egyik legsokoldalúbb fiatal észt tehetség, aki a filmek mellett színházban és televízióban egyaránt dolgozik. A nálunk is bemutatott Keresztszélben című filmben például Martti Helde rendezőasszisztense volt.  

Helde új filmje, a Skandináv csend (Skandinaavia vaikus; Scandinavian Silence, 2019) észt-francia-belga koprodukcióban készült. A két rész fekete-fehér+egy rész fekete-fehér és színes komponensű anyag a sikeres első filmet követő útkeresés nyomát viseli magán. Sokat akar mondani, nem kívánja túlbeszélni, s mindezt szépen szeretné megformálni.

Ez utóbbi szándék maradéktalanul teljesült. A varázslatos képvilág - a Keresztszélben során már bizonyított Erik Põllumaa és Sten-Johan Lill – és a lenyűgöző zene (Mick Pedaja) gyönyörűen működik együtt, ami a vágó Jaak Ollino Jr. figyelmes munkáját is dicséri.

A filmet csodálatos fekete-fehér természeti képek, erdő, sziklafal, háborgó víz képei nyitják, majd két fekete-fehér fejezet következik. Képanyaguk csaknem ugyanaz, szövegüket pedig egy-egy monológ alkotja. Mint egy videojátékban: a játszó személytől függően változó, de lényegében ugyanazt a pályát járják be. Tom (Reimo Sagor) egy havas erdei úton gyalogol, s egy nő, Jenna (Rea Lest) fölveszi a terepjárójával. Az első részben a férfi, a második részben a nő monológját halljuk a kocsiban. Kettejük szövegtöredékeiből az rajzolódik ki, hogy testvérek, s brutális apjuktól nagyon sokat szenvedtek. A férfi szexuálisan is zaklatta a lányát. Tom mindvégig érezte, meg kell mentenie a húgát, s meg is tette. Hogy hogyan, az homályban marad, bár nem kitalálhatatlan. A testvérek tíz év elteltével találkoznak, időközben a fiú börtönben volt. Betérnek egy vendéglőbe, ott lekurvázzák, le-gyilkosozzák őket, majd Jenna bemegy a férfimosdóba, és kézzel kielégít egy férfit. A triptichon harmadik, fekete-fehérből színesre váltó eleme az úgynevezett valós cselekmény.

A film elbeszéléstechnikája sajátosan elegyíti Kurosawa, Bergman és Tarkovszkij hatását a 21. századi repetitivitással. E túlnyomórészt széttartó elemek tényleg csak elegyednek: egy tehetséges ember kísérletezését mutatják, kohézió híján szervesülni nem tudnak. Helde a Bergman-hatást inkább a svéd rendező „tökéletes írásaira”, azaz a szövegeire vezeti vissza , a filmjei nem tettek rá akkora hatást. A csodálatos tájképeket utólag vették föl, mert klausztrofóbiásnak, súlyosan  nyomasztónak találták az autó belsejében zajló jeleneteket. A Heldénél elsődleges formai elgondolást ezúttal a számos enigma dacára sem sikerült a film végéig kitartó érdeklődést kiváltó történettel ötvözni.

A vetítést követő beszélgetés egyik sarkalatos pontja is az volt, mennyiben tekinthető Észtország a címben megidézett Skandinávia részének. Helde az északi emberek hézagos kommunikációját, az elfojtásokat, az ezekből adódó félreértéseket s fatális következményeit  kívánta megjeleníteni, s az őszinte kommunikáció elengedhetetlen voltát hangsúlyozta.

Martti Heldét fiatal kora dacára a filmnyelv legismertebb megújítóival hozzák párhuzamba, az említetteken kívül a Keresztszélben idején készült, brilliáns Superbia kapcsán éppen Tarr Bélához hasonlítják. A Skandináv csend az 54. Karlovy Vary Filmfesztiválon mutatkozott be, s az Europa Cinemas Label díjával jutalmazták.

A hétvége az ifjúsági és animációs filmek jegyében telt. Az Eia és a bagoly /Eia jõulud Tondikakul / Phantom Owl Forest, 2018) rendezőjének első játékfilmjét a Berlinale Generations szekciójában mutatták be, s Pólusok címmel (Polaarpoiss / Polar Boy) az Észt Héten Budapesten is láthattuk. A tízéves Eia (a tüneményesen tehetséges Paula Rits) nagyon ügyesen rajzol, s a karácsonyi vásáron egy naptárból másolt állatportrékkal arat sikert. A szülei nagyon elfoglaltak, s a téli szünet idejére a kislányt kénytelenek elvinni a számára ismeretlen Otthoz (Jaan Rekkor). Az ízig-vérig városi Eia hamar föltalálja magát az erdő közepén fekvő dél-észtországi tanyán, könnyen megbarátkozik a vidám háznéppel. Hamar kiderül, hogy Jete (az énekes Liis Lemsalu) fényképezte azt a naptárt, amiből Eia rajzolt, s az éles eszű kislány előtt az sem sokáig marad rejtve, hogy Ott nem pusztán családi ismerős. Mindeközben a környező erdőt, s vele a tanyát is veszély fenyegeti. A részeges, nemtörődöm Raivo (Juhan Ulfsak) szánja-bánja, de a birtokát szó szerint elitta, s az új tulajdonos ki akarja vágatni a fákat. Ezt csak úgy lehetne megakadályozni, ha nyomára bukkannának annak a ritka, védett bagolyfajtának, amelyről a tanyát is elnevezték.

Anu Aun rendező leleményesen ötvözi a karácsonyi családi film-sémákat az észt hagyományokkal. A hóval borított táj, az erdők varázslatosak, titokzatosak, a szereplők közti kapcsolatok bonyolultak, az események pedig egyszerre realistán kortársak és örökérvényűek. A „lehető legkevesebb cukormáz” elvet követve kezeli a konfliktusokat is, a természetvédelem témáját is, s ennek dramaturgiai vetülete az, hogy a szereplők a gyerekfilmekben megszokottnál összetettebb, ellentmondásosabb karakterek. 

Az animációs blokk néhány darabját az Anilogue-on már láthattuk, akkor Chintis Lundgren mesterkurzust is tartott, , külön érdekes volt megfigyelni, hogyan hatnak egymásra a filmek  egy másik kontextusban.

Sergei Kibus doku-animációja, a Teofrastus olyan, mintha egy egészestés film bevezetése volna. Mi mindenesetre szívesen néztük volna tovább a Teofrastus Bombastus Filippus Aureolus von Hohenheim hangzatos névre (sem) hallgató önfejű macska viszontagságait, amely az 1980-as évek, a szovjet éra vidéki és tallinni mindennapjait is megelevenítette.

Riho Untot nálunk sem kell bemutatni, a világhírű rendező Master-jét is láthattuk, ahogyan tavaly az Anilogue-on is örülhettünk egészestés filmjüknek, amit  Jancissal rendeztek. A Szárnyak balek feltaláló főszereplője, Jaan Tatika a tyúkok (kezdetben) lelkes asszisztálásával próbálja legyőzni a gravitációt, az inspirációt Leonardo da Vincitől meríti. A tudomány szép dolog, a kísérletezés is fontos, az asszony meg, tudjuk, ingatag. 

Mari Kivi közkinccsé tette Kontakt című alkotását, így lépésről lépésre követhetik az animációkedvelők, hogyan kísérletezik a rendező az emberi kapcsolat/elektromos kontaktus jelentéseivel. A film különös hangulatát a remekbe szabott hangkulissza, Tanel Kadalipp munkája alapozza meg.

Mari Kivi: Kontakt

Anu-Laura Tuttelberg Tél az esőerdőben-je vegyes technikájú, a képanimálást ütközteti a bábanimációval. Az extrém gyors, valódi tájakat ábrázoló filmfelvételek erdeiben, vizeiben szokatlan textúrájú, porcelánsimaságú élőlények: állatok, növények mozognak, nőnek, nyüzsögnek, szaporodnak. A film ritmusához pontosan időzített zene feszültséget sugall, azt a rendkívüli erőt, ami egy folytonos harcban működő ökoszisztéma sajátja. Az alkotás 16 mm-es filmanyagát eredeti helyszíneken, Mexikó és Peru trópusi erdeiben rögzítették.

Kaspar Jancis Az űrhajóssal a szokásosnál mélyebben húzott be bennünket sajátos világába; a jobbára vicces jelenetek melankóliája nagyon megérinti a nézőt. A panellakásba zárt idős férfi próbálja tartani magát az űrhajós múlt hősiességének ismérveihez, de vajon lehet-e? Ha igen, meddig? S főleg mit szól ehhez a családja?

A vad farkasok völgyén túl Chintis Lundgren Toomas-sorozatának újabb abszurd darabja. A rendező magához híven központi témáját, a függetlenség-párkapcsolat ellentmondásait dolgozta ellenállhatatlanul poénos történetté. Toomas most elbocsátott értelmiségi, mérnök, aki jobb híján felcsap dzsigolónak. Viivi, a felesége babát vár, s mert ő is beszorítva érzi magát a szerepébe, feminista témákkal kezd foglalkozni. Vajon meddig tudják leplezni egymás előtt külön útjaikat?   

A Lotte és az eltűnt sárkányokat ugyancsak láthattuk az Anilogue-on. Az észt kisgyerekek körében méltán népszerű Lotte-sorozat e harmadik részében Lotténak, a kutyalánynak húga születik. Lotte, mint a legtöbb gyerek, nehezen viseli az új helyzetet. Barkácsfalvára kissé habókos tudósok érkeznek: Karl, a mosómedve, és Viktor, a hal a világ legősibb állatfaja, a tűzokádó sárkányok után kutatnak. A népdalgyűjtő versenyen ugyanis az nyeri a fődíjat, akinek sikerül rögzítenie a sárkányok énekét. Lotte és kishúga, Roosi persze nem maradhatnak ki a kalandból, s a közösen átélt élmények egy életre szövetségessé teszik a kislányokat.

A vetítéseket beszélgetések követték, s az sem volt ritka, hogy zoom-borozásba fordult az este. Fesztivál volt, hátrányból előny megoldásokkal, észt módra.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322