Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

„Sikernek venném, ha a filmem alatt csókolóznának” – Beszélgetés Schwechtje Mihállyal

Czirják Pál fotója
 
Cigánytelepen játszódó kisfilmje, az Aki bújt, aki nem az idei Friss Hús Rövidfilmfesztivál egyik legnagyobb dobása volt, ami május 24-én mozikba is kerül A fa alatt című izlandi fekete komédia kísérőfilmjeként. Schwechtje Mihállyal a mögötte megbújó szociális problémákról, az online zaklatásról szóló nagyjátékfilmjéről, Terápiáról, #metoo-ról és arról is beszélgettünk, miért nem tudnak eljutni a jobbnál jobb magyar kisfilmek a közönséghez. INTERJÚ

Hogyan született meg benned az Aki bújt, aki nem ötlete?

Olvastam cikkeket az alaphelyzetről, és annyira megráztak, hogy írtam róla egy filmet. Nyilván naiv dolog azt gondolni, hogy egy kisfilm sok helyre eljuthat, de az mozgatott, hogy behozzam ezt a problémát a köztudatba. Van személyes kötődésem is a témához, többször zsűriztem már a Gyerekszem Filmfesztiválon, ahol intézetis gyerekek filmjeit is vetítik, és tavaly én is tartottam filmkészítő szakkört a Szilágyi Erzsébet intézetben Filó Verával. Jelenleg pedig egy védett házról forgatunk dokumentumfilmet, amelyben olyan felnőttek élnek, akik emberkereskedelem áldozataként próbálnak visszatagozódni a társadalomba.

Egyértelmű volt, hogy rövidfilmet forgatsz ebből a témából?

Filmmel ma két helyre lehet pályázni, a Filmalaphoz vagy az NMHH-hoz, és azt gondoltam, ez a téma kisfilmként könnyebben meg tud születni. Ráadásul, ami eszembe jutott – a bújócska, és az, hogy a gyerekek nem tudnak róla, mi történik velük –, pont egy rövidfilmre volt elég. Szeretnék belőle később nagyjátékfilmet készíteni, ennek az előtanulmánya az a színdarab, amit Németh Gáborral írunk, és februárban mutatunk be a Jurányiban. A főszereplője egy fiatal orvos, aki elmegy ezekbe a szegény falvakba dolgozni, és ráébred, mi folyik körülötte.

Aki bújt, aki nem

Van szimbolikus jelentése a filmben a bújócskának?

Nyilván vannak áthallásai annak, hogy egy magáért szólni nem képes, kiszolgáltatott társadalmi helyzetű csoport, amelyik a többség számára nem látszik, épp azt játssza, hogy még jobban elbújik, és akinek sikerül valóban a legrejtettebb helyre bújnia, az az egyedüli, aki egy időre megússza. A bújócska mint rítus választja el a filmet a teljes dokumentarizmustól, ennyiben ez egy alkotói ötlet, de én alapvetően nem szoktam szimbólumokban gondolkodni. Már a gimnáziumban sem rajongtam azért a költészetért, amelyik szimbólumokban kommunikál, mert az előfeltételez egy műveltséget, amivel nem mindenki rendelkezik, és ezzel elitistává teszi a művészetet. A bújócskával önmagamból indultam ki, és abból, hogy milyen naiv élvezettel játszottuk ezt gyerekkorunkban, és ezt az intenzív élményt akartam újrateremteni a filmben is.

Hol forgattatok?

Gödöllőtől nem messze, a bagi telepen, ahol roppant szegény körülmények között, vakolatlan, fűtés nélküli házakban laknak emberek, egy helyen akár harmincan is. Olyan helyszínt kerestem, ahol bárhová fordulunk a kamerával, egyértelműen látszik, milyen szintű a nyomor. A bagi cigánytelepet gyönyörű természeti környezet, völgyek, dombok és fenyőerdő veszi körül, de az emberek az utcára szemetelnek, mindenhol szétdobált pelenkák és óriási marhagerincek fekszenek, és olyan romház is akad, amit közvécének használnak. A téglák lyukasak, málladoznak, a házak összevissza vannak felépítve, ha van egyáltalán ablak, az is lyukas; díszletet nem is kellett építeni a filmhez, a padlásjelenethez azt a műanyagredőnyből álló homlokzatot is úgy találtuk. 

Bagon forgott az Egy fizetős nap című kisfilm is, és annak a stábja meg a Bagázs nevű civil szervezet segítségével felvettük a kapcsolatot a helyiekkel, hogy minél gördülékenyebben menjen a forgatás. Nem is volt semmiféle zűr, csak azzal nem számoltunk, hogy a telepen lakó kb. 250 gyerek fél 4 körül visszaszivárog az iskolából, és onnantól egy jókedvű fieszta veszi kezdetét az utcán: fociznak, kergetőznek, vagy a bicikli után kötött kisautón húzzák egymást. A mi történetünk arról szól, hogy a telepen annyi kisgyerek van, ahány befér a kocsiba, plusz egy, de az ott lakó kölykök fegyelmezhetetlenek voltak, bejöttek a képbe, felmásztak a kocsira, és emiatt lerövidültek a forgatási napjaink. Fél 4 körül mindig be kellett fejeznünk a munkát.

Tudatos alkotói döntés a részedről, hogy egy kicsit elemelve, könnyen fogyasztható formában dolgozol fel nyomasztó témákat? Az Aki bújt, aki nem a gyermeki játékosság miatt kap egy felszabadult hangulatot, A pingvinkonstrukció pedig korrupcióról, újrakezdésről és magyarosan elfuserált életekről mesél abszurd humorral.

Ilyen szintű tudatosság nincs bennem. Egyszerűen csak arra a korra akarok reflektálni, amiben élek. Egy alkotó kétféle kútból meríthet: a személyes élményeiből, amik néha alkalmasak arra, hogy történet szülessen belőlük (nálam ilyen volt az Alma vagy a Porcukor), vagy egy társadalmi jelenségből, amiben ha személyesen nem is, de lelkileg érintett. Az utóbbi időben inkább olyan filmeket csináltam, amik külső forrásból merítettek, de mindegyik filmemben vannak belső ihletésű dolgok, az Aki bújt, aki nemben például a bújócska. Ez a kettő általában keveredik, az utcagyerekekről szóló, fekete-fehér, Super8-ra forgott Hideg berek például a Rákospalotán töltött gyerekkoromból táplálkozik, amikor az M3-as bevezető szakaszánál mindig láttunk egy öregembert, aki elhagyott dísztárcsákkal és autótükrökkel próbált üzletelni, a Mexikói úton pedig gyakran lehetett találkozni kamaszkorú utcagyerekekkel. A szüleim kertészmérnökök, és apám a cégével egy időben az autópálya mellett kaszált füvet, és otthon mesélte, milyen tárgyak kerültek elő – egy időben például tömegesen találtak útleveleket és személyi igazolványokat, és ezt a rejtélyes motívumot is beleírtam a filmbe.

A nagyjátékfilmem, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) is egy markáns társadalmi kérdés, az online zaklatás körül forog, de úgy tekintek rá, mint ami a kamaszkorról és annak a mindent szétfeszítő, kellemetlen, szorongó oldaláról is szól egyben. Ez egy szorongásfilm a gyerek- és felnőttkor közti félállapotról, amikor szembe kell néznie a tinédzsernek egy erős megfelelési kényszerrel a csoportdinamika és az iskolai hierarchia miatt, amiben külsődleges szempontok alapján árazzák be a fiatalokat, és ebben könnyű felőrlődni. Ebben a korban sok minden először történik meg a fiatalokkal, akik sok butaságot is elkövetnek, és úgy érzem, máshogy is kéne megítélni őket emiatt, mint a felnőtteket. Nemrég olvastam egy pszichológiai tanulmányt, ami azt fejtegette, hogy a felnőttkor határa kitolódott 24 éves korra, de nem azért, mert tovább élnek a fiatalok a szüleikkel, hanem mert lassabban fejlődik az érzelmi intelligenciájuk. Talán nem véletlen, hogy a terrortámadásokat is főként 30 év alattiak követik el.

A nagyjátékfilmedet is egy megrázó olvasmányélmény inspirálta?

Bodzsár István producer eredetileg egy dokumentumfilmmel keresett meg, ami a tanárverésekről szólt volna. Ez 2015-ben volt, amikor sok hír szólt arról, hogy jellemzően rossz szociális körülmények között élő diákok megverték a tanárukat. Hamar kiderült, hogy ez a film nem fog működni, mert se a megvert tanárok, se a diákok nem szeretnének nyilatkozni. Akkor felvetettem, hogy ehelyett a 20. századi gyökerű, szegénységből, szegregációból, félcsaládi helyzetekből fakadó probléma helyett keressünk egy 21. századit. Elkezdtem beszélgetni, interjúkat készíteni tinédzserekkel, és sokuknál előjött az online zaklatás témája. Ebből már játékfilmet írtam, de sajnos nem sikerült átnyomni a Filmalapon.

Az Inkubátor pitchfórumán viszont felfigyelt rá két producer, Pusztai Ferenc és Petrányi Viktória.

Bonyolult konstrukcióban született meg Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), különböző filmes szolgáltatócégek támogatták, és a producerek is belerakták a pénzüket. Két éve forgattuk, de csak most szeptemberben kerül mozikba, mert szívességekből készült, és csak akkor tudtunk haladni az utómunkával, ha épp ráért a hangmester, a fényelő, a vágó stb.

Tinithriller lesz?

Nem egy amerikai típusú, tiszta műfaji filmet kell elképzelni, de sok benne a thrilleres elem. Talán a pszichothrillerhez áll a legközelebb, ami az emberben játszódó folyamatokat domborítja ki. A csavaros elbeszélésmód is ebbe az irányba mutat, hogy bizonyos eseményeket az áldozat és a zaklató szemszögéből is elmesélünk. Ez nem egy The Affair típusú elbeszélés, ami azzal játszik, hogy két ember máshogy emlékszik ugyanarra, hanem azt nézzük meg, mi történt a másikkal ugyanabban a jelenetben, ami oda juttatta, ahova, és így talán jobban megértjük, mit miért tettek a fiatalok.

Mostanában sorra készülnek Amerikában az eredeti tinifilmek, a Lady Bird, A tinilány naplója, vagy az Egy érdekes tinédzser. Van olyan, amelyik példaként lebegett a szemed előtt?

Ezek később jöttek ki, mint ahogy írtam a filmet, de szeretem a tinifilmeket és -sorozatokat, például a Skam című norvég sorozatot, amit anno az interneten lehetett nézni, real time-ban. Kiírták, hány órakor lesz aznap az új rész, és a cselekmény akkor játszódott, amikor sugározták. Nagyon szeretem még Lukas Moodysson filmjeit, például a Kurva Amalt, illetve Larry Clark filmjeit, amik mai szemmel is iszonyú bátrak. Ezzel együtt célkitűzésem volt, hogy ne annyira kívülről nézzünk a gyerekekre, mint Larry Clark. Ő úgy tekint a kamaszkorra, mint egy szörnyű, sötét veremre, én viszont szeretnék a mélyére világítani ennek a veremnek, és megérteni a benne forgolódó gyerekeket, nem csak azt mutatni, milyen pokol lehet ez a pár év. Megértőbben kéne bánnunk a fiatalokkal, és akkor sok probléma megoldódna. Tudom, hogy ehhez nincs türelme az embereknek, de ha csak azt elérnénk, hogy nem valami megbélyegzett dolog lenne iskolapszichológushoz járni, hanem az iskola mindennapi része, már az is sokat segítene a helyzeten.

A kétéves csúszásnak van egy előnye is: a #metoo miatt még aktuálisabb lett a film.

Valóban, az elmúlt évben húsba vágó téma lett a szexuális zaklatás, de a #metoo másról szól, mint a mi filmünk. Én legalábbis úgy vettem észre, hogy a #metoo a médián keresztül a hatalommal való visszaélés kérdésére egyszerűsödött le, a mi történetünk viszont inkább a technikai eszközökön, telefonon, chaten és különböző applikációkon megbonyolódott kommunikációról szól. Nekünk még bele kellett tanulnunk az internetezésbe, ami csak egy második világ volt a valóság mellett, a mai tizenévesek viszont már beleszületnek ebbe, és lassan megfordul számukra a sorrend: a virtuális világ fontosabb lesz, mint a valódi. Amikor beszélgettem kamaszokkal a filmhez, találkoztam egy modellkinézetű lánnyal, aki azt mondta, hogy nem iszik alkoholt egyáltalán, mert nem engedheti meg magának, hogy olyan fénykép kerüljön ki róla, ami nem felel meg annak a képnek, amit magáról akar sugározni. Ezzel persze nem mondok újat, de mára a Facebookon és az Instagramon kiépült egy másik valóság, amiben csak a boldogságot közvetítik és azt, hogy mennyire kúlak. A fiatalok sokkal otthonosabban mozognak ebben a közegben, de a pszichológiáját és a következményeit nem látják át jobban, hiszen kamaszok – és ebből születhetnek az olyan meggondolatlanságok, amik tragédiához vezethetnek.

Úgy érzed, nem esik elég szó a #metoo más aspektusairól a hatalommal való visszaélésen kívül?

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a #metoo tematizálódott egy bizonyos irányba, és már nem az egyes eseteket vizsgáljuk, hanem ezt a témát húzzuk rá mindegyikre. Félreértés ne essék, ez egy fontos üzenet, és fantasztikus fejlemény, hogy már jobban odafigyelünk a hatalommal való visszaélésre, de bizonyos történetek bonyolultabbak ennél. Ott van például Kevin Spacey, akiről valószínűleg igazak a zaklatási történetek, de közben a testvére nyilatkozatát is lehetett olvasni arról, milyen súlyos gyerekkora volt, ami komoly személyiségtorzuláshoz vezethetett. Amit ő tett, azt nem lehet pusztán annyival elintézni, hogy belerészegült a hatalomba, hanem azokról a lelki sérülésekről is szót kell ejteni, amik ebbe az irányba vihették.

A valódi zaklatási eseteknél is tudod érvényesíteni azt, amit a filmedben próbálsz, és megérteni az elkövetőket? Tudod például nem elítélni Kevin Spacey-t?

Számomra rettenetesnek tűnik ez a rögtönítélő bíróság. Filmesként nap mint nap szembesülök a trollkommunikációval, a „nem nézem meg, mert a magyar film szar” típusú kommentekkel, de ebbe nem rokkanok bele, legfeljebb bosszant. Bosszant az is, ha egy mély gondolatot, például Freud pszichoanalitikáját lefordítanak béna zsurnalisztikai fordulatokra, és legközelebb már ezoterikus marhaságokban köszönnek vissza. Amikor pedig a trollkommunikáció találkozik az újságírás leegyszerűsítő kommunikációs technikájával a #metoo-t érintő ügyekben, az egy rendkívül agresszív viselkedésformát hoz létre. Megvan, hogy miről mit szabad gondolni, és ez hátráltatja az egyes esetek alapos vizsgálatát, a megoldás keresését, mert megbélyegzi azokat, akik egy kicsit is mást gondolnak. Ott van például Matt Damon, aki csak annyit mondott, hogy van különbség a fenékfogdosás és a nemi erőszak között, és ebbe majdnem beletört a karrierje, pedig valószínűleg egy nemi erőszak áldozata is egyetértene azzal, hogy egy seggrecsapás nem vethető össze a nemi erőszakkal, még akkor sem, ha segget csapkodni illetlen és infantilis dolog.

Schell Judit a Terápia harmadik évadában

2010-ben diplomáztál az SZFE-n, azóta már a sokadik kisfilmedet forgatod. Kellett ennyi idő és tapasztalat, hogy elkészítsd az első nagyjátékfilmedet, vagy jöhetett volna hamarabb is?

Sokkal korábban szerettem volna nagyjátékfilmet készíteni, de nem kaptam támogatást az első játékfilmtervemre, amivel fekete komédiába akartam csomagolni valamiféle rendszerváltás-kritikát. Ezzel a tervvel pedig eljutottam oda, hogy ezt akár nulla pénzből is megcsinálom. Ha van mit mondania, akkor is muszáj forgatnia egy filmrendezőnek, ha az anyagi körülmények nem a legideálisabbak. Isteni közbeavatkozás volt, hogy Pusztai Ferenc és Petrányi Viktória megkeresett és segítettek elkészíteni a filmet.

Hogy felkértek rendezőnek a Terápia harmadik évadába, az visszaigazolás volt, hogy mégiscsak jó, amit csinálsz?

Ilyen szempontból nincsenek önbizalom-problémáim. Nagyon örültem, hogy bekerültem a Terápiába, mert mindig úgy néztem, hogy ezt én is szívesen csinálnám. Nem tettem érte semmit, de egyszer csak megcsörrent a telefon, és én rendezhettem a második napot a harmadik évadban, amelyen egy kényszerbeteg nő jár Dargayhoz. A Schell Judittal való találkozás gyökeresen változtatta meg a gondolkodásomat a színészetről. Schell Judit egy rendkívül érzékeny, csodálatos tehetségű színész, a magyar Isabelle Huppert. Világszínvonal, amit csinál. Az emberek nagy része azzal azonosítja, hogy ő volt a szőke lány a Csak szex és más semmiben, de ebben a szerepben végre meg tudta mutatni, milyen tehetséges drámai színész.

És Mácsai?

Emberileg is, színészileg is lenyűgözött. Ún. kezdő rendezőként is komolyan vett az első pillanattól kezdve. Fantasztikus intelligenciájú, műveltségű és humorú ember, ráadásul nagyon jó színész, aki két évad után sokkal többet tudott Dargayról, mint én. Rendezőként azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minden színészi megmozdulás igazi legyen, és a megformált karakter mögül ne bújjon elő a színészet. Stílusában pedig egy szikár plánozási technikát választottam. Aki már harmadik éve rendezte a Terápiát, nyilván azt kereste, hogyan tud variálni ezen, de engem még az izgatott, hogy mit lehet kihozni ebből a minimalista formából.

Aki bújt, aki nem

Szeptember 13-án mutatják be a nagyjátékfilmedet, de az Aki bújt, aki nem is mozikba kerül, méghozzá május 24-én A fa alatt című izlandi fekete komédia kísérőfilmjeként. Manapság egyre több és egyre jobb rövidfilm készül Magyarországon, vannak köztük sikersztorik is, mint az Újratervezés, amit több mint másfél millióan kattintottak az interneten, vagy a Mindenki, ami az Oscar-díj miatt szinte mindenkihez eljutott. De ezeket leszámítva mintha nehezen találná meg az utat a közönséghez a rövidfilm.

Egyelőre a filmfesztivál az a terep, ahol a kisfilmek biztosan eljutnak a közönséghez. Szerintem az interneten még nem találták meg a megfelelő fórumot a rövidek. Felrakhatom a kisfilmemet a Youtube-ra, és lehet, hogy véletlenül megnézik egymillióan, de attól az még nem lesz egy megbízható csatorna, mert olyan túlkínálat van a tartalmakból, hogy nehéz felhívni a figyelmet egy rövidfilmre. Az se biztos, hogy mindegyiknek ugyanazon a platformon van a helye, hiszen a kisfilm csak a hosszára utal, de a filmek tematikája nagyon különbözik. A tévében jó helye lenne a kisfilmeknek, mert Magyarországon még mindig van egy masszív tévénéző réteg, és ha csak az éjszakai sávban vetítik a Dunán, akkor is eljut pár ezer álmatlanságban szenvedő emberhez. De sajnos az államilag finanszírozott kisfilmeket se kötelező vetíteni a közszolgálati csatornákon, pedig ennek evidensnek kéne lennie.

Mi kellett ahhoz, hogy az Aki bújt, aki nem mozikba kerüljön?

Mindenképp akartunk keresni egy forgalmazót, aki beteszi kísérőnek egy nagyjátékfilm elé, és mivel a Vertigo foglalkozik a nagyjátékfilmünkkel, elsőként őket kérdeztük meg – és bevállalták. Régen bevett volt, hogy kísérőfilmmel mentek a nagyjátékfilmek, és úgy vettem észre, hogy az emberek – főleg a művészmozik közönsége – örül, ha egy jegy áráért kap még egy filmet.

Egy 9 perces film nem fáj senkinek.

Vagy ha fáj is, akkor is csak 9 percig, és az alatt maximum csókolóznak. Én sikernek venném, ha a filmem alatt csókolóznának az emberek.

Czirják Pál fotója

Címkék

Kultfilmek, LuMu, Elek Dóra, Szolnok, Filmrendező, Carrie Fisher, Aranyélet 2., Jancsó, finn filmnapok, Tudományos filmek, filmtörvény módosítás, Vígjáték, Retro noir, vámpír, Filmtörténet, Diplomamunka, Tábor, Cseh filmek, KAFF 2017, Love story, Felújított filmek, filmkritika, Tiszta szívvel, Berlinale, báb, Filmalap-Filmarchívum, Jelenidő, Cinefest 2016, western, Jeles, Anilogue, dán, HBO, Tinédzser, Oscar, Ukrán film, Wajda, 60-as évek, zene, Művészetek Völgye, Aranyglóbusz, animáció, jelölés, Észt filmhét, háborús film, Titanic Filmfesztivál, Titanic, Dokumentumfilm, Amszterdam, cikk, fantasy, Kormákur, Örökmozgó, Visszanéző, popzene, Készülő film, Dyga Zsombor, Röhrig Géza, 2. Magyar Filmhét, Filmhét, Almodóvar, expresszionizmus, Sopsits, Díjak, Uránia, doku, diplomafilmek, magyar sorozat, Jéger, Bill Condon, babona, Hajdu Szabolcs, építészet, bagoly, Magyar film fesztiválszereplés, Forgalmazói filmnapok, disztópia, Fliegauf, Magyar Kultúra Napja, farkasember, Titanic 2017, Tóth Barna, Kino, thriller, Kincsem, vizsgafilm, Cassell, Pixar, Cigánygyilkosságok, Boyle, Horror, Filmalap, Gólem, ELTE, Oscar-jelölt, monográfia, német film, Bertolucci, Amrita Sher-Gil, Tárlat, halálhír, Maya Forbes, olasz film, Transz, Ősz Gábor, buli, MaNDA DVD, Tomit., Interjú, 1920, új magyar film, rassz, francia film, Jeff Nichols, Televízió, Filmnapok, Nyár, alkotó, Akadálymentesen, Kvíz, szörnyek, DVD bemutató, Guinness, Török Ferenc, Inkubátor, Mark Ruffalo, Kaszkadőr, Artmozik éjszakája, Greengrass, Anilogue 2016, Wegerer, Történelmi magánügyek, Csányi Sándor, Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti, Sára Sándor, HBO GO, The Affair, Cannes, Verzió, forgatókönyv, Valentino, A hetedik Star Wars film, Antal Nimród, , sorozat, Gauder, Beatles, Herczeg Attila, Netflix, Cseh Tamás, krimi, producer,