Szabados Tamás

Örömtrükk Szubjektív megjegyzések Molnár Miklós operatõr Videovarázs címû könyvérõl (Mûszaki Könyvkiadó, 1995)

Öröm!

Öröm, hogy ezen a tájon, a film és video táján, a Televízió közelében végre megjelenhetett egy technikai ismertetõ. A kép világának ezer arcát bemutató példákkal, a képet készítõ, a fényképezõ ember, az operatõr optikai lehetõségeirõl. Megjelenhetett? Igen, mert kellett! Szükséges volt! E sorok írója harminc éve diplomázott e "szemet gyönyörködtetõ" szakma tájékán, és kijelentheti, hogy szakmai könyve, operatõri ismeretek tankönyve nem volt soha. Lestük a nagyok gondolatait, ellestük az elöttünk végzõk tapasztalatát. Azt merem mondani, hogy néhány sokszorosított, gépelt jegyzet kivételével csak az utolsó évek hoztak változást. De ez a külhoni mûvészeti fõiskolákon is így van. Nincs operatõri tankönyv szerte a világban. Régen az orosz (szovjet) operatõröknek volt egy tankönyvük, természetesen azt is magyar operatõr (operatõrnõ) írta: Czóbel Annuska. Ezért az öröm a szakmai, technikai könyv megjelenése láttán.

Hogy a részleteket sorolni kezdjem, illik az ajánlót elõre venni. "Hiányt pótol nemcsak Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is! (...) Ez a könyv egy nemesen gazdag szakmai tapasztalat gyûjteménye". E megállapítások Illés Györgytõl, a magyar operatõr társadalom mesterétõl származnak, aki a könyv szerzõjét is tanította a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán. Operatõrként magam is "vetélytársa", "küzdõtársa", "versenytársa" vagyok Molnár Miklósnak, ezért irigylem, becsülöm, tisztelem, kedvelem, hogy tollat ragadott, és leírta a mi "képi világunk" apró törvényszerûségeit. Volt bátorsága a nyilvánvalót rögzíteni. Kipróbálásuk, hosszas igazolásuk után természetesnek tartotta, hogy ez másoknak is átadható tudás. Nem titkolja, nem rejti el elõlünk tapasztalatait. Miklós kísérletezési évei a TV ifjúságának évei, de talán jobb, ha óvodáskort, gyerekkort mondok, hiszen Miklós is harmincnál több éve e hálátlan média gyermeke. A TV nekünk adta az ifjúságát, mi neki adtuk a miénket. Akkor boldog gyerekként szinte mindent kipróbálhattunk, játszhattunk kedvünkre, csak a társadalmi szorítások korlátoztak. Most a szabadságról beszélünk, de "szabadnak" lenni ma annyi, mint anyagi korlátok között lenni. Várni, kivárni, élni a múlt emlékeibõl. Molnár Miklós nagy mûsorok operatõre volt. Most felhalmozott tudását, tapasztalatát a parlamenti közvetítések vezetõoperatõreként kamatoztathatja. Kihasználatlan tudás. Jelentõs mûsorok, tévéjátékok, nagy rendezõk után — várakozás. Ezt a könyvet talán évek alatt írta, s ki tudja, meddig gyûjtötte a hozzávalót. A képek mutatják az éveket. Fiatalokat láthatunk rajtuk (a hölgyek természetesen ma is azok), és emlékeimben néhányan a hetvenes, nyolcanas évek szereplõi. Mennyi remek, a közönség által is nagyon várt mûsor készült azokban az években. Mennyi munka volt a Századunk-sorozat ismereteket adó és azokat látványával is hitelessé tevõ — mûvészi értékû — mûsoraiban. Rendkívül sok tévéfilmre, rövidjátékfilmre, dokumentumfilmre és showmûsorra emlékszem, melyekben Miklósnak lehetõsége volt "kiélni" trükkoperatõri, varázslói képességeit. 1968-ban, mikor az Antarktiszra utazhattam, Rockenbauer Pállal kénytelenek voltunk egy napra beköltözni Mirelit gyár mélyhûtõ raktáraiba, hogy kipróbáljuk, teszteljük a felvevõgépek viselkedését rendkívüli hidegben, alacsony hõmérsékleten. Nyersanyagpróbákat tettünk mínusz 20 fokon. Azért kellett ez, mert nem volt Magyarországon, de elárulhatom, hogy külföldön sem, hivatalos dokumentum, vizsgálati jegyzõkönyv a munkánkhoz. Miklós, aki akkor már érdeklõdõ, segítõ, tapasztalatait megosztó kolléga volt, emlékeim szerint a legfontosabb tanácsot adta: — A felvevõgépek szerkezetét olajozzák. Vizsgálják meg, hogy a filmtovábbító szerkezet olaja milyen hõmérsékleten keményedik meg és akadályozza az egyenletes sebességet. A Mirelit csepeli telepén, mínusz 20 fokon, a finom szerkezeteket gördülékennyé tevõ olaj 20 perc után megkeményedett.

Volt tehát értelme a hûtõházi próbának!

Molnár Miklós már akkor lejegyezhette volna azokat az apró felfedezéseit, gondolatait, amelyekbõl évek alatt összeállt egy operatõri, technikai szakkönyv. Ha ehhez még az én tapasztalatomat is hozzáveszi az akkumulátorok terén, a hideg égövre ma utazó kollégánk nem maradna annyira magára indulás elõtt. Az én antarktiszi tapasztalatomnak volt egyenes következménye, hogy 1976-ban a Kilimandzsáróra már övakkumulátort vittünk. Ez a test melegétõl védett áramforrás tartósabb mûködést biztosít alacsony hõfokon. Molnár könyve természetesen nem a munkánkat kísérõ hasonló gondokkal foglalkozik, hanem a képalkotás dilemmáival. Ezeket ma már nem a tévé- vagy filmoperatõrök kiváltságos problémáiként kell kezelnünk, noha városi televíziók, kis stúdiók tömege jött létre az elmúlt években. Ezekben több mint 300 profi és amatõr operatõr dolgozik. A kameramanok, segédoperatõrök száma szintén mintegy 300-ra tehetõ. Mégsem ez a 600 kíváncsi szakmabeli a könyv várható "fogyasztója", hanem a sok amatõr, akiknek rendkívüli az érdeklõdése. Sokszor hallom kirándulók, turistacsoportok körében a felvevõgépesek, "videozók" beszélgetéseit. Bevallom, irigylem komolyságukat, gátlástalanul feltett kérdéseiket, õszinte, természetes válaszadási kísérleteiket, és kiérzem a Videovarázs "felvevõpiacát". Nagyon sokan vannak, vagyunk, akiknek öröm lapozni a könyvet. Megkeresni, kipróbálni az egyes fejezetek, címszavak szerint csoportosított szûrõk, elõtétek széles skáláját. Kísérletképpen rákérdeztem egy általam ismert, amatõrökbõl álló társaságnál, mi hiányzik legjobban munkájukhoz. Mi segítene a legtöbbet az amatõr videósoknak? Érdekes volt számomra a válasz. Ha a felvevõgép megvásárlásával egy idõben kaphatnának valamilyen könyvet, jegyzetet (brosúrát, mondta egy 50-es úr), amelybõl a gép kezelésén túl megtanulhatnának néhány trükköt, különlegességet. Nagy a tudásvágy, az emberek szeretnének kézikönyvet használni felvételeik sikeres elkészítéséhez. Én meg azt hittem, a vásárlók szégyellik bevallani, hogy nem ismerik a felvételek elkészítésének apró fogásait.... Segít a Videovarázs. Segít azzal is, hogy személyessé varázsolja, közel hozza az ismertetett helyzeteket, méghozzá úgy, hogy szereplõit bemutatja az olvasónak. Keresztnevén szólít mindenkit, akit trükkjeiben szerepeltet. Részletes a helyszínek leírása, a körülmények ismertetése. Örömöt érzek minden kísérletben: a "kézmûves" munka örömét. Korunk ifjúságát a szédítõ, villogó — zenés mûsorokban oly sokszor használt — képi õrületek vadítják. Ezek nem tervezett, hanem "lezser", "spontán" megoldások.

Molnár Miklós megtervezett trükkökkel dolgozik.

Tudom, ma nincs idõ a finomságokra, a Molnár-féle ötletekre. Ma lenézik a pepecselést, s azt is, aki pepecselni szeretne. Mindenhol tömegtermelés dívik, olcsóbb a sorozatgyártás.

Dömpingben ránkzúdított villogások.

A lehetetlen helyszínek elképzelhetetlen variációi.

Elszínezett arcok, kapkodások!

A kamera nyugtalansága, állandó mozgása: keresgélés, nagyon bizonytalan cél, a szavak hasonlóan vibráló szerteágazása. Ma már nincsenek mesefilmek, nincs idõ a nyugalomra.

Nincs pénz a szépre.

A tudásnak nincs piaca.

Az amatõrök lelkiismertes érdeklõdése, kísérletezõ kedve adhat még reményt.

Molnár Miklósnak a Videovarázsra áldozott évei nem voltak hiábavalóak.

És akkor most ünneprontás nélkül, ahogy ígértem, jöhet a kritikai hang!

Hogy mi nem tetszett?

A késés!

Húsz évet késett a könyv. Már a következõnek kellene a nyomdában lennie!