Báthory Erzsi

LAPSZEMLE 1998.11.21 - 12.04.


Interjúk
Kritika
Tényfeltárás
Forgatnak
Esszé
Filmszakmai események
Búcsúzunk

Interjúk

... A Duna Tv irritáló intézmény volt, szerintem most is az. Mi négyszáz emberrel dolgozunk, az MTV ennek többszörösével. Az MTV 32 milliárdból tartotta fenn magát, mi 3,5-ből. És minőséget tudunk produkálni. Ez három olyan dolog, amely létében támad szinte mindenkit. Azelőtt azt mondhatták: kérem, egy ilyen intézmény ennyibe kerül. Kérjük a pénzt, vagy megáll az élet. És nem volt ellenpélda. Ma már nem áll meg az élet, mert vannak kereskedelmi csatornák. És itt a Duna Tv is. Most már illene rentábilisan működni. Ez nagyon nehéz. És elismerem: a Duna Tv szemlélete sem tetszett mindenkinek... Az MDF-hez kapcsolták, ez tény, magam is említettem Antall József nevét, aki a másik televízió élére is kapacitált. De azt gondolom, a mi kis televíziónk - az Antall-korszakban ugyanúgy, mint a Horn-kormány idején - függetleníteni tudta magát... Voltak próbálkozások. De egy televízióban lényeges befolyást nyerni a vezetője révén lehet. Ismeretes: én elég makacs vagyok... A kommersz műsorokat a kereskedelmi tévék számolatlanul gyártják. Aki ezekre kíváncsi, megkapja őket ott. A kereskedelmi tévék nemzetközi sablonra épülnek. A népnevelő, "sulykoló szándék vádja akkor lenne jogos, ha csak bennünket lehetne nézni... Jellemző az is: az ORTT panaszbizottságához a statisztika szerint eddig 122 bejelentés érkezett, közülük 3 érintett minket. Egyébiránt talán ez is belejátszik hírműsoraink vérszegénységébe... A reklámozók az égi csatornákat nem is szeretik. Ha nagyon megerőltetnénk magunkat, ha felvizeznénk a műsort talkshow-val és olcsó brazil sorozatokkal, akkor a 300 milliónk felmehetne 400-500 millióra, de már rég nem lennénk Duna Tv. Ugyanakkor a 200 millió pluszból gondjainkat nem tudnánk megoldani. A közszolgálati tévéket világszerte dotálják. Filmes koromban mondták egyszer francia kollégák: ők televíziójukat megvédik az amerikai kultúrimperializmusból". Akkor nem értettem. Most már értem...

Dunavízió
Kétfelé kell nézni (Sára Sándorral beszélget Buják Attila)
168 óra, 1998. 11. 24.

x

... Rengeteg a feladat, amit el kell végezni. Ha azt mondom, elég, fáradt vagyok, elhalasztom, mire megyek vele, hisz' másnap is ott van az íróasztalomon...

... az idő döntő tényező. De én bizakodó vagyok, mert nagyapám 96 évet élt, nagyanyám is majdnem annyit. Anyám is 88 éves, s ugyan ágyhoz kötött, de a szelleme ép és eleven. Türelmetlenség azonban abszolút nincs bennem. Ha az életem holnapután befejeződne, akkor sem esnék pánikba. Pedig van még egy-két film, amit szeretnék elkészíteni, néhány ország, táj, amit szívesen bekalandoznék, rengeteg jó könyv, amit elolvasnék...

... Nyaralni sosem szoktam, mert azt nem tudok. De ha lent vagyok Köveskálon, a folyton napozó lányok nem értik, hogyhogy én vagyok a legbarnább. Szoktam nekik mondani: gyertek föl velem a szőlőbe...

Sára Sándor a címlapon
Rádió és Televízió
Részletes, 1998. 11. 25. Jálics Kinga

x

... Egy évig dolgoztam, mint földmérő, és csak a Nagy Imre-korszakban, 1953-ban nyíltak ki előttem a főiskola kapui, ahol dicséretek és elmarasztalások között tanultam. (Mi az, kérdezték, szociofotóim láttán, te a Life-nek dolgozol? Én meg azt sem tudtam, mi az a Life.) Ötvenhétben éppen hogy sikerült megkapaszkodnom a pálya szélén, ezt Szőts Istvánnak, Olthy Magdának és Illés Györgynek köszönhetem. (Mivel benne voltam a főiskola forradalmi bizottságában, azt találták ki rólam `57-ben, hogy géppisztollyal a kezemben kergettem az intézet körül Keleti Mártont, a főtanszakvezetőt. Mulatságos jelenet lett volna, ha igaz lett volna, én 63 kilós fürge fiatalember voltam akkoriban, Keleti Márton meg épphogy totyogott. Miért kellett volna kergetni?...

Kőerdőben
A hatvanöt éves Sára Sándor Kunmingról, Turáról meg az új szőlőről
Magyar Nemzet, 1998. 11. 21.
Lőcsei Gabriella

x

... Nemhogy első, hanem nulladik filmes vagyok, ugyanis még nem csináltam meg azt a filmet, amit igazán meg szeretnék csinálni. Magam számára tehát még az első filmet sem készítettem el. Természetesen minden egyes munkától azt várom, hogy majd az lesz az igazi. Vagyis az elsőfilmes szerep abszolút nem idegen tőlem - sőt, nagyon szeretném megtartani, ameddig csak lehet...

... Engem személyesen is nagyon untat a realizmus. Amivel viszont nem keverendő össze az utóbbi évek angol "neonaturalizmusa", ami annyira minuciózusan a valódi életből táplálkozik (mint ahogy a képzőművészetnek is volt egy hipernaturális irányzata a hetvenes években), hogy a valóság teljesen elveszíti a maga realitását, éppen azáltal, hogy túlságosan élesen, túl aprólékosan jelenik meg, s így teljesen más kontextusba kerül...

Elvarázsolt kastély
Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
Filmvilág, 1998/12.

x

MH:... Az életünkből mindent elűztünk, ami kellemetlen. A haldoklók bekerülnek a kórházba, az öregeket otthonokba dugják, és semmilyen valóságos dolog nem játszódik le a szemünk előtt. Ellenben ezek a rossz dolgok megjelennek képként a képernyőn, és az már nem realitás. A realitás, ami a kép mögött van, az nagyon különböző formákat vehet fel. A mai társadalomnak igen reális veszélye ez, épp ezért a filmjeimben kritikus álláspontot foglalok el ezzel kapcsolatban, de ez maga nem kritika. Csupán ténymegállapítás.

MaNcs: Akkor is túlzok, ha azt mondom, hogy a szereplőinek nincsenek igazából döntési lehetőségei?

MH: Így is lehet értelmezni, nincs kifogásom ellene. Az életünk elidegenedésének okai sokkal sokrétűbbek, mint azt mediálisan ábrázolni lehetne, de azt hiszem, a médiának döntő része van benne. Nem arról van szó, hogy meg kéne akadályozni, hogy a média ilyen legyen, mert az lehetetlenség volna, csak egyszerűen rá kell mutatnunk valamire, meg kell állapítanunk valamit...

Csak egy konstrukció
Michael Haneke filmrendező MaNcs, 1998. 11. 19. - sissova -

x

... Bizonyára megváltozott a befogadó közeg is, de ezért maguk a filmesek is felelőssé tehetők, hiszen nyakló nélkül vállalják a hatásvadász filmeket. A kuriozitás és a szenzáció nyert, zömében koldusokról, hajléktalanokról, drogosokról és prostituáltakról szóló filmeket látni újabban - más kérdés, hogy többen ezeket a problémákat a jelenség szintjén kezelik. Az embereket hozzászoktatták ahhoz, hogy a hírérték egyenlő a gerjesztett atrocitás mértékével. Ez a média menzai kínálata...

Lehet, túl nagy a hajsza a filmeseknél
Népszabadság, 1998. 12. 02.
Biczó Henriett

Kritika

...Kár, hogy ez az alaposan dokumentált, komoly kutatómunkára épülő monográfia a nyilvánosság teljes kizárásával látott napvilágot, és így feltehetően nem is lesz semmiféle gyógyhatással a mind jobban elharapózó nemzeti amnéziára.

Könyv - Őrségváltás után, kiadó: Magyar Filmintézet
Nők Lapja, 1998. 11. 11.

x

... A Budapesti retró című film korabeli oktatóanyagok, híradók, reklámok és újságcikkek felidézésével követi nyomon azt az agymosást, ami nélkül azért nem emelkedhetett életszínvonal azokban a daliás időkben. Pedig Papp Gábor Zsigmond rendező csupán annyit tett, hogy lelkiismeretesen előbányászta az archívumból öt jellegzetes életmódtéma (a pesti utca, lakás, autó, bisztró és divat) dokumentumait. Láthatjuk hullámlemez újságosbódé kaserolását, a tréningruha kretén reklámját, a lambéria és a hidegkonyha előretörését, csupa áldolgot, amiről azt gondolhattuk, minőség a javából, olyan modern, olyan nyugat, pedig egy fenét volt az...

Élet + mód `60-70
Budapesti retró
MaNcs, 1998. 11. 26. - legát -

x

... A magyar médiában jellemzően kóros ötlettelenség nem jelenthetett egyebet, mint a már létező, olcsó sikerreceptek átvételét. Mindegyik műsorfajtában közös elem a mesterkéltség, amit csak fokoz az a kérdés, hogy vajon a kénytelen kelletlen tapsikoló közönség hogyan került oda. Ezt a feszültséget nem oldja, hogy maguk a versenyzők érdektelen személyiségekként vannak jelen, ami különösen igaz a királyi TV szokásos szerepzavarából (tudniillik, hogy versenyhelyzetben lenne) keletkezett délutáni programjára a Hang-szál(l)-ra, ugyanis ennek Szikora Róbert a műsorvezetője. Így a magyar pop-rock még lélegző panoptikumának nem csak egyetlen út, a rendszeresen megismételt búcsúkoncert jut osztályrészül, hanem az ugyan nimbuszrombolással járó, de mindenképpen a hírnévből táplálkozó közszereplés...

Végső Zoltán: Az germán áfium ellen való ágálás (tévé)
Élet és Irodalom 1998.11.27.

x

Tényfeltárás

... Jankovics Marcell abban a hitben készült első teljes NKA-elnöki évére, hogy minden rendben, amikor - mint bárki más - a sajtóból megtudta, vége készül lenni az önállóságának, éppen bohócot készülnek csinálni belőle. Valószínűleg magától illett volna összehívnia a bizottságot, de annak egyik tagja, Harsányi László közgazdász előbb ébredt, hatodmagával kezdeményezte a rendkívüli ülést. Ezen ott volt Hámori miniszter és Baán László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM)gazdasági helyettes államtitkára is. A bizottság tagjai előre megfogalmazott tiltakozó nyilatkozattal érkeztek... Hevesen bírálta a döntést, és elsőként írta alá a nyilatkozatot Novák Ferenc koreográfus... <>p> ... Ha megvalósul a kormány szándéka, akkor 1999-től az NKA alapból alapprogrammá lefokozva működik majd, míg csak ez a kormány van hatalmon, és minden rendes költségvetési vita idején azt lesheti, nem akarják-e tovább nyirbálni a bajszát. Költségvetési alkuk tárgyává válhat - pont azzá, amitől megóvta eddig az MDF-kormány által kialakított, az MSzP-SzDSz kormány által megerősített autonóm státusza -, s ez, bármilyen gerinces magyar polgárok alkotják is vezető testületeit, óhatatlanul arra ösztönözheti őket, hogy a kormány kegyeit keressék...

Átprogramozás
Nemzeti Kulturális Alap
MaNcs, 1998. 11. 26. Szőnyei Tamás

Forgatnak

...Úgy tűnik, hamarosan ország-világ megismerheti Károlyi Béla kalandokban bővelkedő életét. Ugyanis az alkotók azt mondják, ha az ég is úgy akarja, no meg összejön a pénz rá, megfilmesítik a világhírű tornaedző életét és újrakezdésének hollywoodi mesébe illő történetét...

A fanatikus
Film készül a mesteredző Károlyi Béla életéről
Mai Nap, 1998.11.20. Szilágyi Ágnes - Szigetcsán Zoltán (fotó)

Drágán forog a 6:3
A Gellérthegyről hoztak falevelet és eltüntették a kutyagumit
Mai Nap, 1998. 11. 01. Szilágyi Ágnes

Geszti angyalai
Minden lehetséges területen támadnak a Kalózok
Mai Nap, 1998.11. 23. Szilágyi Ágnes

Kicsi, de nagyon erős (Grunwalsky Ferenc filmet forgat)
Vasárnap reggel, 1998. 11. 01.
Zs.

Bitskeynek kell egy csapat
Dagi kutyával járják az utat - Újra forgat a Rákóczi hadnagya
Mai Nap, 1998. 11. 03. Sebes Erzsébet

Vagány rendőrlányok vízhatlan cuccokban
Összeáll a nagy páros: Bujtor ismét Kernnel forgat
Vasárnapi Újság, 1998. 11. 29.
Várkonyi Annamária

x

Esszé

... Mint Simon, én is búcsúzom a poszt-posztmoderntől, ha úgy tetszik, mert talán sikerült találni egy kis szigetet, ami melegebb, egyszerűbb és már lézeng rajta néhány hajótörött. Itt felejtés és tagadás nélkül, mindenre emlékezve lehet mindent újra kezdeni.

Enyedi Ildikó: A misztika vége
Filmvilág, 1998/12.

x

... mintha mindannyian Bódy köpönyegéből bújtak volna elő. Technikai virtuozitása, összetéveszthetetlenül nyomasztó aurája, síkváltásainak szándékos elnagyoltsága, s nem utolsósorban gondolati szintézis-keresése állandó kihívás elé állítják a mai kezdőket és újrakezdőket...

Győrffy Iván: Csodák vására
Magyar misztikusok
Filmvilág, 1998/12.

x

... A létezésnek e dichotóm szerkezete valamennyi műfajban tetten érhető, amelyben Erdély alkotott: a filmben (Álommásolatok), az installációban (Hadititok), a festészetben (Aranyfasisztáim) éppúgy, mint a költészetben vagy az elméletben. Egy jellegzetesen gnosztikus alapállásra következtetek ebből: mintha Erdélyt, miközben a jelentéseket ütközteti és kioltja, egyéb sem foglalkoztatná, mint a születés és a halál oktalanságának és megmagyarázhatatlanságának a kérdése. "Minden születés kudarcnak tekinthető, mikor is sikertelennek bizonyul a jövő általános támadása saját előzményei ellen", írja a Lehetőség-vizsgálatban, A véletlen történetében pedig a semmiről a következő vérbeli gnosztikus vád hangzik el: "Hogy még eléggé gonosz is legyen, nem képes tulajdonság nélküli semmi maradni, mert úgy instabil. Hanem időbefektető, pusztító, önmagát újratermelő gonosz tud csak lenni, mint a nemlévők általában. Mit kezd pl. egy gyermek lehetőségével? Kénytelen megszülettetni, hogy hullát készítsen belőle."

Földényi F. László: "... saját lábába botlik..."
(Erdély Miklós és az irodalom)
Élet és Irodalom, 1998. 11. 27.

x

... Kialakult egy holocaustkonformizmus, egy holocaustszentimentalizmus, egy holocaust kánon, egy holocaust-taburendszer s annak szertartásos nyelvi világa, kialakultak a holocaust-fogyasztásra készült holocaust termékek. Kialakult az Auschwitz-tagadás. De megszületett az Auschwitz-csaló figurája is. Ma már ismerünk egy irodalmi- és humanitárius díjakkal elhalmozott holocaustgurut, aki első kézből számol be Majdanek megsemmisítő táborban szerzett leírhatatlan élményeiről, amelyekre úgy három-négyéves gyermekként tett szert, miközben mások kiderítették róla, hogy 1941 és 1945 között - hacsak gyerekkocsiban, egészségügyi séta céljából nem - ki sem tette a lábát a svájci polgári otthonból...

... Talán nem említettem még, hogy valójában kezdettől fogva egy filmről beszélek itt, Roberto Benigni "La vita e bella" - "Az élet szép" - című filmjéről. Budapesten, ahol e sorokat írom, a filmet (még?) nem mutatták be. Ha később be is mutatják majd, bizonyosan nem vált ki olyanféle vitákat, mint amilyeneket, hallom, Európa nyugati felében kiváltott; itt másképpen hallgatnak, és másképpen beszélnek is a holocaustról (ha már elkerülhetetlen, hogy beszéljenek róla), mint Nyugat-Európában. Itt a holocaust a második világháború befejezésétől fogva egyfolytában, mind a mai napig, úgymond "kényes" témának minősül, amit tabuk és eufemizmusok védgátjai óvnak a valóságfeltárás "brutális" processzusától...

Kertész Imre: Kié Auschwitz?
Népszabadság, 1998. 11. 28.

x

Filmszakmai események

Pedagógiai filmgyár
Népszabadság, 1998. 11. 02.

Gólok és öngólok
Nem támogatták még a két filmet (NKA, MMKA, Ámbár tanár úr, 6:3)
Mai Nap, 1998. 11. 03. Szilágyi Ágnes

Filmmánia (Pereg a film... zene, Óbudai Társaskör)
Mai Nap, 1998.11.05.

Haneke filmjei az Örökmozgóban
Magyar Nemzet, 1998. 11. 02.

Retrospektív filmhetek (Michael Haneke - Retrospektív)
Népszabadság, 1998. 11. 06.

Dombóvári néprajzi fesztivált rendeztek
Metro újság, 1998. 11. 09. (MTI)

Meggyőződéses diafilmek
Magyar Hírlap, 1998. 11. 09. Tölgyesi Gábor

Önálló marad az NKA
Nem változnak a pályáztatás feltételei
Népszabadság, 1998. 11. 19. V.Gy.

Ismét veszélyben a filmszemle
Népszabadság, 1998. 11. 21. (V.Gy.)

"Alapos" kiegyezés (Nemzeti Kulturális Alapról)
Magyar Hírlap, 1998. 11. 19. B.Gy.

Kié a Csinibaba? (Márton Gyula kontra Tímár Péter)
Magyar Nemzet, 1998.11.21. (n.l.)

Miből éljen a magyar film?
Európai tapasztalatok a finanszírozásról
Népszabadság, 1998. 11. 21. Varsányi Gyula

Kevesebbet és rosszabbul
A feliratos filmek segítik az olvasásértést
Népszabadság, 1998. 11. 21. V.Sz.

A magányos cédrus első (VIII. Képzőművészeti Filmszemle díjai)
Magyar Hírlap, 1998. 11. 23.

Lakatos Iván a képzőművészeti filmszemle fődíjasa
Magyar Nemzet, 1998. 11. 23.

Az első legális "kalózkiadvány"
Magyar Hírlap, 1998.11. 24. Kovács Gergely

Szőts István temetése
Népszabadság, 1998. 11. 21.

PR fesztivál
Népszabadság, 1998. 11. 24. Gecse Mariann

A moziban véget ér a elluloidkorszak
Metró újság, 1998. 11. 25. (iNteRNeTTo)

Geszti Péter most dzsesszlemezt ad ki
Metró újság, 1998. 11. 25. (Metro)

Budapest életéről készült film (Papp Gábor Zsigmond)
Metró újság, 1998. 11. 25. (MTV-A.K.T.)

Nem mozgókép, önálló művészeti ág
Lakatos Iván rendező-operatőr az ismeretterjesztés jelenéről
Magyar Nemzet, 1998.11.26. Szénási Zsófia

Domború víz (Erdélyi János és Zsigmond Dezső mozgóképe a tiszai árvízről)
Népszabadság, 1998. 11. 27. Cs.K.

Nemcsak könyvek
Filmekkel, koncertekkel, kiállításokkal készülünk Frankfurtba
Népszabadság, 1998. 11. 27. Sz.A.

Jövőre is lesz filmszemle
Magyar Hírlap, 1998. 11. 27.

Open Film Fesztivál
Magyar Hírlap, 1998. 11. 27.

Reménnyel reménytelenséget
(Markovics Ferenc fotói)
Népszabadság, 1998. 11. 28. Csala Károly

Aki felruházza a magyar színházat
Schaffer Judit jelmeztervező életmű-kiállítása
Magyar Nemzet, 1998. 11. 28. Lőcsei Gabriella

Játékfilm Perlascáról...
Népszabadság, 1998. 11. 30.

Az örökös igazgató
Népszabadság, 1998. 11. 30. M.G.P.

A Tükröződések díjat nyert
Magyar Hírlap, 1998. 12. 01.

Mély víz filmbúvároknak Művészi mozgóképek az Odeon jóvoltából
Magyar Nemzet, 1998. 12. 01. (v.b.e.)

Búcsúzunk

... És észrevettem egy fehér foltot a művészetek földjén, amit filmnek hívnak. Itt mindenki, aki két centit lép előre, már csinált valamit. Úttörő és ős, ahelyett, hogy utód és epigon lenne. Úgy éreztem, hogy a filmnél jó, ha az ember ért egy kicsit az irodalomhoz, a színészkedéshez, jó, ha tud rajzolni, ha van kompozíciós érzéke. És ami elsősorban izgatott a filmnél: az a bizonyos kozmikus, kozmikus, kozmikus távlat. Elhatároztam, hogy filmes leszek.

Szőts István: A kozmikus lehetőség Magyar Hírlap, 1998. 11. 21.

... A pálya derékba törése azonban segített a legendacáfoló filmrendezőt a legendák magasába emelni. A megalkuvásra szervileg képtelen művész szép legendája ugyan sokszor adott erőt csúnya helyzetekben még gyöngébb jellemeknek is. A jó példa is lehet néha, egy kicsikét, ragadós. Ám ragadt Szőts személyéhez jó néhány olyan legendafoszlány is, amelyet ideje volna lecsipegetni róla, hiszen egész egyszerűen nem illik hozzá, aki életében annyi rossz legenda eleven cáfolata volt...

Legenda volt és legendák cáfolata is
Ma temetik Szőts István filmrendezőt
Népszabadság, 1998.11.26. Csala Károly

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek