Fábián Erika

Mozikörkép egy filmbemutató ürügyén

Presszó - 1998. október 9.

Cirkogejzír
Vékás Magdolna felvételei:
Cirkogejzír

74 KByte
CIRKOGEJZÍR-SIRATÓ

Ben Gazzara lépdelt felfelé velem szemben a lépcsőn. A moziból jött, én oda mentem. Akkor igazolódott be számomra a mindig sejtett feltételezés, hogy ide tényleg érdemes eljönni. Mert hogyha valahol a városban, akkor itt tetten lehet érni Cassavetes és a többi számomra fontos filmes szellemét. És most beleborsódzik az ember háta, hogy megint megszűnik egy jó hely.

Zárónap, persze a vetítővásznon pereg Az utolsó mozielőadás. A kedvenc kanapém már rég beszakadt, és a különböző ülőalkalmatosságok is mind elfoglalva. Barátaim, ismeretlen ismerősök most egymás mellé zsúfolódva. Nem tudom, képesek vagyunk-e méltó búcsút venni, nem a pincétől, hanem a teret betöltő gondolati töltettől. Közben a Tódorra kell gondolnunk, már ő is elment, Ego-centrum néven ő indított itt éjszakai találkahelyet. Kirakták őt is, mint ahogy most ezt a társaságot. Különben köszönet Balassa Péternek és Rózsavölgyi Adélnak, hogy eddig bírták, és megmutatták nekünk, hogy így is lehet.

Krúdy utca, Mikszáth Kálmán tér. Régen ide csoportosultak az alternatív szórakozóhelyek, a Cirko elköltöztével már csak a Darshan kávéház és a Blues kocsma marad. Ez már nem ugyanaz, mint a Tilos az Á idején, amikor a pesti Bermuda-háromszög egyik kiszögellési pontja volt a terület. Alkonyat sugárút, szép lassan kisétálunk a fényből. Ciki a nosztalgia, záráskor valahogy mégis megtorpan a társaság egy pillanatra, mielőtt szétszéled az éjszakában. Holnap újra együtt.

Újraindul a Cirkogejzír is a Balassi Bálint utcában, remélhetőleg töretlen erővel. Én biztosan meglátogatom őket. Megszokjuk majd azt is, mint már annyi mindent. Mondják, többtermes lesz, szaporodik a világ legkisebb és tegyük hozzá, talán a legemberibb vetítőhelye. Állítólag a régi Puskin székeit kapja meg. Szép, hogy mindez egy óvóhelyen.

De most beleborsódzik az ember háta...

Az én nagyanyám, kattog a varró- és vetítőgép, foltozzuk a mind gyorsabban szaporodó, és mind mélyebben tátongó lyukakat.

TITANIC NEMZETKÖZI FILMJELENLÉT FESZTIVÁL

Kezébe veszi az ember, a Pesti Estet, vagy az Opent, vagy a Film Guide-ot, mert tájékoztató újságok születnek most napról napra, aztán néhány heti mozizás után rájön, hogy a filmkínálat véges, az ART-mozihálózat majdnem ugyanazokat a filmeket cseréli hétről hétre, ezalól az Örökmozgó a kivétel, de még az igazi ínyencek sem képesek minden nap régi alkotásokat nézni és élvezni. A kánaán neve már öt éve Titanic, amely rendre behajózik, majd tíz nap múlva el is süllyed az életünkben.

Jó ilyenkor fellapozni a műsorfüzetet, előre kiválogatni a megnézendő alkotásokat, harcolni a jegyekért, latolgatni a film előtt, és beszélgetni a film után. Jelen lenni a jelenlévő filmek okán.

A közönség évek óta ugyanaz, amatőr filmesek, mozirajongók, újságírók, csak éppen a szakma hiányzik, megszokhattuk, ritka az a rendező, operatőr, aki látogatja a fesztiválokat, mondjuk ez meg is látszik.

Lars von Trier-összes,Jarmusch, Wong Kar-wai, meg a többi érdekesség. Fesztiválkapitány: Horváth György. Helyszínek: Toldi, Örökmozgó, Broadway.

MULTIPLEX-ÉRZÉS

Aktív székek a Korda teremben, a fotel számítógéppel összekötve a hanggal, rázkódik és dobál, színtiszta vurstli, időutazás vissza a sátras mozik korába. Egyébként a Corvin nem is igazi multiplex, "csak" filmpalota, különálló épület önálló terekkel. Kicsit tudathasadásban is szenved, néha nagyot gondol és játékfilmszemlének ad otthont, többnyire azonban szörnyek grasszálnak a termeiben, hogy aztán a katasztrófák mindent kisöpörjenek a fejünkből, helyet csinálva az újabb rémképeknek. A legújabb Jancsót biztosan itt, a régieket pedig máshol fogom megnézni.

Ha a multiplexre gondolok, cserélhető termek, terelőfolyosók jelennek meg a szemem előtt, látszólag pihenés, szórakozás céljából beépítve egy bevásárlóközpont sarkába, igazából a fogyasztás továbbvitele a fontos: kukorica, kóla, hangorkán, látványorgia.

...és hogy ne csak ilyen legyen, szeressünk minden Art-mozit, és csak csendben jegyezzük meg, hogy már a Művészben is kezd elharapózni ez a hozzáállás, gyanús, hogy a pénzemre játszanak. Addig jó, ameddig ez nagyobbrészt kulturális természetű.

PUSKIN - Presszó-díszbemutató

Cseresznyefa székek, kék szőnyegpadló és bútorhuzat, dijoni mustár-színű

falak. Pezsgőzünk a felújított Puskin mozi Odeon kávéházában, de tényleg (muszáj édeset?) Terelem a gondolataim, el innen. Képzeletben egy presszóban, üveglapos asztalok, szamovár helyett nikkel-kávéfözőgép, úgy kell félrehúznom a fejem, nehogy eltaláljon egy repülő csészealj. Macsó-minta a falaknál, férfiak ülnek sorban, mint fecskék a villanydróton. Több réteg melltartót hordok a pulóverem alatt, barátnőim is számosak. (m, mmm) Mert kell a térerő, az ajtó közelében ülünk, szokásos együtt-vitriol. Az új pasi, akinek a telefonjára várunk, MENŐ, mondhatni ( Ötös, sajnos, csillagos.) Manager, vagy mifene. De lehet, hogy médiában utazik. És repül felénk, vagy mégis kocsival érkezik, kétüléses sport, hát hogyan fogunk abba háromnővér közösen beleférni. Posztmodern, ahogy mindenki arra vár, hogy valaki mellé üljön. A japcsik kitaláltak egy ismerkedés-jelzőt, amin az ember csak beállítja a kívánt fokozatot: barát-szerető-házasság, és a szerkentyű pittyeg, ha egy azonos érdekű ellenkező nemű ötméteres körzetben tartózkodik. Itt most tuti belesüketülnénk - némethgábor meg virítana, hogy ő már előre kitalálta. ...nem találta ki, még szerencse. Röhögünk, pontosítva - Tüncike vinnyog, Beji harsányan gurgulázik, én meg befelé szedem a levegőt, akár egy tüdőbajos. Ők meg csak figyelnek minket. Nincs átjárás, és nem is lesz. ..."Hogy valami újat kéne. / Azt kérdeztem, rendkívül szellemesen, nő legyen-e benne. / Kis szemüvegcsillanás. Fóka, nő, gyerek legyen benne, és biztos a siker, válaszolta. / Tód ziher. Istók zicsi. / Arra gondoltam, ez nem lesz valami nehéz. Legfeljebb a fókát később kicserélem." (NG: A huron tó) ...sastamás szintén csak ül és néz, de úgy, mintha látott volna már minket. Persze, operatőr. Megfigyelte bennünk az általánost. Céltalanul vagyunk gyönyörűek. Mert mihez is kezdenénk veletek, ha még egy villanykörtét se vagytok képesek kicserélni setétke lelkünkben? Lennétek Platonov márha: beolvashatnátok nekünk, mielőtt kihasználnátok.

Vissza a valóba, Presszó-díszbemutató. A film ideillik, én lehet, hogy nem. A bordó és aranyszínű előtérrel és videotékával ellentétben már megint ez a multiplex egyen-belsőépítészet. Fő, hogy az előadás alatt legyen hová helyezni a poharunkat. Az utolsó sor a régi erkély magasságában. Úgykülönben remek programok ígérkeznek - orosz-filmhét, Tarkovszkij-kiállítás, klubok, oktatások a délelőtti órákban. Helyben olvasásra ingyenes szakkönyv- és újságtár. Még az is lehet, hogy majd el tudunk vonatkoztatni.

Puskin
Puskin

70 KByte
Toldi
Toldi

76 KByte
Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek