Csala Károly

Országraszóló országrész-képek

Kotnyek István: Talált tájaim Zalában

Kotnyek István fotói
Kotnyek István fotói

90 KByte
Kotnyek István amellett, hogy országosan ismert független filmkészítő, a Mediawave szemlék résztvevője, elhivatott festő-fényképész. Nem véletlen csinálta festő, s nem véletlen adta fényképész. Hanem - ahogy mondani szokás - istenadta tehetsége van e párosításhoz. Sajátságosan fotográfiai eszközökkel teljesíti olyan formai problémák megoldását, amelyek a festészetben is fölvetődnek.

Korántsem azért érdemes tehát festő mivoltáról is szót ejtenünk, mert Talált tájaim Zalában című fotóalbumában akad néhány olyan képe is, amely a hajdani piktorialista irányzat előtti tisztelgésnek látszik. Nem eszközökön, hanem elveken tetszik ki az igazi rokonság.

Kotnyek Istvánt nem a témák tarka váltakozása vezérli működésében (az se volna baj; másnál - például riportfotósnál - beválik), hanem mindig csakis a maga témáit keresi. A tájakban keresi meg. Van képein ember, állat is, de azért még tájkép csaknem valamennyi.

És leegyszerűsítve egy kissé: minden tájképében van valami, ami magányos. Nagyon változatosan szólnak Kotnyek képei ennek a valaminek a magányáról a kompozícióban. A magányhoz az elhagyatottságból fakadó mélabú szokott társulni a közhely-képeken. Ám Kotnyeknél nem pusztán érzelmi kérdés a magányosság, hanem gondolati, ezért sokféle tartalommal párosul: egyszer dacos, másszor reménytelen, megint más alkalommal sokat ígérő. Egy fa magánya. Egy avarcsomóé. Egy felhőé. Egy házé. Egy templomocskáé. Néhány vakondtúrásé. Egy kútágasé. Három kombájné. Ritkán élőlényeké: lovaké, madaraké, embereké is. A magány hordozójának és világának kapcsolata a Kotnyek-képek legfőbb tartalma. Ezt szereti a fotográfus.

A szeretet kulcsszó lehet e tájképek készítőjének minősítésében. Kotnyek nem vádol, nem leleplez (ugyan mit is - az őszt, a tavaszt, a nyarat vagy a telet?), hanem az egyetlen lehetséges saját világaként vallja a magáénak ezt a zalai tájat-világot. Szereti. Azért fényképezi. Vissza-visszatérőleg a zalai falvak határaiba. Tavasszal, nyáron, ősszel, télen. (Könyve így komponálódott.)

Magányosságot ki lehet fejezni egy egész, egynemű képkompozícióval is; Kotnyek István csak nagy néha választja ezt az utat. Az ő legjobb képei "kétnemű" kompozíciók. Szembenáll rajtuk két minőség: a magány témáját hordozó részlet és a nem okvetlenül ugyanazt kifejező többi. Ez kompozíciós alapelv nála. Furcsán egyedivé teszi ennek az elvnek a sajátos alkalmazása legjobb felvételeit, ahogy ő mondja könyve elején: pillanatfelvételeit. ("Tudom, tájképeket nem szokás így nevezni, de én bizonyos vagyok abban, hogy egy tájat nem lehet kétszer ugyanúgy megörökíteni.") Ez a "tájpillanatfelvétel" megejtő meghatározás, de aligha lényeges.

Sokkal lényegesebb arra figyelnünk, hogy Kotnyek képein a magányt kifejező képrész nem okvetlenül és nem egyszerűen "kiemelt része", "középpontja" a kompozíciónak, hanem egyenértékű az összes, együttes többivel. Magyarán, két részből áll az ilyen kép, két egyenértékű, egyenrangú részből, s ezek illeszkedése határozza meg a egész kompozícióját. Ez meglehetősen ritka komponálási elv a fotóművészetben.

A fotográfiában a szembeszökőn fontos részletet - ha van ilyen - általában a formai hangsúlyadás közismert, tanfolyamokon fölsorolható és összefoglalható eszközeivel (a fény-árnyék elosztásától a perspektíva vonalkompozíciójáig, a látószög torzításától a tónusos vagy színes folthatásig stb.) szokás hangsúlyozni. Néha Kotnyek is ezt teszi. De legeredetibb, legsajátabb képein nem. Nem kiemel valamit a kompozícióból, nem hangsúlyoz valamit a kompozíción belül, hanem két részre bontja, vagy két részből állítja össze ("komponálja") a képet. S ez valami más.

Most következnie kellene némely képek közelebbi szemügyre vételének, vagy legalább a megnevezésüknek. Ehhez - ehelyett - egy szükséges kitérő következik. A Sylvester J. Nyomdában szép minőségben előállított s a Zalatour Kft. kiadásában 1997-ben megjelentetett könyv három évtized fotótermésének javát adja közre. Kotnyek eddigi fotográfiai életművéből ad válogatást (maga írja ezt). Ad, ad - csak két valamit nem ad: képcímeket és dátumokat. Az utóbbit nagyon sajnáljuk. Egységes az album, de azért bátoríthatná ennyivel azt, aki némi fejlődésrajzot szeretne belőle kiolvasni. Az előbbi rendjén való így is, hiszen bár képcím nincs, képaláírás azért van a fotók alatt, éspedig azt a helységnevet olvashatjuk, ahol a mű készült. Ha a fényképész többször visszament egy-egy falu végébe, egy-egy pusztára, akkor többször. De egy zúzmarás fatörzset, avarrészletet, évgyűrűkompozíciót eléggé mulatságos volna helységnévvel ellátni. Pedig egy-két ilyen kép is akad. Így hát a recenzens és olvasója számára a könyv oldalszámozása az egyetlen biztos támpont a képek azonosításában. (Szerencsére: egy oldal - egy kép.)

Mind e nehézség ellenére sem tehetjük meg, hogy egy ilyen nagyformátúmú tehetség életművéből ne nevezzünk meg néhány országraszóló munkát. A fent körvonalazott képkomponálási elvet reprezentálók közül válogatva, természetesen. Tehát (helységnévvel és könyvoldalszámmal): omlott épületfalak fölött sötét, kerek felhő (Kerecseny, 11); szemétdombra kitett két szék meg egy előtérbe beröppenő, nagy, életlen varjúmadár (Bagola, 16); egy telekvégi, nagyon emberi madárijesztő, mesés-ködös domháttér előtt (Kerkafalva, 17); nyakát három párhuzamos ívben hajlító, legelésző ló, háttérben egy sötét felhőcsík alól kivakító égaljával (Borsfa, 26); rozoga stég, csónak, fölöttük két, felénk szálló madárral, ködpárában (Pölöske, 43); mozgalmasan tagolt, alkonyi alakzataival szinte áradatként lezúduló erdős domboldal, a kép alján-előterében, kalászok közt, egy derékba vágott, furcsa emberi árnyképpel (Bezeréd, 55); röpdeső varjak a párás szántó fölött (Kustánszeg, 59); havas dombon sötét, kerek kis folterdőcske, a kép előterébe szögesdrót mögött épp befutó ló fejével-szügyével (Rádiháza, 94).

Ez az utóbbi a képkivágásával a jellegzetes derkovits-i "elmetszéseket" idézi; amelyek viszont a maguk korában éppenhogy fotográfiai (és film-) kompozíciók tanulságait idézték a szemlélők számára. Ez is példa a festő és a fényképész hasonló célfeladatának egyedi megoldására.

Az elsőül említett kép pedig arra jellegzetes példa, hogy Kotnyek gyakorta szinte szabályosan felezi a képeit - többnyire vízszintesen, mint ez esetben is, de nemegyszer függőlegesen - előtérre és háttérre, éspedig azért, hogy az egyikben kedvenc magány-témáját helyezhesse el mintegy önállósítva, s mégis a világba illesztve. A kerek, magányos felhő a messzeségben és magosságban épp olyan értékű egyik felét uralja a képnek, mint amilyet a meszelt épület romfalai birtokolnak a kompozíció alsó részében.

S ha már ez így előkerült, ne tegyük le Kotnyek István könyvét addíg, amíg nem számoltunk el magunknak egy alighanem fontos megfigyelendővel. Ritkán nyílik jobb alkalom megállapítani, hogy az elmosódott ábrázolat mennyire közös kifejezőeszköze lehet fotográfiának és festészetnek, és - más esetekben - mennyire különböző. A lágy rajz és egyáltalán a bárminő eszközzel történő lágyítás a fotográfiában is szolgálhatja ugyanazt a célt, mint a festészetben: az egész kompozíció impresszionista összhatását. De már az életlenség okozta elmosódott látvány csak abban az esetben hoz azonos vagy legalább hasonló hatást fotón és festményen, ha a mélységbe futó háttérre vonatkozik. A távolság meglágyítja és összemossa a kontúrokat, ez mindkét ábrázolási ágra érvényes. A festészetben viszont egyenesen a fényképezést kell utánoznia a művésznek, hogyha a kép előterének életlen lágyságát kívánja hangsúlyozni, szemben a mögöttes tér élességével. (Nem is megszokott dolog az ilyesmi.)

Kotnyek pedig legkiválóbb képein egészen eredeti módon alkalmazza látványtagolásra a fókuszálásból adódó életlenséget. Nem az előtér tárgyain keresztül vezeti el tekintetünket a háttérbe (akár ez, akár az válik el lágy életlenségével a másiktól), hanem egymás fölé-alá, vagy egymás mellé helyezi a kompozícióban az előteret és a hátteret.

Ez a komponálási mód korántsem ritka a festészetben. De a fotográfiában - ismételjük - nem túl gyakori, s egy olyan mesteri képalkotónál, mint amilyen Kotnyek István, roppant hatásos, eredetiségével megkapó.

/Kotnyek István: Talált tájaim Zalában, Zalatour Kft.,1997; Pannon Tükör Könyvek/


93 KByte

96 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek