Csantavéri Júlia:

"A Föld a Holdról nézve"

(Francesco Casetti: Filmelméletek)

Silvana Mangano Pasolini Teoremájában, 1968
Silvana Mangano
Pasolini Teoremájában,
1968
KByte
Pasolinitől kölcsönzöm ezt a címet, az ő nyúlfarknyi rövidfilmjétől orozva el, melyben Totó és Ninetto, a mesebeli Apa és Fiú kettőse végre kiegészülhet az áhított (rettegett) Anya-Feleség titokzatos figurájával. Mindez azonban így, csakis a Holdról látható, azaz egy megfelelően távoli nézőpontról, amely mégis elég közel van ahhoz, hogy rábólintsunk - milyen szép.

Ilyen távoli, mégis közeli nézőpontot választ Francesco Casetti, az itáliai filmtudós ahhoz, hogy Filmelméletek című munkájában, amelyet az Osiris kiadó jóvoltából ősszel már magyarul is kézbe vehetnek diákok, kutatók, érdeklődők egyaránt, összefoglalja mindazt, ami '45 óta fölmerült a filmről gondolkodók azon megátalkodott csapatában, akik leküzdhetetlen vágyat éreztek, hogy a mozgóképet mérjék és magyarázzák, szétszedjék és összerakják, mint kisgyerek a játékot, hogy meglássák, mi van belül.

Casetti nézőpontja elég távoli ahhoz, hogy elfogulatlanul tekintsen végig a földbéli tájon, a csúcsok, völgyek, kráterek egymásban játszó vonulatain, egyforma érdeklődést szentelve a bazin-i "mi a film?" kérdésre válaszolni óhajtó, általa ontologikusnak nevezett megközelítéseknek, a tárgyukat egy külső tudományág kereteibe begyömöszkölő módszercentrikusoknak, köztük a szemiotika majd mindent benyelő óriásának, a "mi legyen a film?" harcos imperatívuszából kiinduló irányzatoknak, vagy a filmet egy valóságelemző módszer alkalmas részeként tekintő filozófusoknak Adornótól Deleuze-ig. Ugyanakkor elég közel is van, hogy lelkes izgalommal figyelje a kibomló gondolatmeneteket, az egyezéseket és különbségeket, a vizsgált fél évszázad társadalmi és szellemi történetének hol erősebb, hol halványabb lenyomatait. Hiszen a film, úgy tűnik, a többi művészetnél szemérmetlenebbül intim kapcsolatot tart fenn a valósággal, gyorsan és kendőzés nélkül reagál minden apró változására.

Ennek megfelelően a könyv sokféleképpen használható, ahogy a film maga, aszerint válaszol, hogy milyen kérdést teszünk föl neki. Egyrészt lehet tankönyv és kézikönyv. Jól áttekinthető struktúrában végigvezeti a tudni vágyókat a háború utáni elméletek bonyolult bozótosán, s nemcsak a leglátványosabb irányzatokról tájékoztat, de a háttérben meghúzódó aprómunkáról is, a folyóiratok lapjain lezajlott vitákról, mégpedig mindig szigorúan csak a felmerülő és válaszra váró kérdések mentén, elkerülve ezáltal a minősítés csapdáját. Casetti gazdag választékot kínál, s nagy előnye, hogy nem választ helyettünk, az egyes elképzeléseket szigorúan az adott szerző gondolatkörében maradva ismerteti.

Legizgalmasabb ebből a szempontból természetesen az utolsó néhány fejezet, ahol a legutóbbi idők fejleményeit vizsgálva láthatjuk, hogyan támad fel ismét az átfogó megközelítés igénye, egyrészt az ontologikus, valamely lényeginek tartott elem kiemelésére támaszkodó gondolkodásmód újraéledésével, másrészt azzal a módszerrel, amely a filmet társadalmi, gazdasági, technikai, nyelvi és esztétikai folyamatok szövedékének részeként elemzi, nem abszolutizálva többé egyik oldalát sem, de felhasználva mindazokat az eredményeket, amelyeket ötven év specifikus kutatásai felszínre hoztak. Ekkor döbbenünk rá igazán, mennyire hasznos, a könyv logikáját első perctől meghatározó, a történeti és a probléma központú megközelítést ötvöző szemlélet. A filmelmélet, noha a háború után időről időre jól meghatározható változásokon esett át, mégsem lineárisan fejlődött, sokkal inkább egy belső gazdagodás útját járta, mindig új oldalról közelítve tárgya felé.

És ebből születik az a másik lehetőség Casetti könyvének olvasására. Szorítsuk egy kissé a háttérbe mindazt, amit a filmről, közös szerelmünkről oly imponáló felkészültséggel és tudományos szakszerűséggel ad elő nekünk, figyeljünk arra, ami a háttérben mozog, a szellem mozdulására és színeváltozásaira, a filmnek mint a valóság egy különleges szurrogátumának időről időre feltett kérdések hangsúlyeltolódásaira, a viták mindenkori hangnemére és stílusára. Neorealizmus vita, a Cahiers támadásai a papa mozija ellen, Pasolini és Eco, a Feminist Film Theory és az időről időre "divatossá" váló hullámok: strukturalizmus, mélylélektan, politika csinálás, hogy csak néhány hírhedettebb ügyet említsek. Hiszen például az, hogy időről időre mit gondolunk a film és a valóság viszonyáról, nem feltétlenül fejti meg a film titkát számunkra, legalábbis eddig ez nem nagyon sikerült, de azt mindenképpen megmutatja, milyen viszonyban állunk éppen a valósággal mi magunk. Hogy törekszünk-e általános fogódzót találni, vágyunk-e rá, vagy látjuk-e esélyét, hogy a filmet egységként, értékelhető és megítélhető önálló entitásként fogjuk fel, vagy ellenkezőleg, hasznosabbnak látjuk, ha csak bizonyos megragadható vonásaiban vizsgáljuk, sokmindent elárul arról, egységként éljük-e meg a világot, vagy lazán összefüggő, esetleg éppen széttöredező halmazok csoportjaként. A Casetti könyvében feltáruló film-világ szoros összefüggésben változik és mozog azzal a szellemi világgal, melynek egyidőben tárgya és alkotója is.

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek