Thierry Lhermitte Budapesten

Urbán Mária interjúja


101 Kbyte
A Francia Filmek áprilisi Fesztiválján bemutatták Francois Velle Mint a királyok /Comme les rois/ címû filmjét, amelyben egy felszínes, nagyképûen agresszív producert játszik. A film sajtóanyagához csatolták a levelét, amelyben tagadja, hogy a figurának bármily köze lenne a valósághoz, hogy valóban ismerne hasonló alakot . Csak nem támadták meg?

Viccnek szántam. Sok embert ismerek, belõlük szemezgettem ki bizonyos elemeket a figurához, de valóban nem egyvalaki karikatúrájának szántam.

A film egy fesztiválon játszódik, mi a véleménye a fesztiválokról, szereti õket?

Persze, sok jó filmet lehet látni, itt is jól érzem magam.

Színészként, filmíróként, rendezõként vagy producerként érzi magát legjobban egy fesztiválon?

Azt szeretem, ha valami dolgom van. Soha nem megyek el oda, ahol nincs dolgom.

Itt például mi a dolga?

Interjúkat adok, mint most.

A filmnek nagy sikere volt a Corvin moziban. Önnek is tetszett?

Igen, nagyon szeretem, elég régen ideadták a történetet, mondtam nekik, ha van benne egy kisebb szerep, szívesen eljátszom.

Pedig nyugodtan játszhatna most már csak fõszerepeket. Sokáig csak kis szerepeket, karakterfigurákat kapott, de aztán elérték a fõszerepek is, hogyhogy most megint kis szerepeket vállal?

Mert szeretem õket. Szívesen játszom el kis szerepeket, persze, csak ha tetszenek, mert így nekem csak az öröm jut a dologból, nem kell az egész film terhét cipelnem. Ha viszont a fõszerep az enyém, enyém a legnagyobb felelõsség, legalábbis úgy ítélik meg, hogy rajtam áll a siker.

Három évvel ezelõtt a Premiere címû folyóirat lehozta a kommentált filmográfiáját, minden filmrõl elmondta, hogy milyen emlékek maradtak meg önben. Nagyon szerettem ezt a cikket. Erõs távolságtartással, rengeteg humorral és nagyon nyiltan beszélt a szerepeirõl. Szinte tökéletesen elemezte saját teljesítményét, egészen pontosan látta a pályáját.

Ebben a kommentárban többször is hangsúlyozta, hogy miután a nagyobb szerepek után és közben vissza-visszatér kisebb karakterszerepekhez, nem szereti, ha a kicsiket is akkora betûkkel reklámozzák a plakátokon, mint a nagyokat. Ilyenkor szerzõdésben kikötve ragaszkodik a kisbetûkhöz.

Az egómnak nincs szüksége ilyesfajta megerõsítésekre. Mindig mulattat, ha rendezõk és színészek a betûk nagyságáért és az elsõ helyért harcolnak a plakáton.

A fõszerepek és az idõközben összehalmozott többi funkciók dacára ma is csapatjátékos?

Mindig is az voltam.

Nálunk elég kevesen tudják, hogy a mai francia film számos meghatározó egyénisége ugyanabból a színházi csapatból, a Splendidból nõtt ki. Illetve, azt tudjuk, hogy volt egy ilyen színház, de hogy milyen is volt, azt nem.

Akik a Splendidot megalapítottuk, mind egy gimnáziumba jártunk. Aztán a színésziskola közben megcsináltuk a színházunkat. Elõször egészen kis kávéház-színházunk volt, nyolcvan személyes, aztán építettünk egy százhúsz, majd kétszázötven személyest, végül vettünk egy még nagyobbat.

Megvették, szóval ez a saját színházuk volt?

Még mindig az, a legnehezebben egyébként az jött össze, amit magunk építettünk. Amit megvettünk, az már könnyen ment. Akkor már híresek voltunk, megcsináltuk már azt a három filmet, amikkel híresek lettünk, a Les Bronzés-t, a Les Bronzés font du ski és Le Pere Noel est une ordure/A télapó egy szemét címûeket.

Pontosan ezt a három filmet nem volt hajlandó kommentálni abban a bizonyos nagy interjúban.

Igen, mert már annyiszor megtettem, Franciaországban már annyit beszéltem róluk, hogy nem akartam újra belemenni.

Mi viszont alig valamit tudunk ezekrõl az kávéház-színházi elõadásokról, a filmeket sohasem vetítették a magyar mozik. Milyen darabokat hoztak össze, szkeccseket?

Komédiák voltak, mind komédia. Hét darabot és három filmet csináltunk együtt. A Télapó egy szemét már teljesen megszerkesztett darab volt, igazi történettel, karácsony éjszakáján játszódott egy lelki segélyszolgálat bonyodalmai körül. Maga volt a fekete humor, és sok mindent megváltoztatott a francia komédiában. A kis kávéház-színházban kezdtük játszani, aztán akkora sikere lett, hogy átvittük egy nagyobb színházba, végül megcsináltuk belõle azt a filmet, ami kultuszfilmmé vált. Egészen elképesztõ, az emberek kívülrõl tudják minden replikáját. A Les bronzés egy földközi tengeri klub krónikáját adta, egy nyaralás apró történéseibõl állt össze, az még szkeccs-sorozat volt, a két napozók-filmnek is nagy sikere volt, de azóta már felnõtt két generáció, nem hiszem, hogy továbbra is mûködnének. Annyira a saját korukhoz kötõdtek ezek a darabok.

Abban a színházban minden maguk csináltak? Együtt írták...

...együtt rendeztük, együtt csináltuk meg a díszleteket, hatan-heten voltunk és mindenki mindent csinált.

Ez azért nem szokott így mûködni, valakinek azért elõbb-utóbb kézbe kell vennie a dolgokat...

Nem, mi minden együtt csináltunk.

Aztán abbahagyta a színházat?

Nem, most is játszom, Josiane Balasko két darabjában, az egyiknek tíz éve volt a premierje, a másikat hat-hét éve mutattuk be.

De most már nem dolgozik együtt a csapat?

Tíz éven át dolgoztunk együtt, aztán szétváltunk. Most már soha nem jövünk össze valamennyien, de játszunk egymás munkáiban. Játszottam Balasko két darabjában és egyik filmjében, játszottam Marie-Anne Chazel filmjében ..., különféle apró szerepeket eljátszottam valamennyiük filmjeiben.

Egyik elemzõje azt írta önrõl: "most már az a státusza a csapatban, hogy meghívják egy-egy kis szerepre márcsak a jókedv miatt is".

Ha nálunk egy karakterszínész végre fõszerephez jut, mindenki neki szurkol, õt támogatja. Önnel is így történt?

Na nem. Mi a Splendidban együtt lettünk híresek. Aztán én elég hamar fõszerepeket kaptam, sok fõszerepet. Aztán néhány éve elkezdtem megint kisebb szerepeket is eljátszani. Egyszerûen szeretem õket. Megtehetném, hogy csak a fõszerepeket vállalom el, de szeretek játszani.

Szintén abban az elemzésben olvastam, hogy a Splendid filmjei ugyan hatalmas közönségsikereket aratnak, mégsem lesznek soha a francia filmvilág igazi nagy eseményei. Mit értett ezen a cikkíró?

Tudom, mire célzott ezzel. A Splendid egyetlen színésze sem vált a francia filmes nómenklatúra részévé. Tényleg igazán sikeres darabokat csináltunk. Az Egy indián Párizsban kasszasiker lett, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk rekordokat döntött meg, a Gazon maudit, Michel Blanc filmje vagy a Ne vedd el tõlem a napot! mind-mind igazi közönségsiker volt. Külön-külön is óriási sikereket arattunk, mégsem lettünk soha a nómenklatúra részei. Outsiderek maradtunk.

Annak ellenére, hogy kommersziálisan abszolút eredményesek vagyunk és nagyon sok pénzt hozunk, a filmjeink bemutatója tényleg sosem olyan értelemben vett esemény, mint a nómenklatúrán belül lévõk filmjei. Nem az újságírókra gondolok, velük nincs gond, õk ezen kívül vannak, de a "szakma"... Egyébként én nem is bánom.

Mi az egészen kívül kezdtük, és kívül is maradtunk. Mondok valamit, ami jellemzi a helyzetet: nekem máig nincs ügynököm. Tizenöt éve egy-két évig volt egy, de most már jó ideje megint nincs. Jugnot-nak sincs ügynöke, Balaskónak sincs. Valamennyien kívül maradtunk a nómenklatúrán. Soha nem léptünk be igazán a rendszerbe. Mindig mindent magunk csináltunk, tudja, ha az ember húsz évesen maga építi fel a saját színházát, utána nem adja ki a kezébõl a dolgait.

Nagy munkát fektetett az utolsó, Franciaországban 8 millió nézõt hozó filmje, az Egy indián Párizsban amerikai bemutatójába, amelynek fõszereplõje is, producere is volt. Hogyan sikerült?

Nagyon rosszul. Az amerikaiak mindenáron meg akarták vásárolni a remake jogát. Mi viszont azt mondtuk, hogy elõször mutassák be a francia filmet. Miután ez un. családi film, szinkronizálni kellett, a gyerekektõl nem várható el, hogy megnézzenek egy feliratos filmet. De Amerikában nem szeretik a szinkronizálást, a feliratozást sem szeretik, a francia filmet se nagyon szeretik. A Disney-cég mégis vállalta, hogy bemutatja. Rengeteg pénzzel és még annál is több munkával csináltunk egy nagyon jó szinkront, és a film 450 kópiával indult, ami egy amerikai filmnél nem nagy szám, de egy francia filmnél igen. Nem lett sikeres, de ami még elkeserítõbb, hogy a kritika egészen aljas, hihetetlenül mocskos volt. Semmi sem tetszett, sem a szinkron, sem a film. Azt írták róla, hogy obszcén, hogy ez maga a gyerekpornográfia! Szóval, megbukott. A remake jogát viszont mégiscsak eladtuk, és pár hete kijött az amerikai változat, és ugyanazok a kritikusok, akik a francia filmet lemocskolták, most ugyanannak a filmnek az eredetitõl alig különbözõ amerikai verziójáról azt írták, hogy remek, és ötven millió dollár bevételt hozott.

Azt hiszem, hogy a kulturális értetlenség miatt történt az egész. Valószínûleg azt várják a francia filmtõl, illetve az európai filmtõl, hogy mûvészfilm legyen, egy szûk kis intellektüel közönség igényeinek megfelelõen. Ugyan ironizálgatnak rajta, de kielégíti az Európával szemben amúgy fennálló kulturális komplexusukat. De az már nem fér bele a pakliba, hogy egy külföldi film a szórakoztató film kategóriájában induljon náluk. Olyasmi félreértés lehet ez, mint amikor valaki, akit nem ismersz, elmesél egy zsidó viccet, és te nem tudod, mit is akar vele, miért is mondta el, antiszemita, vagy mi, de ha ugyanezt a viccet egy jóbarát meséli el, jót nevetsz rajta. Valami hasonló agyalágyult nem értés-félreértés lehet emögött, hogy mivel nem látsz bele az emberbe, nem tudod, mi jár a fejében, nem is értheted a humorát, mert a humor ki nem fejtett, lappangó közmegegyezéseken, cinkosságon alapul.

Miképp vélekedik ezekrõl a remake-ekrõl, pénzt hoznak, de azon túl...

Nem bánom, hogy megcsináltuk az amerikai változatot. Szomorú, hogy bár a francia filmnek megvolt minden lehetõsége, hogy kifussa magát, nem sikerült, de legalább a remake bejött. Nem, a veszély másutt van, ami miatt esetleg nemet kell mondani ezekre. Vegyük azt az esetet, hogy eladják a francia filmet Németországban, Ausztriában, Lengyelországban vagy Magyarországon. Bemutatják. De egy év múlva elkészül az amerikai változat, azt is megveszik, azt is bemutatják. Az eredeti film abban a pillanatban veszít az értékébõl, mert ha az amerikai film sikeres, a televízió nem az eredetit, hanem azt veszi meg, és mutatja be. Biztos, hogy nem mutatja be mind a kettõt. Ez az igazi veszély. A leggyakrabban felhozott példa az Apám, a hõs címû Depardieu-film, ez Németországban 100 000-es nézõszámot ért el. Nem sokkal utána bemutatták ugyanennek a filmnek az amerikai változatát, szintén Depardieu-vel, szinte tökéletesen ugyanazt a filmet, és egy millióan nézték meg. Az a vevõ, aki az elsõ filmet megvette, nagyon rosszul járt, õ már nem tudja eladni a jogot a tévének, nem az õ filmjét fogják megvenni.

Nem biztos, hogy ilyen súlyos a helyzet, a remake-ek szinte soha nem olyan jók, mint az eredetiek...

Azért az Õrült nõk ketrece nagyon jól sikerült! De igaza van, majdnem mindig rosszabbak. A veszteség azonban akkor is egyértelmû. Mert mi a közös Európában? Amerika. Rettenetes, de így van. Hiszen már a nyelvet is elvesztettük, mindenki angolul beszél. Száz éve még a francia volt Európa nyelve, ma már nem az.

Azért még beszélnek errefelé is franciául...

Nem sokáig.

Ha már a közös nyelvnél tartunk, tudom, hogy Internet-rajongó, sõt egy céget is alapított...

Valóban van egy cégem, úgy hívják, hogy France Cinéma Multimédia, és CD-Romokat csinál. A saját filmemnél próbáltam ki, de most már másoknak is csinálunk lemezeket. Már vagy 30-40-et csináltunk. Ezen az eszközön készítjük el a filmek sajtóanyagát. Van rajta mozgókép, a film elõzetese, a sajtódossziéja, a zenéje, fotók, plakátok, szóval a film teljes körítése. Csak az a probléma, hogy Franciaországban még nincsenek igazán berendezkedve a CD-rom leolvasására. Nem használják még ezeket az eszközöket. Itt van például a maroktelefonom. Franciaországban nem nagyon mûködik. Itt viszont tökéletesen használhatom, mint Lengyelországban is. Mert maguknak be kellett hozni az infrastruktúra lemaradását, és mindjárt a legújabb technikákat vették meg, azzal szerelkeztek föl. Ugyanígy van a számítógépparkkal. Itt most mindenbõl a legújabbat veszik meg, Franciaországban pedig még nem cserélték le az emberek a régi gépeiket.

A mi lapunk Internet lap - itt kiscserkészek módjára kicseréltük címeinket. Lhermitte egy papírra firkantotta le a magáét, íme: www.imaginet.fr/fcm Valahányszor keresek valamit az Interneten, kénytelen vagyok angolul keresni. Franciául kevés dolog van rajta, az is szétszórtan és lassan jön be, olvastam, hogy épp ezen igyekszik javítani. Mi is valami hasonlóra készülünk, szeretnénk feltenni a hálóra mindent, amit a magyar filmrõl tudni lehet. Ezért érdekel, hogyan sikerült elérnie, hogy a szakma hajlandó beszállni a vállalkozásba?

Az én társaságom most épp azon dolgozik, hogy megnyissa a francia film site-jét. Néhány héten belül föltesszük az Internetre az Unifrance teljes katalógusát. Benne lesz minden. A filmek, a gyártók, a szereplõk, a vásárlók, a cégek. Minden információ, amibõl a külföldi ujságírók és vásárlók tájékozódhatnak a lehetõ legújabb filmekrõl.

Amikor pár éve írtunk egy új filmlexikont, a kínok kínját szenvedtük, mire összekapartuk a legfrisebb információkat az egyes alkotókról. Igaz, akkor még nem volt Internet, és nem ismertük ezeket az adatbázisokat.

Az Interneten magam is a Movie Database-t használom, szinte százszázalékosan megbízható. Persze, néha hibás. Magam is megpróbáltam módosítani bizonyos tévedéseket, amik rólam fent voltak ebben az adatbázisban, de annyira bonyolult, hogy még hozzányúlni is nehéz. Megpróbáltam kijavítani, de feladtam, annyi vele a macera.

Szóval sikerült elérnie, hogy az Unifrance odaadja a katalógust...

Na nem, az Unifrance fizet a cégemnek, hogy ezt feltegyük.

Szóval, talált magának egy új játékot?

Én magam mostanában egyre kevesebbet foglalkozom vele. Annyi a dolgom, hogy lassan kiszállok belõle, meghagyom a többieknek. Az írás, a játék a producerkedés mellett nemigen van idõm, ez a nemrégen alapított producercég elveszi az idõmet. A többi cégemet is egyre inkább feladom.

Többi? Miért milyen cége van még?

Van például egy, amelyik a repülés-szimulációval foglalkozik, de most már abból is kiszállok, túl sok a dolgom, van nekem családom is, arra is kell idõ. A France Cinéma Multimédia elindult, megy tovább magától, a 37. CD-ROM-nál tartunk.

Nem túl költséges média ez egy sajtónak szánt anyaghoz?

Nem kerül többe, mint a nyomtatott sajtódosszié. Éppen ezt próbálom megértetni a gyártókkal és forgalmazókkal, hogy sokkal praktikusabb CD-ROM-okat csinálni, nem is annyira az otthoni használatra, hanem a külföldire. A CD-ROM-on egyen kattintáson múlik, hogy milyen nyelvet választunk. Nem kerül többe, ha megcsináljuk és rátesszük a szövegeket két, három, vagy akár több nyelven is.

Cannes-ban például már a cége által készített CD-ROM-okat fogják osztogatni az ujságíróknak?

Már három éve mûködik a cég. Cannesban például Mathieu Kassovitz filmjét, az Assassin(s)/Gyilkos(ok)at fogjuk kétnyelvû, francia és angol nyelvû CD-romon reklámozni, a különös alkalomra való tekintettel több ezer példányban hozzuk ki.

Befejezésül még megkérdezném, min dolgozik most, ír, rendez, játszik, vagy producerkedik, bár azt hiszem, írni kevesebbet ír.

Producerként most fejezünk be egy filmet négy fiatal színésszel, amit egyébként egy magyar származású fiú rendez, ez nyáron jön ki. Más filmek még az elõkészítésnél tartanak. Színészként a nyáron Francis Veber új filmjében dolgozom, amit három éve írt...

Mindezekrõl a filmekrõl néhány héten belül egészen friss információkra számíthatunk az Interneten?

Na nem, nincs Thierry Lhermitte-site az Interneten, nem, ez nem érdekel.

Tehát csak akkor kerül föl, ha bemutatják a filmet, és belekerül az Unifrance katalógusába?

Persze, nem fogok saját lapot nyitni! Ami pedig az írást illeti, azt sem adtam fel, most is dolgozom egy filmen.

Remélem, valamennyi filmet láthatjuk majd, egyébként mi mást mondhatnék, gratulálok, hogy ennyi mindent képes egyszerre így csinálni!

1997. április 19


76 Kbyte

122 Kbyte

177 Kbyte

143 Kbyte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek