GYÖNGYÖSSY BENCE 34 éves. édesapja Gyöngyössy Imre filmrendező sokat foglalkozott az európai kis népek, kisebbségek tragédiáival. Bencét is azok az emberek érdeklik, akik az állandó migráció-emigráció és deportálások ellenére megpróbálják megőrizni kultúrájukat, nyelvüket, hagyományaikat.

Gyöngyössy Imre 1972-ben forgatta Meztelen vagy című filmjét, amely egy értelmiségi cigányfiú, egy festő identitáskereséséről szól. Bence 25 évvel később visszatért apja forgatási helyszínére, a Sály mellett lévő tarizsai Dankó-telepre, hogy elkészítse élete első játékfilmjét Romani Kris (Cigánytörvény) munkacímmel. Munkatársai: Kabay Barna - producer, Nagy András - társíró, Petényi Katalin - dramaturg, Sas Tamás - operatőr, Djoko Rosic és Szabados Mihály főszereplők.

Apja: GYÖNGYÖSSY IMRE (1930-1994) forgatókönyvíró, rendező

Az egyetemi évek alatt koholt vádak alapján börtönbe került, kényszermunkára fogták. 1956-ban fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára. Rövidfilmekkel kezdte pályáját. Első nagyjátékfilmje a Virágvasárnap volt. A 70-es évektől Kabay Barnával közösen készítette munkáit, melyek közül a Jób lázadása (1983) c. filmet Oscar-díjra is jelölték.

Anyja: PETéNYI KATALIN eredeti szakmája szerint művészettörténész. Amellett, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, kiállításokat és múzeumokat rendezett. Könyveket írt pl.: ámos Imréről és két monográfiát Barcsayról. Forgatókönyvekkel akkor kezdett foglalkozni, mikor családjával kikerült Németországba. Megtanult vágni, később pedig mint társrendező dolgozott.


Ozsda Erika

"Egy ideig úgyis mindenki apám fiát látja bennem"

Gyöngyössy Bence, a Cigánytörvény rendezője

Gyöngyössy Bence: Sokszor megkérdezték már, hogy miért cigányfilm ez a cigányfilm. Mint minden más film, ez is egy történetet mesél el. A történet a lényeg, melynek szereplői jórészt cigányok. De maga a film nem keres sem szociológiai sem emberi megoldást az ún. cigányproblémára, amiről mostanában annyit beszélünk. Egyébként sem hiszem, hogy egy műalkotás vagy műalkotások ezrei receptet adhatnának rá, vagy akár kiutat mutathatnának belőle. Ennél jóval bonyolultabb a dolog.

Talán el kellene fogadnunk ezeknek az embereknek a másságát.

Ha megkérdeznek, hogy szerintem mi lehetne a probléma megoldása, mindig megbotránkoznak a válaszomon. Igazából csak két megoldás létezik. Vagy elfogadjuk a másságukat, vagy ahogy a történelem során már többször megpróbálták, kiírtjuk kultúrájukat, örökségüket. Köztes út nem igazán van. és itt keresendő az ő tragédiájuk. Van egy elég jelentős népcsoport, mely egész más kulturális adottságokkal, gyökerekkel próbál beilleszkedni az egyre homogénebbé váló Európába. Ha elfogadjuk őket és megpróbáljuk az embert látni bennük, rögtön rájövünk, hogy ugyanazok az álmok és vágyak mozgatják őket, mint másokat. Ahogy a Meztelen vagy (1972. rendező: Gyöngyössy Imre) című filmben Imre rájött arra - és én is rájöttem tőle függetlenül -, hogy ezek a putriban lakó emberek arról álmodnak, hogy minden este asztalt tudjanak teríteni a családjuknak. Persze a maguk módján akarják megcsinálni. Arra vágynak, hogy szeressék őket, hogy szerethessenek, hogy legyen mit enniük, hol lakniuk. Ezek alapvető emberi jogok és igények.

Nálunk kicsit felemás a helyzet. Magyarország nagyon büszke a kisebbségi politikájára, amely valóban európai szintű egészen addig, amíg arról a pár ezer románról, szlovákról és svábról van szó, akiknek anyanyelvi iskoláik vannak, újságaik, meg minden. De ennél a más nagyságrendű kisebbségnél, a cigányságnál ez már nem ilyen egyértelmű.



Gyöngyössy Bence

60 Kbyte
Milyen viszonyban voltatok Apáddal? Tanított téged, vagy engedett a saját utadon?

A szó klasszikus értelmében nem tanított, de ettől függetlenül nagyon sok mindent tanultam tőle. Rengeteget segített. Hagyta, hogy elkezdjem a pályát, másrészt engedte, hogy mellette legyek. Nem hitt abban és én sem, hogy az iskola filmrendezőt tud csinálni valakiből. Az iskola lehetőségeket biztosít, kapukat nyit meg. A technikai tudás bázisát adja, ami persze nem elég a filmcsináláshoz. A gyakorlat a fontos. és sok filmet kell nézni.

A magyar filmesek járnak moziba?

Nagy baj lenne, ha nem. én a forgatás alatt is sokat jártam moziba a szabadnapokon.

Mit néztél meg?

Amit lehetett. Mindent. Twister, Függetlenség napja, ilyeneket...

A dokumentumfilm jó iskola?

Nagyon jó, hiszen az anyag, amit filmre formálnak, nem mondom, hogy maga az élet, de mindig a megtalált valóság. Nem lehet olyan átgondolt képekkel dolgozni, mint a játékfilm esetében. Ha van rá lehetőség, mindent fel kell venni, ami él és mozog. Aztán az ember bezárkózik a vágószobába ezzel a hatalmas

anyaggal és... abból kell összeraknia a filmet. Nem válogathat egy-egy beállítás három-négy féleképpen felvett változataiból! és ez rutint ad. Szerintem a dokumentumfilm szereplőivel is ugyanúgy kell foglalkozni, mint a játékfilm szereplőivel. Vagy még többet. Néha bizony ugyanúgy vezetni kell őket, mint a színészeket.

Ez mit jelent? Hogy arról beszéljen, amiről te szeretnéd?

Nem. Nem azt kell kérni, hogy beszéljen valamiről, inkább meg kell próbálni olyan helyzetet teremteni, ami kihozza belőle azt, amit szeretnénk.

A legtöbb dokumentumfilm beszélő fejekből áll.

Minden attól függ, hogy milyen dokumentumfilmet szeretnél. Erről tényleg sokat tanultam Imrétől, ő ebben volt ügyes. Vegyük például a Két elhatározást, amely az egyik legszebb filmje. 1970-et írunk. A rimóci parasztnéni - akinek a század különböző viharai kiirtották az egész családját - elhatározza, hogy halála előtt két dolgot még megcsinál. Rendbe teszi az öreg, elhagyott, köves szőlőjét és saját erejéből meglátogatja az egyetlen élő fiát, aki Londonban lakik. Csodálatos film. Tizenkét fesztiváldíjat nyertek vele, később ezzel kerültek ki Németországba.

A helyzet azt jelenti, hogy nem egy asztal mögé ülteted, hanem beszéd közben csináltatsz vele valamit? Megpróbálod elvonni a figyelmét a kameráról?

Ilyesmi. A rimóci néni a falu postájáról felhívta a fiát, akivel tizenöt éve nem beszélt. Egy ilyen helyzet az ember legbensőbb, legmélyebb érzéseit hozza elő. Imrének nagy tehetsége volt ahhoz, hogy a hétköznapi emberekkel közös hangot találjon.

Hogy érted? Megpróbálsz úgy beszélni, ahogy ők?

Követed a sorsát és ezáltal közel kerülsz hozzá. Belelátsz a hétköznapjaiba. Vele élsz, vele kelsz, vele fekszel. Elfogadtatod magad vele. Amíg nem fogad el, megnyílni sem fog. El kell jutni vele odáig, hogy el tudd vele feledtetni a kamerát, amikor majd ott lesz előtte.

Nem kezd el ettől idővel szerepelni?

Nem, épp ezt kell elkerülni. Olyan kapcsolatot kell fölépíteni vele, hogy önmagát adja. Ha most letennének ide egy kamerát - mivel mindannyian hajlamosak vagyunk rá -, mindketten elkezdenénk viselkedni. Ez a válasz a kamerára. Úgy védekezik az ember, hogy próbál meggyőző lenni. Mire eléred, hogy a másik levetkőzze a gátlásait, az hosszú folyamat. De ha elfogad, megosztja veled az életét is. Ezért gondolom, hogy nem lehet rövid idő alatt igazán hiteles filmet csinálni menekültekről, menekülttáborról. Úgy, hogy az ember odautazik, egy héten át napi öt órát ott van, majd este hazamegy a hotelszobájába és reggel visszatér... Nyilván nem lehet teljesen együtt élni ezekkel az emberekkel, de amennyire lehet, együtt kell lenni velük.

Ennél a filmnél ti is kipróbáltátok az együttlétet?

Az előkészítésnél igen. Komoly előkészítő munkát igényelt, hogy oda tudjunk menni forgatni ekkora apparátussal, negyven emberrel, teherautókkal, buszokkal. én majdnem egy évig rendszeresen jártam le hozzájuk Tarizsára, a cigánytelepre. Beszélgettünk, velük ettem, velük aludtam. Ezek az emberek nagyon érzékenyek arra, hogyha valaki odamegy kamerával, felveszi, hogy nekik milyen rosszul megy, aztán soha többé nem látják.

Milyen érzés lehetett számukra, amikor eljöttetek?

én csak magamról tudok beszélni. Mi abban a biztos tudatban váltunk el, hogy nagyon hamar újra találkozunk. Azt hiszem a film végére a kapcsolatunk már több volt munkaviszonynál. Elfogadtak minket, engem, szinte mint barátot. A forgatás végén nem volt különösebb búcsú se. Most lesz a Puporka családnál keresztelő, ahová megyek le.

Mint keresztapa?

Nem, csak úgy. Meghívtak. De ha eszembe jutnak, megyek és megnézem hogy vannak. Nem tudom, hogy alakul a jövő, mert még nagyon frissek az emlékek. De karácsonyra is küldtünk nekik csomagot, tehát a kapcsolat él, nem szakadt meg. és ez a fontos.

Te mit szeretnél: saját filmnyelvet vagy Apád gondolatmenetét az ő képi világát továbbvinni?

A saját ötleteimet szeretném megcsinálni, úgy, ahogy én elképzelem. Imre zseniális filmeket csinált, de a korral nemcsak a filmkészítés folyamata, a technikai lehetőségek változnak, hanem a filmnyelv is. Erősen hat rá a televízió és az amerikai filmek. Hozzá lehet szoktatni a nézőket, és észrevétlenül hozzá is szoknak az új, más filmnyelvhez. Meg hát... mindenki kialakítja a maga filmnyelvét, nem tudatosan, inkább intuitíven. Mi Sas Tamás operatőrrel a forgatás előtt leültünk megbeszélni a filmet. Elég kevés időnk maradt rá, de három nap alatt végigvettük.

Ilyenkor miről beszéltek?

én elmondom hogyan képzelem el ezt vagy azt a jelenetet, aztán ő mondja el, hogy tetszik-e neki vagy sem, hozzátesz valamit, ötleteket ad és így lassan kialakul a jelenet gerince, a felvétel stílusa. A nehezebb, komplikáltabb dolgokat lerajzoltuk. Aztán egyszer se vettük elő a rajzokat. Az amerikaiak hónapokig készítik a story-board-ot és utána abból készül el a film. Mi is valami hasonlót csináltunk, de nem olyan precizítással. Nem biztos, hogy ez jó, de szeretném, ha a következő filmnél idő jutna a komolyabb előkészítésre.

Elmondod a jelenetet, mire Sas megmondja, hogy hova teszi le a kamerát?

Mivel az első terepszemlék megvoltak, a helyszíneket már jól ismertük. Együtt döntöttük el, hogy hová épüljenek a díszletek... Ehhez fejben már össze kellett állnia a jelenetnek is, hogy hová akarjuk állítani a színészeket, honnan érkezzenek, milyen nézésirányok legyenek. Ezeket előtte mind végig kell gondolni, mert ha ott kapkod az ember, a többiek előtt, elveszti a hitelét, mert azt a látszatot kelti, hogy fogalma sincs semmiről. Megbeszéljük, hogy mettől meddig van fahrt, és abból nagyjából látjuk, hogy milyen vágóképek kellenek hozzá. Ezekben meg lehet állapodni, de ettől a filmnek még nem lesz stílusa, a filmnyelv nem alakul ki.

Az mitől alakul ki?

Hát... Szerintem az első forgatási hét első napjaiban magától kialakul a film ritmusa, dinamikája, ami összefügg a felvételi stílussal és természetesen a technikai adottságokkal... Vagy soha nem alakul ki, és akkor baj van.

Milyen szintű volt a technika? Te jóval fölötte gondolkodtál?

Ismertem a lehetőségeket és azokban gondolkodtam. Egy átlag magyar film technikai felszereltsége volt. Ami egy 17 éves 35 mm-es kamerát jelent. De én már azt is nagy dolognak tartom, hogy 35-ös filmre forgathattam..., mert ugye egyre több film készül videóra. A müncheni főiskolán néha komolyabb technikával készítettük a vizsgafilmeket, ennek ellenére nem lehetek elégedetlen.

Te hogyan mégy a forgatásra...?

...idegesen.

De már tudod, mit honnan fogsz fölvenni, kinek mit fogsz mondani?

Persze. Este a hotelszobában nagyjából végigvesszük, hogy mi lesz másnap. De volt, hogy ehhez már senkinek nem volt ereje, és csak én gondoltam át, aztán reggel kimentünk és elmondtam, hogy mit szeretnék. Sas Tamás hozzárakta a magáét és abból kialakult valami.

Naponta hány órát foglalkoztál a filmmel? Egy elsőfilmes ezzel kel, ezzel fekszik, ezzel álmodik?

Igen, igen. De nem csak az elsőfilmes! Az álmodáshoz talán már túl fáradt voltam, de bizony ezzel keltem, ezzel feküdtem. Amikor elhangzik a forgatás végét jelző kiáltás, a világosító aznapra végzett. Esetleg elrakja a cuccot, megtisztítja sáros kábeleket. De az operatőrnek, a rendezőnek, a gyártásnak utána még több órányi dolga van.

Nincs olyan, hogy az ember megunja és azt mondja, hogy ezzel ma már nem akarok többet foglalkozni?

Nincsen. Persze sok múlik azon, hogy kik vesznek körül. Esténként van egy félóra lazítás, más kérdés, hogy akkor is általában a filmről van szó, de akkor már kicsit lazábban, szabadabban.

Volt olyan pillanat, amikor azon gondolkoztál, hogy Apám ezt így csinálta volna, de én nem így fogom?

Nem volt. Talán furcsa, hogy nem jutott eszembe, de ezt a feladatot nekem kellett megoldanom, és a külső és belső lehetőségekhez képest megpróbáltam maximálisan jól megoldani.

Hogy lehet kettesben forgatókönyvet írni?

Remekül. Egyébként szerintem csak kettesben vagy még többen lehet írni. Mindig szükség van a kontrollra, ugyanis nem az írás a legnehezebb... hanem az, hogy másnap reggel ne tépd szét és ne dobd a kukába, amit éjszaka írtál. Mi Nagy Andrissal rengeteget beszélgettünk. Vég nélkül. ő írt valamit, ideadta, akkor nálam volt egy hétig, én dolgoztam rajta napokig. Ez azért is jó, mert addig a másik ki tud kapcsolni, és más szemmel ül le hozzá. Így adogattuk egymásnak az alakuló könyvet, cserélgettük a különböző változatokat.

A végső változat olyan, amilyet szerettél volna?

Igen, bár szerintem a forgatókönyvírást soha nem lehet befejezni, csak abbahagyni. A forgatás kezdete miatt kell abbahagyni, ahol aztán szintén jönnek az ötletek.

Nagy András kijárt a forgatásra?

Párszor eljött, de akkorra ő már szabad kezet adott nekem. Viszont gyakran előfordult, hogy éjszaka föltelefonáltam, mit szólna hozzá, ha... Olyan is volt, hogy egyszerűen bekattantam és nem láttam a kiutat, nem találtam a megoldást, és őt kérdeztem meg. Sokat segített, hogy addigra ő más szemszögből nézte a dolgokat. Nem kívánom, hogy a vágást végigülje, de a végső dialógusok kialakításánál természetesen megint számítok rá. Most mindenki arra vár, hogy összeálljon az első, durvára vágott változat, ami legalább két, két és fél óra. De ez egyáltalán nem baj, mert az első vágásnál az ember igyekszik mindent belerakni, ami van.

A vágás egyfajta dramaturgiai munka.

Abszolút. A film végső ritmusa a vágásnál alakul ki. Hogy mennyire dramaturgiai munka, az attól függ, hogyan lett fölvéve a film. Azt szokták mondani, ha egy filmet sokáig kell vágni, akkor az rosszul van fölvéve. Egyelőre minden benne van, de már most tudom nagyjából, hogy mi fog kiesni. Szerencsére most még nem kell a hosszúságra figyelnem. Az ember szépen megnézi az első vágást és ha van rá idő, elmegy valahová négy-öt napra. Utána megint beül a vetítőbe, újra megnézi és kiderül, hogy mi esik ki. Kis Feri, a zeneszerző nagyon várja, hogy lásson valamit. ő volt a Vízöntő zenekar lelke. Csináltak egy lemezt Gitánia-expressz címmel, nagyon szerettem.

Milyen zenét szeretnél a filmhez? Autentikus cigányzenét?

Részben, részben pedig szerzett zenét, cigánymotívumokkal. A film zenei világa többsíkú. Tamáska többször hegedül - Szabados Mihály játssza ezt a félbolond fiút, aki valójában nem tud hegedülni. Misi rengeteget dolgozott, hogy meg tudja formálni a figurát.

Honnan jött a film ötlete? Szándékosan hasonlít a könyv Lear király történetéhez?

A filmnek természetesen van valóságalapja, én hallottam a történetet Tarizsán. Azért fogott meg, mert majdnem olyan, mint a Lear király, csak ezt az élet írta. Van egy apa, Lovér, akinek van három lánya. Az apa itt is elkergeti, eltaszítja magától a legfiatalabb lányát, mert engedetlennek és hideg szívűnek véli. Lovér is földönfutóvá lesz, mint Lear, ő is eljut az egyik, aztán a másik lányához, de nem talál megnyugvást. Vándorlása során elkíséri Tamáska, a falu bolondja, akit az elköltöző cigányok tulajdonképpen ott felejtettek. Mivel a telepet fölszámolták a félbolond fiúnak is megszűnt a funkciója. Lovérnek Tamáska az egyetlen emlék, tárgy, dolog, amit magával visz onnan. Mennek a két lányhoz, de addigra mind a kettő annyira más életet él, annyira más értékrendet bír, amit Lovér már nem igazán tud elfogadni. De ha elfogadná is, mindig ott van Tamáska, aki a maga együgyűségével állandóan belekeveredik a dolgokba, s mint a film katalizátora, felgyorsítja az eseményeket, sietteti az amúgy is elkerülhetetlen véget. Az egyik lány egy magyar paraszthoz ment férjhez. Minden erejével azon van, hogy beilleszkedjen a magyar paraszti kultúrába, és talán már el is felejtette, hogy ki ő, míg meg nem érkezik az apja, és mindenkit látványosan emlékeztet rá.

Ez az a beilleszkedés, amit elvárunk tőlük?

Ez semmi esetre sem a megoldás. Ez az egyik lehetőség, ami sokszor bekövetkezik. A másik lány megmaradt cigánynak, ám Lovér számára elfogadhatatlan, ahogyan boldogul. Ügyeskedik, csencsel. Cigány férje - valljuk be egymást közt - gazember forma. Lopott holmikkal kereskedik, és akkor is élete nagy üzlete előtt áll, amikor Lovérék megérkeznek. Lovért két dolog hajtja: mielőtt meghal, élete két bűnével szeretne szembenézni. Az egyik, hogy egy rossz pillanatában elkergette a legkisebb lányát, a másik, hogy annak idején megkéselték a tanácsi tisztviselőt. ő addig nem kész a halálra, addig nem viszi őt el a halálmadár, míg ezekért a bűneiért nem vezekel itt a földön. A végén eljut odáig, hogy nyugodtan meg tud halni. Dióhéjban ez a történet. A vándorlással, utazással, mint minden ilyen film - egyfajta road-movie - elég hű képet ad a környezetről és arról az országról, ahol a történet játszódik. Persze ez sem törekszik a teljességre, annak ellenére, hogy nagyon sokfelé megfordulnak ketten.

Lovér milyen név? Eredeti?

Nem. Ezt mi találtuk ki Nagy Andrással, de eddig minden cigányembernek nagyon tetszett.

Semmi köze a lóhoz meg a vérhez?

Az egyik magyarországi cigánytörzset hívták lovérinek, amely lovakkal foglalkozott. Ehhez tudni kell, hogy a cigányok nagyrészt foglalkozások szerint tagolódtak.

Hogy sikerült elérnetek, hogy az amatőr szereplők azt csinálják meg, amit ti szeretnétek?

Ezek az emberek a saját életüket élték a kamera előtt, a velük forgatott helyzetek nem voltak számukra idegenek. Például a kilakoltatás. Megírtuk ugyan a párbeszédeket, de már a próbafelvételeknél rájöttem, hogy azzal nem nagyon kell majd foglalkoznunk, mert az élet sokkal jobb dialógusokat ír. Nincs az az író, aki az eredeti szereplőknél jobb dialógusokat tud kitalálni.

Van olyan szereplő, aki nálad is és apád filmjében a Meztelen vagy-ban is játszott?

Igen, van. Többek között Puporka Jani. De többen is voltak. Ilyen szempontból ez már egy filmpróbált kis társaság.

Emlékeztél rájuk?

én akkor hat-hét éves voltam. Nagyon nehéz olyan hangulatot teremteni az amatőr szereplőkkel, hogy jól érezzék magukat, hogy szeressék, amit csinálnak, hogy ebből az egész filmezésből egy közös játék alakuljon ki. Ehhez Imre nagyon értett, ő igazi játékmester volt.

Ez talán azért is van, mert az amatőr szereplőktől szívességet kérsz, kéred, hogy mutassa meg magát. Míg a játékfilmben a színésznek az a dolga, az érdeke, hogy jó legyen. Amatőr szereplőt nem lehet leszúrni, míg a színészt bőven.

Azt hiszem, ha le kell szúrni, akkor már baj van. Nekem nagyon nagy szerencsém volt a főszereplővel, a szerb származású bolgár színésszel Djoko Rosic-csal, aki Lovért játszotta. Szavakból és pillantásokból megértettük egymást. Ez nagy ajándék. Mert lehet ő a világ legjobb színésze, én pedig a legjobb rendező, ha 90 fokban elmegyünk egymás mellett.

Ezt most mire mondod? Hogy ő a százhúsz főszerepével elfogadott téged?

Nem, hanem hogy ő ugyanazt érezte meg a forgatókönyvből, amit én. Ugyanazt a figurát alkotta meg magában. Ilyen nagy szerepnél veszélyes lehet, ha a két elképzelés nem egyezik. Számtalanszor előfordult, hogy valamit nem tartottam jónak, még magam sem tudtam, miért, és indultam felé, hogy megbeszéljem vele, de már intett, hogy csináljuk meg még egyszer. Visszafordultam, bár nem tudtam, nem kéne mégis elmondanom, mire gondolok, hátha neki más nem tetszett, de nem szóltam. Kivétel nélkül annál a pontnál váltott, ami engem is zavart.

Igaz a történet, hogy miután elolvasta a könyvet, ilyeneket kérdezett: jó, neki van három lánya, de ugyanattól az anyától vagy különbözőtől?

Igaz. Djoko bácsi rettenetesen figyelt és azt hiszem, csak én tudom, hogy mennyit foglalkozott ezzel a szereppel. Még forgatás után éjszakánként is. Előfordult, hogy éjfélkor bekopogott a szobámba vagy felhívott, és tényleg, számomra banális vagy triviális dolgokon tudott gondolkozni. Nekem rengeteget jelentett, hogy ő ezzel is foglalkozik.

Akkor nem egyedül voltál, aki éjjel-nappal ezen a filmen gondolkodott?

Nem, nem.

Hogy lett ő a főszereplő?

Furcsamód nem sokat tudtam róla, de mikor megláttam a fényképét, rögtön megéreztem, hogy ő Lovér.

Már írás közben rá gondoltatok?

Nem. A könyv készültekor elég sokat járt az agyam, hogy ez mind szép és jó, de ki fogja ezt eljátszani?! Mikor Djoko az első megbeszélésre megérkezett, egy köteg jegyzetet hozott magával.

Mi volt a jegyzetekben?

Rengeteg kérdés. Sok olyan kérdést is feltett, ami az én fejemben is motoszkált. Ezek nagyon hasznos beszélgetések voltak.

Volt még valaki, aki ennyit segített forgatás közben?

Szerintem... ő segített a legtöbbet... és Sas Tamás, de ő más oldalról. Még azt se mondhatnám, hogy csak technikai oldalról. Igazi alkotótárs volt abban is, hogy önbizalmat adott, amire végig nagy szükségem volt. Elhitette velem, hogy jó, amit csinálok, bár később bevallotta, hogy az első héten rettenetesen izgult. Azt hiszem, hogy ők ketten fogták fel leginkább, hogy én milyen ideges voltam, bár nem az a típus vagyok, aki kimutatja az idegességét.

Miért voltál ideges?

Mert egészen más dolog más filmjében jópofizni, mint a sajátodat csinálni.

A felelősség miatt?

Igen, másrészt a lehetőség súlya miatt. Nyomaszt a bizonyítási kényszer is, ami mindenkiben kiirthatatlanul benne van. Külön nehézség volt a rengeteg amatőr szereplő. Ha a rendező profi színészekkel dolgozik, az biztonságot ad, mert támaszkodhat rájuk.

Vagy lehet, hogy beviszik az erdőbe.

Hát ha hagyja magát. Annyira erősnek kell lennie, hogy ne nagyon vigyék félre, de valóban nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt. Mindenkit meg kell hallgatni, viszont figyelni kell rá, hogy milyen irányba sodorja filmet az, amit a színész bevisz. Tehát alkalmazkodni kell egymáshoz. Olyan légkört kell teremteni, hogy mindenki jól érezze magát. Régi igazság, hogy akkor lehet száz százalékos teljesítményt nyújtani, ha az ember szereti, amit csinál és közben jól érzi magát.

Kik játszottak még a filmben?

A szereposztásban Kaszás Géza színész barátom segített sokat. Két bolgár lányt Szófiában találtunk meg. Három színész pedig a Pralipe színháztól jött, ők macedón cigányok. Amikor kitört a délszláv háború, a düsseldorfi színház az egész társulatot leszerződtette, úgy ahogy volt, rendezőstül, díszlettervezőstül, mindenestül. Azt hiszem, az utolsó két évben minden európai színházi díjat megnyertek, amit lehetett. Prózai színház, de játszanak zenés darabokat és saját műveket is, remek Lorca-feldolgozásaik vannak. A magyar színészek közül Derzsi János és Szabados Misi játszott a filmben. Ezek voltak a főbb szerepek. Az apróbbak nagy részét amatőrök játszották, de volt epizódszerepe Molnár Piroskának is. A színészi gárda abszolút nemzetközi volt, ami néha meg is nehezítette a kommunikációt. Mindenki más nyelven beszélt. A három macedón pralipés és a bolgárok remekül megértették egymást, én csak kapkodtam a fejem, mikor elkezdték egymással megbeszélni a jelenetet. észrevettem, milyen sokat beszélgetett velük Djoko bácsi, amikor megérezte, hogy a dolgok nem arra mennek, amerre én szeretném. általában azonnal észrevette. Eleinte rettenetesen izgatott, hogy mit mondhat nekik, de mindig hamar kiderült, hogy ugyanabban gondolkodik, mint én. Ezért is nagyon hálás vagyok neki.

Tolmácsolt neked.

Igen, igen... De gyakran úgy, hogy el se kellett mondanom, mit szeretnék! Djokoval én is tolmáccsal értekeztem, de néha magyarul beszéltünk, sőt angolul is. A pralipésekkel néha németül... Szóval gyakran volt bábeli a zűrzavar. Végül mindenki megtalálta a helyét. Ez csak az utószinkront fogja megnehezíteni.

Lesz egy magyar és egy német változat?

Meg egy bolgár. Az Eurimage alapfeltétele a hármas koprodukció. Addig nem is kap tőlük pénzt az ember, amíg nem tudja igazolni, hogy a filmet mind a három országban forgalmazni fogják. Még nem tudom, hogy lesz-e bolgár nyelvű változat, vagy csak feliratozzák.

Az már nem a te dolgod?

Nem. Szeretnék májusra elkészülni a filmmel, mert Cannes az egyik legjelentősebb filmes fórum Európában.

Most, hogy megrendeztél egy nagyjátékfilmet, elmennél asszisztensnek is?

Szeretnék. De...

...de Münchenben.

Nem feltétlenül. A hely mindegy, inkább az a kérdés, hogy ki mellé. Most is hívtak egy nagy német kosztümös filmbe asszisztensnek, amire egyelőre még nem mondtam semmit. Minden attól függ, hogy haladunk itt az utómunkákkal. Ebben a stádiumban nehéz bármerre elkötelezni magam. Azt se tudom, mikor jutok következő filmhez. Jó lenne pár hónapra Amerikába menni, tanulni.

New York-ba vagy Hollywoodba?

Teljesen mindegy. Az Amerikai Függetlenek szinte ugyanúgy dolgoznak ma már, mint a hollywoodiak. Kinőtték magukat a sikereikkel. A döntő az, hogy ki mellé.

Melyik magyar rendező mellé mennél el?

...hát ezen nem gondolkoztam.

Van kedvenc magyar?

Kedvenc magyar nincsen... Szabó István mellé elmennék, tudom, hogy tőle nagyon sokat tudnék tanulni. Ráadásul ő született pedagógus is.

Melyik külföldi rendező érdekel?

Nagyon hosszú a sor. Kusturica mellé elmennék, Scorsese mellé még szívesebben. Coppolához és Kubrickhoz is. Rengeteget lehetne tanulni tőlük. Elmennék Jan de Bont mellé is, aki a Twistert és a Féktelenült csinálta. Tőle is sokat lehetne tanulni, biztos mást, mint Kusturicától. De Peter Weir is érdekel, aki a Holt költők társaságát rendezte.

Te most hol élsz?

Budapesten.

Ez azt jelenti, hogy visszaköltöztél Münchenből?

Nem tudom. Kati szokta kérdezni, hogy hol képzelem el a jövőmet. én hagyom, hogy sodorjon az élet. Oda megyek, ahova a következő film visz. Annyi biztos, hogy ez a két város, München és Budapest, mindig megmarad bázisnak.

Hogy kerültél Németországba?

Imre élete 1979-80-ban úgy alakult, hogy kimehetett élni Nyugatra, mégsem kellett disszidálnia. Egyedülálló lehetőséget kapott, meghívták szerződéssel. Mindketten menni akartak, Imre is és Kabay Barna is. Ritka lett itthon a levegő körülöttük, ideológiai és politikai problémákkal küszködtek. Az Interkoncerten keresztül szerződtek, egy kinti céghez. és mint a cigányzenészeknek, nekik is le kellett adniuk a fizetésük egy részét. én 17 éves voltam, megvolt a kialakult baráti köröm, és jól is éreztem magam itthon. A katonaság előtt nem is nagyon akartak kiengedni. Nagy cirkusz volt. Aczél elvtárs azt mondta Imrének, hogy Magyarországon olyan jó kollégiumok vannak, majd ő segít elintézni, hogy Bence jó helyre kerüljön. Kati se nagyon akart kimenni, mert neki itt volt az egzisztenciája. Szerintem csak miattunk, gyerekek miatt ment, hogy majd nekünk milyen jó lesz ott. Németországban eleinte egyáltalán nem találtam a helyem. Szerencsére Imréék egy angol nyelvű iskolába írattak be minket a testvéremmel. Ott is érettségiztem. Utána rögtön filmfőiskolára akartam menni, de Imre azt mondta, szerinte még korai lenne, mert semmilyen főiskola nem fog profi filmest csinálni belőlem gyakorlat nélkül. Tanuljak meg valami kézzelfoghatót, és mellette dolgozzak különböző produkciókban, ő majd segíteni fog. Így is lett. Közgazdasági egyetemre jártam, és kezdtem filmekben dolgozni. Eleinte csak kávét hordtam, vajas zsömlét kentem, aztán egy-két film után már nekem is kialakultak a kis kapcsolataim. Minden szabadidőmben forgattam, és egyre kevesebbet jártam egyetemre. Lassan bekerültem a szakmába. Sok dokumentum- és tévéfilmben dolgoztam. Nagyon nagy szerencsém volt, mert rengeteget utaztam. Két év alatt bejártam a világot.

A vajas zsömle után mi jött?

Még a zsömle előtt világosító voltam, aztán ügyelő, később produkciós-asszisztens, majd felvételvezető. Közben tudatosan foglalkozni kezdtem a technikával. Hangot csináltam, segédoperatőr lettem. Imrééknél gyártásvezető és rendezőasszisztens is voltam, végigmentem a szamárlétrán.

Harmincötös kamerával is elboldogulsz?

Ismerem nagyjából. Operatőrként is dolgoztam. Imrééknél és másutt is. Komolyan felmerült, hogy ezt az első filmet is én fényképezem. De van már annyi tapasztalatom, hogy ez a kettő együtt, ... rendezni és fényképezni..., ez óriácute;si munka. Mindig csodáltam azokat, akik erre képesek. De ahhoz Chaplinnek kell lenni. Vagy mit csinált például Mel Gibson a Rettenthetetlenben? Persze ez egészen más műfajú filmkészítés. Százezren állnak mögötte.

Mikor világot láttál, Apádékkal voltál?

Kevesebbet velük, mint nélkülük. Akkor már remekül elvoltam. Tetszett az utazgatás, jól is kerestem, jó pozícióban voltam, mert kint megfizetik a technikusokat is. Imre egyszer csak azt mondta, hogy menjek el a főiskolára. Kérdeztem, hogy most már minek, már mindent tudok. Azért, mondta, mert sehol máshol nem kapod meg azt a lehetőséget, hogy ingyen és bérmentve megcsinálj négy-öt filmet, ami a tied. Az a névjegykártyád, amit le tudsz tenni az asztalra, hogy te ezt tudod. Ha ez nincs meg, soha nem fogsz saját filmet kapni. Igaza volt.

A világjárás hová vitt el?

Hát... mind az öt földrészre és nem is egyszer. őszintén szólva erről nem szívesen beszélek, mert nagyképűségnek tűnhet, de elég kevés ország van, ahol még nem fordultam meg.

Új-Zéland?

Ott voltam.

Európa rendben van?

Igen. Afrikában is elég sokat jártam. ázsiában szinte mindenütt. Az utazás is nagy iskola ám! Az emberekkel, kultúrákkal való találkozás. Ilyenkor nem azt látjuk az országból, amit a turisták. Mindenféle sorssal, rengeteg tragédiával találkoztunk. Ennek megvan a jó és a rossz oldala..., mert egy idő után megkeményedik a bőr a háton... bizonyos idő elteltével... egy sokat látott ember már nem úgy reagál dolgokra, ahogyan egy ártatlan ember tenné. és vannak pillanatok, amikor a legkeményebb lélek, a legprofibb világjáró fotoriporter vagy operatőr hátán is végigszalad a hideg. Aztán ezek általában a filmkészítés legszebb pillanatai.

Te mit láttál? Halált?

Igen, halált.

Forgattatok?

Ilyen is volt. Katartikus élmények. A 80-as évek elején Imréékkel csináltunk egy dokumentumfilmet vietnami menekültekről Boat People címmel. A dél-kínai tengeren kis lélekvesztőkön elindultak az emberek Vietnamból. Nagy részük soha nem ért partot, mert vagy elvitte őket a vihar, vagy kinyírták őket a kalózok. Egy német segélyszervezet átalakított mentésre egy áruszállító-hajót. Három hónapig egy darab földet se láttunk. 20-22 éves lehettem, és ez volt az első ilyen élményem. Útközben ráakadtunk egy olyan 5 méteres facsónakra, amiben 50 ember szorongott. Két-három napja egy korty vizet se ittak, mert már elfogyott, és ezért már vagy tízen szomjan haltak. Ilyenkor rájön az ember, hogy mi a kis baj, mi a nagy baj és mi a nem baj. A kategóriák abszolút átértékelődtek. Egy idő után az operatőr is leteszi a kamerát, a hangmérnök is a magnóját és beáll a többiek közé segíteni. A halál, a szörnyűségek látványa először álmatlan éjszakákat okoz, idővel aztán kialakul egyfajta immunitás. Ilyenkor az is eszébe jut az embernek, hogy akármilyen jó filmet csinál, most dokumentumfilmről beszélek, egyre nehezebb elgondolkoztatni vele. A tévé hozzászoktat a szörnyűségekhez. Már élőben nézhetünk háborúkat. Ott tartunk, hogy az egyik fesztiválon a délszláv háborúról szóló filmben másfél órán keresztül gyilkolták a csecsemőket, amit a nézők szemrebbenés nélkül néztek, de amikor a végén agyonlőttek egy kutyát, mindenki felszisszent.

Nem unatkoztál a főiskolán?

Nem. Nagyon jó társaság volt. Az első két évben nagy hajtás volt, rengeteget kellett bejárni, tanulni. A második két évben már mindenki a filmjeivel foglalkozott. Vegyes társaság volt. Voltak, akik, mint én, már sokat dolgoztak előtte is, de olyan is volt, akit közvetlenül érettségi után vettek föl, és még életében nem látott tizenhatos vagy harmincötös kamerát.

Nemzetközi vagy német osztály volt?

Ez német állami iskola, ahova természetesen felvesznek külföldieket is. A csoportomban én voltam az egyetlen magyar. Sok szempontból jó iskola, más szempontból nem olyan jó, de biztos, hogy Európa leggazdagabb filmfőiskolája. A technikai lehetőségek első osztályúak. Az anyagi lehetőségek is. Amellett, hogy maga az iskola ingyenes. Nagyon nehéz bekerülni. Engem se elsőre vettek föl. A felvételi ugyanolyan, mint itt, három fordulós, és ezer-ezerötszázból 10-12-t vesznek föl. Viszont minden évben van felvételi.

Milyen filmeket csináltál a főiskolán?

Három dokumentumfilmet és két tizenötperces játékfilmet. Többek között román utcagyerekekről, Volga-menti németekről.

Igaza volt Apádnak? Ezekkel tetted le a névjegyedet?

Náluk a főiskolás filmekre jobban odafigyel a szakma. Ott, amíg az ember tanul, addig nem konkurencia. Sőt, illik a hóna alá nyúlni és támogatni. Ezenkívül az iskola segít a kapcsolatteremtésben, ami később sokat számít.

Mi a különbség aközött, ahogy Apád dolgozott és ahogy te dolgozol?

ő sokkal szabadabb kezet hagyott a munkatársaknak, mint én.

Az első filmednél édesanyád, Petényi Katalin a dramaturgod, és Apád társrendezője, Kabay Barna a producer.

Az utolsó filmjeiket ők hárman Imrével már abszolút együtt csinálták. Most Kati és Barna tudatosan vonták ki magukat a rendezői munka alól. Ha másért nem, hogy megadják nekem a tudatot, hogy egyedül kell talpra állítanom a filmet. Persze Barna nélkül soha nem készült volna el, mert ő teremtette meg a financiális lehetőségeket. Végig kreatív dialógust folytattunk, szinte mindent megbeszéltünk, de a döntéseket meghagyták nekem. Szándékosan. Kati a forgatás előtt alaposan átvette velem a könyvet. Elmondta, miről mit gondol, és segített a dialógusokban is.

Milyen családban forgatni?

Nehéz. Lehet, hogy én sokkal többet meg merek nekik mondani, mint egy családon kívüli. De a dolgokat le lehet egyszerűsíteni arra a szintre is, hogy a forgatáson mindenkinek megvan a maga feladata. Ha nem végzi el a munkáját, akkor a film nem működik. és nemcsak a vezetőknek, hanem a stáb összes tagjának ott kell lennie, végeznie a dolgát, mert ez olyan bonyolult rendszer, ahogy Imre mondta, mint egy óramű szerkezete. Ha megáll egy fogaskerék, abban a pillanatban megáll a többi is. Itt minden ember függ a másik munkájától. A rendezőnek a megfelelő csapatot kell összeszednie. Rengeteg múlik rajta.

A tied jó stáb volt?

Nagyon jól működő stáb volt. Ha egy jó stáb áll össze, a dolgok szinte maguktól mennek. A rendezőnek van ideje és energiája azokra a munkákra koncentrálnia, melyekre igazán neki kell odafigyelnie. Azon kívül, hogy a film képi világát kialakítsa, a rendező fő feladata, hogy a forgatáson összetartsa az egészet. Közli elképzeléseit a különböző részlegekkel, hogy azok megvalósítsák, de a legfontosabb feladata a színészekkel való munka. Az adja meg a film hitelét, semmi más. Visszatérve a családra... Semmi nem mentesíthet az alól, hogy a feladatomat ne száz százalékosan végezzem. Ilyen szempontból talán nehezebb is családon belül filmet csinálni.

Lehet, hogy inkább nekik volt nehéz veled...

...néha nekem is nehéz volt velük.

Van annak valami súlya számodra, hogy Apád elismert filmrendező volt és egyik filmjét Oscarra jelölték?

Nincsen. Büszke vagyok rá.

Ez forgatás közben sem nyomasztott?

Nem zavart. ő volt az Apám. Voltak a stábban, akik már több filmben dolgoztak vele, akiket én még akkorról ismertem. Most ezért is hívtam őket dolgozni. De egy ideig úgyis mindenki Apám fiát látja bennem. Az embernek az első filmmel kell megalapoznia a saját nevét, hogy kiléphessen ebből a szerepkörből.


Gyöngyössy Bence

55 Kbyte

Djoko Rosic

76 Kbyte

153 Kbyte

Szabados Mihály

115 Kbyte

131 Kbyte

144 Kbyte

131 Kbyte

155 Kbyte

157 Kbyte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek