Ha Lala expedíciója filmre kerülhetne...!

Meg lehet élni Magyarországon hegymászásból?

Kollár Lajos: Támogatók nélkül nem. Mostanság fõleg nem. Ha valaki valahogyan befut, akkor esetleg meg lehet élni valamibõl, ami a szakmába vág, például hegymászó-felszerelések árusításából vagy forgalmazásából. Mivel Magyarország nem hegyi ország, nem lehet hegyi-vezetni vagy trógerolni. Nem tudsz úgy hasznot húzni a hegybõl, hogy az biztosítsa a megélhetésedet.

A hegymászás mint élet- és létforma, mint emberalakító gondolkodás nagyon fontos. Gondoljunk csak arra, hogy a háború után az ötvenes években hogy elnyomták azokat a sportokat, amelyeknél a testkultúra a szellemiséggel is összefüggött. Ha elment néhány hegymászó sétálgatni a Pilisbe, csak mert levegõzni támadt kedve, a kommunista rendszerben ezt már nem szerették, mert ez már nem egy ellenõrizhetõ körön belül történt. Ezek séta közben beszélgethetnek is valamirõl! De már két emberrel is baj volt. Egyébként a turisztika is ugyanilyen gyerekcipõbe lett szorítva. Nemcsak az határozza meg, tán még a mai napig is a hegymászást és a sízést, hogy nincs hegyünk, hanem az, hogy egyszerûen nem engedtek hegy közelébe. Pedig nincsenek ám olyan messze Magyarországtól! A cseh hegymászók jóval többet utaznak a Tátráig, mint mi.

Mit mászik meg az ember elõször?

Én 21 éves koromban - a 70-es évek elején - kezdtem el mászni. Elõtte mindenfélével próbálkoztam, elég sokat sportoltam. Egészen fiatal koromban bokszoltam, aztán eveztem, utána egy picikét tengtem-lengtem, elmentem rockzenésznek. Egy évig a Konstans nevû zenekarban játszottam. Aztán egy barátommal belecsöppentem egy társaságba, ahol jókedvû, jókötésû fiatalemberek voltak, akikkel elindultunk egy túrára a Pilisbe. Õk mászók voltak. Nekem ez nagyon megtetszett. Az alapismereteket hegymászó-iskolákban kell megtanulni. És barátkozni kell. Persze ezt jó értelemben mondom. Aztán eldõl, hogy az embert befogadják-e vagy sem. Úgy tûnik, engem befogadtak. Kezdetben a Tátrában és az Alpokban követtem õket. Egyesületi szinten csináltuk, habár én nem vagyok híve az egyesületeknek. Viszont sok elõnye is volt. Például a pénz és az utazás. Minden évben utazhattam Nyugatra, amikor sokan még nem. Ez nagyon tetszett. Hat-nyolc évig mindenfelé másztunk, nagyon jó viszonyba kerültem a mászókkal. A második otthonom köztük lett. A hegymászás nemcsak sport vagy tréning, nem kizárólag fizikai megterhelés, hanem életforma, miközben az ember sok mindenrõl beszélget.

Hogy kondicionálja magát a mászó?

Ez hosszú folyamat. Úgy készülünk, hogy évek óta megvan a a megfelelõ fizikumunk, egészségünk, edzettségünk. Vannak napi, heti szintentartási gyakorlataink

...összejöttök hetente kétszer és mit csináltok?

Nem jövünk össze. Mindenki saját maga intézi.

Mindenki felelõs a saját...?

...igen. A saját kondíciójáért. Azt mi garantáljuk. Nem tehetjük, de nem is tesszük meg, hogy lazítunk. Különbözõ speciális dolgokkal az alapkondícióra még rá kell tenni. Mivel elsõsorban a lábaink vannak nagyon igénybe véve, arra nagyon kell vigyázni. Nekem is volt több lábsérülésem. Sajnos nem adatik meg a lehetõség a napi tréningre, ezért azt csak bizonyos célfeladatokra való felkészülésnél alkalmazzuk. Ez lehet a hegyi tréning. Az alaptréning: futás, biciklizés, falgyakorlatok.

Falat is mászol?

Mûfalat életemben talán kétszer másztam. Nem vagyok sziklamászó. Persze én is mindig még többet, még nehezebbet szerettem volna mászni. A lényeg, hogy mindig határokon belül kell mozogni. A lécet lehet kicsit följebb és még följebb tenni, de irreális dolgokat nincs értelme csinálni. Nem az a cél, hogy kihívjam magam ellen a sorsot, hanem hogy az életemet gyarapítsam... használni szeretném, nem ezáltal bevégezni. Rengetegszer voltam már életveszélyes helyzetben. Egyszer leestem havas lejtõkön, de csodával határos módon megúsztam. Közben pedig tudtam, hogy milyen helyzetben vagyok. Mûködött a Bagoly folyó-effektus. Én sem hittem benne, de igaz az, amit abban a novellában megírtak, hogy ilyen helyzetben furcsa képekben megjelennek elõttünk életünk fontosabb pillanatai. Több kollégámmal beszéltem errõl, és õk is visszaigazolták ezt.

Milyen magas csúcson voltál?

Az Elbruson, a Kaukázusban. Akkor még azt mondták, hogy az Európa legmagasabb csúcsa, de mint tudjuk, sohasem tartozott Európához. 5642 méter, furcsa mikroklímája van, kénes kigõzölgésû hely, amely úgy 5000 méter körül megöli az oxigént.

És olyankor mi van, amikor az ember felér? Körbenéz, na ez is megvolt, akkor most lemegyek?

A hegymászók tudják, ha azt kérdezik, melyik a legmagasabb csúcsod, akkor azt nem hozzáértõ kérdezi. Ugyanis a sokkal alacsonyabb lehet sokkal nehezebb. A magasság a Pamír vagy a Himalája viszonylatában meghatározó. Az már csúcsfüggõ.

Túlnõttél azokon az embereken, akikkel mászni kezdtél?

Nem értem a kérdést.

Biztos rangsorolják a hegymászókat, van hierarchia, nem? Ki a jobb hegymászó? Aki magasabb hegyre megy, vagy aki többször megy, vagy...?

...nyilvánvaló, hogy nem én vagyok a világ legjobb hegymászója, se a második, se a harmadik. Gondolom, az ezredik sem. De van lista. Az kialakul, hogy ki megy erre, ki arra... Ez kiválasztódik. Van, akinek kisebb technikai felszereltsége van, de jobb a pszichikai, fiziológiai adottsága. Értem ezalatt az akklimatizációt, az effektív fizikai képességet. Természetesen vannak jól ismert, sokat mozgó mászók, de nem tartanék rangsort. Pont az életforma, az élethelyzetek miatt. Én a civil életben való hasznosítás miatt csinálom, nem pedig azért, hogy kiírják a nevemet valahová. Hihetetlenül jól lehet alkalmazni a civil életben is azokat a dolgokat, amiket az ember megtanul a hegymászás során. Például, ha valami probléma támad, nem kenõdöm el olyan hamar, hanem a megoldásra törekszem. Mikor úgy gondolják, hogy vége a világnak, akkor tudni kell, hogy annak még rettentõ messze van a vége, csak túl kell lépni a különbözõ akadályokon. Banálisan hangzik, de így van.

Hogyan lesz az ember ismert, a tévén keresztül?

Én nem nézek televíziót, de nem vagyok biztos benne, hogy elõnyt jelent, ha 5 millió ember tudja, hogy az ember mászik. Az ismertség a médiákban az egyik dolog, a másik pedig a teljesítés. Lehet, hogy ez a kettõ találkozik, de nem szükségszerû.

Te kire mondod, hogy ismert?

Aki szakmai körökön belül az. Nem a színház és a film viszonylatában értem az ismertséget, hanem a szakmán belül, ami lényegében rejtve van a szemek elõl. Ritka az, amikor egy forgatócsoport, vagy egy tehetõsebb hegymászó-szervezõ megpróbál olyasmit csinálni, hogy azon látszódjon az, amit õ valójában gondol.

Hogyan lettél színházi ügyelõ? Olyan munkát kerestél, ami mellett lehet mászni?

Igen. De forgolódtam én már elõtte is színház közelében, hallgattam Hont Ferenc elõadásait, sõt kurzusaira is jártam, mert érdekelt. Az ügyelõ munkáját érdekesnek találtam, de a legtöbbet az nyomott a latban, hogy sok szabadidõvel járt. Soha életemben nem akartam túl közel kerülni a színházhoz, nem is ragadtam le a színházi légkörben. Abban az értelemben vagyok kívülálló - amennyire meg tudom ítélni a magam szerepét -, hogy engem elkerültek azok a sallangok, amelyek ilyen munka során ráragadnak az emberre. A mostani Új Színház épületéhez viszont nagyon ragaszkodom. Érdekes módon, ez a második színház, ahol dolgozom. A Madáchból kerültem ide, akkor ez még gyerekszínház volt, utána mindenféle vonzó törekvéseket kiszolgáló nem-tudom-én-milyen színház lett, aztán még ilyenebb, egy ideje pedig ez az Új Színház.

Az mitõl függ, hogy a mászáshoz visztek-e kamerát, vagy sem?

Egyrészt attól, hogy van-e kamera, másrészt pénzkérdés. Persze vannak olyan dolgok, melyekrõl azt gondolom, hogy nem érdemes kamera anélkül csinálni.

Ilyenkor az operatõr is mászó?

Nem minden esetben. De ha jó kondícióban van, akkor lehet vele együttmûködni.

És ha nem?

Háát... akkor õt úgy kell vinni.

És a rendezõ?

Rendezõ?!? Õ a vágószobában vág. Jó, ha az operatõr rendezõ is egyben. Azért tartom olyan fontosnak, hogy ez a grönlandi vállalkozás filmre kerüljön, mert itt nem igazán hegymászásról lesz szó. Ez valami egészen más dolog, azért is kell, hogy valódi, profi tévé-stáb kísérjen el.

Miért épp Grönlandot választottátok?

Mindenképpen szerettünk volna egy hosszú utat csinálni. Sokat másztunk már, miközben mindenféle helyzetekbe kerültünk. Aztán hosszabb-rövidebb idõ után mindig visszataláltunk, vagy visszahoztak minket a civilizációba. Tarjányi Istvánnal, akivel kitaláltuk ezt a túrát, arra gondoltunk, hogy most valami olyasmit kellene csinálnunk, ahol egy kicsit jobban egymásra vagyunk utalva, ahol keményebb a helyzet abban az értelemben, hogy csak magunk vagyunk. Ki kell próbáljuk, mire vagyunk képesek egyedül. Hogyan tudjuk megoldani azokat a problémákat, melyek majd akkor lépnek föl, mikor a jégsivatagon keresztül megyünk. Hogyan jutunk át a különbözõ hegyi akadályokon. Hogyan tudunk élni másfél hónapig, míg a vándorlás tart, több száz kilométeren keresztül, akár 80-100-120 kilométeres szélben, esetleg mínusz 30 fokos hidegben. Hogy tudunk vigyázni egymásra. Húznunk kell egy nagyon nehéz szánt is, amelyben benne van az összes holmink, felszerelésünk és az életünk. Gondoltunk a Spitzbergákra is, de István már kétszer volt ott és nyáron a jég ott nagyon olvadékony, ezért sok kis tavat kellett volna kerülni. Grönland a világ azon szeglete, amely még nem nagyon ismert, viszont hihetetlenül gazdag. Nem az anyagiakra mondom. Gazdag a lakossága, mindaz az 58.000 grönlandi, akik eszkimók illetve kis részben dán telepesek. Grönland dán autonóm terület. Gyönyörû hely, hihetetlen állatvilággal. Ott még kék az ég, és zöld a tenger, és az emberek tisztaságban élnek. Természeti tisztaságról beszélek, melyben a gondolat tisztasága is benne van. Már a vikingek idejében is eszkimók éltek a sziget északi részén, és azóta semmi pénzért el nem hagynák a földjüket. A hó az életük, melyet mintegy 80 különbözõ szóval illetnek. A hó a mindenük, és ez egy tiszta élet. Szeretnénk a telemark sítudásunkat is használni. Ez egy kétszáz éves sístílus, ahol minden mozdulatnál le kell térdelni. A telemark sít szeretnénk mind lesikló, mind túrasíként használni.

Megvan a tévéstáb?

Igen. Közel egy éve.

Mászók?

Nem, mert nem ilyen jellegû az expedíció. Azért a keleti parton csapunk egy kis öröm-hegymászást, egy kis jégmászós túrát. A tengerparttól, a fjordoktól fölmegyünk a Mont Forelhez, ez úgy 3200 méter magasan van. Ott lesz az alapbázis. Megtanulunk iglut építeni, fogadunk hegyi vezetõt, egy eszkimót is. Ott másfél-két hétig leszünk. Ide a filmes stáb is elkísér minket. Ott lesz Sáfrány József operatõr-rendezõ, dr. Juhász Árpád geológus és Kecskés Ferenc botanikus. Utána kétfelé válik a csapat. Mi Tarjányi Pistával elindulunk a nyugati partra, átsíelünk a Mont Foreltõl a Disco-öbölig. A vándorlás 800 km hosszú lesz. Közben a többiek lemennek a partra, és geológiai, glaciológiai, archeológiai, antropológiai, zoológiai, botanikai, településtani és ökológiai szempontból filmeznek. Szeretnénk, ha a stáb eljutna Grönland észak-északnyugati részébe is. Ott található ugyanis a világ legnagyobb nemzeti parkja. Benn, a belsõ jégen mi is készítünk majd egy filmet. Az út érdekesebb részeit filmezzük. Például azt, hogy nincs horizont.Az ember lehajol, felegyenesedik, aztán puff, elesik, mert nincs mihez viszonyítania. A Natura Szerkesztõség szándéka szerint három harminc perces film készül, melynek része lesz a mi kis filmecskénk az átsíelésrõl. Közben naplót is vezetünk. Gondolom, erre bõven lesz idõnk, fõleg, ha a rossz idõ miatt egy kunyhóba beásva kell várakoznunk. Szóval útközben mindenfélét fogunk csinálni, többek között hosszan beszélgetünk. Mindenfélérõl.

Ez két hétig biztos menni fog, de a harmadik héten mirõl fogtok beszélni?

Majd kitaláljuk. Ez is a feladat lényege. A témákat hihetetlen hosszan lehet boncolgatni.Aztán majd kezdjük elölrõl. Meg hát a napi feladatokat is meg kell beszélni. De a hallgatás is nagyon beszédes jelzés.

Ha átértek a nyugati partra, mit fogtok csinálni?

Ha Sáfrányék megcsinálták a filmet a keleti parton, átrepülnek a nyugatira, ott is filmeznek, aztán õk hazarepülnek. Tóth Zsolt Marcell váltja õket, aki bevár minket a Disco-öbölben. Ott folytatjuk a filmet, az ottani gazdag élõvilággal. Gyönyörû tájék. Ott van a világ egyik legnagyobb gleccser-borjadzása. Ez azt jelenti, hogy a gleccserbõl leszakadó jégtömbök belezuhannak a tengerbe. Fantasztikus természeti jelenség. A filmet megspékeljük egy kis medvevadászattal, halászattal, a bálnavadászok munkájával, az eszkimók életével és a Grönlandi kultúrával.

Te tudsz kamerával bánni?

Az ember nem úgy születik, hogy tud, de erre ugyanúgy kiképeznek minket, mint ahogy lõfegyverekkel is megtanultunk bánni.

Útközben mit fogtok enni?

Az a 150 kiló, amit magunk után húzunk, természetesen nem csak jégcsákányból és kötélbõl áll. Úgy 70 kiló élelmiszer mindenképpen lesz nálunk. A szokványos hegymászó-expedíció élelmiszer-készletét visszük magunkkal, csak egy kicsit többet, hogy hat hétig kitartson. Kétszersültet, szárított-füstölt árut, Herz szalámit. A szánon csak olyan dolgokat viszünk magunkkal, ami közvetlenül ott kell.

És a folyadék?

Az csak hóból lesz, nem tud másból lenni. Teát, kávét tudunk csinálni. Sört sajnos nem.

A szeméttel mit csináltok?

Visszük tovább magunkkal.

Mosakodás?

Azt elfelejtjük. Van egy aranyszabály, mely szerint a ki- és bemenõ nyílásokat kell tisztán tartani, a többivel nem érdemes foglalkozni. Szappant nem viszünk, mert por úgysincs.

Fogmosás?

A köpetnyi vizet kiszorítjuk a teából?

Ilyenkor fogytok?

Igen, nehéz lenne hízni.

Pénzt visztek magatokkal?

Ha lesz, igen. Ha nem..., akkor szegényen megyünk.

Valamilyen papír vagy igazolvány lesz nálatok?

Mindenünket visszük, mert hát hová tegyük? Egyik parttól megyünk a másikig, nem tudunk depót hagyni sehol. Ha arra gondolsz, hogy egy torlasz mögül kilép egy jegesmedve, és kéri az útlevelünket, hát az is ott lesz.

Útközben mi szokott hiányozni?

...? A sör! Azt nem biztos, hogy tudunk ott fõzni. Bár lehet, hogy megpróbálkozunk vele csendes, nyári, grönlandi estéken.

Milyen nyelven beszélnek ott?

Az eszkimó nyelv grönlandi változatát, amibe valószínûleg már beleolvadt a hivatalos dán nyelv is. Ennek majd utánanézünk, mert ez is témája lesz a filmnek.

Egy ilyen expedíciónak milyen az egészségügyi háttere?

Mindenféle orvosi vizsgálatok voltak, vannak, és lesznek. Kapunk oltásokat és persze gyógyszereket is viszünk magunkkal.Öt orvos dolgozik azon, hogy sikeresek legyünk. Nemrég vetettük ki a vakbelünket, ugyanis az négy nap alatt elviszi az embert.

! ?

Ha az egyikünk meghal, akkor a másik ott marad több mint száz kiló cuccal és egy halottal. Akkor õ is meghal. Sokan azt mondták, hogy ilyen fanatizmust még nem láttak, de mi nem is tiltakoztunk a mûtét ellen, mert mindent megteszünk azért, hogy semmiféle probléma ne legyen.

Mi lesz vagy lehet a legnehezebb?

Bizonyos értelemben le kell szoknunk a globális gondolkozásról. A pillanatokat, a hétköznapokat kell tudni megélni. Természetesen nem elveszve a részletekben, de ezeken a részleteken keresztül jutunk el egy-egy probléma megoldásához. Ezt igen fontosnak tartom. mert a napi problémákat is nehéz lesz elviselni, eltûrni, sõt, sikerélménnyé tenni. Rengeteg ismétlõdésbe, sztereotíp helyzetbe fogunk kerülni: víz kiolvasztása jégbõl, étel elõkészítése, fõzése, a hálóhely kialakítása, az öltözködés. Az expedíció résztvevõinek a pakolás az életük. A napi feladatok elvégzése létfontosságú. Azzal nem is szabad foglalkozni, hogy hol az út vége. Tudod, hogy ha törik, ha szakad, másfél hónap múlva ki kell jutnod a mások oldalon a nyugati partra.

Hogyan fogadják az emberek az utatokat?

Ezen egy kicsit csodálkozom. Furcsán néznek minden olyan dologra és vállalkozásra - és itt most nem kereskedelmi értelemben mondom a vállalkozást, hanem mint kalandot, amely szokatlan és izgalmas, mint például az átsíelés hegymászással kötve. Én például nagy csodálója vagyok Fa Nándornak. Tisztelem, mert tehetségesnek tartom, és mert ha valamit nagyon akar, akkor azt meg is csinálja. És ezt így kell, mert csak így érdemes. Az ilyen kalandokat támogatni kellene, nemcsak a sportértékük miatt, hanem mert új értékeket, új szellemiséget is hoznak. Azon még mindig elcsodálkozom, hogy a hegymászást mennyire nem támogatják. Akármilyen kutyaütõ labdarúgó-mérkõzésre tízszer annyi szponzort lehet találni. Talán érdemes lenne odafigyelni arra, hogyha van egy stáb, amely mindenképpen szeretne filmet készíteni Grönlandról, akkor azt segíteni, támogatni kellene.

Legutóbbi hírünk szerint az expedíció elindult. A szerkesztõség.