 Bán Frigyes: Felmegyek a miniszterhez (1961) 107 KByte |
Az ötven-hatvanas évek fordulójának színes, hangulatos filmplakátjain öles betűkkel virít a következő felirat: Széles változatban is! - A mai szemlélő számára szokatlan a szóhasználat. Most széles változat vagy szélesvásznú film? Nem ugyanaz a kettő? A plakátok többek között az Alba Regia, a Fűre lépni szabad, a Dúvad, a Csutak és a szürke ló a Felmegyek a miniszterhez, vagy az Esős vasárnap című filmek széles változatait hirdetik. Lehetett ezeknek a filmeknek már akkoriban szélesvásznú és normál változata is? Akkor viszont miért nem ez a terminológia a plakátokon? Az akkortájt még nagy nézettségnek örvendő magyar filmek tényleg azt a látszatot keltették, mintha szélesvásznú formátumban készültek volna. Valójában azonban normál képarányú filmek voltak, hiszen az új technika nem tudott az anyagi lehetőségek híján elterjedni nálunk. A találékony operatőrök azonban megpróbálták a szélesvásznú filmek által nyújtott vizuális élményt helyettesíteni.. A felvételek a hagyományos 1:1,38-as oldalarányban készültek, de az operatőrnek úgy kellett a képet komponálnia, hogy a képelemen belül a lényeges képrészletek egy pontosan meghatározott középső sávban helyezkedjenek el. Így vetítéskor a képkapuba helyezett maszk segítségével a kép alsó és felső - lényegében kevésbé fontos részeit - le lehetett takarni. Ha ezt az alul-fölül kitakart képet egy rövidebb gyújtótávolságú (azaz erősebb nagyítású) objektívvel vetítjük, változatlan képmagasság mellett jóval szélesebb képet kapunk. Az évek során világszerte többféle képarányú takarásos szabvány alakult ki. Európában, így Magyarországon is az 1:1,66-os rendszer terjedt el, a tengerentúlon az 1:1,85-ös rendszer. Ennek megfelelően a magyar mozikban mindkét takarási rendszert ki kellett építeni. Idővel a szakma minden normálnál szélesebb, de nem igazi szkóp-filmet "linkónak" linkoszkópnak becézett. Ma már csak idősebb filmes szakemberek emlékeznek arra, hogy ez a speciálisan magyar szakmai kifejezés hogyan született, és valójában mit is takar. Szélesvásznú rendszerű filmet a francia Chretien professzor mutatott be először 1937-ben, a párizsi világkiállításon. A Cinema Scope elnevezés egyébként az amerikai Fox cégtől származik, de a Paramount cég Superscope vagy az Európában használatos Francscope, Agascope elnevezések is hasonló megoldást takarnak. A rendszer lényege a különleges, hengeres felülettel határolt lencséket tartalmazó anamorphot optika, melynek kicsinyítése a függőleges és vízszintes síkban nem azonos, hanem rendszerint 2:1 arányú. A fényhangos Cinema Scope rendszer 1: 2,35 arányú képmezőt állít elő a hagyományos normál (35 mm-es) fényszalagon úgy, hogy a felvételre kerülő jelenet vízszintes-függőleges arányát felvételkor megváltoztatja, vízszintesen összeszűkíti. Ennek hatására olyan látvány jön létre, mintha az alakok függőlegesen megnyúltak volna. A vetítőoptika egy hasonló felépítésű lencserendszerrel ellenkező irányú torzítást hoz létre: széthúzza ezt a képet, így állítja helyre az alakok eredeti arányait. Az első igazán szélesvásznú, cinemascope filmünk is korszakhatárt szimbolizál: Várkonyi Zoltán monumentális Jókai Mór-feldolgozása: Az aranyember 1962-ben készült. Ezt követték a nevéhez fűződő, szintén klasszikusokra épülő hatalmas történelmi tablók: A kőszívű ember fiai I-II (1965), az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egri csillagok I-II (1968). De szélesvásznú formátumban készült a deheroizáló történelmi filmek számos ekkori darabja is: Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965), Kósa Ferenc: Tízezer nap (1965), Jancsó Miklós: Csillagosok, katonák (1967), Fényes szelek (1968), stb. A cinemascope felvételi optika igen drága. A magyar filmgyártás tulajdonában soha nem volt ilyen optika, mindig külföldről kölcsönözte a forgatásokra. A hetvenes évek elején nálunk már csak elvétve készültek szélesvásznú filmek, a gyártásban viszont mindkét takarásos rendszer elterjedt. A produkció indulásakor a rendező és az operatőr eldönti, hogy a film melyik vetítési technika szerint készüljön. A kamera keresőjében ennek megfelelően jelölik be a képhatárokat. Napjainkban kifejezetten divattá vált a takarásos technika alkalmazása. 1:1,66-os rendszerrel készült az utóbbi években többek között a Kék Duna keringő, a Csajok, a Szökés, a Zimmer Feri, a Megint tanú is. |
 Kósa Ferenc: Tízezer nap (1965) 62 KByte | |
 Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965) 62 KByte |
