Sándor Tibor

A megújult osztrák Filmarchívum

Ez év októberében az időjárás még kegyes volt hozzánk. A megnyitó ünnepség kerti mulatság formáját öltötte és mi zakóban figyelhettük a fel- s alá hömpölygő bécsiek elegáns áradatát az Augartenben. Az Augarten a második kerületben található, közel városligetnyi park játszóterekkel, Versailles-t imitáló fasorokkal, amelyek elhanyagolt, "vadregényes részekkel váltakoznak. A park szélén a 18. századból származó, szépen rekonstruált épületegyüttesek állnak: van itt porcelán-manufaktúra, néhány közhivatal és ősztől kezdve itt található a Filmarchiv Austria is.

Elődjét az Osztrák Filmarchívumot 1955-ben alapították, jogilag egyesületként. Legismertebb igazgatója Walter Fritz volt, aki hasonló szerepet játszott/játszik az ausztriai filmtörténetírásban, mint a hazaiban Nemeskürty István. ő rakta le a hatvanas években azokat az alapokat, amelyek nélkül nem beszélhetnénk osztrák filmtörténetírásról. Könyveinek az úttörőnek kijáró tisztelettel adóznak és máig látens vitákat folytatnak velük a filmtörténészek újabb generációi.

A változások szelét először 1997 első hónapjaiban érzékelhettük. Ekkor vette át az intézmény vezetését Ernst Kieninger. Walter Fritz az archívum tudományos igazgatója lett. Néhány hónappal később lemondott pozíciójáról, azóta csak az írásnak szenteli az idejét.

A ma már filmarchívumként szolgáló épületek felújítását a Tudományos Film Szövetségi Intézete kezdeményezte. A kormány felkarolta az elképzelést, a kezdeményező intézmény azonban ma már nem létezik: filmállományával együtt beolvadt az Austria Filmarchivba. Ugyanígy az archívum részét képezi az Austria Wochenschau (így hívták az osztrák mozikban vetített híradókat, amíg léteztek ilyenek) filmállománya is. Nem beszélve természetesen az előd intézmény filmállományáról és személyzetéről, az Österreichisches Filmarchivról. "Cyberileg" az új archívumhoz kapcsolódik még az ORF adattára is, ami azt jelenti, hogy az archívumi számítógépek monitora előtt ülve megtudhatjuk, mikor milyen produkciók készültek az osztrák televízióban.

Az épületek rekonstrukciója, mint azt az ünnepélyes megnyitón résztvevő kulturális államtitkártól, Peter Wittmann úrtól megtudhattuk, 60.000.000 schillingbe került. Az újjáalakult intézmény éves költségvetése 20.000.000 schilling, ezt az összeget a Miniszterelnöki Hivatal (Bundeskanzleramt) folyósítja az archívum részére, pénzügyi forrásként.

Kieninger első lépésként megvásárolta a Leutner-gyűjteményt: fotók, kéziratok, könyvek és forgatókönyvek tárházát, amely iránt a párizsi és a berlini Cinématheque is élénk érdeklődést mutatott. A Leutner-gyűjteményt talán a hazai filmtörténészek által is ismert Lajta-hagyatékhoz hasonlíthatnánk. Kieninger terveiről interjút adott Christian Cargnellinek és Michael Omastanak, a bécsi Falter című kulturális programajánló lap filmmel foglalkozó munkatársainak. Az interjú egyes részleteiből világossá válnak az osztrák és a hazai filmarchívum közötti alapvető különbségek is. A legfontosabb különbség abban áll, hogy az osztrák archívumnak nincs körülhatárolt gyűjtőköre. Kieninger azt tartja legfontosabb feladatának, hogy kiderítse, mely közép-európai archívumokban találhatók az 1945 előtt készült osztrák filmek. Az osztrák filmgyártás történetének "aranykorát" jelentő korszak filmjeinek nagy része tehát nincs meg az archívumban, és a bécsi kollégák azt sem tudják, hol találhatóak azok. Itthon a helyzet tehát sokkal kedvezőbb. Az interjúból az is kiderül, hogy az osztrák archívum nem vásárolhat filmkópiákat, az állítmány bővítése csak csere útján lehetséges. Forgalmazói tevékenységet egyáltalán nem folytatnak. A köteles kópiák terén sem sokkal kedvezőbb a helyzetük. Csak a nyolcvanas évektől kezdve kapott az előd-intézmény köteles kópiákat az újonnan készült osztrák filmekből. Kieninger tehát attól tart, hogy a kortárs osztrák filmet könnyen szem elől tévesztheti az intézmény, félelme pedig nem tűnik alaptalannak.

Olvasás közben nyilván sokakban felmerül a kérdés: hogyan lehetséges mindez? A válasz roppant egyszerű: az okot az ausztriai politikai rendszerben kell keresnünk. Nyugati szomszédunk már régen a polgári demokrácia útját járja. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel az előd-intézmény szociáldemokrata kormányzat alatt jött létre, "vörös" (ahogy itt mondanák). A másik nagy párt, az Osztrák Néppárt pedig létrehozta a maga "fekete" archívumát, amit Osztrák Filmmúzeumnak hívnak, és az Albertina épületében található. Ausztriában tehát nemcsak a filmgyártás, hanem a filmtudomány is decentralizált, hűen tükrözi az osztrák belpolitika történetének változását. Tudósításom befejezéseként röviden utalnék mai hajnali rémálmomra. Azt álmodtam, hogy a MIÉP is megalapította saját filmarchívumát. Még szerencse, hogy hamar felébredtem és józan fejjel rájöttem arra, hogy az intézményeknek is megvan a maguk története. Hála Istennek, ezzel a mindenkori politikusok is tisztában vannak.

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek