Űrmester

Történt egyszer aztán, hogy hiba csúszott az Úr nézésirányába. Végzetes volt számára. Később arra is rájött, hogy ettől egyre mélyebbre zuhan törékeny és bizalmatlan személyisége. Először a Kutyaszorítóban unalma kattintotta ki, majd az Alkonyattól pirkadatig szerencsétlen és rettenetes keveréke hervasztotta. Nem maradt más választása, csak az, hogy pontosítsa a pályáját és az Idegen szavak kéziszótárának computeres verzióján megtalálja azt a kifejezést, amelyik az utóbbi időben a Mesterrel kapcsolatban az eszébe ötlött.

Nézd! A helyzet a következő! - hallatta a gép - Tarantino a Kutyaszorítóbannal pontosan arra játszik, hogy azt ábrázolja, ami nincs benne egy filmben. A "filmenkívüliségre". A cselekmény előtti pillanatokra és az akció utániakra. Arra, ami nem érdekes, és pont ezért tűnik izgalmasnak, eredetinek. Nyilván végig nem történik semmi, így annak kimenetele sem fontos. A cucc nem hat. Túldumált. A nevekhez nem tartoznak arcok, sorsok. A szereplők nem plasztikusak. Nem tettekből, hanem a jól kimódolt dialógusokból tudható meg viszonyuk. Írásmű, színdarab, nem film. A túlverbalizálás - bármilyen jó - nem ez a műfaj. A film - a kép és a szöveg egysége. Csak külön-külön nem működik a dolog. A Kutyaszorító...-ban a soha képpel fel nem dolgozott történések utólagos etetése zajlik. (Színdarab: a szereplő monológként jeleníti meg a csatajelenetet.) Azaz "ellenfilm" - ellenünk. Mozgóképes krimiben a nézőnek részt kell venni vizuálisan, mert a kaland az, amikor a közönség aktívan agyalva maga rakja össze a neki előkészített helyzetet.

A Ponyvaregény, az más - mondta a hang. Az nem kerüli a cselekményt. Járkál, köröz körülötte, csak történik valami a semmi közepén. Nem is rosszul, sőt nagyon pontos cinizmussal a gyilkolás, a szerelem és az elmúlás hamburger-hétköznapiságát illetően. Akárhogy is nézzük: hagyomány folytatása. Stílusteremtő közbenyúlás. Gag. A hazárdjáték, a kockázat és a blöffölés mítoszán alapuló üres, gyökértelen és céltalan fegyverropogtatás naturája. A becsinálás leleplező megcsinálása. Mert így néz ki a semmi. Ilyen egyszerű, tapintatlan, nevetséges és vizeletszagú a túlélés; a basic. Nem kell hozzá semmi, csak meg kell lenni. Innentől kezdve minden automatikus, befolyásolhatatlan. Erről szól a Ponyvaregény, meg az állandó önkielégítésről. Maga a műfaj sem más kategória.

A Mester jól felküldött bennünket - gondolta Az Úr. - Megtudtuk, hogy mi a különbség hamburger és hamburger között. Meg hogy a feketék és a fehérek teljesen más attitűddel állnak hozzá a kardinális kérdéshez, és ha tetszik, ha nem, a gyilkosok ugyanazt érzik a szájukban evés közben, mint az áldozatok, habár a pisztoly más-más oldalán állni végül is majdnem mindegy. Vesztes és vesztes között ez sem tesz különbséget. De nem kell törődni semmivel, mert az felelősséggel jár. Egyetlen hely van, ahol ez nem számít. Az űr. Fel kell szállni illetve ki kell szállni. Tanulság ez egy igazi csillaghajósnak. A koordináták adottak, cél a céltalanság. A hajtóanyag: por. A föld nem a heroin miatt forog, hanem csupán az forgatja miattunk a planétát a semmiben, hogy kipörögjünk. A megfoghatatlanság ballisztikus pályájában rejlik a titok, és ugyanoda érkezünk: a káoszba. A legmodernebb bizonytalanság elméletébe.

Mesterünk misztikus faktorokat épít bele a kockákba, ami szétpiszkálja a nézőt. Emocionális, konkrétum nélküli elegyek. Bárminek a szimbólumai. Nem kell különösebben fejtegetni őket. Ösztönös blöff, a többi pedig az esztétikai seggnyalók dolga. (Mint például a Marcellus Vallace tarkóján elhelyezett ragtapasz mítoszának felturbózása a Sátán jelenlétének szimbólumává.) Felfújni és megtölteni a luftbalmot. Túlértelmezni egy abszurd, szatirikus és maximálisan pontosan sematizált ábrázolást. De ez már fizika. A törvényszerűségek önmaguktól rásegítenek az űrben köröző sztár röppályájára.

Nem úgy, ahogy az Alkonyattól pirkadatigban. A ketté esett mű maximális vakrepülés. A cél definiálatlan, egyetlen lehetséges irány: megdöbbentéssel leigázni a sznob, előre fent lebegő réteget. A hitchckocki félrevezető előkészítés túlhúzásának turbopróbája. Egy lapra feltett kockázatos játék a sikerrel és a közönség idegeivel. Póker, köd és viharfelhők. A túlélés esélye 1:100-hoz. A Mester azonban nemcsak tervez, de végez is. Méghozzá az egyik főszerepben. Akár egy szörnyeteg. Idegesen cikázó szemei mögött űr tátong, ugyanúgy, ahogy színészi játéka mögött is. A hazárdírozásnak a moziban ücsörgő kiszolgáltatott emberek az áldozatai. Vérük fiktíven csurran ki és befelé folyik. A hétköznapian aberrált kalandorok-ingyenélők története Vámpírok báljává kulminálódik. Ez az ő fixa ideája - az Úr computerén a Született gyilkosok vérmes felirata pulzál -, a világ abszurddá válása, kifordulása. Olyannyira, hogy az már ismét a valóság horizontjára áll.

A kérdés viszont már nem az, hogy ő írja-e a történetet, hanem, hogy a történet írja-e őt. Az Alkonyattól pirkadatigban biztos. A Senki, aki Valakivé vált attól, hogy fegyver van a kezében, irányítani kezd. Hirtelen kerekedett hatalmától (sztárallűr) beőrül, képzelete síkján a misztika szörnyeivel is képes ütközni a siker meghódításának reményében. Nincs etika, nincs akadály. Az aberráció árucikk. A szörnyeket ki kell hozni a nap- illetve holdvilágra, hogy hús-vér lényekként lemészárolhassa őket, mert ezt képtelen megtenni a saját fantáziájában (ahogy Freddy-t is ki kell ragadni az álomvilágból az Elm utcába, hogy vágható, ölhető legyen), ahol halálosan fél tőlük. Ám már a mítoszok és az emberek is tartanak a Mestertől. A mesék önálló közeget működtetnek, ötvözhetetlenek a valósággal. Amikor az absztrakt figurákat irtják világi eszközökkel, akkor e méltatlanságot ádáz hiteltelenséggel torolják meg.

Annak idején - gondolta az Úr gépe előtt töprengve - Hullajó címmel ezt az ügyet valakinek már sikerült jobban elkormányoznia, az irónia ügyesebben megragadott eszközeivel. Persze a Tiszta románc is űrfilm - amihez szintén köze volt hősünknek. Arra az egy poénra épült, hogy három ellenfél hatszemközt mindenképpen ügyetlenül, azaz komikus szerencsétlenséggel intézi a leszámolás-balhét. Ennyi.

- Az a gyanúm, hogy a Mester megteremtett helyettem valamit, ami e korszak legjellemzőbb műfaja lett.

- A blöfföt mint stílusirányzatot - felelte a gép.

- De ettől még nem Isten - mondta az Úr.