Kárpáti Ildikó

Fehér György: Szenvedély

Bűn az, ami annak ítéltetik, ami büntetést von maga után. De ki és milyen alapon ítélkezik és büntet. A társadalomnak megvannak az erre rendelt intézményei, a jog és az egyház. De ha a bűnösök felmentést kapnak mindkettőtől, vajon van-e valami felsőbb hatalom, amelyik mégis ítéletet mond és végrehajt?

Ebben a filmben mindenesetre van. "Kásásodik a víz, kialakul a jég és bűneim halállá állnak össze" - írta József Attila és pont ez történik ebben a filmben is. A mindent megfojtó szürkeség, örökös eső és sár lassan és biztosan valami elkerülhetetlen ítéletté, végzetté sűrűsödik össze a szereplők felett.
A környezet sivár és egyhangú , a szereplők élete szintén, még a gyilkossági kísérlet és a végső gyilkosság is ilyen mechanikusan zajlik, mintha valamiféle program irányítaná a szereplőket.
A férj haláláig úgy tűnik, mintha ő irányítaná a feleségét és annak szeretőjét; a film első jelenetében ez meg is jelenik, mikor megparancsolja nekik, hogy táncoljanak, azok pedig mint valami felhúzható babák kezdenek merev táncukba.
A feleség és a szeretője talán ettől az uralomtól akarnak megszabadulni, mikor kitervelik a gyilkosságot, vagy talán úgy érzik, hogy az életüket befonó szürkeség és mechanikusság a férjből származik.
A gyilkosság másodszorra sikerül; a helyzet változatlan. Nem nagy felismerés. Az egész filmben egyáltalán nincs semmilyen felismerés, mert nincs változás, csak folytonosság, mintahogy - a pillanatnyi látszat ellenére - nincs megbocsátás, vagy megváltás sem.
A szereplők leosztott szerepük szerint játszanak: van egy áldozat, két tettes (érzelmi motívációval), egy ügyész, valamiféle abszolút igazság képviselője (szinte már egyenesen Isten küldötte), és egy ügyvéd, csak így egyszerűen az ördög ügyvédje. A jogrendszer természetesen ez utóbbi pártját fogja, a gyilkosok felmentése viszonylag egyszerű: a pénz erős, kikezdhetetlen érv akár a bűn védelmében is.
A pap szintén feloldozást ad, az áldozattal a bűn emléke is eltemettetik.
A feleség és a szeretője feloldoztatnak. Végső táncuk a vásárban immár nem mechanikus, nem parancsra történik, hanem igazi, szenvedélyes. A filmben itt jelenik meg először az igazi szenvedély, előtte ez a fogalom inkább valami féktelen haragot, dühöt jelentett, olyan érzelmet melyből csak pusztítás és pusztulás származik.
Az asszony azonban terhes, szenvedélyük ekkor tehát már életet adó erő, igazi szeretet és lehetőség, hogy új életet adjanak az elvett helyett.
Ekkor azonban tettük mégiscsak bűnnek ítéltetik valami láthatatlan, magasabb rendű, isteni ítélőszék előtt megszámláltatnak, megmérettetnek és könnyűnek találtatnak, és igazi deus ex machinaként, felsőbb beavatkozásra halálukat lelik egy szakadék mélyén.
A film képi világa is ez a lassú kinyilatkoztatás. A külső szemlélőként lecövekelt és csak nagyon lassan mozgó kamera szépen bontja ki az egyes eseménysorokat a néző szeme előtt. A hosszú beállítások igazi neorealista hagyományokat követve pásztáznak a szürke, sivár, gyárkéményekkel tűzdelt környezeten, azt természetesen a szereplők lelki világának szimbólumaként mutatva be.
A kamera láttatja az emberek lelkét, de a konkrét eseményeket egészen a film végéig sosem. Nem látjuk az első gyilkossági kísérletet, sőt egészen konkrétan a másodikat sem, nem látjuk a vallomások vagy a lemondó-nyilatkozat aláírását és a csekk átvételét sem. A képek, amiket látunk a tettektől függetlenül a tájról (a lélekről) szólnak, és éppen olyanok, mint a gyilkosság elkövetése előtt.
Ebből nyilvánvaló, hogy az események, a szereplők tettei nincsenek befolyással boldogságukra, igazából az életükre sem. Mint említettem, a helyzet változatlan; a kitörés még a bűn elkövetése által is lehetetlen.
A kamera mindezt külső megfigyelőként, egyfajta elbeszélőként közvetíti, míg végül a táncjelenet után szubjektívra vált, mintegy a szereplők táncát folytatva, imbolyogva követi a kocsi mozgását belehajtva azt a halálos balesetbe. Az elbeszélő az tehát, aki az Utolsó Ítéletet kimondja, és nem túlzás itt a bibliai idézet, hiszen a film az utolsó kép utáni feliratban maga is azzal él.
Ezzel csak az a problémám, hogy ugyanez a kamera mintha korábban maga is felmentette volna a szereplőket bűntettük alól. Például abban a képben, mikor az asszonyt és a szeretőjét az ágyon feküdni látjuk és az ablak felől, fölülről jövő fény, mint egy isteni kinyilatkoztatás ragyogja be őket.
Ebben a sivárságban férfi és a nő egymás iránti szeretete látszik csak igazi érzelemnek. Ez szintén úgy tűnik, mintha egyfajta felmentést jelentene a szörnyű tettre. Az asszony artikulátlan üvöltése a gyilkosság (mikor szeretője is majdnem meghal) és a tárgyalás után az érzelmek jelenlétét hasítja bele a kiüresedett tájba. Mégis maga a szenvedély egy előjel nélküli dolog, mely éppúgy pozitív, mint negatív kitörést is eredményezhet, mint ebben az esetben is teszi.
Ebben a magába zárult világban nem is tehet mást. "Menjünk el innen." - mondja a férfi a gyilkosság előtt és után is. Az asszony azonban nem akar. Megpróbálnak ugyan elszökni, de nyilvánvaló képtelenség. Hova is mennének? Hisz ebből a világból nincs menekvés, ez olyan közeg, mely belőlük fakad, melyet ha elmennének is vinnének magukkal; ez a ház, ez az út maga a világ.
A nő visszakozását a film elején és végén is (a tánc-jelenetek által adott első keret után másodikként) a valamilyen fém tárgyat kalapáccsal verő férfi képe követi. A tárgyon semmi változás, erőlködése hiábavaló, mint ahogy a férj meggyilkolása is az.
Nem tudható ez előre? A néző mindenesetre tudja. A történetbe in medias res csöppenünk bele, nem láthatjuk (ez is a meg nem mutatott dolgok sorába tartozik) a motiváló szenvedély kialakulását, ennek létét eredendően adottként kell elfogadnunk, bár nézőként mindvégig csak hiányt és változatlanságot fogunk tapasztalni.
A tettesek tehát csak sodródnak az eseményekkel, sohasem irányítanak. Az események mintha éppen ugyanaz a felsőbb akarat vagy sors hatására következnének be, mint ami végül az ítéletet is kimondja. A kamera mégis csak az ítélettel azonosul és a gyilkossággal nem.
A hosszú, kitartott képek a szereplők arcán is gyakran megállapodnak, főleg az ügyész hosszú monológja alatt figyelhetjük meg homlokának sötét barázdáit. A táj és a szereplők karaktere elviseli ezeket a hosszú kitartásokat, a szövegek és a színészek szövegmondása azonban sokkal kevésbé.
Dzsoko Roszics az egyetlen igazán súlyos szereplő, Haumann Péter szintén kiválóan alakítja a rá szabott szerepet. A többiek azonban éppen csak megfelelőek. Az ügyész (Lénárt István) szövegmondása kifejezetten rossz.
Maguk a szövegek is elég gyengék, és gyakran feleslegesek. Amennyire a film képileg felépített, a dialógusok annál kevésbé. Nincs is igazán szükség rájuk. Mintha a rendező nem bízna az általa megalkotott képek elbeszélő, érzékeltető erejében, és mintha főleg nem bízna a néző felfogóképességében.
A film többszörösen is bebiztosítja magát. Eleve olyan történetet mond el, amit mindenki ismer, és nem csak a cselekményt illetően, hanem annak főbb mondanivalóját tekintve is. Ennek ellenére nemcsak a gyilkosság előtti képek ismétlődnek meg a tett után, érzékeltetve (amit mindenki tud és előre tudott), hogy nem változott semmi; hanem a férfi - teljesen fölöslegesen - ki is mondja, hogy "ugyanott vagyunk, mint az elején". A szövegek túl gyakran fogalmazzák meg a képileg egyébként tökéletesen érzékeltetett mondanivalót.
Ez kissé megkérdőjelezi a film elkészítésének megalapozottságát. Vajon a bűnnel és annak elítélésével kapcsolatos erkölcsi kérdés - melynek bemutatására kétségkívül alkalmas a történet - elég súlyos indok-e egy jól ismert történet újbóli elbeszélésére? Vagy talán maga a film is ugyanolyan zárt világ marad, mint amiben játszódik?

Ennek ellenére a Szenvedély egy nagy türelemmel, szakértelemmel, gondosan elképzelt és kivitelezett film, melyben az alkotók időt, fáradságot nem kímélve munkáltak minden képet, minden beállítást tökéletessé. A rendező azonban semmilyen kockázatot nem vállal, a mondanivaló kinyilatkoztatott, a nézőt kézen fogva vezeti. A Szenvedély jó film, az igazi művészethez azonban ennél kicsit több kell.

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek