Szlovák alkotók filmjei az Európa Filmhéten
 Martin Sulík: Orbis pictus (1997) 89 KByte |
Martin Sulík Orbis pictus
című filmjével elérkezett pályája csúcsára, ha lehet
egyáltalán ilyet mondani egy fiatal alkotóról. Első filmje,
a Meztelenség Cserhalmi György főszereplésével
készült, nálunk mégsem vetítették. A szlovák kritikusok
már ezért a filmjéért is a szlovák film leendő
megújítójaként üdvözölték Sulíkot, a Minden, amit
szeretek pedig a közönségsikert is meghozta neki.
Főszerepét nem véletlenül játszotta éppen Jirí Menzel:
látásmódjuk nem egy ponton érintkezik egymással. E filmek
tematikája és motívumai: a falusi élet és a generációs
konfliktus, úgy tűnik, Sulík egész életművét meg fogják
határozni. Két első filmjének sikere nyomán készíthetett
el egymás után újabb két filmet, nemzetközi összefogással:
az Orbis pictust többek között a Soros alapítvány is
támogatta.
"Végre minden úgy van, ahogy lennie kell" - A kertben utolsó mondata olvasható az Orbis pictus elején egy vécé falán. Sulík filmjei, ha nem is folytatásai egymásnak, de ugyanazon problémakör megoldására tett ismételt kísérletek. Az Orbis pictusban megőrződik A kertben tantörténet jellege is. Tíz jelenete szintén egy voltaire-i tanregény egy-egy fejezete lehetne, melyekben a főhős új dolgot tanul meg a világról, az üzenet most azonban szemérmesen elbújik bennük, a szimbolikus elemek pedig szervesen illeszkednek a film egészébe. Mindez a meseszerűségnek köszönhető: furcsa alakjai, jelképes, látszólag értéktelen, de visszatérve fontos funkciót betöltő tárgyai egy mesei struktúra részei. A meseszerűség magával hozza az egyetemesség igényét is, mely a személy- és helynevek kerülésében is megnyilvánul. A főszereplő kamaszlány, ahogy egy meséhez illik, mindenkit tegez, akivel útja során találkozik, végrehajtja a feladatokat, amiket a helyzet felkínál, még ha jótett helyébe hiába vár is jót. E szituációk során abszurd sorsok tárulnak fel, például egy szakadékban élő öregasszonyé, aki a háza elé borult autókat hasznosítja, tojásokat kelt az ágyában, és nyakig a földbe ássa magát, hogy a reumáját gyógyítsa. A legnagyobb meglepetés Marián Labuda, aki ezúttal önmagát játssza. Az Orbis pictus egy próbatételes kalandfilm, egy road movie és egy népmese keveréke, annak ellenére, hogy a legégetőbb mai problémák állnak a középpontjában. A nevelőintézetből szabadult főhős édesanyját keresi a világ térképének segítségével, amely igazából egy könyvből kitépett festmény. Az anya végül csak a lány képzeletében jelenik meg, akárcsak Jacques Doillon hasonló témájú új filmjében, a Ponette-ben, mely szintén az Európa Filmhéten volt látható. A film címe nemcsak a térképre és egy világmodell létrehozásának kísérletére utal, hanem tisztelgés Comenius előtt is, akitől a film nemcsak a címet vette kölcsön, de látomásosságából, humorából, naiv bölcsességéből is merít. A film átlátszó kitaláltságát feledteti eredeti és erős hangulata, Vladimír Godár apró motívumok ismétlésére épülő, barokkos zenéje és a lány képzeletét tükröző, igéző fényképezés. Ennyire erőteljesen komponált tájképeket nagyon rég láthattunk filmvásznon. A film végére azonban elfogytak az ötletek. A valóság átszűréséhez ezért már nem elég belehelyezkednünk a lány egyéni szemléletmódjába, kénytelenek vagyunk belépni hirtelen fantáziátlanná váló képzeletébe is, ahol az elemeltséget naturális és szentimentális elemek váltják fel. Így a film üzenete is csorbul: a befejezetlenség miatt a lány lázadó életkedve mögül előbújik a kilátástalanság. “Minden úgy van, ahogy lennie kell” - hangzik el Jakubisko filmjében is a vész előtti csendben. A Zavaros jelentés a világ végéről azonban nem egy megvalósítható eszményi világról szól, mint A kertben, hanem annak elpusztulásáról. A cím inkább önkritikus, mint ironikus. Négy évvel ezelőtt, amikor Jakubisko bejelentette, hogy Prágába költözik, arra a kérdésemre, hogy milyen lesz első cseh filmje, azt válaszolta, olyan, mint az eddigiek - Rubens se festett másképp külföldön, mint otthon. Akkor valóban úgy tűnt, végre szabadon dolgozhat, politikailag és anyagi szempontból egyaránt. Egyik filmtervében a történelem híres alakjai gyűltek volna össze különféle korokból, a másik Báthory Erzsébetről szólt volna. Az utóbbit el is kezdte forgatni, befejeznie nem sikerült. A Laterna Magicában viszont elkészíthette a Casanovát. A Zavaros jelentés sok tekintetben mégiscsak más, mint a rendező eddigi filmjei. Jakubisko feladta fenegyerekségét, és csatlakozott a cseh film múltbarévedő, vidékre menekülő vonulatához, ahogy a nagy nemzedék alkotói, Menzel, Jires, Kachyna is tették. Azért folytatása is az életműnek e film, hiszen újra a folklór felé fordul, de nem a történelem, az irónia és a mese szűrőjén keresztül, mint Az ezeréves méh és a Holle anyó, hanem sokkal közvetlenebbül, s ezért szegényesen és vulgárisan. A Zavaros jelentés tárgya természetesen nem a szlovák, hanem a cseh falusi élet, még ha ugyanarról az "ezeréves békéről és boldogságról" és feldúlásáról szól is, amelyről Az ezeréves méh szólt. Forgatókönyvírója, Peter Jaros és Jakubisko annak idején a film folytatását tervezték, s a Zavaros jelentés mintha annak felhígított változata lenne. Igazából csak a saját életművére való rengeteg utalás miatt válik a film Jakubisko-filmmé: a menyegzők és a cirkusztársulat a Holle anyóból került át, a furcsa öngyilkosság és a képnagyság változtatása a Madarak, árvák, bolondokból; ott tojással biliárdoznak, itt káposztával. Semek elrepülése pedig A mezők liliomait idézi, Jakubisko húsz éve halott nemzedéktársa, Elo Havetta remekét. Az irónia és a meseszerűség hiánya azonban még az eredeti ötleteket is egysíkúvá teszi. A túlságosan is lassan hömpölygő eposzból éppen az eddig megszokott sziporkázás, sűrűség hiányzik legjobban. Jakubisko filmjei eddig tele voltak a kép sarkában meghúzódó, csak többszöri megnézésre észrevehető, agyalágyult poénokkal. Most is a két valamire való, gesztusnyi ötlet (a biliárdozó parasztasszony és a borotvahabot nyaló öreg) épp csak felvillan, meghúzódva a háttérben, mintegy kikacsintásul, emlékeztetve a régi szép időkre. A többi groteszk ötlet látványossága ellenére mesterkélt, így az óriás nő és a törpe szerelmi játéka, vagy a földrengések miatt elferdülő és földbe süllyedő házak. Felvonultat viszont a film számos érdekes embertípust és életmódot egy olyan zárt világban, ahol a történelem csak egy lehullt repülőgép alakjában hagy nyomot, és a huszadik századot csak egy villanykörte képviseli. Szakított Jakubisko azzal a különleges, de eddig mindig jól bevált szokásával is, hogy minden filmjéhez új operatőrt keresett. Most Jan Durishoz tért vissza, aki ráadásul nem éppen a legjobb volt közülük. A hirtelen bevágott kézikamerás látomások és szubjektív felvételek hatásosak ugyan, de a lassítások, az erőltetett képi analógiák és az idősíkok egy képbe komponálva mintha öncélúak lennének. Jakubisko világháborús trilógiája, a Szökevények és zarándokok most már valószínűleg megmarad a rendező főművének: pokoli látomásával szemben a Zavaros jelentés miniatűr apokalipszisénél csak közhelyszerű moralizálásra tellett. Jelképei, a gyilkos farkasok és a járványt hozó lopott bárányok görcsösen példázatszerűvé teszik a történetet. Ám még így sem tudni meg, hogyan romlott el a világ, s a szerelem, a hála, az összetartozás hogyan vezethetnek oda, hogy egy falu lakosai kiirtsák egymást. Jakubisko egyike volt azon kevés rendezőknek, akik képtelenek rossz filmet csinálni: életkedve és öniróniája mindig kihúzta a csávából. A Zavaros jelentéssel sikerült elkészítenie első nézhetetlen filmjét. Parodizáló hajlama sem jött most segítségére: önmagának játékos kiforgatása helyett önismétlésbe fulladt. Filmjének gyártási szempontból persze kétségtelen értékei vannak: saját cégében készítette, producere pedig a főszereplő volt, Deana Horváthová, a rendező felesége. Ha egy ilyen költséges, három órás, unalmas filmre sikerült pénzt szereznie, akkor talán a cseh film mégsincs olyan bajban, mint hisszük. |
 Juraj Jakubisko: Zavaros jelentés a világ végéről (1997) 108 KByte |
