A Terv hatalmas volt, az erõfeszítés izzadságos, a végeredmény szomorú, a nézõ kedvetlen. Az Érzékek iskolája egyszerre próbál eredeti és ismeretterjesztõ, költõi és erotikus, szerzõi és kommersz lenni. Leginkább pedig kortárs. Naprakész audio-vizuális mutatvány. Az attrakció azonban nem sikerült, csupán a megvalósulatlan és magára maradt szándék árulkodik minderrõl.
A mûalkotások zavarba ejtõ tulajdonsága, hogy továbbgondolásra csábítanak. Adaptációk sorának mozgatórugója ez. Sólyom András számos interjúban beszélt az Esterházy Péter-Csokonai Lili regényhez fûzõdõ, régóta tartó és szenvedélyes viszonyáról. Ennek mindenki csak örülhet, hiszen mind a kritika mind pedig a közönség megegyezik abban, hogy Esterházyt olvasni jó. A kiindulópont tökéletes, ráadásul arról sem érdemes vitatkozni, hogy Esterházy posztmodern, "szövegközpontú" regényei mennyiben "kívánkoznak filmre". Az adaptációnak nincsenek, nem lehetnek állandó szabályai, az irodalmi mû és a belõle készült film között botorság lenne bármiféle korrelatív kapcsolatot tételezni. Ponyvatörténetekbõl éppúgy születtek zseniális mûvek (elég csak a nouvelle vague alkotóira gondolni) mint érinthetetlennek gondolt csúcsregényekbõl. A Szindbád vagy a Psyché állandó mérce a magyar filmtörténetben, az originális és szerzõi adaptációk megkerülhetetlen példája. Miként örök példák Várkonyi Zoltán Jókai-filmjei is: látványos-illusztratív, (jó értelemben vett) ismeretterjesztõ-népszerûsítõ mozgóképi olvasatok. Azt azonban már a munka elején érdemes eldönteni, hogy az ember mihez kíván kezdeni az adott szöveggel.
Az Érzékek iskolája problémái nagymértékben abból fakadnak, hogy két külön nemû alkotói attitûd próbál érvényre jutni a filmben: a szerzõi és az ismeretterjesztõi olvasat. Ezek mindegyike érvényes lehet önmagában, keveredve azonban pusztán kioltani tudják egymást. Az ismeretterjesztõ törekvés pedig igencsak méltánylandó lenne. Olvassunk Esterházyt, nézzünk Sólymot! Esterházyt olvasni elitista bölcsész-szokás, hozzuk hát közelebb õt a fiatalokhoz. Moziba még mindig többen járnak, mint ahány olvasója van a kortárs magyar prózának. Készüljön hát egy film, ami a Music-Television generáció klip-nyelvén szólítja meg az Esterházy-szöveget, szerencsés átjárást biztosítva ezáltal az Esterházyt nem ismerõ nézõknek a filmbõl a prózába. Legyen ez a film pikáns, erotikus, legyen benne sok érzelem, hogy vonzó legyen a serdülõ nemzedék számára. Legyen benne mezítelen test, igen! És legyen benne kortárs etno-zene, Ando Drom, hiszen õk tökéletesen párba állnak majd Lili cigány(os) szépségével. Ha az Érzékek iskolája pornográf (mert nem erotikus), az azért lehet, mert a rendezõi szándék is mezítelen és önfeltáró, nem pusztán a szereplõk, néha. Minden túlzottan magától értetõdõ és ettõl mesterkélt. Gryllus Dorka mint Lili, Kovács Lajos mint Naxos, az Ando Drom zenéje - pedánsan illeszkednek a sablonba és nem képesek kitörni belõle. Ez a film egyszerre szeretne csábítani és hû maradni. Kalandor vállalkozás. Csábítani az ifjú nézõt, de közben megõrizni az eredeti mû szellemét. Tartok tõle, hogy kevés sikerrel járt mindkét törekvés.
A történet a Tizenkét hattyúk motívumait igyekszik reprodukálni, mindebbõl azonban csak egy sovány melodráma és szerelmi háromszög-történet érzékelhetõ. E zanzában felismerhetõ az eredeti, ám olyannyira lecsupaszítva, hogy csak a puszta szüzsé, a váz vall az irodalmi elõzményre. Csokonai Lili archaikus szépségû mondatai narrátorszövegként hangzanak el a filmben, Lázár Kati értõ elõadásában. Ez a szál azonban a legkevésbé sem szervül a többi elemhez. A filmben hangjátékként megjelenõ szöveg épp ezért nem kompromittálódik: majdnem érintetlenül válik le a képözönrõl. Elszigetelt mû a mûben, árválkodó eredeti a mesterkélt másolatban.
Az irodalmi szöveg kötöttségétõl ezáltal megszabaduló film önmagában is meglehetõsen eklektikus. Az Érzékek iskolája rossz adaptáció, de ha eltekintünk ettõl a vonatkozásától (mert ez esetben megtehetjük ezt), nem jutunk többre akkor sem. Az elbeszélõszerkezet következetlen, gyakran véletlenszerû sorba állnak össze a panelmagányban zajló események és a visszaemlékezés jelenetei. A sztori megismerhetõ ugyan belõlük, az elemek elrendezése és sorozata azonban számtalan más variációban is elképzelhetõ. Logikai, szerkezeti kapcsolataik esetlegesek. Éppígy esetleges a fekete-fehér betétek használata is. Nehezen kitalálható, hogy mikor mi motiválja ennek a hansúlyos eszköznek az alkalmazását. Érzelmi hangsúlyváltás, kizökkentés és többlet helyett inkább csak zavart kelt.
Sólyom András láthatóan szabad kezet adott operatõrének. Máthé Tibor szívesen játszik a különbözõ kompozíciókkal, kedvtelve választja az ellenfényes beállításokat. A szépen fényképezett képsorok azonban funkciótlanul oldódnak fel a film egészében, az idegesítõen gyakran használt szûrõk pedig kifejezetten mesterségessé teszik a képi világot. Tobzódó és steril egyszerre a látvány, amit csak hangsúlyossá tesz a vágás idõnkénti ritmustalansága.
A hangulati egyenetlenségek tökéletesen kívül rekesztik a nézõt a film világán. Nem csigáz fel, nem kelt érdeklõdést, de nem is haragít magára. Mesterkélt univerzum, összetevõi ott állnak sorban, mind a kirakatban. Külön-külön ép mindegyik. Összerakva itt-ott dekoratív puszta felület csupán, torzó marad.
