Sneé Péter

Amerikai bárdok

Athony Minghella: Az angol beteg

kep Ralph Fiennes-rol
Ralph Fiennes

42 KByte

Következik Az angol beteg. A magyar meg csak lesi. Kíváncsi a lelkem. Fõként önmagára., mivel úgy hallotta - ezt szajkózzák neki hetek, hónapok óta -, a film hõsében kitûnõ honfitársát tisztelheti: Almásy László Afrika kutatót (Borostyánkõ 1895. augusztus 22. - Salzburg 1951. március 22.). Még ha csakugyan a jeles felfedezõ életútja ihlette is Michael Ondaatje-t Booker- és Kanadai Fõkormányzó- díjas regényének megírására, Anthony Minghella filmje köszönõ viszonyban sincs vele. Miként a vetítés 164. percében olvasható a vásznon: meséjét a valóság morzsáiból gyúrták. Legföljebb nézõcsalogató fogásként hangoztathatják tehát, hogy "igaz történetet" látunk. Esztétikai mûnek pedig a legcsekélyebb feltételei sem adottak: hiányoznak a hús-vér figurák éppúgy, mint a drámai helyzetek. Gazdagon dekorált, díszes kiállítású emlékeztetõt kapunk csupán a teremtett világ és a sodró élet helyett.

Mindössze egy név bizsergetheti szívünket: fõvárosunké, hol a kis grófot ringatták, miközben dajkája székely keservest dúdolt a fülébe. Hajdan volt szépséges szerelmünk, Sebestyén Márta elõadásában hallhatjuk is, melyiket. (És honfi kebelünk méltán dagad, mikor helyreigazítják a filmbéli kételkedõt, nem berber dal az!) Még néhány, kevésbé ismert tény utal a realitásra: a Gilf Kebir, meg az õsi sziklafestmények feltárása az Uvainat-hegység barlangjaiban, a Zarzura oázis, illetve a Vadi Hauart feltérképezése. Hitelesítõ motívumok lehetnének, hanem az alkotó erõvel csehül állunk, így nincs mire ütniük igazoló pecsétjüket. Készítõi ugyanis a film merev konstrukciójára bízták a forma kialakítását, illetve a történet kihordását. Párhuzamos vágást alkalmaztak, és ennek órányi zsibongó káosz az eredménye. Mire ráeszmélünk, hogy az egyik jelenetsor flash back, érdeklõdésünk lelohad. A rejtvényt megfejtettük, minek izgulnánk tovább? Elõ a pattogatott kukoricával!

Ha értetlenkedve feszengtünk az imént, mi végre ez a kapkodás, a túlvezérelt hang és a túldimenzionált kép, most bízvást elterpeszkedhetünk zsöllyénkben. Oly ismerõs minden: az Észak-Afrika fölött lelõtt, összeégett pilótát egy elhagyott toszkánai kolostorban dédelgetõ kanadai ápolónõ és hindu tûzszerész kalandjának logikai-históriai tébolya éppúgy, mint a szerencsétlenül járt emlékezõ - az "angol beteg" - szerelmi története arisztokrata barátjának, Cliftonnak javakorabeli nejével. Hányszor láttuk már e pompás emberpéldányok találkozását a Nagy Érzelmek útvesztõjében! Jómódúak, sikeresek, gondtalanok, akik bátran élhetnek passzióiknak, vagy éppen tiszta lelkû szegények, mindegy. Aligha araszolnak törött gerinccel. Éppen csak átmenetileg, futtában látogatja meg õket az Isten, hogy látványos szenvedések tüzén égjen ki belõlük a gonosz, s váljanak alkalmassá a rájuk köszöntõ égi szenvedélyre. Nem köznapi figurák, annyi szent! Egyedül a figyelmes sorsnak köszönhetik, hogy menten nem omolnak egymás karjába. Felénk kacsintanak a párkák: hadd gyönyörködjünk mi is, hadd szurkoljunk egy keveset!

Bejáratott modell, Hollywood õs korszakának produkcióit követi, holott azokat egyszer-kétszer már elfújta a szél. Vagy tornádó volt az, és fölkapva az ábrándvilágot megpörgette, majd visszaejtette elénk? Most itt sütkérezik a reflektorfényben, kilenc Oscarral dekoráltan. Sõt, ha Saul Zaentz életmûdíját is hozzászámítjuk: tízzel. Õ verte ki ugyanis, hogy a csúcstartó Ben Hur után e filmre záporozzon a legdúsabb díjesõ. Igaz, nem fukarkodott a pénzzel. (Mellesleg övé a hivatalosan elismert független produceri státusz Amerikában. Hogy mitõl független? Nyilván az egymással vetélkedõ gyártási és forgalmazási szervezetektõl. Szemlélete viszont rendíthetetlenül konvencionális, ízlésében ízig-vérig jenki.) "Vadat és halat, s mi jó falat/ Szem-szájnak ingere,/ Sürgõ csoport, száz szolga hord/ Hogy nézni is tereh." Pontosan és kellõ eréllyel lépnek mûködésbe az egyes hatáselemek: ott csendül föl az érzelmes zongoraszó, ahol várjuk ( a legjobb drámai filmzene Oscar-díja, továbbiakban: Od), dobhártyánkat repülõmotorok és tankok lármája repeszti (a legjobb hang Od), bizarr valótlanságukban már-már érdekesek az agyonszûrõzött, deformált sivatagi képek, és szétvilágított arcokon bukik le a nap (a legjobb operatõri munka Od). Idõnként szimbolikusan egymásba úsznak a figurák, s gyöngéden terelgetik képzettársításainkat (a legjobb látványtervezés Od), s azok a kapkodó, ideges vágások (a legjobb Od)!

Valamennyi élethelyzetben a legalkalmasabb öltözéket viselik hõseink, a kairói hõségben például kifogástalanul feszül rajtuk a szmoking, és sehol egy izzadságfolt honuk alatt (a legjobb jelmez Od). A hölgyek ápoltak, még a gyötrelmes barlangi éhhalál sem törölheti le élettõl duzzadó ajkukról a rúzst, és ha nõvérként szolgálnak egy hadikórházban, mindig meglelik azt a csapot, honnét egy kolostorrom udvarán is fürdõvizet csurranthatnak válluk finom, kecses ívére (a legjobb mellékszereplõnõ Od). Ennyi érzelmi töltés és epikai hitel után fölösleges említeni, hogy a rendezés is megkapta a maga megérdemelt jutalmát (Od), harmadik önálló filmként igazi teljesítmény egy elavult irányzat stílus-összegzését elõvarázsolni a doboz mélyérõl.

Akad azért némi újdonság is - figyelmeztethet a jóindulatú nézõ. Csodás a technika például, hol tudtak ilyen látvánnyal elkápráztatni fél évszázada ? A légifelvételek csakugyan izgalmasak, és a hajnali ködbõl elõderengõ toszkán kolostor sem csúnya. A konvencionális modor is mint gazdagodott bohózati elemekkel! Kár lenne csámcsognunk, mennyire idétlenül hullanak el a háborús áldozatok - nyilván nem akartak bennünket a pusztulás borzalmaival rémítgetni, festett kötésekkel, sminkelt égésnyomokkal jelezték csupán, hogy ideje borzonganunk -, azt figyeljük inkább, mint sorakoznak az "árulkodó" gesztusok: egy meredt tekintet a társ felrobbanásakor., egy kéjsóvár simogatás a rakodómunkás férfias kezén, vagy egy statiszta nehezen palástolható zavara, mikor ölébe szédül a sztár. Mindez az élet teljének jele, ám lehervad mosolyunk hamar, mihelyt észleljük, hogy bevált formula gyûri maga alá a védtelen anyagot. Itt happy end lesz, akárki meglássa! A múlt szerelem tragikus pátosszal bukik sírba, de csak azért, hogy helyet adjon a szemünk elõtt kibontakozó jövõnek, tragikumával mintegy ellenpontozva azt. A világ rendezett, nem a film! Méltó elégtételben részesül a megkínzott kém, immár elpihenhet szeretõje oldalán, a haldokló gyöngéd vigaszban részesül, és megkapja a vágyott könnyû halált is - szem szárazon, szál elvarratlan nem marad. Hogy némi zavar támadt az üzemvitelben? Hát istenem, olykor elõfordul, de a hibát kijavítjuk! Ha másként nem megy, háborúval. És persze gyõzünk. (A diadal hírét természetesen az amerikaiak hozzák.) Azután ismét simán és olajozottan mûködik a rendszer.

A képi és hangi effektusok erõteljesek, magasan szárnyalnak az ingerküszöb felett. Nincs mód védekezésre ellenük, talán csak az érzõ idegek kimerülése segít: eltompít majd, és a jótékony közöny palástjába burkol. A nézõpont megválasztása, a történetformálás, a filmes gondolkodás és építkezés, egyszóval az alkotás azonban érintetlenül hagy. Mintha kényszeredett iskolai kirándulókként bóklásznánk a fantáziáltan sohanapjának csüggesztõ tárlatán. Hitvány külsõségek hódítanak a bensõdleges rovására, a színészi játékban sem a valódi teljesítmény - például az átéltség - mérvadó, hanem a fizikai képességek, jelesül az ügyeskedés meg a virító muszklik. És egyre látványosabb a sekélyesülõ film! Drága tûzijátékkal kápráztat el, hogy észrevétlen maradjon: hazatalált újra, ismét otthonra lelt az örök giccsben.

kep Kristin Scott-Thomas-rol
Kristin Scott-Thomas

25 KByte
kep Juliette Binoche-rol
Juliette Binoche

30 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek