 99 KByte |
Pazarlón bánik velünk a világ, s mi könnyelműen herdáljuk kincseit. A XXI. század küszöbén a kényelem és a művi impulzusok bűvöletétől kótyagosan, a "Használd és dobd el!" merkantilista parancsát követve szinte észrevétlen tesszük egyre lakhatatlanabbá környezetünket. A szemét — tágabb értelemben is — lassan civilizációnk egyik fő ismérve. Pedig van más út is. Ám ehhez újra (meg) kell tanulnunk látni.
A gyermeki kreativitás és gyűjtőszenvedély megőrzése, a haszontalannak ítélt tárgyak megmentése, sőt életre keltése rohanó korunkban csak kevesek kiváltsága. Ország-világ járásaink során időnként némi irigységgel vegyes csodálattal konstatáljuk mások múzeumalapító, gyűjteménygyarapító törekvését, illetve a látható és sokak számára élvezhető eredményt. Mifelénk még/már ritka jelenség, hogy valaki a gombhoz a kabátot is maga varrja, azaz meglévő gyűjteményének önerőből házat, otthont, múzeumot építsen — a közjó szolgálatára. Az Első Magyar LÁTVÁNYTÁR létrehozásával Vörösváry Ákos (mű)gyűjtő és barátai mintha egy új korszak hírnökei lennének. A múzeumalapító több évtizedes gondos, szeretetteljes, áldozatos munkája nyomán 1997. július 28-án megnyílt képtár egyedülálló a maga nemében. Bár célja és feladata képzőművészeti alkotások gyűjtése, bemutatása, megőrzése, mégsem nevezi magát múzeumnak. "Nem gyönyörködtetni akarunk, legalábbis a szó polgári értelmében nem, de szeretnénk elősegíteni a `látás gyönyörűségének' felismerését, felkelteni a szem, s a szemen keresztül a szellem étvágyát"— olvashattuk az Első Magyar Látványtár Alapítvány 1. katalógusában 1991-ben. Mivel látáskultúránk hiányossága miatti jogos aggodalmában nyolc jó barát (részint maguk is művészek) már korábban, 1990 télutóján — amikor a Vörösváry-féle magángyűjtemény Alapítvánnyá alakult át — írásba foglalta álmait, vágyait, célkitűzéseit: "Az Alapítvány munkásságával azt a látáskultúrát szeretné a Köz kincsévé tenni, melyben a befogadóra a tevékeny részvétel, az alkotó fantázia, szellemi önállóság és előítéletmentesség a jellemző." Vagyis "aktivitás, kreativitás, szuverenitás... S mindezek eredményeként az ízlés — az igaz és a hamis szétválasztásának képessége". Az alapítók azon igyekezete, hogy tartalommal töltsék meg a "látványsivatagot, amelyben akaratlanul és mélyen magára hagyva él a legtöbb gyermek", mostantól egyre jobban kiteljesedhet. Hisz akik az utóbbi két évtizedben megismerték Vörösváryt mint műgyűjtőt és látták az általa rendezett 22 különböző, tematikus tárlat valamelyikét Budapesten, Egerben, Tihanyban, Pécsett stb., megtapasztalván nem épp ortodox szemléletét, már régóta várták a Látványtár megszületését. De épp oly szerencsés az, aki minden előzetes ismeret híján vetődik el a Tapolcától pár kilométerre található Diszelbe, a festői szépségű Balaton-felvidék e 800 lakosú kisközségébe, s a Látványtár feliratú kék táblák által vezetve a Templom térnél rábukkan a fehér falú épületre, mely semleges hátteret nyújt a körülötte időről időre változó természetnek. A templom és a kocsma tőszomszédságában elterülő, nemrég még romos malom főnixként kelt új életre egy szerencsés véletlennek köszönhetően — bár helyesebb volna sorsszerűségről beszélni. Úgy tűnik, a táj és a falu egyaránt befogadta az új intézményt, mely rövid idő alatt nem csupán a helyi kis, de egy jóval nagyobb közösség fórumává vált. Magát az épületet nemes egyszerűség jellemzi. A bejárat mellett kis tábla, rajta tömör információ: "Az egykori Stankovits malmot Mújdricza Péter építész tervei alapján újjáépíttette az Első Magyar Látványtár 1990-97-ben." Mint kint, úgy bent... ha kellőképpen érzékeltük a hétköz- vagy ünnepnap varázsát, megízleltük a név zamatát, mely ünnepélyes, patinás és játékos egyszerre, készen állunk az élményre, hogy rossz szokásunkat levetve, immár ne csak nézzünk, de lássunk! Mert a belépőt különös hangulat ragadja meg. Profán és szakrális idilli egysége sugárzik mindenfelől; a tér észrevétlen magába szív bennünket. A látvány sokszínűsége és a kiszolgáló belsőépítészeti megoldások nemes egyszerűsége, a fehér falak és a nyitott fedélszék puritán eleganciája már az első pillanatban megérint, de a részletek szépsége és gazdagsága csak lassan, fokozatosan tárul fel, amint egyre beljebb, egyre feljebb haladunk. |
 103 KByte | |
 123 KByte | |
 77 KByte |
 72 KByte |
 74 KByte |
 87 KByte |
| A falakat és pici beugrókat belakják a tárgyak: műtárgy és talált tárgy; hajdani használati eszköz és az avantgárd itt békén megfér egymással. A jól vagy kevéssé ismert kortárs képzőművészek munkái mellett ismeretlen XIX—XX. századi szerzők művei láthatók; plakátok, olajnyomatok, illetve különböző használati eszközök a polgári és népi kultúrából. A "Mindenkinek kenyér és rózsa" című kiállítás, mely jövő nyárig látható, Vörösváry Ákos és az Alapítvány ars poeticája. És itt következzen most egy hosszú lista, melyben név szerint is megemlítjük valamennyi alkotót, hisz Anna Margit, Barabás Márton, Berhidi Mária, Donáth Péter, Ganczaugh Miklós és felesége, Albert Katalin (akik mindketten a Látványtár alapítói és aktív támogatói), illetve Gondos István, Hortobágyi Endre, Kacsoh Cecília, Keserű Ilona, Kéri Imre, Kondor Béla, Konkoly Gyula, Korniss Dezső, Lévay Jenő, Mátyássy László, Méhes Lóránt, O. Papp Gábor, Pázmándy Antal, Pinczehelyi Sándor, Raffay Béla és Raffay Dávid, a Svédországban élő SI-LA-GI, illetve az átmenetileg Magyarországra települt Siskov Ludmil, valamint Somogyi Győző, ¦wierkiewicz Róbert, Szegő György, Szemadám György, Szenes Zsuzsa, Vincze Balázs, Zoltán Sándor és végül, de nem utolsósorban Vörösváry Ákos művei képezik a kiállítás gerincét. Közbeékelve, a látványt komplexebbé téve pedig lépten-nyomon rábukkanunk egy-egy vizuális csemegére. Például közvetlen a bejáratnál látható az az 1954-ben készült "telivér népi szocreál pásztorfaragás"(8.kép), melynek feliratát silabizálva | ||
 87 KByte |
MINDENKINEK KENYÉR ÉS RÓZSA először holmi idézetre gyanakszunk, holott csak szellemében rokon Petőfi vagy Ady költői világával. A rajta virító tulipán- vagy rózsapár egy szűk levegőjű kor álma, vágya. A kiállítás címadó darabja, ez a "kegytárgy-művességű használati tárgy": fésülködő tükör. Lóki Vince szignálta..." Kb. tíz éve került a gyűjteménybe, s bár az építész Mújdricza Péter már a Szobormajális című kiállítás megnyitóján, illetve katalógusában (Pécs, Művészetek Háza, 1994 május; Tata, Kuny Domonkos Múzeum, 1995 július) megemlékezett róla, látni csak most láthatjuk. Az efféle "határesetek" ritkán kerülnek be a grand art-nak elkötelezett gyűjteményekbe, mint ahogy az 1950-60-as éveket idéző egyéb művekkel sem sűrűn találkozunk mostanság. Pedig az ablakmélyedésben meghúzódó Munkáscsalád (4. kép) című kis terrakottaszobor vagy alatta a plakátok épp úgy kordokumentumok, ideahordozók, mint szerencsésebb és kvalitásosabb társaik, melyek nem csak saját korukhoz kötődnek. Az objektek, installációk, environmentek időben — és térben — jóval nagyobb egységet ölelnek át. Bizonyság rá a a XX. század művészetét forradalmasító Joseph Beuys (1921—1986) hommage-szerű jelenléte. A német avantgárd e kimagasló egyéniségének kijelentése, miszerint "Mindenki lehet művész" ezen a kiállításon is mintha igazolódna. A hagyományostól eltérő anyaghasználata e hajdani malomban is otthonra lelt, ahol most a kenyér és a rózsa, mint a test és a lélek tápláléka számtalan formában jelenik meg.
Nem lehet puszta véletlen, hogy Pinczehelyi Sándor (aki pop artos szitanyomataiban a kenyér szimbólumot több ízben feldolgozta) 1974-es istallációjának, Pázmándy Antal 1983-as ironikus hangvételű színes kerámiaplasztikájának, illetve Barabás Márton 1986-os és Vörösváry Ákos 1997-es, egymással megdöbbentő szellemi rokonságot mutató objektjének ugyanazt a címet adta: Mindennapi kenyerünk (4. kép). A Miatyánk soraival egymásra talált kenyércímkéik mint az olvasó szemei kapcsolódnak egybe. A kiállításrendezés (mely Vörösváry hitvallása szerint az előadóművészetek egyik speciális ága, melyet Steffanits István fáradhatatlan és konstruktív közreműködésével már régóta művel) egyébként következetesen használja a vissza-visszatérő motívumokat és szimbólumukat; az ismétlés erejével téve hangsúlyossá mondandóját. Vagyis a látvány és a Látványtár épp úgy megkomponált, mint egy-egy műalkotás. |
 94 KByte | Méreteit tekintve is impozáns Vörösváry Ákos Kereszt (1992-97) című installációja (9. kép), ez a századfordulós olajnyomatokból álló kompozíció, mely tárt karokkal fogadja a látogatókat. A 12 pár lángoló szívű Krisztus és Szűz Mária, mely funkcióját vesztve szecessziós fa- és blondelkeretével együtt száműzetett a lakószobákból, e falak között új otthonra talált, hisz a szeriális és repetitív elemek művészi használata révén egyértelműen korunkhoz szól. Mint ahogy a 80-90-es évek fordulóján néhány ifjú karibi avantgárd művész hasonló tartalmi-kompozíciós megoldással operáló alkotása. |
 57 KByte |
 83 KByte |
 114 KByte |
|
A szentképgyűjtemény apróbb darabjait a műfaj "feltalálójának", Albert Katalinnak Passe-p Art műveiben látjuk viszont (11.12.14.15. kép). A hajdani zárdamunkák aprólékos, feminin szépségét megidéző műtárgyegyüttese empatikusan megfér a különböző stílustörekvésekkel, mivel a Látványtár művészei "nem fetisiszták, nem tisztelik a műveket, hanem szeretik őket... Az Első Magyar LÁTVÁNYTÁRban élet van, változás, mozgás"— ismerte el a Speculum kiállítás alkalmával Beke László művészettörténész. "Maga a gyűjtemény egy állandóan változó montázs. Ettől `abszolút'... olyan, mint egy kaleidoszkóp." S akinek volt már kezében e játékszer, s belepillantott a kis csőbe, az pontosan tudja, érzi, érti, miért érdemes ezeken a kiállításokon körülnézni. Mint a színes kis üvegmozaikok, úgy kapcsolódnak egymáshoz alkotók és műveik, s képez a sok rózsa — rózsafüzért. Míg Ganczaugh Miklós Mindenkinek kenyér és rózsa 1997-es akvarellje egyebek mellett Kondor művészetére reflektál, Siskov Ludmil (5.kép) és Keserű Ilona nagyméretű olajképei (melyek egyébként nem tartoznak a gyűjteménybe) (7.kép) vagy Konkoly Gyula vörös rózsa objektje (6.kép) a magyar pop art erőteljes dinamizmusát idézik. Stilárisan különbözőek ugyan, a közös gyökerek azonban felfedezhetők.
A népművészet és grand art, giccs és avantgárd bizarr elegye segít, hogy a didaxistól megszabadulva, intuitív módon próbáljuk meg fellelni és vállalni az eredetet, melyben a formák mellett a színek is segítenek. A Látványtárban egy láthatatlan "piros-fehér-zöld"szál (is) vezet, mely egyébként a gyűjtemény egyik fontos része éppúgy, mint a népművészet, mely szokatlan formában jelenik meg a kiállításon. Az első emeleti lépcsőfordulóban zöld mázas cseréptányérok, tálak ölelnek körül egy keresztjét vesztett, darabos korpuszt (3. és 7. kép). Mozdulata áldás és ima egyszerre. A földszinten átellenben rozsdás kovácsoltvas sírkeresztek oltalmában különös (birka)nyáj legelész. | ||
 92 KByte |
Az öreg, fából tákolt kukoricamorzsolók és krumplinyomók békés csapatát egy faragott fakaptár magaslatából őrzőn figyeli a Jó pásztor. Egy letűnt világ csendes tanúi mind, akik a szépség és az elmúlás melankóliáját finom humorral oldják fel. Vörösváry Ákos Nyáj (1988—1997) című ensemblage-a majd egy évtizede legelget már. Érvényességét Picasso, Brâncuşi, Samu Géza és a XX. század számos művésze mellett az idő is igazolja. Az az idő, mely a szerb Miroslav Mandić alkotásának egyik főszereplője. A vándorlás rózsája — Tíz év gyaloglás Európában 1991—2001 egy sajátos koncept.
"Vándorolok, mert a vándorlás rózsája ima. Ima a rózsa szépségéhez, az Úr bölcsességéhez és a vándorlás vonzerejéhez" — olvashatjuk Schmal Károly 1997-es rekonstrukciójának köszönhetően. A búza, a rózsa a lélek kenyere - A vándorlás rózsája elnevezésű 10 éves európai projekt része. A vándorlás rózsája a mozgáson, napi 20 km megszakítás nélküli legyaloglásán alapuló mű. "Így alkotok lépteim nyomával kék, láthatatlan rózsát Európa talaján. Kék rózsát, mint a megvalósíthatalan jelképét, mint az örök keresés szimbólumát. A művet 1991. november 9-én kezdtem el William Blake sírjánál. Azóta voltam vagy 15 európai országban, gyalog megtettem több mint 17.500 km-t és e zarándoklás, vándorló felajánlás mindennapos erőfeszítésében és elragadtatásában alkotom ezt a kék virágot. A virágot, mely a tájban mozgó testtel a nyílt térben csiga módjára a földön araszolva és az európai tájat felülről a sólyom szemével megalkotva növekszik. Egy olyan műalkotásról van szó, amelyik a lét teljes múltját, a középkori misztikusok hagyományát és a XX. század nagy műalkotásait veszi alapul. Ez a mű próbálkozás, hogy az állandó mozgásban a test átszellemítésével megvalósuljon Európa talaján a rózsa egyetemes szépsége. Láthatatlan örök virág. Kék rózsa a világmindenség kék térségeinek. 20 km-t gyalogolva mindennap megteszek 26.000 lépést. 26.000 búzaszem tesz ki 1 kg búzát. Így minden nap megteremtek és Európa útjain, utcáin és tájain elvetek 1 kg búzát. Új búzát, mert jóakaratból teremtett búzát, a lélek kenyerét. A kenyér pedig, mint tudjuk, e világ és a túlvilág legnagyobb titka. A lépések és magvak, a gyalogolás és a vetés ilyen analógiája lehetővé teszi számomra, hogy metaforára, metamorfózisra és analógiára hivatkozva lépéseimmel mindennap a rózsa búzáját hintsem el Európa talaján. A lelket táplálva ezzel, mert a rózsa a lélek kenyere. E gyaloglás vetés, új szellemi kenyér" — olvashatjuk az ezredvég balladáját a diszeli csodamalomban. E koncept előnye, hogy szavakkal bármely médián keresztül visszaadható, de a többi műtárgyat csak a személyes találkozás varázsa kelti életre. Még az olyan rokon alkotást is, mint például a Könnycsepp . T. D. Suzuki és ¦wierkiewicz Róbert közös műve, ez a 1997-es nagyméretű installáció (7. kép), századunk leghíresebb japán bölcselőjének szóló tiszteletadás, aki a zen-buddhizmust az európai kultúrával és gondolkodásmóddal összevető tanulmányával (1957) lehetővé tette számunkra, hogy néha takarékra állítsuk racionális agyunkat. Amint azt a LÁTVÁNYTÁR alapítói (a fent említetteken kívül: Dr. Gyökér Kinga, Lugosi Lugo László, Frankl Aliona, Pócsy Ferenc és Pócsy Ferencné) kiállításaikkal is sugallják. Bár ez az első tárlat csak szűk keresztmetszete a teljes gyűjteménynek, a látogató számára azonban így is érzékelhető az az új minőség, amit a szokatlan szemlélet eredményez. A kortárs magyar (képző)művészek munkáit és a többi tárgyat a kiállítótermek és múzeumok vegytiszta világából kiragadó és szubjektíven vegyítő LÁTVÁNYTÁR kétségtelenül egy új értéket hozott létre. A műgyűjtő és kiállításrendező Vörösváry eltért a kánontól: a racionális helyett az emocionális megközelítést, tezaurálás helyet a spiritualitást részesítve előnyben. Amikor a lényegről van szó, szinte mindegy, hogy az adott művet ki, mikor s milyen anyagból készítette, milyen most az állaga stb. Míg a fogyasztói társadalom műanyag civilizációja a kék madár felkutatása helyett beéri holmi zsebben hordható, sípoló kis tamagucsik(?) mesterséges háziasításával, addig a Látványtár "anyaszemi oktatással" igyekszik visszacsempészni reklámon és hamburgeren edzett életünkbe — a szokatlant. Az enyészettől megmentett tárgyak és műalkotások közösen figyelmeztetnek bennünket, hogy életben maradásukhoz nekik is szükségük van gondoskodásra, lehetőleg minél több, a szó igazi értelmében vett dilettánsra, azaz műkedvelőre. |
 97 KByte |
 120 KByte |
