107 KByte |
I.1996-ban három, egymástól nagyon különbözõ magyar film aratott a maga nemében páratlan és váratlan sikert külföldön. Májusban robbant a hír: a húszesztendõs, fõiskolás Iványi Marcell Szél címû hétperces fekete-fehér munkája Cannes-ban a rövidfilm-kategóriában Arany Pálmát nyert. Lucien Hervé fotóján három különbözõ viseletû, egy irányba nézõ asszony áll a szélben. Bíró Yvette azt a feladatot adta tanítványának, hogy örökítse meg a fénykép idõtlen pillanatának elõttjét és utánját. A végtelen lassú körfahrttal, egyetlen beállításban rögzített látvány a történelemmel szemben érzett örök tehetetlenségrõl és rettenetrõl vall: a kamera körbepásztáz a pusztán, miközben felfedi, hogy az asszonyok egy akasztássorozat néma és mozdulatlan szemlélõi.Chicagóban közönségdíjat, Karlovy Varyban nagydíjat nyert Gothár Péter bûvösbájosan kíméletlen orosz lágermeséje, a Haggyállógva Vászka, amely mintegy õsmítosza mindannak, ami az Elbától keletre és az Uraltól nyugatra bármikor megtörténhet(ett). A siker titka az elõzõ film, A részleg súlyos stílusához képest varázslatosan könnyed (film)nyelvi játék. A harmadik film, a Bolse Vita nagyon is konkrét mese. 1989: a kelet-európai rendszerváltás pillanata. Budapest: Kelet-Európa seftes piaca, a korlátlan lehetõségek, a szabadság kapuja, a sokféleség ritka békés együttélése - mindaddig, amíg meg nem jelenik a Gazda, a maffia... Az elsõfilmes rendezõ, Fekete Ibolya ennek a tûnékeny pillanatnak, az "emberarcú internacionalizmusnak" a megörökítéséért Berlinben Európa díjat (az Európa Parlament különdíját), valamint - többek között - a szocsi és a cottbus-i fesztivál nagydíját nyerte el. Néhány éve, egy filmszemle után a külföldi filmkritikusok közül többen megállapították, hogy a szakma elsiratása, a pénzhajhászás közben a magyar film kijött a gödörbõl. Ez a kijelentés valószínûleg néhány magányos, elszigetelt "megszállottnak", elsõsorban a még mindig fiatalnak minõsülõ negyvenközelieknek, Enyedi Ildikónak, Tarr Bélának, Szabó Ildikónak, Szõke Andrásnak, Szász Jánosnak szólt. Ez a generáció minden évben letett az asztalra két-három, mûvészi invencióról és tehetségrõl tanúskodó mûvet, amely az évi húsz filmhez viszonyítva még mindig jó arány. Mindezzel együtt õk is igen nehezen tudnak pénzt szerezni következõ filmjükre. Miközben a külföldi filmkritikusok sajátos magyar filmeket szeretnének látni, addig a különbözõ pénzosztók fõként a kommerszebb témákban látnak fantáziát. 1996-ban egyetlen elsõfilmes sem jutott nagyjátékfilmhez... Kétségtelen, hogy az alkotók jó ideje keresik a kifejezési forma újfajta lehetõségeit. A magyar film Bódy-Jeles vonulata, a nyelvi-mediális kísérletezés ugyan ebben az évben nem folytatódott, s a Szomjas-Grunwalsky páros jegyezte, közönségfilmek mûfaját kifordító, non-professional, kvázi-dokumentáris szemléletmód szellemében sem készültek jelentõs alkotások. Nem csinált idén játékfilmet a szerencsére örök-amatõr Szõke András, így nem találkozhattunk a film vizuális lehetõségeinek tündéri-groteszk animálásával sem. Nem forgatott az állandóan kísérletezõ Gothár Péter, s a társadalom számkivetettjeinek sorsát monumentális jelenidejûséggé emelõ Tarr Béla sem. Az idei filmtermésben fölerõsödik az az általános tendencia, hogy az alkotók megpróbálják a magyar film hagyományának megfelelõ tematikát (múltbatekintés, társadalomkritika, közérzet) összehangolni a közönségnek tett mûfaji engedményekkel. (Simó Sándor: Franciska vasárnapjai, Gyarmathy Lívia: Szökés, Koltay Gábor: Honfoglalás, Kern András: Sztracsatella, Sólyom András: Érzékek iskolája, Erdõss Pál: Gyilkos kedv stb.) A 28. Magyar Filmszemle megosztott fõdíját és közönségdíját nyert Csinibaba (Tímár Péter rendezése) példátlan közönségsikere arról tanúskodik, hogy ez jó út. Tímár a klip, a reklám - a legkommerszebb filmes kifejezésmód - struktúraszervezõ erejével olyan önironikus, kísérleti, aszinkron filmnyelvet teremt, amelynek segítségével kinevethetjük az elmúlt rendszer iránti nosztalgiánkat (vagy éppen azonosulunk vele). Filmje a már emlékezetünkben megszépült hatvanas éveket "aktualizálja": napjaink korhangulatát tükrözi, amennyiben egy "mai magyar vígjáték" csak a hatvanas években képzelhetõ el. Simó Sándornak is majdnem sikerült. A Franciska vasárnapjai, pályája talán legszebb filmje, a magánélet szûrõjén át ábrázolja az ötvenes éveket. A háborútól az ötvenes évek közepéig kíséri el egy cselédlány és az egykori szomszéd, a családját Auschwitz után elvesztett középkorú ékszerész szerelmét, mindennapjait. Franciskának két élete van. Nincstelen zsellér-árvából lágeri szobaparancsnokká növi ki magát - ezek az önmegvalósítás hétköznapjai. Vasárnapjait emberének adja, és semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy kedvese nem "fejlõdik" a korral. Újszerû a film idillikus történelemszemlélete: a magánember a történelem szélsõséges változásait, s benne saját szerepét a legnagyobb természetességgel éli meg. De az idill mûfaji szempontja túlnõ a témán: ebben a magánéletet is teljes mértékben átpolitizáló, tulajdon ellenes korban nehezen hihetõ, hogy ilyen háboríthatatlanul kölcsönzi az "egykori" ékszerész a bicikliket, s hogy senki sem jelenti föl a "rendõrnõ" szeretõjét az éjszakai aranymûveskedésért. Miután a recski élményt a saját bõrén is megtapasztaló Böszörményi Géza és felesége, Gyarmathy Lívia a témát dokumentumfilmben már megrázó erõvel megörökítették, most az akció, az üldözéses filmek mûfajában tettek kísérletet annak popularizálására (Szökés). Ebbõl a formából viszont épp azok a részek lógnak ki, melyek a Recsk-film legnagyszerûbb pillanatai voltak: a recski Gulag embergyalázó szisztémájának visszaemlékezésekbõl kirajzolódó konkrét mozzanatai. Ezek a motívumok a Szökésben a figurák lélektani hátterét árnyaló, de az akciófilmtõl idegen elemként csak elnyújtott párbeszédekben vagy el nem dolgozott szálakként jelennek meg. A jelen idejû témák feldolgozásában e sokféle szempont összeegyeztetése szerencsés vegyületet alkot a színész-rendezõ Kern András Sztracsatellájában. A színészként profi elsõfilmes rendezõ saját emberi gyengeségeirõl, árulásairól, megromlott közérzetérõl vall kesernyés-önironikus stílusban, Eszenyi Enikõ érzékeny együttmûködésével. A film sikerének titka Kern személyes varázsán, poénjain, a remek slágereken túlmenõen abban rejlik, hogy teljesíti valamennyiünk vágyát: hogy egyszerre sajnáljuk és mentsük fel magunkat, hogy szeretetet követeljünk, miközben magunk szeretetlenek maradunk... Kevesebb eredménnyel járt a többi aktuális problémát ábrázoló, meghatározott mûfaji klisék szerint épülõ film. A populáris mûvészfilmnek a Sztracsatella esetében sikeres hagyományát szeretné folytatni kevésbé bevallottan Sopsits Árpád Derengõje is. Sopsits Derengõ figurájában.az "igazság bajnoka" hõsmítoszát mutatja föl. A fogoly a börtönben passiót rendez, amelyben Mária Magdolnát alakítja, kint, a "valóságban" pedig gyilkos kedveséért, s annak nem létezõ gyermekéért feláldozza magát. A megváltástörténetet Sopsits egy bûnügyi film keretei között meséli el, s az ebbõl eredõ dramaturgiai zavarosságot a történet "titkával" próbálja elfedni: hõse valójában nem is létezik, hiszen sosem látjuk a filmben... A dokumentarista indíttatású Erdõss Pál, akinek mûveiben egyre sajátosabban fonódik össze az aktuális iránti érzékenység és az eladhatóság igénye, ezúttal a krimi, a road movie, a maffiafilm és a melodráma kliséi szerint dolgozza fel az általános balkanizálódást (Gyilkos kedv). Egy újságcikk jobban megérint bennünket a gyerekek sorozatos eltûnése ügyében, mint ez a rosszul megírt hibridfilm. A kallódó, apátlan, anyátlan kamaszok témáját felvetõ tévéfilm, a Szelídek (rendezõ: Balogh Zsolt) azért marad hatástalan, mert az érdektelenségig zsúfolja össze a mindennaposnak deklarált extremitásokat. A jelen idejû filmek általános problémája, hogy a túlméretezett negativitás, sokkolás eleve kioltja a valóságfeltárásnak még a látszatát is. Az 1996-ban gyártott filmek seregszemléjén, az 1997-es filmszemlén a megosztott nagydíjat és a rendezõi díjat is egy puritán, témaválasztásában és formamegoldásaiban is átélt, mûvészi kiérleltségrõl tanúskodó film nyerte el: Janisch Attila Hosszú alkony címû, Forgách András Shirley Jackson novellája nyomán született forgatókönyvébõl készült alkotása. A halál váratlanságát, indokolatlanságát húzza alá a film kétkupolás szerkezete: Törõcsik Mari napsugaras napraforgótáblából, a verõfényes öregség "kislánykorából" indul el, hogy megtegye a végsõ utazást a lét és nemlét határán. Egy kivénhedt távolsági autóbusszal vág neki az útnak, gyerekkoráról álmodik, áll egy elgázolt fiú holtteste fölött a zuhogó esõben, a mélyvilági kocsma kiadó szobájában gyerekkori babáját fedezi fel és lezuhan a korhadt falépcsõn, s aztán újra kezdõdik az egész, ugyanaz a busz barátságos sofõrrel, születésnapot köszöntõ régészkompániával, aztán a belsõ szobából kilépve ugyanaz a falépcsõ... Szász János a Witman fiúk címû filmjében, mely Csáth Géza Anyagyilkosság és más novellái alapján készült, leginkább arra kíváncsi, hogyan válik kiszolgáltatottá az érzelmileg számkivetett fiatalság a világunkban elviselhetetlenné váló agressziónak. Operatõrével, Máthé Tiborral tökéletes mûgonddal járja be az érzelmi elsivárosodás stációit. A Witman fiúk az út végén már csak a maguk szabta törvények szerint élik világukat. Az analízis poétikailag jegesen tiszta. Nincs mit hozzátenni; nincs hozzá közünk. A nyolcvanas évek második fele óta a dokumentumfilmben három karakteresen elkülöníthetõ tendencia él tovább. A múltfeltárás, a történelmi tabuk, amnéziák ábrázolásában 1996-ban is erõteljes filmek születtek: (Domokos János: Tartsd eszedben, Incze Ágnes: Emlékszem egy városra, Dékány István: Az én 56-om, Lugossy István: Angyal István - Tûzoltó utca 1956). Folytatódik a Bódy Gábor megkezdte "privát történelem"-írás (Forgács Péter: Az örvény), a szocioportré (Salamon András: Huttyán, Tímár Péter: Hajlékbemutató, Komár István: Necrofilia). Almási Tamás: Szívügyem címû filmje - a mûtétre váró szívbeteg mindennapjainak bemutatása - a nem megrendezett valóság drámai dokumentuma. A Tandori Dezsõrõl készült portréfilm dramaturgiája egyenesen a költõ verseinek játékosságára rímel. (Papp Gábor Zsigmond: Tandori).
II.A rendszerváltással nagyjából egy idõben tûntek el - elõször a kistelepülésekrõl, a városszélekrõl, a budapesti külvárosokból - a régi mozik (például Budapest XV. kerületében 1990 és 1996 között már egyetlen filmszínház sem mûködött). A privatizáció, az amerikanizálódó kultúra törvényszerû velejárójaként 1996-ban jelenik meg a bevásárló központok, nagyképûen: shopping mall centerek részeként a soktermes nézõetetõ mozi, a multiplex. A szórakoztató kombinát elengedhetetlen és egyenrangú tartozéka a tökéletes technika, a sikerfilm, a rotációsan mûködtetett vetítõtermek mellett a popcornnal teli formatervezett papírzacskó és a cseppmentes, fedett kóláspohár szívószállal. Elsõként szeptember 30-dikán a Corvin Filmpalotát adták át a nagyközönségnek, ahol októberben a magyar filmes világtalálkozót, majd februárban a filmszemlét rendezték meg . (Az év végén a XV. kerület is megkapta a Pólus Centerrel a maga hattermes cineplexét.) Ahogy a filmszemle programjáról és helyszínérõl a Mûvész moziba szorultak a kísérletezõk, a fiatalok, az amatõrök, az alternatívok, úgy uralkodik el egyre inkább a magyar médiában és a filmiparban a piaci szemlélet.A MAFILM, a gigantikus struktúra szétesése (1992) elõször az alkotókat - a rendezõket és az operatõröket - érintette, majd a mûszakiakat is elérte (a gyártásvezetõk az elsõ baljós jelre korábban és maguktól mentek el). Elõször egy öttagú konzorcium, majd a részvénytársasággá alakulás ténye mentette meg a patinás filmgyárat (1994), mely 1995-ben kénytelen volt befogadni a leendõ multikat (Intercom, MTM Kommunikáció, TMA Kft), hogy legalább a létét igazolja. 1996-ban, bérforgatásokért már tíz millió dollár folyt be a külföldi megrendelõktõl. A magyar filmgyártás ennek az összegnek az egyharmadát sem kapta. A Független Producerek Szövetsége pedig, amely tizenkét magyar gyártószervezetet tömörít, miközben két év alatt 1,65 milliárdos forgalmat bonyolított le, csak száztíz milliót kapott a mûködéshez az MMA Nemzeti Kuratóriumától. Bár van médiatörvény, a reklámbevételek birtoklásáért még mindig folyik a médiaháború. A csõd határán álló Magyar Televízió és a filmgyár nehezen összehozott produktuma, a Telefilm évi 350 millióból támogatja "keményen" a magyar filmgyártást. Médiaudvar lesz-e a filmgyárból? Állami tulajdoni többség már csak három stúdióban van (Budapest, Objektív és a Hunnia Filmstúdió), tovább szaporodnak a magán - jórészt reklámfilmgyártó - cégek, elsõsorban egykori gyártásvezetõk, felvételvezetõk magánvállalkozásában. Sokan közülük beszállnak a játékfilmgyártásba is (a Magic Media a Haggyállógva Vászka, a Szamba, a FilmArt Kft a Retúr, a Cinemart Kft Az asszony, a Goess Film a Váratlan halál , a Magyar Filmiroda Rt. A rossz orvos, a Szarajevó kávéház, a MAHÍR Film Kft A három testõr Afrikában címû játékfilm gyártója volt, stb.). A kis gyártó cégek nem sok vizet zavarnak, de az igazi profitot biztosító forgalmazásban már csak a nagy halak lubickolnak. A Budapest Film Rt a privatizáció során a fõvárosi önkormányzat (és a menedzsment) tulajdonába került át, a MOKÉP Rt privatizációja még várat magára (ugyanis többek között a teljes magyar filmvagyonról van szó ). A kicsik eltûntek, a túlélõk mind külföldi tõkét tudnak maguk mögött (Intercom, Duna Film, stb.) A folyamatos megjelenés és a piaci verseny csak tõkekoncentrációval valósítható meg, a megmaradt és egymással versengõ, hangsúlyosan amerikai arculatú forgalmazó multik a markukban tartják a nagyközönséget, a szemlét, a filmheteket, és a járulékos piaci szereplõket is (a Corvin Filmpalotában nincs egy szendvics, az ülve fogyasztható minõségi sörön kívül csak popcorn, kokakóla és tiramisu kapható... ) Az artkinó, a nyugati kultúra képmutatásának egyik szimbóluma ebben a struktúrában is kötelezõen üzemel, legfeljebb a játék a kiszorítósdi szabályai szerint úgy zajlik: ki oszt kinek és miért mûvészfilm-forgalmazás ürügyén támogatást. Míg az egyes nyugati országok az extraprofitot termelõ amerikai film, az üzlet mellett a forgalmazásban értõ szeretettel gondozzák, kifejezetten preferálják saját, nemzeti filmgyártásukat, addig az itthoni szisztémában a kópia - és elõadásszámok, a reklám adatai szerint a magyar film a mostohagyerek. Dúl a láthatatlan háború a filmjogokért. A háború kimenetele még nem dõlt el. Lehetetlen helyzet, hogy a nemzeti filmvagyon tulajdonlásáért egyáltalán vita folyik.
III.Az égbe nyúló lépcsõsoron puhán pattognak lefelé a digitalizált filmtekercsek. Némafilmkísérõ muzsikát klimpíroz alá a számítógép. Szabó István a képernyõn. Elhiteti velünk, hogy az év legfontosabb eseménye: százéves a mozi!Egy éven keresztül ült kedden, csütörtökön és szombaton este a képernyõ elõtt Budapest s a fél ország, hogy végignézze s aztán másnap a buszon tárgyalja meg Szabó István világfilm történetének régen, ritkán vagy sosem látott darabjait. 1995. december 28-án a Boulevard de Capucines-en a film tényleges születésnapját többek között Szirtes András Lumiere-tekercsekjével ünnepelte Párizs. A rendezõ korabeli felvevõgéppel és laboratóriummal készítette el emlékfilmjét azokon a helyszíneken, ahol annak idején Lumiere-ék dolgoztak. A mûvet eredeti szerkentyûn vetítették. A film százéves születésnapjára nemzetközi összefogással, a Lumiere Alapítvány támogatásával a magyar filmtörténet egy újabb gyöngyszemét, Balogh Béla 1920-ban készült A tizennegyedik címû némafilmjét sikerült megmenteni a pusztulástól. Az amerikai filmiskola stílusában készült melodramatikus, vadromantikus történet gyönyörû barnás, virazsírozott képi világa vált láthatóvá a nemzetközi összefogásnak köszönhetõen. A restaurált magyar némafilm elsõ ízben jelent meg Pordenonéban, ebben az észak-itáliai festõi kisvárosban reprezentatív nemzeti programmal . Féléves, folyamatos korrekciós munka eredményeként elõször láthatta a közönség moziban a leglátványosabb magyar film, Bódy Gábor Psyché címû remekmûvének teljes verzióját. A posztmodern korszaknak e nyitó enciklopédiáját annak idején a Jaruzelski szükségállapottal szolidáris magyar "reformkommunista" kultúrkormányzat eltûntette, a felújításhoz szükséges eredeti negatív nagy része megsemmisült. Most filmszakmai összefogással sikerült újjávarázsolni a Bódy eredeti elképzelése szerinti teljes változatot. 1996-ban volt hetvenöt éves Jancsó Miklós. Mivel ünnepelhettük volna szebben születésnapját, mint egyik korszakos mûvének, a franciák által a forradalmi eszme messianisztikus operájának" titulált Még kér a nép címû filmjének felújításával. Életmûve restaurálása félúton tart. A film százéves születésnapját a Magyar Filmintézet többek között az elsõ filmtörténeti CD-ROM-mal ünnepelte. A sorozat a legmodernebb digitális technikával eleveníti fel és teszi a nagyközönség számára is hozzáférhetõvé a magyar film értékeit. A lemez kapcsolatot teremt a multimédia fogalmak és a mozgóképes jelenségek között, s egyidejûleg kelti a könyv, a videó és a hanglemez társképzetét. Elsõ darabja a hõskorszakot, a kezdetektõl 1944-ig terjedõ korszak játékfilmjeinek anyagát öleli föl. 1996 nemcsak a film centenáriuma, hanem a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulója is volt. Az ünnepségsorozat keretében az európai országok kulturális minisztereinek budapesti tanácskozásával egy idõben került sor a magyar filmesek világtalálkozójára. Ki tudta volna jobban, mint a meghívottak, például Tony Curtis, Zsigmond Vilmos, Badal János, hogy igaz a Hollywoodban és szerte a világon idézett legenda: Nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned". (Náluk csak a meghívók tudják jobban, hogy : Ha magyar barátod van, nincs szükséged ellenségre..."). Az esemény alkalmából elõször jelent meg lexikon jellegû kiadvány a külföldön élõ magyar filmesekrõl, magyar és angol nyelven a Magyar Filmunió gondozásában. ... A film 100. születésnapjára készült egy francia dokumentumfilm-összeállítás. Az egyik epizódban a filmkészítõ a már halálos beteg Francois Mitterand-t kérdezi, mit jelent számára a film. Õ eltûnõdve válaszol - "A film egy kép számomra. Egy magyar filmbõl való, elfelejtettem a címét, egy táncoló párt látok magam elõtt. Gyönyörû volt. Ez a tánc jelenti számomra a filmet"... |
96 KByte | |
119 KByte | |
51 KByte | |
63 KByte | |
137 KByte | |
181 KByte | |
256 KByte | |
141 KByte | |
39 KByte | |
43 KByte | |
118 KByte | |
69 KByte |