Francisco J. Lombardi: A zsigerekben (1996) 58 KByte |
Az Andok hegyláncai által
összekötött országok (Bolívia, Chile, Ecuador, Kolumbia,
Peru) filmkultúrája a magyar mozi-, illetve tévénézô
számára gyakorlatilag ismeretlen. Ezért csak részben
kárhoztathatók a magyarországi forgalmazók, sokkal nagyobb
gondok is vannak: Perut kivéve gyakorlatilag nincs állami
filmgyártás az említett országokban. Mindazonáltal a
magáncégek által – leggyakrabban spanyol, olykor
észak-amerikai koprodukcióban – gyártott filmek sem
bukkannak fel Magyarországon. Pedig akad közöttük „nagy”
európai fesztiválokon díjat nyert alkotás (A határ/La
frontera, 1991, r: Ricardo Larraín, melyet Berlinben Ezüst
Medvével jutalmaztak), sôt A zsigerekben (Bajo la piel,
1996, r: Francisco J. Lombardi) révén olyan is, amelyik
Spanyolországban az elmúlt évben a legnagyobb
közönségsikerek sorába emelkedett. De az USA-filmek
nézettségével vetekedett Chilében a Johnny Cien Pesos (A
száz pezós Johnny,1995, r: Gustavo Graef-Marino) is. Igaz
persze, hogy e produkciókat nem kis dolog megszerezni, nem
kerülnek be a nagykövetségeket vagy kultúrintézeteket járó
filmes csomagokba, a jogokért pedig sok pénzt kérnek, így
forgalmazásuk üzletileg kockázatosabb vállalkozás lenne,
mint a bombabiztos hollywoodi filmeké.
A hírhedt 1973-as katonai puccsot követôen elhagyta Chilét a két legjelentôsebb alkotó: Miguel Littin és Raúl Ruiz. Az otthon maradtak közül ma már egyértelműen Silvio Caiozzi a legkiemelkedôbb rendezô. A Hold a tükörben (La luna en el espejo, 1985-90) közel öt évig készült, és a filmben nyújtott alakításáért Gloria Münchmeyer a velencei fesztiválon megkapta a legjobb nôi alakítás díját. Napjainkban a chilei film gyártási problémákkal küzd. Kevés az állami támogatás. 1996-ban mindössze egyetlen film részesülhetett benne: Tatiana Gaviola opera primája (Mi último hombre/Az utolsó emberem), melyet csaknem minden fesztiválra eljuttattak. A sci-fi elemekkel átszôtt és Chile aktuális politikai helyzetére való utalgatásokkal teletűzdelt mozi azonban nem túl mozgalmas. A magántôke bevonására nincs megfelelô jogszabályi háttér, a televízió is csak korlátozottan támogat mozifilmeket (Gaviola munkája mellett 60 ezer dollárral szállt be a televízió Alberto Daiber filmjébe, mely nem is jutott el a mozikba). 1996-ban Ecuadorban is csak egy film készült: Marx és egy meztelen nô között (Entre Marx y una mujer desnuda). Carlos Luzuriaga szinte egyedül, de igen magas színvonalon képviseli az ecuadori filmgyártást immár évek óta, miközben tehetséges fiatalok jobb lehetôségekben reménykedve elhagyják Ecuadort, amint az Egyesült Államokban egyelôre videóklip-rendezôként foglalkoztatott Enrique Chediak példája is mutatja.
A perui film „nagy öregje”
Armando Robles Godoyi a rendezés mellett a mai napig a
filmoktatás és -terjesztés leglelkesebb támogatója. Második
nagyjátékfilmje, Az ôserdôben nincsenek csillagok (En
la selva no hay estrellas, 1967) a hatvanas évek
„egzisztencialista” filmjeinek nagy formai biztonsággal
elkészített latin megfelelôje. A filmgyártást támogató
1972-es törvény megjelenése után néhány évvel kezdett
forgatni a perui film másik legismertebb rendezôje: Francisco
J. Lombardi. Marquez és Vargas Llosa műveinek adaptációi (A
város és a kutyák – La ciudad y los perros) mellett Peru
történelmi eseményeinek feldolgozásával ápolta a
„Latin-Amerika-mítoszt”. Az Elesettekben (Caidos del
cielo, 1990) már-már némi iróniát vegyít ebbe a mítoszba,
és e hagyomány egyidejű tagadásának-igenlésének zseniális
játékát játssza A zsigerekben (Bajo la piel, 1996)
című művében, mely talán minden idôk legjobb perui
filmjének tekinthetô. Az Örökmozgó sorozata nem csak az ismeretlen filmek bemutatása szempontjából hiánypótló. Talán hosszabb távú együttműködések kiindulópontja is lehet, minek eredményeképpen fokozatosan mind teljesebb képet kaphatunk az Andok és egyszer talán majd Latin-Amerika filmjeirôl. |
Camilo Luzuriaga: Marx és egy meztelen nő között (1996) 39 KByte |