Immár negyedik éve, hogy Budapesten ősszel a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál izgalmasabbnál izgalmasabb alkotásaival találkozhat a dokumentumfilm iránt fogékony közönség. Az egyre ismertebb és népszerűbb fesztivál látogatói közül sem mindenki tudja azonban, hogy mit takar a szervező intézmény neve: OSA Archívum. Pedig társadalomtudósok, újságírók és a mozgóképek iránt érdeklődők számára rengeteg különlegességgel szolgál ez a gazdag budapesti archívum. Az intézmény célkitűzéseiről, gyűjteményéről és természetesen a Verzióról beszélgettem Zádori Zsuzsával, az OSA Archívum audiovizuális anyagáért felelős archivátorával, a fesztivál egyik szervezőjével.

Hogyan keletkezett az OSA Archívum?

Zádori Zsuzsa: Az OSA kutatási és kulturális intézmény, a közelmúlt és a jelenkor történelmének sajtóarchívuma és audiovizuális gyűjteménye. Mindazon történészek, jogászok, szociológusok, társadalomkutatók, emberi jogokkal foglalkozó kutatók és egyetemi hallgatók számára fontos kutatóhely, akiket a jelenben is nyomon követhető jelenségek, fejlemények előzménye, előtörténete is foglalkoztat. 1995-ben, amikor bezárták a müncheni Szabad Európa Rádiót (SzER), mert úgy ítélték meg, hogy a Rádió teljesítette hivatását, hiszen a kelet-európai államokban demokrácia van és sajtószabadság, a hidegháború egyik legfontosabb intézménye, iratanyaga sorsáról kellett dönteni. A SZER-t és a Szovjetunió utódállamaiba sugárzó Szabadság Rádiót átszervezték és a hangtárral, a sugárzást és műsorszolgáltatást szolgáló berendezésekkel együtt átköltöztették Prágába. Ma is ott, a Vaclav Haveltől kapott épületben működik a Rádió (www.rferl.org), onnan sugároz több tucat nyelven több tucat országba. Minthogy a Rádiót több mint négy évtizedig az amerikai Kongresszus tartotta fenn és működtette, a szervezetre, a működésre, az Egyesült Államokra és a CIA-ra vonatkozó, illetve személyi adatokat is tartalmazó irat-együttesek a Hoover Intézetbe kerültek (www.hoover.org), a Stanford Egyetemre. A SZER mellett egykor működő Kutatóintézet iratállománya és többnyelvű könyvtára, ami a műsorkészítők, újságírók, szerkesztők és elemzők munkáját volt hivatva segíteni, került a budapesti Central European University mellett működő Open Society Archives-ba, az OSÁ-ba 12 évvel ezelőtt. A több mint hét folyókilométernyi anyag tartalmazza a volt szovjet blokk országainak téma szerint rendezett sajtóarchívumait, a rádió monitoringokat, a könyvtár és a folyóirat állományt, a szamizdat gyűjteményeket, a SZER saját publikációit, az ún. szovjet és orosz tévéadásokat, hihetetlenül izgalmas elsődleges és másodlagos forrásmunkákat. Az OSA ötven évre kapta meg a kezelői jogot, és vállalta, hogy az iratanyagokat rendezi és hozzáférhetővé teszi. Rév István, az Archívum igazgatójának elképzelése kezdettől fogva az volt, hogy egy olyan hidegháború- és kommunizmustörténeti kutatóhely, archívum jöjjön létre, amelyet bárki szabadon, engedély nélkül, ingyen kutathat.

Honnan jött a SzER-en kívüli gyűjtemény?

Az OSA Archívum a hidegháború és kommunizmus történetének dokumentumait gyűjti és teszi hozzáférhetővé. Az OSA-t a life after communism nem, viszont az afterlife of communism érdekli: vagyis nem gyűjt anyagokat a kommunizmus utáni életre vonatkozóan, viszont a kommunizmus utóélete érdekli. S mivel a kommunizmus utóélete a nacionalizmusok feléledésével járt, az OSA a kilencvenes években1994-ben a Jugoszláviában kirobbant polgárháborúk dokumentálásába fogott. Szerződést kötöttünk egy-egy belgrádi, zágrábi és szarajevói magánemberrel, hogy estéről estére rögzítse videóra a nemzeti televíziók hírműsorait, választási műsorait, az egyházi és egyéb politikai műsorokat. Az így létrejött párhuzamos média archívumban nyomon követhető és összevethető a jugoszláviai háború története az egyes nemzeti szemszögekből. Néhány évvel később az OSA az emberi jogok, illetve az emberi jogsértések dokumentumait kezdte gyűjteni, elsőként a Nemzetközi Helsinki Szövettség (IHF) archívuma került Budapestre, azután az Index on Censorship című folyóirat archívuma. Az International Monitor Institute (IMI) több ezer órás video-archívumával bővült az audiovizuális részleg, benne az 1990-es évek népirtásainak mozgóképi dokumentumaival. A 2500 órányi audiovizuális anyag a balkáni háború mellett a ruandai, burmai, kambodzsai, közel-keleti helyzetre vonatkozó monitoringot is tartalmaz. A Balkáni Archívumunkat rendszeresen használja a délszláv háborús bűnösök kézre kerítésén és elítélésén dolgozó Hágai Nemzetközi Törvényszék, az ICTY (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia). A Soros alapítványok archívuma is az OSA. A különböző nemzeti alapítványokon keresztül is látjuk a válsággócokat. A Soros alapítványok támogatásával készülő projektek révén is hozzájutunk minket érdeklő anyagokhoz, de megkeresnek minket más archívumok, magánemberek is, hogy felajánlják gyűjteményüket. Például Forgács Péter az általa összegyűjtött amatőr családi felvételek dvd-átiratait nálunk helyezte el – így az OSA-ban szabadon kutatható kb. 500 órányi, 1925 és 1985 között készült magyar amatőrfilm. Egy további példát említve: 2003-ban, közvetlen a háború kirobbanása előtt elkezdtük felvenni az iraki és a kurd tévé adásait, mert tudtuk, hogy nemsokára megszűnik, és ezen az ötszáz órányi felvételen jól tanulmányozható Szaddam Husszein diktatúrája. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az OSA Archívum a kommunizmus és a totalitárius rendszerek történetével, továbbá az emberi jogok sérülésével kapcsolatos anyagokat gyűjt a múltból és a jelenből, valamint az OSA a világ több pontján működő Soros Alapítványok archívuma is. Ez utóbbiak között a pályázati anyagok mellett vannak audiovizuális anyagok is, például a volt Jugoszlávia országaiban a háború utáni, a múlt feldolgozását és a megbékélést célzó projektek, filmfesztiválok, kiállítások és oktatási projektek dokumentumai.

Milyen jogokkal rendelkeztek a filmekkel, mozgóképekkel kapcsolatban?

A filmek és videók hozzáférési joggal kerülnek az OSÁ-ba, tehát arra van jogunk, hogy hozzáférést biztosítsunk a kutatóknak, érdeklődőknek helyben, a kutatóteremben, de nyilvános vetítéseket nem rendezhetünk belőlük, nem készíthetünk másolatokat. Illetve ha erre készülünk – hiszen az OSÁ-ban rendszeresen vannak vetítések, és a kiállítások szerves részét képezik a videó installációk –, akkor ehhez meg kell szereznünk a jogtulajdonos engedélyét. Ez egy közfunkciókat ellátó magánintézmény. Az OSA Archívum „copy archive”, azaz nem a klasszikus archívum, ahol cél a csupa eredeti anyag megszerzése, a hozzájuk tartozó jogokkal, hanem többnyire másolatokkal dolgozunk. Az OSÁ-nak nem célja a dokumentumok tulajdonjogának birtoklása, csak az, hogy Budapesten megtalálható és ingyen hozzáférhető legyen az anyag. Szeretünk úgy szerződést kötni, hogy a jog az eredeti tulajdonosnál, az archívum összegyűjtőjénél maradjon. Az archívum anyagai kutatási, oktatási céllal helyben bárki számára ingyen megtekinthetők, ám a kutatónak csak akkor készíthetünk másolatot, ha ahhoz a jogtulajdonos írásos hozzájárulását a kutató felmutatja. Van a világban ellenpélda is: az osztrákok ráteszik az ORF logóját a filmre, kiadják a másolatot a kutatónak, és az ő lelkiismeretére bízzák, hogy felhasználja-e vagy sem.

Említetted, hogy „copy archive” vagytok, de azért eredeti anyagok is vannak nálatok?

Igen, például a Belügyminisztérium Rendőrfilmstúdiójának anyagai eredeti celluloidok, de arra figyel az Archívum, hogy jogvitákba ne keveredjen, ezért ezek a kópiák továbbra is a Belügyminisztérium tulajdonát képezik, mi csak bérleti szerződéssel tároljuk azokat. HaTamási Miklós, az Archívum munkatársa nem ássa ki a rendőrség kutyatelepéről ezeket a tekercseket, akkor már lehet, hogy tönkrementek volna, de biztosan senki sem láthatná e filmeket. Az OSA a Rendőrmúzeummal karöltve feldolgozta, átírta dvd-re ezt a kb. 300 filmet, és lehetővé tettük a kutatását, így ma minden érdeklődő megnézheti azokat itt, az Arany János utca 32-ben.

Ha ebből valaki filmet készít, mint Papp Gábor Zsigmond Az ügynök életét, vagy bármilyen más anyagotokat felhasználja a dokumentumfilmjében, akkor ti továbbkülditek őt az eredeti jogtulajdonoshoz?

Igen.

Mi a filmkönyvtár? Mire alapul a gyűjteményetek?

Akárcsak az Archívum, a Filmkönyvtárhttp://www.osa.ceu.hu/guide/filmlibrary/, azaz Film Library – minthogy ez egy angol nyelvű intézmény, segédletei és katalógusai is angol nyelvűek – is a kommunizmus történetére és az emberi jogsértésekre, a totalitárius rezsimekre és a háborús bűnökre vonatkozó filmeket gyűjt, mindezt tágan értelmezve. Így a Filmkönyvtár részét képezik klasszikus, vagy kevéssé közismert náci és szovjet propagandafilmek is, például Eizenstein, vagy Dovzsenko filmjei, vagy Riefenstahl és Fritz Hippler művei is. Fő szempont tehát a gyűjtésnél, hogy olyan dokumentum- és játékfilmet, propagandafilmeket keressünk, amelyek az 1945 és 1990 közti kelet-európai történelmet mutatják be; ám nem csupán kelet-európai, hanem nyugati és amerikai szemmel is. A cél az, hogy ha valaki a korszak társadalomtörténete, politikája, kultúrája iránt érdeklődik, akkor nálunk megtalálja az erre vonatkozó filmeket. Elsősorban angol feliratos kópiákat próbálunk beszerezni, érdekes módon amerikai videóforgalmazóktól jutunk hozzá ezekhez a filmekhez leginkább, de ha egy adott filmből még nem készült angol feliratos darab, akkor a CEU-s diákjainkon keresztül beszerezzük a lengyel, román, bolgár, szovjet stb. kiadású videókat, dvd-ket eredeti nyelven. A Verzió fesztivál anyagai is egy az egyben a Filmkönyvtárba kerülnek. A Filmkönyvtár és az Archívum egyéb mozgóképes gyűjteményeinek leírása, azaz segédlete, azaz katalógusa egyelőre élesen elkülönül egymástól, vagyis nincs integrált kereső rendszerünk. Hiába vannak például a Balkán Archívumban komplett dokumentumfilmek is, vagy az említett Rendőrfilm Stúdió, vagy a Munkásőrség filmjei között propagandafilmek, vagy játékfilmek, kisfilmek, ezeket nem a Filmkönyvtárban találhatja meg a kutató, mert ezek a levéltári állomány részét képezik, külön-külön fonds-okban vannak rendszerezve, eltérő módon tároljuk és katalogizáljuk őket. Ám azon dolgozunk, hogy az OSA mozgókép gyűjteményeinek darabjai egy integrált kereső beiktatásával könnyen megtalálhatók legyenek, szerző, évszám, ország, nyelv és kulcsszavas keresés révén is ráleljen az érdeklődő.

Mi alapján tájékozódtok a Filmkönyvtár gyarapításakor?

Leginkább a nemzetközi szakirodalom alapján. Figyelemmel kísérjük a filmszakmai fórumokat, böngésszük a nemzetközi filmforgalmazók katalógusait, kiadványait, filmes rendezvényeket. Okszána Szarkiszova kolleganőm filmes kutató, aki járatos a nemzetközi filmtörténetben. Én a Verzió Filmfesztivál miatt a kortárs társadalmi dokumentumfilmet ismerem leginkább. Rendszeresen járunk dokumentumfilm-fesztiválokra: Jihlavába, Prágába, Varsóba, Amszterdamba, Nagyszebenbe is.

Milyen hordozón vannak nálatok a filmek?

Mivel mi „copy archive” vagyunk, ezért a filmkönyvtárban a filmek vhs-n vagy dvd-n vannak, de az Archívumban a Belügyminisztérium anyagai 16 és 35 mm-es celluloidon. Az elmúlt egy évben áttértünk a dvd-re, amiből sok probléma adódik, mert ez a legsérülékenyebb, legmegbízhatatlanabb, egyben kiszámíthatatlan adathordozó.

Milyen az együttműködésetek a Magyar Nemzeti Filmarchívummal?

Azt mondtuk sokáig, hogy mivel Magyarországon vagyunk, nem kellene magyar filmeket gyűjtenünk, mert azok másutt is elérhetőek Budapesten, így például az Örökmozgó videógalériájában. Aztán rájöttünk, hogy nem minden érhető el a kutatók számára Budapesten sem, pláne nem angolul. Mi nagyon szeretnénk együttműködni a Magyar Nemzeti Filmarchívummal, Berkes Ildikóval és Forgács Ivánnal már tárgyaltunk, hogyan kellene felhívni egymás gyűjteményére a figyelmet: mi továbbküldjük az Örökmozgó videógalériájába a kutatókat, onnan pedig hozzánk, ha valahol nincs meg, amit az illető keres.

Mi a te feladatod az archívumban?

1995 nyarán kerültem ide asszisztensi pozícióba, hogy menedzseljem az alakuló intézményt. Néprajzos, muzeológus és irodalmár végzettségű vagyok, aminek köszönhetően hamarosan előrelépési lehetőséget ajánlott az intézmény vezetője, hogy az adminisztratív munkakörön túl tudományos munkát is kapjak. Az első tudományos feladatom az volt, hogy a Budapestre került hangzóanyagot katalogizáljam, mert a munkatársak közül senki nem találkozott ilyesmivel, én viszont legalább dolgoztam oral history anyagokkal néprajzosként. Mire végeztem vele, kiderült, hogy tévedésből van nálunk és tovább kellett küldenünk a SZER különböző nyelvű adásait Prágába. Aztán egy következő szállítmánnyal érkezett egy óriási videóanyag, a szovjet tévémonitoring, amit valamilyen módon rendezni kellett és mivel én egy ideig orosz szakos voltam az egyetemen, rendesen tudtam oroszul, adta magát, hogy ezt is én dolgozzam fel. Mivel senkinek nem volt archivátori végzettsége, a CEU sokunkat beiskolázott. Én egy ausztrál egyetem távoktató programjában tanultam az audiovizuális archivátori szakmát.

Hogyan archiváljátok a filmeket, mennyire dolgozzátok fel őket? Hogyan épül fel a katalógus?

Ez egy fiatal intézmény, 12 éves, a nulláról indultunk. Nekünk magunknak kellett kitalálnunk az archívum iratanyagainak strukturálását (fonds-subfonds és series, azaz fonds, állag és sorozatokba való rendezését), és kifejlesztenünk a katalógus felépítését. Az alakulásunk egybeesett a digitális forradalommal, ezért mi rögtön számítógépes katalógust építettünk, amikor ez még nem volt elterjedt. A film katalogizálási szempontból leginkább a könyvtári állományhoz hasonlít, ezért úgy dolgozzuk fel, mint egy könyvet. Külön van egy archívumi és egy filmkönyvtár adatbázis. Ez utóbbiban mintegy 1200 film van katalogizálva, további ezer pedig egyelőre katalogizálatlanul. A filmkönyvtár adatbázisában rendezőn, készítési éven, nyelven, országon kívül szinopszist, avagy annotációt írunk minden egyes filmről. Az archívumi állományban mások a leírás szabályai, például Forgács Péter által összegyűjtött családi mozik leírása a családot, a felvételek készítésének helyszínét, idejét és a kulcsszavakat. A tartalmi összefoglalón kívül kapcsolódó anyagok is fel vannak tüntetve a katalógusban. A leírás nyelve kezdettől fogva az angol volt, mert nemzetközi kutatóhelyet akartunk létrehozni. Ez nagy hiány a magyar nyelvű anyagok esetében, mert a hazai kutatóknak nem biztos, hogy eszükbe jut angol nyelven keresni a témájukkal kapcsolatban. Az is probléma, hogy az interneten hozzáférhető katalógusokban még mindig a levéltári terminus technicusok, szakkifejezések szerepelnek, noha helyesebb volna a világhálón bevett, felhasználóbarát kifejezéseket használni, mint hogy „keress”, „mindet mutasd” és így tovább. Az archívum dolgozói, egy-egy téma referensei, azaz mi OSA archivisták nem keresünk a kutató helyett, legfeljebb ötleteket adunk, hogy melyik anyagban érdemes utánanéznie. A kutatókat ezért arra biztatjuk, hogy előbb interneten keressenek, és csak utána jöjjenek hozzánk.

Hogyan lehet az archívum filmjeit megtalálni az interneten?

Ha az ember felmegy a nyitóoldalra, onnan továbbmegyünk az online katalógusra, azon belül pedig az audiovisual material (audiovizuális anyagok) elnevezésű címszóra, ami az összes olyan fonds-ot mutatja, amiben van fotó, film, hangzóanyaghttp://www.osa.ceu.hu/guide/fonds/av.shtml. A levéltári segédletek strukturáltak, hierarchikusak – lefelé haladva gyűjteményleírásokon keresztül jutunk el a filmlistáig, azaz a Container List-ig (dobozlistáig), ami audiovizuális hordozó esetén a kazetta / dvd listát jelenti. Itt tehát a terminológia eltérő.

A még feldolgozatlan anyagok listája is megtekinthető (http://www.osa.ceu.hu/guide/fonds/unprocessed.shtml)

A Filmkönyvtár katalógusa lényegesen ismerősebb a hétköznapi internet felhasználó számára: böngészni is lehet, és teljes szavas kereső, azaz search engine segíti a kutatót.

Kik kutatnak az Archívumban?

Sokkal több külföldi, mint magyar, ami az angol nyelvű katalógusnak és segédleteknek köszönhető. A foglalkozásukat tekintve szociológusok, újságírók, egyetemi tanárok és diákok. A magyarok főként CEU-s diákok, tanárok, társadalomkutatók.

Az Archívumotok azonban nemcsak a kutatók munkáját segíti, hanem fesztiválokat, kiállításokat is szervez. Miért?

Rév István mindig arra kér minket, hogy gondoljuk át újra meg újra, mit is jelent az, hogy Archívum, hogy mit csinálunk pontosan. Az archívum az emlékezet helye, az emlékezet újrateremtésére szolgáló intézmény, ezért az archívumi dolgozó feladata nem csupán dobozolás és leírás: ahogy mi viszonyulunk az anyagainkhoz, az kihat arra, hogyan viszonyulnak az emberek a múltjukhoz. 1996-ban még csak egy éves volt az intézmény, de már volt egy kiállításunk: 1956 története a szocialista iratok tükrében. Azóta évente négy-hat kiállítást rendezünk saját anyagaiból itt, a Centrális Galériában, amelyekhez rendszeresen kapcsolódnak filmvetítések, például legutóbb tavasszal volt egy propagandafilm- sorozat. Az OSA-ban folyik oktatás – egyetemisták képzése, évente több nemzetközi konferencia van, illetve az OSA ad ki könyvet, katalógust, (http://www.osa.ceu.hu/publications/), fotópályázatot szervez, performanszokat, digitális archívumot épít 1956-ról – azaz egy izgalmas hely. És negyedik éve szervezi a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.

Hogyan született a Verzió ötlete?

Rengeteg fontos és remek film átment a kezemen mint mozgóképes archivistának – archív filmek és kortárs filmek egyaránt –, és szerettem volna ezeket megmutatni másoknak is. 2003-ban megismertem a prágai One World fesztivál igazgatóját, Igor Blazevicet, aki segítségéről biztosított. Az OSA Archívum a kezdeményezés mögé állt, s minthogy akkor, 2004 májusában lett Okszána Szarkiszova filmes szakértő az OSA archívum munkatársa, belefogtunk a program összeállításába, és nekiláttunk az egyéb szervezési feladatoknak egy külsős filmes kutató, Pócsik Andrea társaságában. Az OSA és mi hárman hoztuk létre 2004 őszére az első fesztivált. Azóta már nem kell győzködni az archívumot sem, hogy érdemes megrendezni a Verziót, mert ez nagy lehetőség az anyagaink bemutatására, kivételes lehetőség a kortárs nemzetközi dokumentumfilm állomány bővítésére és arra, hogy felhívjuk a figyelmet általában az OSA gyűjteményére és tevékenységeire.

Hogyan válogattok filmeket a fesztiválra?

Három forrásból válogatunk filmeket. Egyrészt járunk nemzetközi filmfesztiválokra. Másrészt nemzetközi nevezést hirdetünk. Idén több mint 550 nevezés érkezett a világ minden tájáról, ezek tíz százaléka magyar. A harmadik forrás, hogy a nemzetközi kapcsolatokon keresztül barátaink is ajánlanak filmeket. Hárman válogatunk a nevezett és ajánlott filmek közül: Okszána Szarkiszova, Kövecsi Anikó és én.

Mekkora sikere van a fesztiválnak?

A nézők száma évről évre nő, de ennél tovább strukturális és szponzori változtatások nélkül már nem nagyon fog tudni nőni. Kezdtük 2200 nézővel egy vetítési helyen, a Toldiban. Idén pedig két moziban, négy teremben, illetve az OSÁ-ban és a Goethe Intézetben – ahol a speciális diák programot rendeztük – 4280 néző tekintette meg a fesztivál filmjeit. A négy teremből háromban rendszeresen teltház volt, de időnként még a Toldi mozi nagytermében is, például A harmadik nem: a hidzsrák Indiában című filmen. A közönség elégedettnek látszik a válogatással, ennek mérésére szolgál, illetve a Verzió Díj odaítélésének feltétele, hogy a nézőink értékeljék a filmeket. Idén minden második ember értékelte a látott filmeket, ami jelentős siker. Az ez évi filmek 90%-a 7,5 pontnál többet kapott a tízfokú skálán, ami visszaigazolja választásainkat. A 43 filmből 13 kapott magasabb átlagosztályzatot, mint 9. A közönség értékelése az egyes filmekkel kapcsolatban is meglepő módon egybeesik a sajátunkkal.

Kikből áll a Verzió közönsége?

Korban nagyon vegyes: a gimnazistától az idősekig. Nagyon sok a jóarcú, rokonszenves ember. Azt tudjuk, hogy alig kérnek tolmácsgépet az angol feliratos filmekhez, sokan Magyarországon élő külföldiek, de a magyarok is simán követik az angol szöveget, tehát valószínűleg magasabb végzettségűek. Öröm volt ugyanakkor látni, hogy Gát Balázs Gipsy Side című filmje utáni pódiumbeszélgetéshez egy buszsofőr is hozzászólt, aki hajnalonként hallgatja a Rádió C-t és jól ismerte a film szereplőit.