Novotny Katalin Egyre több Sokk
A Budapest Film KultúrSokk-kiadványai (játékfilm, doku, színház DVD-n)

183 KByte

A Budapest Film két éve örvendezteti meg a filmrajongókat KultúrSokk DVD-sorozatával, amelyben különleges, sokszor valóban sokkoló, viszont megkerülhetetlen filmalkotások szerepelnek. A klasszikussá vált művek közül a Viridiana vagy A nagy zabálás kerülhet fel a polcainkra, míg a közelmúlt kultikus alkotásai közül birtokunkba juthat a Cigányok ideje, a Féktelen Minnesota, a Párnakönyv vagy a Taxidermia, vagy olyan igazán rejtett és ritka kincsek, mint a Bajusz vagy az Aura című filmek. A kiadványok címjegyzéke megtekinthető a www.kultursokk.hu honlapon, ahol a filmekből rövid részleteket is láthatunk.
A széria létrejöttéről, a kiadás körülményeiről, valamint a későbbi tervekről Szelényi Ákost, a Budapest Film videoforgalmazási vezetőjét kérdeztem:

A Budapest Film filmforgalmazására általában jellemző az igényesség és a vállalkozó kedv. Kiválóan illeszkedik ehhez a KultúrSokk sorozat indítása. Miért, milyen körülmények között indult a sorozat?

A Budapest Film alapító okiratában benne van a kulturális szolgáltatói tevékenység felvállalása. A cég alakulása óta alapvető feladatunk, hogy a világ filmgyártásából kiválogassuk az igényes szórakozást kereső nézői igényeknek megfelelő filmeket. 2002-ben jött létre a videoüzletágunk, ám ekkor a DVD-piac még nem volt akkora, amelyen az értékesebb filmek DVD-változata meg tudott volna élni. 2006 őszén úgy láttuk, hogy elérkezett az idő arra, hogy „kedvenc” filmjeinket végre korongon is kiadhassuk. Mindenképpen szerettük volna, ha sorozatban jelenhetnének meg a filmek, ezért találtuk ki a KultúrSokk márkanevet, amihez olyan egységes grafikai arculatot alakítottunk ki, amellyel ? a boltok polcain ? már messziről felismerhetőek a kiadványok.

Valamiféle team hoz döntést arról, hogy milyen filmek kerüljenek be a sorozatba? Mi a válogatás elve?

A sorozat filozófiáját sikerült két szóban megfogalmaznunk: Filmgyűjtemény haladóknak. Olyan filmeket jelentetünk meg, amelyek érdekesek, merészek vagy néha akár botrányosak. Műfaji kitétel nincsen, viszont fontos, hogy a filmek a szélesebb közönség számára is fogyaszthatóak legyenek, így kerüljük a „lila ködös” művészfilmeket. Úgy gondolom, hogy az a 3-4 ember, aki a filmek beszerzésével foglalkozik, az alapelveknek megfelelő filmeket választja a sorozatba.

Tehát kultúrmissziós tevékenység is egyben ez, hiszen a mozik műsoráról hamar eltűnő filmcsemegék válhatnak elérhetővé és maradandóvá. Vezette-e ilyen cél a szerkesztőket?

Az ilyen típusú filmek forgalmazása mindenképpen kultúrmissziós tevékenység, hiszen a forgalmazásból származó bevételek nem fedezik a bemutatások költségeit. A DVD-kiadásban alapvetően benne van a filmek „maradandóvá” válásának lehetősége.

Úgy tűnik, a kezdetben indított részsorozatok közül a Kultúrsokk Doku talán a legkevésbé népszerű. Igaz-e ez, és ha igen, mi lehet ennek az oka?

A KultúrSokk sorozat sikere felbátorított bennünket, hogy egy olyan ? méltatlanul elhanyagolt ? műfajból is szemezgessünk, mint a dokumentumfilm. Szerettük volna markánsan elkülöníteni ezeket a filmeket a többi kultúrsokkostól, ezért tavaly nyáron KultúrSokk Doku néven (és más arculattal) útjára indítottuk ezt a részsorozatot. Eddigi tapasztalatunk az, hogy a közönség óvatosabban nyúl ezekhez a kiadványokhoz, de a filmek szájpropagandája elég erős ahhoz, hogy (ha még nem is túl magas) folyamatos eladásokat produkáljunk. Így, ha nem is olyan gyakran, de időről időre megjelentetünk KultúrSokk Doku-filmeket is.

A KultúrSokk Mozi új, még szinte premierfilmeket tartalmaz. Nehéz lehet a szerkesztők dolga, hiszen a kultuszjelleg csak idővel alakul ki. Ebben az esetben mi a döntés alapja? A rendező személye, az előzetes kritikák?

A döntésben ezek a szempontok is közrejátszanak. Talán a legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogy több filmet még a forgatókönyv-stádiumban ismerünk meg, és ekkor kell eldöntenünk, hogy a profilunkba illő filmet fogják-e elkészíteni vagy sem. A KultúrSokk Mozi márkajelzést végül azok a filmjeink kapják meg, amelyeknél szeretnék a közönség figyelmét felhívni: „Na, itt valami kultdolog készülődik”.

Új kezdeményezés a KultúrSokk Színház. Egészen meglepő vállalkozás egy filmforgalmazó cég részéről, hogy színházi előadásokat adjon ki. Hasonló értékőrző funkciót lehet ebben érezni, mint a többi részsorozatban – ahogy szokták mondani: hiánypótló kezdeményezés. A Katona József Színháztól vagy a Budapest Filmtől ered az ötlet?

A KultúrSokk Színház sorozat elindításával egy régi álmunk vált valóra. Évekkel ezelőtt már felmerült az ötlet, hogy színházi előadásokat adjunk ki DVD-n, de akkor különböző jogi akadályok miatt megvalósíthatatlannak tűnt a kiadás. Mikor meghallottuk, hogy a Katona József Színház a klasszikus előadásait tervezi kiadni, rögtön összehoztunk egy találkozót. Már az első beszélgetés alkalmával kiderült, hogy mindkét fél olyan lemezeket szeretne, amelyek nem csupán az előadásokat tartalmazzák, hanem – a DVD lehetőségeit kihasználva – számos extrát is. Nagyon örülök, hogy a kiadások ebben a szellemiségben készültek el.

A Katonán kívül más színházak legendás előadásai is szerepelnek a terveik között?

Az idei évben a Katona József Színház 10 klasszikusnak számító előadását szeretnénk kiadni, illetve év végén egy speciális díszdobozzal is kedveskedünk a sorozat vásárlóinak. Amennyiben lehetőség nyílik rá, szívesen vennénk részt más színházak legendás előadásainak DVD-kiadásában is.

---------

A KultúrSokk Színház sorozatról a Katona József Színházban a sorozat egyik szellemi atyját, a színház főrendezőjét, Máté Gábort, valamint az ügyvezető igazgatót, Mattyasovszky Bencét kérdeztem, először az együttműködés létrejöttének körülményeiről:

Máté Gábor: A Katona bő tíz évvel ezelőtt már megjelentetett videokazettákat, ezek igen hamar elfogytak. Most, hogy 25 évesek lettünk, adódott, hogy valami hasonló is része legyen az évfordulónak. De ez nem ment volna a Budapest Film nélkül.

Mattyasovszky Bence: Valóban, a 90-es évek elején már volt egy hasonló kezdeményezés, amikor a Televideó gondozásában megjelentek az előadásaink VHS-formátumban. Azóta eltelt egy évtized, és a nézők gyakran érdeklődtek: miért nem jelentetjük meg a régebbi előadásainkat DVD-n? Természetesen mi is szívesen vettük volna, ha akár azok az előadások, akár az azóta készült produkciók egy része megjelenhetett volna. Szerencsés találkozás volt a Budapest Filmmel, hogy ők is éppen ilyesmin gondolkodtak, s együtt vághattunk bele ebbe a vállalkozásba.

A talizmán, a Tartuffe, a Három nővér. Hogyan választották ki az első három előadást?

Máté Gábor: Először is a régi sikereket mindenképp szerettük volna DVD-n látni (Három nővér, A revizor, Platonov), aztán a jogdíjakkal kapcsolatos problémákkal kellett megküzdeni, vagy hogy egyáltalán minőségi felvétel legyen egy előadásból, és eladhatósági szempontok is szerepet játszottak.

Mattyasovszky Bence: Ez csak az első három megjelenés, ez év decemberéig tízdarabossá bővül a kollekció, olyan művek jutnak el így, terveink szerint, a vásárlókhoz, mint a Platonov, A revizor, a Fekete tej, az Elnöknők, az Übü király, az Ivanov és a Csirkefej. Ekkor a sorozat megvásárolható lesz díszdobozos kiadásban is. Nehéz volt a választás, de elsősorban olyan előadásokban gondolkodtunk, amelyek kiemelkedőek voltak az elmúlt 25 év terméséből, s talán azok számára is izgalmasak lehetnek, akik esetleg nem is látták élőben ezeket a produkciókat.

Nyilvánvalóan kapcsolódik ez a Katona negyedszázados fennállásához is. Részét képezi a megemlékezéseknek?

Mattyasovszky Bence: Természetesen igen. Ez nagyon fontos részét képezi az ünneplésnek, amely nem a hagyományos értelemben történt. Viszont remélhetően mind a Notóriusok sorozat, mind a közös vetítések, mind a DVD-k maradandó emlékek lesznek a nézőinknek. Sajnos a kiadás előkészítése elég körültekintő és kimerítő munkával járt, ezért jelenhettek meg az első kiadványok pont a jubileumi évad végére.

Nagyon jó a sorozat népszerűsítése. Összefoglalná ennek a részleteit?

Mattyasovszky Bence: Nagyon fontosnak tartottuk, hogy közös erővel dolgozzunk a kiadványok népszerűsítésén, mivel ez egy ismeretlen vállalkozás volt mindkét fél számára. Így hát összetettük, ami szerény eszköz a rendelkezésünkre állt. Szerettük volna, ha nemcsak azok találkoznak a kiadványokkal, akik a törzsközönségünket alkotják, hanem azok is, akik akár régebben voltak színházba járók, vagy még csak most ismerkednek ezekkel a művekkel. Ezért is nagyon fontos az a szakmai támogatás, amelyet a Magyartanárok Egyesületének elnökségétől kaptunk, velük ténylegesen is együtt dolgozunk a kiadványokhoz készülő audiokommentárokon, illetve a Samsung Mobile támogatása, amely kifejezetten azért állt mellénk, hogy a különböző oktatási segédanyagok felkerülhessenek a DVD-kre extraként.

Az előbbiekhez kapcsolódóan nyilvánvaló, hogy nemcsak az ünnepet, az oktatást is szolgálják a DVD-k, hiszen a tanári magyarázat, kiegészítés irodalomelméleti és -történeti hátteret is ad az egyes művekhez. Fontos a Katonának a diákközönség – akár a nézőtéren, akár a DVD-lejátszó mellett?

Máté Gábor: A Katonának ez mindig is fontos volt. A szponzorációk közül is azt tartottuk az egyik legfontosabbnak, amikor annak idején az egyik bank a fiatal közönség jegyárait támogatta. Ezek az idők már sajnos elmúltak. De világos, hogy a fiatal nézőkből lesznek később a középkorú, még később pedig az időskorú nézők. Nem mindegy, hogy egy fiatalember úgy találkozik-e a színházzal, mint „élő” valamivel, vagy pedig számára „halott” dologgal – ha az utóbbi esik meg, talán soha többet nem akar majd színház közelébe se kerülni.

Kapcsolódó anyagok:

Katona József Színház honlapja

 


218 KByte

204 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső