Verespatak az erdélyi Szigethegység déli részén fekvő település. Nem mindennapi látvány fogadja az erre járót. A környező hegyek, a kora reggelenként ködfelhőbe tűnő kis város, ahol három templom várja a híveket, a mesebeli fényben csillogó, régről itt maradt házak, mind egy hajdanvolt, gazdag kultúra nyomait őrzik. A környék híres aranyat és ezüstöt rejtő hegyeiről. Már az ókorban bányásztak itt aranyat. A múlt század elején még hagyományos vízzel hajtott kőtörők segítségével, most pedig egy kanadai többségi tulajdonban lévő bányásztársaság, a legmodernebbnek és leghatékonyabbnak tartott, ám környezetvédelmi szempontból kifogásolható, cianidos eljárással szeretne szerencsét próbálni – létrehozva Európa legnagyobb aranybányáját.
Kocsis Tibor filmrendező éveken át dokumentálta a verespataki eseményeket és Új Eldorádó című 2004-ben bemutatott filmjét a legrangosabb elismerésekben részesítették Sepsiszentgyörgytől Tokióig sokhelyütt. Az idén Balázs Béla Díjjal kitüntetett filmrendező már a film második részén dolgozik. Március 19-én a Pécsi Kulturális Központ IDŐMOZaIK DOKUMENTUMFILMklubjának vendége volt, ahol legújabb terveiről is beszélt a közönségnek. A beszélgetést Bogdán Mária vezette.

Én a te történetedre is kíváncsi lennék. Hogyan jutottál el Verespatakra, miért kezdtél el ezzel a témával foglalkozni?

A filmakadémián dokumentum-ismeretterjesztő szakon végeztem, majd a filmezésen belül az ökológia kezdett el érdekelni, így erre szakosodtam. Idén tizenöt éves az általam alapított Talpalatnyi zöld című műsor a Duna TV-n. Itt kezdtem. A mai napig minden második adást mi készítünk a cégemmel, a Flora Film International-lal. 2000-ben, amikor a tiszai katasztrófa idején forgattam, gondoltam arra először, hogy meg kellene néznünk, mi történik Közép-Európában. Ekkor megtaláltam Verespatakot... 2002-ben jártam ott először. Az emberek fokozatosan kezdtek megbízni bennem. Ehhez kellett egy-két év. Ugyanis eleinte idegenkedtek tőlem, azt gondolták, hogy jön a magyar, mert vissza akarja kapni az erdélyi aranyat… Aztán rájöttek, hogy én nem ezért jöttem, hanem azért, hogy a kamerával bemutassam a világnak, mi történik ott. Egyre több barátom van most már Verespatakon, a falu egy része elfogadott.

Mi történik most Verespatakon?

Kitört a háború. A bánya működését ellenző, filmemben is bemutatott Alburnus Maior Egyesület pert nyert a kanadai tulajdonú bányacég, a Rosia Montana Gold Corporation ellen. Bizonyítást nyert, hogy a bányatársaság annak idején egy a romániai törvényekkel valójában ellenkező városrendezési terv alapján kezdte meg az előzetes munkálatokat, és készítette el azt az ötezer oldalas hatástanulmányt, aminek elfogadása lehetővé tenné az arany cianidos eljárással történő kitermelését. A kanadai cég ezért beperelte a román kormányt az eljárás akadályoztatása miatt, valamint pár hónappal ezelőtt három-négyszáz embert bocsátott el. Az emberek egymásnak estek. Az Új Eldorádó elkészültekor a verespatakiak nagyobb része a bánya ellen volt, de azóta megszerveződött egy Pro Rosia Montana elnevezésű egyesület is. Ők a bánya mellett vannak, mivel a környéken nincs más munkalehetőség. Rengetegen beléptek, több százan lehetnek. Főleg volt bányászok, akik nagygyűléseket tartanak, tüntetnek, felvonulnak, hogy „munkát akarunk, enni akarunk”... Romániában viszont a közvélemény felháborodott, és nem támogatják az aranybányatervet.

Szerinted a román kormány igent fog mondani Goldnak?

A már említett hatástanulmányt már két éve megkapták a Goldtól. Azóta sincs döntés, és úgy tűnik, hogy 2009 tavasza előtt nem is lesz, mert idén novemberben lesznek a választások. Az ipari bizottságban pedig nemrég leszavazták a cianid használatát megtiltó törvényjavaslatot. Ennek megszavazása azt jelenthette volna, hogy a román kormánynak nem kell igent, vagy nemet mondania. A civil szervezetek és a bányát ellenzők összefogásának eredményeként a törvényjavaslatot most az Európai Parlament elé vitték azzal a céllal, hogy egész Európában tiltsák be a cianid ilyen jellegű felhasználását.
Az ICOMOS, az UNESCO régészeti részlege eközben tiltakozik, mert, ahogyan ezt majd elmondják a film második részében, Verespatak római öröksége egyedi, akárcsak Pompeji. Egyelőre azonban a román kormány még nem kezdeményezte, hogy Verespatakot terjesszék fel a világörökség címre. Számomra ebből a helyzetből most már az emberi drámák a legfontosabbak, az a sok törés, amit az elmúlt tíz év okozott az ott élő családok, barátok életében. Ezekre fogok a leginkább koncentrálni a film második részében.

Neked mennyire kell szakembernek is lenned? Hisz ezzel foglalkozol évek óta.

Annyira, mint egy miniszternek. Egy miniszter nem ért mindenhez, de vannak szakértői. Én egy filmes vagyok, aki sok mindent megtanult az elmúlt hat-hét évben, de vannak szakértőim, akiktől segítséget tudok kérni: régészek, bányászok, európai uniós szakértők, a román és magyar környezetvédelmi minisztérium szakemberei és más, külföldi szakértők.

Több fesztiválon is részt vett a filmed külföldön, milyen fogadtatása volt?

Nagyon jól fogadták. Harminckét fesztiválon volt a film versenyben, és sok díjat is kapott. Volt Ázsiában, Amerikában. Tajvanon például ugyanilyen beszélgetést rendeztek. Jó volt látni, hogy a világ minden táján azonnal értették az emberek, és ugyanolyan hatást váltott ki belőlük. Televíziókban is lement, Európában többfelé. Fontos volna, ha az európai televíziók főműsoridőben a második részt is levetítenék majd, mert azt gondolom, hogy akkor a közvélemény ereje elsöpörhetné az egész verespataki projektet. Mostanában ezért sokat utazom és tárgyalok különböző televíziós társaságokkal.

Mit gondolsz, hogy hat a filmed?

Ez a film közel öt évig készült. Az volt a célunk, hogy egy erős szerkezetű, megdöbbentő, drámai film szülessen, ami elgondolkodtatja az embereket. Azt hiszem, hogy ezt sikerült elérnünk. 2007 nyarán Amerikában a Public Broadcasting Service is leadta. Amikor a Gold vezetősége megtudta, hogy az amerikai közszolgálati televízió le akarja adni a filmet, azonnal megkérték azt a tíz legnagyobb amerikai alapítványt, akiknek a támogatásától a PBS függ, hogy ezt ne engedélyezzék. A PBS nem ijedt meg, mert úgy dolgozik, mint az összes nagyobb televízió, vagyis minden adatot három-négy forrásból ellenőriznek. Új narráció lett a filmben, kivettek részeket, emellett kiegészítettem egy, a román környezetvédelmi miniszterrel, Korodi Attilával készített interjúval. A román állam részéről ő mondja ki itt először, hogy a verespataki aranybányaterv egy magánbefektetés és nem állami beruházás. Tehát a tulajdonok nem kisajátíthatóak és az emberek nem kötelesek elköltözni onnan. Végül új címet is kapott a film – Gold Futures – és leadták. Mielőtt vetítették, a Wall Street Journalban egy komoly cikk is felhívta rá a figyelmet. Akkor még nem tudtam, hogy ezt nem csak Amerikában látták, hanem Kanada déli részén is, Torontótól Vancouverig. Ez engem is meglepetésként ért. Persze, hogy a torontói székhelyű cég, a Gold, egy kicsit beijedt ettől a vetítéstől, mert ugye nem mindegy, hogy a részvényeseik mit gondolnak az egész projektről…

Hogyan dolgoztál? A filmen látható emberek gyakorlatilag beengedtek téged az életükbe és egész nap velük voltál a kamerával, vagy valamennyire megrendezted a filmben látható szituációkat, mondjuk mint Schiffer Pál tette annak idején?

Semmi nem volt megrendezve. Volt olyan eset, amikor például az Alburnus Maior Egyesület irodájában forgattunk, és mondjuk váratlanul belépett Dávid Ferkó, az egyesület egyik aktivistája, akkor megkértem, hogy jöjjön be még egyszer, hogy fel tudjam venni. Filmkészítés szempontjából ez a legnehezebb módszer. Ha belecsöppensz egy szituációba, gyorsan kell reagálni és közben annyi képet felvenni a riportok mellett, hogy utána filmszerűen össze lehessen vágni. Erre egy jó példa a filmből az is, amikor a hegyekben sétáltunk Eugene Daviddal, aki verespatakiként nagyon sokat segített nekem a forgatás során, és találkoztunk Mária nénivel. Amikor egymáshoz szóltak, elkezdtem venni a szituációt, miközben arra is figyeltem, hogy úgy csináljam meg, mintha több kamerával lenne felvéve. Egyszer-kétszer közbeszóltam, hogy folytassák a beszélgetést azért, hogy fel tudjak venni még képeket. De összességében, a filmben megrendezett szituáció egy sem volt.

Pedig azt gondolnám, hogy egy ilyen komoly témánál nem hagyhatod, hogy a véletlen irányítson.

A második részben valamit fogok változtatni a film stílusán. Moziszerű lesz, tehát szituációk lesznek, és nem lesznek benne ezek a riportázsos félközelik. Ettől kicsit nehezebb is lesz a film, ezért gondolkodom egy narráción. Tehát a második részben már rá is segítek a történetre, de sokkal kevésbé, mint Schiffer Pál. A film nagy részében observer, követő kamera lesz.

Nehéz nem beavatkozni, egyensúlyozni az objektivitás és a személyes érzések határán…

Kész van már több ilyen jelenet a filmből. Az egyikben Eugene David és felesége bekopognak a brüsszeli román EU-képviselők ajtaján, elkapják őket a folyosón csak úgy, hogy beszéljenek velük Verespatakról. A helyzet úgy jött létre, hogy Brüsszelben is megrendezték a „Mentsük meg Verespatakot” vándor fotókiállítást, amit az Európa Parlament elnöke nyitott meg. A film miatt azt gondoltuk, hogy jó volna ezt úgy felvenni, hogy Eugene David, az Alburnus Maior Egyesület képviseletében is ott van a megnyitón, ezért a forgatás költségére kivittük őt és a feleségét. Eugene David tanult ember, bányamérnök volt valaha. Mostanra már farmerként él, mert be akarja bizonyítani, hogy Verespatakon így is meg lehet élni. Amikor megérkeztünk, én nem szóltam egy szót sem arról, hogy mit csináljanak. Ők pedig elkezdtek kommandózni a folyosókon, én meg csak futottam utánuk a kamerával...

Mi a következő terv, miután leforgatod és elkészíted az Új Eldorádó második részét? Gondolom figyelemmel fogod kísérni a továbbiakban is azt, hogy mi zajlik Verespatakon, de van valami újabb, ökológiai problémát feltáró filmterved?

Most van egy terv. A mai napig azt gondolom, hogy bizonyos értelemben egy puskaporos hordón ülünk, és vannak ilyen „Verespatakok” például Szlovákiában, Ukrajnában, Horvátországban is. Szeretném megmutatni ezeknek a területeknek a szépségét. A projekt munkacíme: „A Kárpát-medence időzített bombái”. Négy tudós elindul egy mikrobusszal, és felfedezik ezeket a pontokat, beszélnek a helyiekkel... Egy kelet európai öko-roadmovie-ra gondolok, néhol játékfilmes elemekkel… Ez egy nagy terv, ezen dolgozunk most.

Jó szó ez az „öko-roadmovie”… És talán érdemes volna leforgatni Verespatakot a politika szemszögéből is, megmutatva azt, ami a politikusok körében zajlik…

Igen érdemes volna. Csak akiknek kellene, azok nem állnak kamera elé.

www.ujeldorado.hu