Egy fehér fejkendős lányka, Razieh nekiindul Teheránnak, hogy megvegye végre az annyira áhított aranyhalat. Másfél óra múlva újév, és hal nélkül nem ünnep az ünnep. Van otthon három is a medencében, de azok soványak, a bolti pedig szép kövér, amikor pedig mozgatja az uszonyait, olyan, mintha táncolna. Razieh bátyja könyörögte ki a pénzt anyjuktól, neki is kellett volna elkísérnie a kislányt, aki azonban egy óvatlan pillanatban kiszökik.
Amint Razieh kilép a kapun, elkezdjük félteni. A vásznon látottakkal párhuzamosan megindul a néző belső monológja vagy (ha úgy tetszik) párbeszéde a filmmel. Túl pici a lány, túl nagy a város Jafar Panahi A fehér léggömb című alkotásában. Minden sarkon, minden útkereszteződésnél ott leselkedik a veszély. Vagy csak Hollywoodtól injekciózott európai agyunk riogat minket? Egy teheráni mozilátogató számára a képsorok az otthonát mutatják. Neki nem félelmetesek a szűk sikátorok, átláthatóbb, megszokottabb a forgalom káosza, ismerősek az emberek.

Miért izgulunk? Mit szeretnénk látni? Hogy a kislány jusson el biztonságban az üres kancsóval és a pénzzel a boltig, aztán az aranyhalas kancsóval és a visszajáróval hazáig. Már az út első állomása aggasztó: a csődület közepén két kígyóbűvölő dervis szórakoztatja közönségét. „A kígyó imádja a pénzt. Amíg meg nem lát egy bankjegyet, nem bújik elő” – hangzik a balekbűvölő szöveg, és Razieh 500 tománját (lelki szemeink után a valóságban) már ott is látjuk a kígyó dobozán. „No, arra a pénzre keresztet vethet a gyerek” – így a néző magában. „Azt ugyan nem” – válaszol a film, és nemcsak mert mohamedán világban járunk. Razieh visszakéri a bankjegyet, és nem kevés hókuszpókusz után meg is kapja: 500-as helyett egy 5000-est.

Az első akadályon szerencsésen túljutottunk, szalad tovább a lány, utca követ utcát, azután a boltban veszi észre, hogy eltűnt a pénze a nagy rohanásban. Egy néni elkíséri Raziehet: vissza az úton, amerről jött. Egy amerikai film egészen biztosan mutatta volna a pillanatot, amikor elvész a bankjegy, hogy legalább mi tudjuk, hol kell keresniük, de így velük együtt sötétben tapogatózunk. Hirtelen megtörténik a lehetetlen: ott az 5000-es egy pincerácsba akadva. Mielőtt még kivehetnék, egy elhaladó motor szele berepíti a bankjegyet a pincébe. A néninek el kell mennie. Az üzlet, melyhez a pince tartozik, zárva.

Ezer meg ezer a kísérlet, hogy hozzájusson a mama pénzéhez a talpraesett hétéves leány és közben megérkező bátyja. Ezer meg ezer a fordulat ebben a csendes, „cselekménytelen” filmben. Kísérletek bottal, rolólehúzó rúddal, rágógumival. Egy ingerült szabó: a szomszéd műhely tulajdonosa. Egy szabadságos, süteményt kínáló fiatal katona, akiben euroamerikai gyanakvásunk gyerekmolesztálót sejt. Egy léggömbárus fiú. A megeredő eső. Aztán hipp-hopp ráragad a rágógumira a bankjegy, a testvérek már rohannak is az aranyhalért, később – mintegy mellékesen – átfutnak a képen, becses kincsükkel, haza.

Razieh nem is annyira sors-, mint inkább „helyzettársát” nyugatra kell keresnünk: Oklahomában. Claude Hooper Bukowskinak hívják, ott áll az országúton a buszra várva, mely hamarosan New Yorkba viszi. Nem sejti még, hogy mit rejtenek élete keresztútjai. Hogy nem a katonaság és a háború várja, hanem egy hippicsapat, kalandok, szerelem és egy bizonyos George Berger, aki „helyette” hal majd meg Vietnamban.

A road movie-k tipikus helyszíne az országút, tipikus járműve az autó. A fehér léggömb egy makacs pici lány gyalogos, nagyvárosi road movie-ja. E zsánernek több alfaja van, közülük tán a két legjelentősebb: az „elmenős” és a „hazatérős”. Az előbbi ősképe a népmese a legkisebb fiúról, aki elindul szerencsét próbálni. Ilyen A fehér léggömb, Jim Jarmusch munkásságában a Florida, a Paradicsom. Az utóbbi ősképe az Odüsszeia. Ebben is jelentőset produkált Panahi. A tükör című filmjében megint egy kislány a főszereplő, megpróbál hazajutni, miután szülei nem jöttek érte az iskolába. Jarmusch művei közül a Törvénytől sújtva tartozik ide, bár a három szökevény közül csak a mókás kis olasz lel menedékre benne.

A vágyak, a célok elhajtanak otthonról, a biztonság áhítása pedig hazahajt. A road movie nemcsak az állandó mozgás miatt tökéletes filmműfaj. Az út az élet metaforája, nem véletlenül beszélünk életútról. Az út tér, az élet idő. A keresztút csomópont: a közlekedésben, a cselekmény menetében, az életútban. Csomópont: ott fordul a cselekmény, fordul az élet. Amikor a kis Razieh kilép otthona védettségéből, az életnek vág neki, nemcsak Teheránnak. Sokan segítik, mások ügyet sem vetnek rá. Rengeteget kell küzdenie, veszítenie, tévelyegnie, míg célját eléri. Így vagyunk ezzel mi is. Csak nem biztos, hogy miénk lesz az aranyhal.