A Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében 2006. november 8-12. a spanyol polgárháborúról készült dokumentumfilmeket illetve dokumentumfilmek alapján készült filmeket mutatott be az Örökmozgó filmszínház.
Hetven évvel ezelőtt 1936. július 18-án Francisco Franco tábornok vezetésével az ún. nacionalisták fellázadtak a törvényes köztársasági kormány ellen, és ezzel kezdetét vette az 1939-ig, a frankóisták győzelmével végződő polgárháború Spanyolországban.
A 24 milliós ország lakosságának a fele írástudatlan, a nagybirtokok egy maroknyi család kezében összpontosulnak. Az ország gyakorlatilag két egymással kibékíthetetlennek látszó részre oszlik: a tradicionális Spanyolországra és a progresszív Spanyolországra.
A lázadók csoportjában vasfegyelem volt, hivatásos katonák vezetése alatt és 1936 októberében Franco tábornokot a Fegyveres Erők Generalisszimuszává és a Kormány fejévé kiáltották ki.
A republikánusokról ez nem mondható el: a munkások és a parasztok a saját szakszervezeteiknek vagy pártjaiknak engedelmeskedtek, nem sikerült akcióegységet létre hozniuk. A szocialisták és kommunisták egy erős államot akartak, hogy meg tudják nyerni a háborút, az anarchisták azonban elérkezettnek látták az időt a szociális forradalomra, föld- és gyárfoglalásokra, kollektivizálásra, az osztály- és hatalom nélküli társadalom megteremtésére.
Mindkét csoport kívülről is kapott segítséget, amely azonban nem egy „fajsúlyba” tartozott: Francót kezdetektől támogatták a fasiszták, Mussolini 120 ezer katonát, repülőgépeket és tankokat küldött. Hitler Németországa a Kondor Légiót adta, mely a kor legmodernebb fegyvereivel rendelkezett: repülők, tüzérség, kommunikáció. Nem titkoltan egy lehetséges második világháború próbájának tekintette a spanyolországi háborút. A totális háború első próbája Guernica lebombázása volt – ezt örökíti meg Picasso.
Az európai hatalmak a be nem avatkozás politikáját hirdették, konkrét segítséget a Szovjetunió és Mexikó nyújtott fegyverek küldésével. A köztársaságiak oldalán harcolt a Nemzetközi Brigádok ötvenezer önkéntese, akik mintegy ötven országból érkeztek. Köztük volt 1200 magyar önkéntes is; Zalka Mátéról a Nemzetközi Brigádok Lukács tábornokáról 13-án, hétfőn mutattak be egy filmet. Fiatalok, idealisták, romantikusok voltak, akik meg akarták állítani a fasizmus terjedését. Két évig voltak Spanyolországban, részt vettek a legnagyobb harcokban. Közülük mintegy tízezer Spanyolországban alussza álmát.
A nacionalisták igen hamar elfoglalták a mezőgazdasági-állattenyésztési területeket (Galicia, Castilla-León), a köztársaságiak az ipari zónákat ellenőrizték (Katalónia, Baszkföld, Asturias). Hamarosan problémáik adódtak a nagyvárosok lakóinak élelmezésével, a külföldi vállalatok pedig kivonultak, amikor az anarchisták megkezdték a kollektivizálást.
A háborúnak több szakasza volt: 1937-ben Madrid védelmére összpontosítottak a frankóisták támadásaival szemben (Jaramai és Guadalajarai csata). A lázadók azután elfoglalták Bilbaót, Santandert és Asturiast. 1938-ban a republikánusok által ellenőrzött területeket kettévágják, majd a Földközi-tenger mentén elszigetelik Katalóniát. Az utolsó nagy csatát 1938. júliusától 1939. áprilisáig az Ebro folyónál vívták, ahol a republikánusok hatalmas erőfeszítéssel próbálták egyesíteni erőiket, sikertelenül, és a nacionalisták elfoglalták Katalóniát. A háború 1939. április 1-ével véget ért.
A bemutatott amerikai, francia, német, szovjet, spanyol és magyar filmek ennek a háborúnak a különböző momentumait mutatja be, részben korabeli híradók anyagaiból, helyszíni felvételekből, illetve visszaemlékezések révén. A filmek erősen tükrözik alkotóik politikai hovatartozását, és érdekességük/különlegességük, hogy nagyon sok esetben ugyanazokat a képsorokat mutatják, mint az ellenkező szimpatizáns, csak egészen már kísérőszöveggel. Legjobb példa erre a Meghalni Madridban című francia film, (1962) rendezője Frédéric Rossif, amely dicsőíti a köztársaságiakat, bemutatja a háború borzalmait. Erre „válaszként” született a Miért kell meghalni Madridban? című spanyol propagandafilm, rendezője: Eduardo Manzanos (1966), amely képileg gyakorlatilag megegyezik az előzővel, de egészen másként kommentálja az eseményeket. A spanyol propagandafilmek még azt a nyilvánvaló tényt is másként magyarázzák, mint a baszk kisváros, Guernika lebombázását, „amit a zsidó és szabadkőműves sajtó rágalmainak” tulajdonítanak. (A vizcayai front és július 18., gyártó: Sección Cinematográfica de Falange, 1937). Megrendítőek a képek Madrid evakuálásáról, a Franciaországba, Szovjetunióba küldött gyerekek búcsúztatásáról, a „háború gyermekei”-ről szóló film beszámolói.
