Szerteágazó tevékenységeid alapján akár ez is állhatna a névjegyeden: Novák Erik - producer, operatőr, rendező, könyvkiadó, festőművész.

Festő vagyok eredetileg, s annak is tartom magam, de ez tulajdonképpen mind igaz. A festészet nekem már egy ilyen magán-dolog, bár nagyon szívesen kiállítok és megmutatom, amikor összegyűlik több képem. Nekem a festés öngyógyítás, abban a tudatállapotban, festés közben érzem magam igazán otthon, de érdekel, hogy ugyanez másnak mit jelent. Szóval úgy gondolom, hogy én alapvetően festő vagyok, de rengeteg minden érdekel, ami, azt hiszem, hatékonyabb, mint a képzőművészet. Manapság már nem azt a szerepet tölti be a képzőművészet, mint annak idején, ma már a film vette át ezt a funkciót. Mert ugye ez is nagyon a „vizualitásról szól”, ugyanakkor nagyon jól össze is fogja azokat a művészeti ágakat, amelyekben amúgy tevékenykedem, és amelyek a képzőművészet mellett még érdekelnek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a filmezéssel?

Egészen kisgyerekkoromtól nagy filmrajongó voltam, ráadásul fiatalkorában apám amatőr-filmeket készített. Úgy tíz-tizenkét éves lehettem, amikor apám pókeren nyert egy videokamerát, amivel aztán rögzítette azt a budapesti underground világot, aminek ő is a jellegzetes, nagy alakjai közé tartozott. Ez a kamerát időnként én is próbálgattam, majd hosszú szünet után, úgy 2000 tájékán újra a kezem ügyébe került egy kamera, amit aztán évekig le sem tettem. Több száz óra anyagom van például a saját és a barátaim életéből, ebből egyszer majd film lesz, de még túl sűrű anyag ahhoz, hogy megjelentessem. Közben magánerőből szépen lassan kitanulgattam a digitális filmezés csínját-bínját, tehát rendezek, vágok, forgatok. Halász Péternél például én voltam az egyik operatőr az utolsó, Herminamező című filmjében.

Halász Péterrel hol ismerkedtél meg?

Őt még a feleségemen, Yvette-en (Bozsik Yvette táncművész-koreográfus) keresztül ismertem meg, először még New Yorkban találkoztunk. Később, amikor itthon volt, és elkezdte próbálni a Herminamezőt a Városi Színházban, már tudta rólam, hogy én állandóan videózok, így elhívott operatőrnek. Ez egyszerre volt filmforgatás és színházi előadás, a nézők látták a forgatás folyamatát és a végeredményt is. Később pedig nagyon boldog voltam, amikor szólt, hogy talált producert, és film készülhet a Herminamezőből, mert imádtam vele dolgozni, sok szempontból őt tartom egyik igazi mesteremnek.

Gauder Áronnal (a Nyócker című animációs film rendezője) többször is azt nyilatkoztátok, hogy különböző anyagi nehézségek miatt mennyire nehézkesen indult a Nyócker gyártása. Mi késztetett arra, hogy ezek után, immár rendezőként belevágj egy nagyjátékfilm elkészítésébe?

A Nyóckernél még a kezdeti tévésorozatos időben nagyon sok kompromisszumot kellett kötnünk, ami komoly nehézségekhez vezetett, de végül épp ezek a tényezők tették lehetővé a film elkészültét. Az első kudarcok után ugyanis felszívtuk magunkat, és azt mondtuk, hogy akkor most már csak azért is megcsináljuk, úgy, ahogy mi akarjuk, és ehhez az egész estés formátum tűnt a legjobbnak. Nehéz volt mindent keresztül vinni, de végül sikerült, a munka folyamata pedig nagyon élvezetes és jó hangulatú volt. Ez azért fontos, mert én ugyan reggeltől-estig dolgozom, de kizárólag olyasmit vagyok képes csinálni, amit nem érzek kifejezetten munkának, mert amúgy is érdekel. Amiből lehet tanulni, amiből valami eredmény létrejön, és még szórakoztató is. Az új munkában is a folyamatos interakció és az együtt gondolkodás érdekelt. Maga a folyamat, amíg a produkció, ami akárhány ember közös munkájának gyümölcse, mégis csak egy koncepció mentén érvényesül. A lényeg, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyennek az ember megálmodta és elképzelte, ez viszont csak akkor jön össze, ha kézben tudod tartani a dolgot az elejétől a végéig. Amikor a Nyócker után elkezdtük Viktorral (Nagy Viktor, akinek az élettörténetén alapszik a Zuhanórepülés) az új filmet tervezgetni, rájöttem, hogy ez végül is kizárólag akkor lesz olyan, amilyennek szeretném, hogyha én rendezem meg. Végül is én látom pontosan magam előtt az egészet úgy, ahogyan azt Viktorral kitaláltuk. Azt gondoltam, hogy adott esetben, mondjuk producerként, sokkal keményebb munka lenne valakin átvinni azt, amit én szeretnék, amit nagyon határozottan képzelek, mintha fogom, és megcsinálom én. A producer kemény munkáját hál? istennek Kálomista Gábor vállalta el, akivel régről ismerjük egymást, annak idején terveztem neki néhány plakátot. Nagyon sokat tett azért, hogy ez a film megvalósuljon, de az egyik legnyagyobb produceri érdemének azt tartom, hogy ha tetszik neki a könyv és megbízik benned, akkor hagy dolgozni és gyakorlatilag semmibe nem szól bele, ami nem a gyártásra és a határidőkre vonatkozik. Viszont tűzön-vizen keresztülmegy a filmedért, ha már egyszer bevállalta. Nekem viszont a „művészi szabadság? lételemem, ha dolgozom, úgyhogy jól kiegészítettük egymást, és még időben el is készült.

Tudatos döntés volt, hogy a Zuhanórepülésben a rendezésen kívül nem vállaltál egyéb feladatokat?

Ennek a filmnek nem akartam még a producere is lenni, mert az annyi egyéb teendővel jár, hogy elvonta volna a figyelmemet a rendezésről, és nem akartam az operatőre sem lenni, mert az is sok lett volna. Ráadásul én nem vagyok játékfilmes operatőr, bár kaptam már a szakmától díjat (a HSC III. Aranyszem fesztiválon – a legjobb kísérleti film operatőri díját, a Herminamező film fényképezéséért Juhász Andrással, Juhász Ottóval és Vizkelety Mártonnal), de hiába van szemem, tudok vele komponálni, a fényképezés és a profi HD kamera számos szabályát és szakmai trükkjét nem ismerem. Nagyon jó volt, hogy Vecsernyés János rögtön megértette, mit szeretnék, és mellé tette a nagyjátékfilmes operatőri profizmusát, kiváló izlését és a szakma ismeretének minden csínját-bínját. Szinte végig kézből fényképezte az egész filmet, sokszor igen kényelmetlen pozíciókban, és nagyon sokat hozzáadott ahhoz, hogy a film hatása vizuálisan is maximális legyen. Minden jelenetet a lehető legtöbb módon és szemszögből felvettünk, szűkben, tágban, szuperközeliben, sokszor a szereplő szubjektív szemszögéből, hogy a vágásnál az adott jelenetet még sokféle módon tudjuk vágni, és ha kell, a vágással dramatizálni. Csillag Manóval, a film vágójával 50 óra rögzített nyersanyagból kiindulva kellett egy 105 perces filmet 2 hónap alatt készrevágnunk. A könyvet követő teljes történet nyersre vágva 3 órás volt, onnan jöttünk lefele és a végére feszesen befértünk az időkeretbe. 1214 vágás van a filmben.

Úgy tudom, hogy a forgatáson végig két kamerát használtatok. Miért tartottad ezt szükségesnek?

Igen, kettővel dolgoztunk, Marosi Gábor volt a B-kamera mögött, aki nagyon szoros szakmai és látásmódbeli összhangban működött együtt Jánossal és velem. Minden jelenetet úgy akartam felépíteni, hogy megteremtünk egy adott légkört egy adott szituációban, és azután látni akartam a valódi reakciókat is. Ez is Halász és a method-acting kapcsán vált fontossá. Az összes szereplő – azok is, akik nem színészek voltak – még a forgatás előtt nagyon pontos tréningen vett részt, hogy tisztában legyen azzal, milyen a figurája valójában. Ki ő, honnan jön, hol helyezkedik el a saját belső társadalmi ranglétráján, és hogyan viselkedhet az adott szituációban. Tehát ne csak egy szöveg legyen, amit egy adott módon színészként elmondanak, hanem valóban megtörténjen az a jelenet, az a szituáció, és valódi súlya legyen. Ez segített abban, hogy a színészek az adott jelenet vagy felvétel idejére valóban azzá tudjanak válni, akit játszanak. Fontosnak tartottam, hogy ne eljátsszák, hanem megéljék az adott helyzetet. Ezért volt különösen fontos, hogy a reakciókat oda-vissza fel tudjuk venni. Az akciójelenetek miatt is nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen nem kellett annyit ismételnünk, ami anyagi szempontból is fontos, másrészt a színészek sem fáradtak vagy égtek ki, még a nehezebb jeleneteknél sem. Ettől függetlenül természetesen több kameraállásból dolgoztunk, sőt, jelentősen túl is dolgoztuk magunkat, de ez jól jött a vágásnál.

Nagy Viktorról, a Zuhanórepülés forgatókönyvírójáról mikor hallottál először?

Különböző történeteket és legendákat már az első találkozásunkat megelőzően is hallottam Viktorról, a megismerkedésünk idején pedig ő már a rehabilitációs központban volt, onnan hívott fel, hogy szeretne megmutatni nekem egy kéziratot. Bementem hozzá, és szinte már az első pillanattól barátokká váltunk. Ezt követően kiadtam a könyvét (Nagy Viktor Használati utasítás börtönhöz című könyve 2003-ban, a Konkrét Könyvek gondozásában jelent meg), amit annak ellenére sem bánok, hogy üzleti szempontból nem hozott sikert, mert nem az a tipikus strandolvasmány. Nagyon fontos és jó írásnak tartom. Ezek után Viktor bekerült a Nyócker forgatókönyvírói csapatába, és azóta is folyamatos és jól működő a munkakapcsolat (is) kettőnk között. A Zuhanórepülés forgatókönyve kapcsán is rengeteget beszélgettünk és dolgoztunk ketten, napi több órás munkával végül együtt alakítottuk ki a végleges történetvezetést, amit Viktor írt meg véglegesre, dialógusostul, nagyon hasznos kommentárokkal, például egy adott üzleti szituáció finom részleteiről, zenéről, hangulatról, olyasmikről, amiket normális forgatókönyvbe nem írnak bele.

Mit akartál a leginkább megmutatni Viktor élettörténete kapcsán a filmben?

Szögezzük le, hogy Viktor története a végső filmben csak egy rész. Ami végül a vászonra került, már nem egy az egyben az ő története. Például teljesen más a vége. Amiben mégis az övé, az az, hogy hol vannak a választásnak, a szabad akaratnak és aztán az abból következő döntéseknek a következményei. Hogy miért van az, hogy az ember adott esetben tudja, hogy amit tesz, az nem jó, ám mégis megteszi, mert a szenvedély vezérli. Hogy miként kerülünk bele azokba a szituációkba, amik után egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy kényszerpályán vagyunk, és már nagyon megy a vonat, nem lehet leszállni. És hogy ezt hogyan éli meg az ember, hogyan döbben rá, hogyan vonja le a következtetést, miszerint elcseszte. Miután én alapvetően nem hiszek túlzottan a mondanivalós dolgokban, ez mind nincs szájba rágva a filmben. Azt gondolom, úgyis kijön belőle, attól függetlenül, hogy nem akartunk nagy igazságokat felmutató filmet készíteni. Szóval bele van csomagolva, de ha nem csomagoljuk ki, a papír akkor is színes és szórakoztató marad. Ezt a filmet az is végig tudja majd nézni, akit az érdekel, hogy szeretkeznek, lövöldöznek, drogoznak, meg mondjuk, verekednek benne. Szerintem úgy van felépítve a film, hogy ha látszólag nem is, de tudat alatt, érzelmileg mindenképp megmozgat vagy elgondolkodtat, egyesekben netán elindíthat egyfajta felismerési folyamatot is. De határozottan nem az a célunk, hogy túlzott didaktikával okosítsunk.

A tartalma és az eddig látott részletek alapján már-már úgy tűnik, mintha vegytiszta bűnfilmnek szánnád...

Több-műfajú lett a film. Ez egy akció-krimi-szerelmi-dráma, ráadásul drogfilmes elemekkel, így magam sem tudom eldönteni, hogy belefér-e bármely műfaji kategóriába, de mindenképpen széles közönségnek szóló, látványos és élvezhető filmet szerettem volna csinálni, ami ugyanakkor több rétegben is működik.

Voltak esetleg filmes előképeid, akár a hazai, akár a külföldi filmes termésből?

Magyar példának egyedül a Dögkeselyűt tudnám mondani, amit nagyon kedvelek, külföldről pedig több film is volt, ami szerintem hangulatilag egybevágott a Zuhanórepüléssel, de nagyon konkrét példát nem tudnék említeni. Tudatosan nem akartam, hogy nagyon hasonlítson bármely más filmhez, de úgy gondolom, talán a klasszikus európai bűnfilmek keretein belül maradtunk. Ugyanakkor mégis nagyon kelet-európai történet ez, sőt, annak ellenére, hogy akár máshol is történhetne, a jellegzetes budapesti éjszaka miatt valahol még is csak nagyon magyar történet.

Amikor bemutatkoztatok vele az idei cannes-i marketen, többen is megjegyezték, hogy a filmetek nagyon reálisan mutatja be a budapesti éjszakai életet. Viktor emlékei mellett mi segített még feltérképezni ezt a jellegzetes szubkultúrát?

Egyrészről ugye az ember „sejti?, hogy bizonyos dolgok nagyjából hogy működhetnek, arra pedig, hogy egyes kényesebb ügyletek miként is zajlanak, ott volt nekünk Viktor, aki jól ismeri ezt a világot. Abban viszont, hogy a nagyon kemény mondatok is megálljanak, és a színészek valóban tudják, hogy mit képviselnek, sokat segített, hogy levittük őket ezekre a helyekre, megismerték az éjszakában dolgozó embereket, beszélgettek velük, és láthatták, hogyan működik mindez. Ráadásul számos szereplőnk ebből a világból érkezett, számukra nem okozott különösebb gondot, hogy a kamera előtt ugyanúgy működjenek, ahogy a való életben is. Szinte egytől-egyig zseniális színészi teljesítményt nyújtottak, ráadásul abban is nagyon sokat segítettek, hogy mi hiteles az adott helyzetben, és mi nem. Előfordult, hogy jelezték, ezt vagy azt bizony nem úgy mondják a valóságban. Néhányan már a forgatókönyvi szakaszban is besegítettek, de a forgatáson is végig figyelembe vettük a visszajelzéseiket. Volt tehát egy plusz kontrollunk, s ez a hitelességünket szolgálta.

Viktor mennyire vett részt aktívan a megvalósítás fázisában?

Az egészségi állapotától függően néhányszor kint volt a forgatáson, de a felvételek után a színészekkel és a stábtagokkal sokszor feljártunk hozzá beszélgetni. Nagyon sokat segített a színészek felkészítésében, volt, akit eleve ismert, akit nem, azt én felrángattam hozzá, tehát már úgy érkeztek meg a forgatásra, hogy tisztában voltak a figurájuk részletes jellemrajzával. Ebben nyilván az is segített, hogy Viktor a karakterek nagy részét valós személyekről mintázta vagy azokból gyúrta össze, és sokat mesélt róluk. De az, hogy mit szeretnénk elmondani, az abszolút mindkettőnkben megvolt, és jó érzés volt, hogy amikor Viktor látta a kész filmet, akkor az olyan volt, amilyennek ő is elképzelte.

Azokkal a civil szereplőkkel is tartottál külön szereplőválogatást, akik Viktor ismeretségi köréből kerültek be a filmbe?

Megnéztük őket, kamerapróbák voltak, mert látnunk kellett, hogy ilyen körülmények között mennyire tudják hozni azt, amit egyébként a való életben abszolút tudnak. Én hittem benne, hogy „működni” fognak, és ez többnyire így is volt. Mert volt olyan is, aki elsőre baromi jó volt, a kamera előtt viszont egyszerűen megfagyott. Azért nekik is találtam helyet a filmben, mert az arcuk például még így is nagyon erős volt.

A főbb szerepekre hogyan találtad meg a színészeket? Nagy Zsolt például már látatlanban nagyon jó választásnak tűnik, erre a karakterre nehezen tudok mást elképzelni a mai fiatal színészgenerációból.

Bizonyos szerepeket már eleve egyes színészekre írtunk. Többüket például már Viktor is ismerte régebbről, egy részük nekem barátom. A főszerepre Nagy Zsoltot szemeltük ki elsőre, s bár különböző egyeztetési okok miatt sok mindenkit ki kellett próbálnunk, nagyon boldog voltam, hogy végül vele csinálhattam meg a filmet. Ő volt az egyetlen, aki ezt a figurát ilyen összetetten életre tudta kelteni. A főszereplő legjobb barátját Kokics Péter alakítja, őt Viktor is pontosan így képzelte, ráadásul jól ismerik egymást Zsolttal. Baranyai Verát, a női főszereplőt már nagyon régről, gyerekkoromból ismerem. Színésznő lett belőle, Németországban él, és nagyon is alkalmasnak bizonyult erre az ártatlannak tűnő, mégis meglepetésekkel teli szerepre. Ő már szinte a kezdetektől megvolt, gyakorlatilag rá is írtuk ezt a szerepet. A többieknél pedig megint csak bejátszott az, amit a Halásznál láttam, ő ugyanis zseniálisan választotta ki a hiányzó arcokat a műveihez. Ő mindig minden helyre megtalálta a megfelelő embert, a karaktert, a hangot.

A színészvezetésben is Halász módszereit követted?

Igen. Úgy rendezett, ahogy a gyerek játszik, hagyta magát kisérletezni, de ha volt egy jó ötleted, és beleillett az elképzelésébe, azonnal berakta. Attól kezdve, hogy tudták, mi a dolguk, egyszerűen hagyta működni a színészeit, ahol viszont színészkedésre bukkant, oda kegyetlenül lecsapott: „Ne színészkedj, legyél jelen! Ne eljátszd, hanem csak úgy mondd el!” Helyenként nekem is úgymond „ki kellett kapálnom a színészetet a szereplőimből”, de mindenki megértette, hogy mit akarok, sőt, rettenetesen élvezték, hogy játszhatnak. Sok esetben ez nagyon hálás helyzeteket szült, jöttek is a színészektől a visszajelzések, hogy jó így dolgozni. Mert élvezték, hogy végre el vannak engedve. Onnantól, hogy a kereteket tisztáztuk, imádtak játszani, mert abszolút kibontakozhattak. Nem azzal foglalkoztunk, hogy hol nyomjuk meg a hangsúlyokat, hanem azzal, hogy mi állhat például az egyes mondatok hátterében. A színészek rengetegett hozzáadtak ahhoz, hogy egy jelenet hogyan néz ki véglegesen, és nagyon örülök hogy nem akartam okosabb lenni náluk, csak picit beleszólni, ha valami nem tetszik. Nyilván nem láthattam, de el tudom képzelni, hogyan csinálta ezt Scorsese de Niróval, Halász Pétert viszont láthattam, miközben ugyanezt csinálta.

Befolyásolta a film képi világát az, hogy te eredetileg festő vagy?

Abszolút. Ráadásul egyes, nem tökéletesen beállított kompozíciókban az is visszaköszön, hogy rengeteget videóztam már eddig is digitális kamerával. Vecsernyés János operatőrnek egyébként már a forgatás előtt megmutattam a doku-dogma filmjeimet és a képeimet is. Ugye, eredetileg én ezt olyan filmnek szántam, amit minimál költségvetésből, egy digitális kamerával, a saját barátaim közreműködésével forgatok majd a budapesti éjszakában. Majd később, amikor úgy határoztunk, mégis inkább szabályos nagyjátékfilmet készítünk, szerettem volna, hogy bizonyos fokig az eredeti koncepció elemei is érvényesüljenek, és ebben János nagyon jó partner volt, azt hiszem, ő is élvezte, hogy sokszor nem szabályosan forgatunk, hanem játszunk.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Harminchat nap volt maga a forgatás, és ugye pluszban rengeteg próbanap illetve próbaidő, még a forgatást megelőzően. A kaszkadőrök beállása és akciójelenetek próbálgatása. Arányaiban azért mindez ráadásul elég érdekesen jelenik meg a kész filmben, mert például a fő akciójelenetet, ami nagyjából három percet tehet ki a százöt perces játékidőből, azt négy napon keresztül forgattuk.

A színészek mit szóltak, a film forgatását megelőző, hosszú próbafolyamathoz, ami a hazai filmgyártásban eléggé szokatlan?

Kifejezettén szerették. Nagyon örültek neki, mert így volt idejük a karakterbe belezuttyanni. Mire odakerültünk, hogy az egyes jeleneteket rögzítsük, a szereplőnek már abszolút beleégett a tudatába a figura jelleme. Nagy Zsolt például teljesen átalakult a szerep kedvéért, megpróbált minél inkább úgy létezni ebben az időszakban, ahogy azt Theóról (a film főszereplőjéről) gondolta. De Dorka (Gryllus Dorka, a film egyik női főszereplője) ugyanígy lejárt abba a bárba, ahol egyébként is forgattunk, és figyelte, tanulmányozta az ott dolgozó csajokat.

Milyen tapasztalatokkal távoztál Cannes-ból? Ugyan csak a marketen, de mégis csak ott voltak a film első vetítései.

Cannes roppant szórakoztató volt, Viktorral együtt nagyon jól éreztük magunkat. Hogy az egész üzletileg mit jelentett, azt én nem tudom, erről nyilván Kálomista Gábor producert kellene megkérdezni. A kinn lévő magyarok nagy része megnézte a filmet, és érdekes visszajelzéseket kaptunk. Volt kritikus, aki például Zsoltot hozta ki a saját értékelésében a fesztivál legjobb színészének. Ez azért jó érzés. Amúgy meg csodálatos dolog szmokingban mindenféle nótákat üvölteni Cannes utcáin Derzsi Jánossal (aki a Zuhanórepülésben és A londoni férfiben egyaránt szerepel), laza szalonspiccben, a Tarr Béla film bemutatója után hajnal háromkor

Vannak netán már most újabb filmes terveid a közeljövőre?

Producerként és kreatív konzultánsként már most is nyakig benne vagyok az újabb, Gauder Áronnal közös projektben, az Egill című viking-animációban. Épp most megyünk majd Áronnal és a stáb néhány tagjával Izlandra anyagokat gyűjteni a további munkához. Amúgy természetesen rengeteg ötletem van, én folyamatosan terv-túltengésben vagyok. Szóval terv, az rengeteg van, de vágymotivált ember vagyok, s most még nem látom pontosan, hogy miből mi lesz. Nem tudom, hogy a következő projektem film lesz, vagy akár favágás. Nyilván sok múlik azon is, hogy ezt a filmet hogyan fogadja majd a közönség. De ha találok egy olyan történetet, amit szívesen elmondanék, és úgy gondolom, hogy ezt csak én tudom megrendezni, akkor abba biztosan belevágok majd.

Előzetes elvárások a film fogadtatásáról?

Természetesen szeretném, ha minél többen megnéznék, és minél több fesztiválra illetve más országokba is eljutna a Zuhanórepülés. Rendkívül kíváncsian várom, hogy itthon mit fognak szólni az emberek ehhez a filmhez. Azt gondolom, hogy „be fog nekik jönni”, több különböző rétegnek akár egyszerre is, de ugyanúgy, ahogy a könyvkiadásban sem tudtam soha előre okos lenni, így itt sem lehetek. Hiszen nem lehetek biztos abban, hogy ami nekem bejön és tetszik, az egyben eladható is. De ebben az esetben egy hónap múlva már tudni fogom.
(Az interjú 2007. augusztus 21-én készült Nagy Viktor forgatókönyvíró lakásában).
(2007-08-31)