Ozsda Erika Majdnem minden, amit szeret
Beszélgetés Mészáros Péterrel

113 KByte

Péter tanulmányait a Pécsi Egyetemen végezte 1988-93 között magyar és esztétika szakon.
1992-től a grúz Színház- és Filmakadémián tanult filmrendező szakon.
2001-ben alapító tagja volt a Magikon Filmgyártó cégnek.
2002-ben Eső után című kisfilmje Arany Pálma díjat kapott a Cannes-i Filmfesztiválon.
A 2006 elkészült Kythera című filmje a XVIII. század egyik legtitokzatosabb festményének — Watteau Indulás Cythere szigetére — keserű, mai adaptációja. Kamaradráma a szerelem szürke, reménytelen elmúlásáról; egy fiatal pár reklámok, prospektusok, olcsó kvízműsorok és tévés futballmeccsek között megélt életéből. Az idei Filmszemlén a zsűri a legjobb alakítás díját Kovács Katának ítélte a Kythera című filmben folyamatos és határozott jelenlétet nyújtó eszköztelen szerepjátékáért.


Találtam az Interneten egy oldalt, ahol arra a kérdésre, hogy mivel szeretsz foglalkozni, hosszú listát írtál. Nézzük végig együtt! Az első a metafizika.

Mészáros Péter, filmrendező: Engem minden olyan dolog érdekel, ami a fizikai valóságon túl van. Például: az emberi lélek, mely idegennek érzi magát ebben a világban, valamit keres, amit nem találhat meg, és ezért bolyong, ezért otthontalan. Ugye, mindannyian a boldogságra keressük a választ. Az emberi történelem során több kísérlet is történt arra, hogy ezt valamilyen módon megragadják. Marx úgy gondolta, ha az emberek jól élnek, akkor boldogok lehetnek. A kapitalizmus ugyanezt mondja a spárga másik végéről megközelítve: fogyassz, és boldog leszel. Az anyagi javak irracionális felhalmozásával is képtelenség bármiféle választ adni a lélek problémáira. Én magamat fura gnosztikusként fogom fel. A gnosztikusok azt mondják, hogy nekik sikerült megismerniük az alapigazságot, amire azért van szüksége az embernek, hogy emlékezzen az eredetére. A metafizika végével a művészetnek is vége van. Nem úgy, mint egy operának, hogy könnyezünk és elhúzzák az utolsó taktust, hanem ahogy Elliot mondta: „A világnak sem egy nagy bummal, hanem egy hosszú nyüszítéssel lesz vége.” Ez a nyüszítés már elkezdődött. Ennek nagyon kézzel fogható jelei vannak, különösen talán a valóságra legérzékenyebb kifejezési formában, a filmben. A metafizikai sekélyességet, a gondolattalanságot, a tét nélküliséget emelném ki, ami nem tehetségbeli kérdés.

A lényeg megmutatható a művészetben vagy a lényeg azon is túl van?

Ami azon túl van, az az, amit csak érezni lehet. Mivel nincsenek egyértelmű válaszok, sok mindent nehéz szavakba önteni. Én is emiatt készítek filmeket, rendezek színházban és fotózom. Régebben festettem, mostanában sokat fotózom és színházban is rendezek majd

A második a New York Rangers.

Nagy szenvedélyem a jégkorong, azon belül is az észak-amerikai csapatokért rajongok. Most is izgulok, hogy bejutnak-e rájátszásba vagy sem. Régen amatőr szinten én is játszottam. Fiatalon futballoztam is, de volt önkritikám,…azt abbahagytam.

Gombfoci.

13 éves korom óta játszunk, aztán hosszú szünet következett. Miután külföldről hazajöttem, felhívtak a barátaim – ugyanilyen vén maflák, mint én –, hogy „megvan-e még a pálya?” Megvolt. Előszedtük a régi csapatainkat is. 6-8-an játszunk, bajnokságokat is rendezünk. Ezek rendkívül jó hangulatú meccsek. Vettünk kupát, megvéssük… Kikötés, hogy nem lehet valóságos csapattal játszani. Az én csapatom az Esti Nőrabló Futballklub, kizárólag Krúdy Gyula hősei játszanak benne. Szindbád az irányító középpályás.

Bach.

Kétségtelen tény, hogy az ő kezét vezette valaki, amikor írta a műveit. Nagy zenegyűjtő vagyok. 2002-ben sikerült megszereznem Bach összes művét díszkiadásban, 157 CD-n. A cannes-i díjkiosztón ültem, azt hittem, hogy már nem kapom meg az Arany Pálma díjat, mikor azzal vigasztaltam magam, hogy „nem baj, hazamegyek, és Bachot fogok hallgatni!” Erre annyira emlékszem!

Zenéltél is?

Azt így nem mondanám, próbálkoztam. A gimiben volt egy zenekarunk is. Jellemző, hogy Grúziába, a főiskolára kellett kimennem, hogy megértsem az egyik magyar zeneszerzőt. A grúz zenetanár nyitotta fel a szememet Bartók Bélára. Hihetetlen vargabetűk vannak néha az ember életében, nem? Bartókot is felírhattam volna erre a listára. Hogy mennyire magyar a zenéje! Mennyire ősi és nyers, mégis egyetemes.

Alvy Singer zsibbadó álkapcsa…

Woody Allen az Annie Hall című filmjében mint Alvy fekszik az ágyban a nőjével, aki megkérdezi tőle, hogy „ugye, nem probléma, hogy olyan sokáig tartott a dolog?”. Erre Alvy egy kicsit masszírozva az állát azt mondja, „hogy nem, nem probléma, mucikám”. Woody Allent nagyon nagyra tartom. Ugyanúgy szereti és tiszteli nőket, mint én. Ebben a zsibbadó állkapocsban benne van minden. Hogy néha beleadhatunk apait-anyait…

Cheyenne hosszú kabátja.

Az is ott van! Sergio Leone és a westernfilmek gyermekkorom meghatározó élményei. DVD gyűjteményem igen nagy százalékát teszik ki. Azt az álmomat még nem adtam föl, hogy egyszer forgatok egy westernt. Itt említeném meg Cseh Tamás Lee Van Cleef című számát, amely maradéktalanul ragadja meg ezt a hangulatot.

Marlowe fáradt sakkjátszmái.

Philip Marlowe Raymond Chandler, a számomra a legnagyobb amerikai író főhőse. Chandlert jelentősebb írónak tartom, mint Hemingwayt vagy Faulknert. Őt olvasva lehet megérteni az amerikaiakat. A mai világban az amerikai kultúra kikerülhetetlen. Meghatároz, maga alá gyűr, bezabál. Mindannyiunkra hat.

Sztavrogin lepkegyűjteménye.

Óóh, Dosztojevszkij és az oroszok! Sztavrogin az Ördögökben… és Pilinszky János verse róla. "Nem gondoltak a rózsakertre, és elkövették, amit nem szabad. Ezen túl üldözöttek lesznek és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. Üveg alá kerülnek valahányan. Üveg alatt, tűhegyre szúrva ragyog, ragyog a lepketábor. Önök ragyognak, uraim. Félek. Kérem a köpenyem." Nagyon sűrű vers, nehéz beszélni róla. Pilinszky olyan mélyfúrásokat végzett a lélekben, mint a XIX. századi oroszok. Számomra példaértékű.

Sokat olvastál gyerekkorodban?

Ma 11 éves korukban a gyerekek nem vesznek a kezükbe Shakespeare-t vagy Dosztojevszkijt. Én a Lear királyt, a Bűn és bűnhődést akkoriban olvastam. Persze teljesen mást értettem meg belőle, mint 20 évesen. Tudatosan olvasni Pécsett a bölcsészkaron kezdtem el, magyar-művészettudomány szakon.

Ben Webster szaxofonja.

Ez a jazz iránti rajongásomat fejezi ki. A 40-50-60-as évek zenéjét szeretem. A komolyzenei gyűjteményem mellett jelentős jazz-gyűjteményem is van. A jazz első nagy generációját, a nagy mogulokat nem tanította senki zenélni. Ma már olyan briliáns technikájú zenészek vannak a világon, akik mindent el tudnak játszani, de mégis valami hiányzik … ürességet érzek mögöttük.

Drohobycz forró utcái.

Bruno Schulz, lengyel író, aki egész életét Drohobyczban töltötte, novellákat írt. Egy kötetnyi az életműve. A XX. Század egyik legnagyobb írójának tartom. Későn találkoztam vele, talán 5-6 éve. Frenetikus hatással volt rám. Nála minden pillanatban megtörténik a csoda. Olyan világ tárult elém! Sokszor „találkozik” Tarkovszkijjal vagy Bachhal.

Könyveket is gyűjtesz?

Nagy könyvtáram van. A bakelit lemezeim számát méterekben lehet mérni. Már nem tudom birtokba venni a tárgyaimat, ezért lassan leállok a gyűjtéssel. Birtokolni nem úgy kell, hogy megfogom és átölelem… persze az is nagyon jó érzés. Már nem tudok eléggé elmélyülni, mert egy élet kevés hozzá. A gyűjteményem már a három gyerekemnek épül. Ahogy Borges mondja, aki szintén nagy kedvencem: „A könyvtár egy labirintus.” Én is arra vágyom, hogy bemenjek, és ne jöjjek ki többé. Elveszni lenne jó benne.

Az utolsó: a bögre tökéletes ívében gyönyörködő szamuráj pillantása...

Tarkovszkij azt mondja, hogy vele 5 éves kora után semmi érdekes dolog nem történt. Emlékszik a gyerekkorából mindenre. Ezt én is így érzem. A kisgyereknek minden csoda. Egy kanál, egy virág, bármi. Másként látják a világot, mint mi. Hiába veszek a gyerekeimnek elektromos játékokat, ilyen távirányítós autót, olyan repülőt, látom, hogy egy szál bottal nagyobb élvezettel játsszanak! Bach-összest végighallgatva sincs akkora élményem, mint nekik. És látom azt is, hogy mennek tönkre, ahogy szocializálódnak. Ameddig lehet, próbálom a varázs hatalmát fölöttük tartani. Mivel? Történetekkel. Én ebben hiszek. A történetek azért kellenek nekünk, hogy valahogy túléljük az éjszakát. A félelmeinket, az életet. A gyerekeimnek is minden este mesélek, hogy legyen erejük végigcsinálni a következő napot. Mindenki keres valamit. Van, aki a hagyományokban keresi a választ, van, aki a műalkotásokban, mások a történetekben.

Nézzük meg egyenként a te történeteidet! Az almák az esőben, az első vizsgafilmed 1994-ban készült.

Egész estés tévéfilm volt, a grúz TV2 gyártotta. A vérbosszúról szól. Nem beszélnek benne, elég nehezen nézhető végig, elektronikára készült, súlyos, fekete-fehér film.

Mikor voltál Grúziában?

Hivatalosan 1992-97 között voltam Tbilisziben a Színház- és Filmakadémia hallgatója. Valójában 93-tól jártam oda, mert itthon még be kellett fejeznem a pécsi egyetemet. Első évben még nem voltak szakmai tárgyak, ezért is ismerték el az itteni vizsgáimat. A grúz rugalmasság messze földön híres. Elég lazák…

Hol tanultál grúzul?

Pécsen, az egyetemen 2 évig, Komlósy Andrástól de nem volt még könyvünk se! Német és angol könyvből tanultunk… Nem beszéltem sehogy, még a betűket is csak nagy nehezen tudtam elolvasni. Grúziában tanultam meg a nyelvet, két hónap alatt. Folyékonyan beszéltem, ugyan sok nyelvtani hibával, de mindent el tudtam mondani.

A Piroszmani festő titkos életét 1995-ben forgattad.

Azt a filmet nagyon szeretem! 35 mm-re forgattam, mikor 100 éves volt a mozi. Én már ebben is egyfajta titkos jelet láttam. Tisztelgésem a némafilm előtt. Piroszmani grúz festő volt, róla született a dal: Millió, millió rózsaszál! A történet szerint forgatni akarnak róla egy filmet, de a festő megunja a stábot, belemegy az üres vászonba és elsétál az egyik festmény alakjával…

Niko, a szépasszonyok és az angyalarcú baba háza.

A BBS-sel és a tanárom grúz filmstúdiójával közösen készült el az újabb némafilm. Ez is Erlom Ahvlediani novelláiból készült, mint az első nagyjátékfilmem, A bolond gránátalmafa. Grúz-magyar koprodukcióban forgattuk ezt a különleges hangulatú mesét a mágiáról. Képileg gyönyörű… de nem sikerült igazán jól.

Nem fáj azt mondani, hogy nem sikerült?

Akkor nagyon fájt, de akkor még úgy gondoltam, hogy jól sikerült.

Eső után és az Arany Pálma díj.

A bolond gránátalmafa kudarca után úgy éreztem, hogy nekem elölről kell elkezdenem a szakmát. Itthon voltam már, de nem ismert senki. Szerintem az ember időélmények alapján készít filmet. A kérdés az, hogy éled meg az időt, hogyan mozog benned. Bennem akkor teljesen másképp mozgott. Miről szóljon a film? Egy nedves úton rohan egy nő és elesik. De miért? Nem szép nő, megalázott. Nem tudtam, hogy mi elől rohan. Kezembe került Örkény egyik egyperces novellája, a Leltár. Az a vége, hogy biciklinyomok a sárban. Onnét jött a bicikli ötlete. De nem volt meg a dramaturgiai csúcspont. Azt tudtam, hogy egy férfi elől megy el. De miért, és hogyan tudnám megfogalmazni? Fontos volt a nedvesség, a sár és a zöld szín. Látszólag egy hétköznapi biciklizést látunk. A nő elesik és visszamegy. Aztán beugrott, a comb! Abban a pillanatban tudtam mindent. Leültem, és fél óra alatt megírtam a forgatókönyvet. Nem azt mutatom meg, ami történt és nem is azt, ami majd történik. Minden, ami fontos megtörtént előtte és ezt a néző is érzi. Ugyanazt a súlyt, ami a nőre nehezül.

Honnan szereztetek pénzt?

Mint a mesében. Megalakítottuk a filmgyártó cégünket, de nem volt pénzünk. A húgomtól kértünk kölcsön 400 ezer forintot. Mindenki ingyen dolgozott. Egy nap alatt forgattuk a filmet. Senki nem tudott róla, hogy ki akarom küldeni Cannes-ba, csak Marosi Gábor, az operatőr. Durst Gyuri, a producer se tudott róla. Szégyelltem elmondani… DHL-el akartuk kiküldeni Cannes-ba, de az 8000 forint! Annyi pénzünk már nem volt! Ja, és április 1-én járt le a nevezés. Mi április 7-én, vasárnap forgattuk a filmet. Csak akkor ért rá mindenki. Gábor hajnalban beadta a laborba, kedden vágtuk. Félve telefonáltunk Cannes-ba és annyira boldogok lettünk attól, hogy még megengedték, hogy kiküldjük! Két helyre küldtük: a Rendezők két hetének és a főversenybe. Két nap múlva a Rendezők két hetétől telefonáltak, hogy nagyon sajnálják, de nem került be. Mondom a többieknek, hogy „na, lassan kezdjünk el azon gondolkodni, hogy miből fizetjük vissza a húgomnak a pénzt”. Rá egy napra felhívott a fesztiváligazgató, hogy versenyben vagyunk! Ennek a hírnek sokkal jobban örültem, mint mikor megkaptuk az Arany Pálmát. Az igazgató telefonja után rögtön sok mindent tudtunk: hogy sok fesztiválon bemutatják a filmet, és el tudjuk majd adni. Így is lett.

Hány fesztiválra hívták el?

Nagyon sokra. 60 fölött. Új-Zélandon, Törökországban, Horvátországban, jó pár helyen járt. Rengeteg díjat kapott.

Mit hozott a film sikere?

Az, hogy a Miramax és a Twentieth Century Fox is megkeresett. A Miramaxszal nagyon hamar véget ért az ismeretség. A Foxnál eljutott egy szerződésig és készítettem nekik egy kisjátékfilmet. A szerződés egy kisjátékfilm + egy nagy játékfilmre szólt. Már a kisfilm írásában is részt kívántak venni. Megmondták, hogy 14 és fél perc, thriller és a lehető legegyszerűbb történet érdekli őket. Nagyon tanulságos volt. Ők arra voltak kíváncsiak, hogy én erre mit lépek. Semmilyen ötletem nem volt. Marosi Gabi, az operatőr hozta a Ki a macskát, ami a II. világháború utolsó napjaiban játszódik. Arról szól, hogyan érinti a a gyerekeket háború. Nekem tetszett. Kiküldtem a forgatókönyvet. Az amerikai producer nő azt kérdezte, hogy „ez valami pszichodráma csoport?” Mondom, „lehet, hogy ezt csak azok értik, akiknek a földjén volt háború”. Erre a nő megsértődött. Elvetették az ötletet. Aztán megszületett a Forestbelt, az Erdősáv. A szerződés úgy szólt, hogy a final cut, a végső vágás az övék. A nő megnézte a filmet és referált az executívoknak. „They like it”, mondta, „de nem kellene, hogy éjjel játszódjék? Ők komputerrel besötítenék, csillagokat raknának rá”… fogtam a fejemet. Egyébként a film sokáig fönn volt a Fox honlapján. A program igazából arról szól, hogy történeteket keresnek. A szerződés 3 évig tart, ha addig nem jutsz el a nagy játékfilmig, akkor lejár a kontraktus. Elfogadták a filmet. Mondták, menjünk neki a nagyfilmnek. Bármiről szólhat. Megírtam a Bay City Bluest – Chandler könyve alapján. A nő azonnal válaszolt, hogy film-noir nem kell! Írt egy listát, hogy miket várnak: sci-fi, romantic comedy… Átküldtek egy forgatókönyvet, hogy azt rendezzem meg: Going down volt a címe. Nem tetszett a könyv. Lehet, hogy azóta már leforgatta valaki más… A nő nagyon kiakadt, mikor megmondtam, hogy azt nem akarom. Hogy mit képzelek, hogy tisztában vagyok…?!? Anyám lett még rosszul attól, hogy visszamondtam. Nem beszél angolul, de a számot el tudta olvasni a szerződésben – amount of money…persze hogy nem jött volna rosszul. Kipróbáltak. Megnézték, hogy erre a fickóra rá lehet bízni pénzt vagy nem. Én szerettem volna Amerikában filmet készíteni, de nem voltak illúzióim. Igazából addig nem jutottam el, ameddig akartam. Gyorsan lesöpörték a film-noirt. Azt meg se tudtam, hogy tetszett-e nekik a könyv vagy sem. Stílusokban gondolkoznak, nem konkrét produkciókban. Teljesen más a gondolkodásmódjuk. Az első forgatókönyvedben ne essen az eső, mert drága… ez nem vicc, ne nevess. Megvannak a kockázati tényezők. Egy első filmes olyat ne csináljon, ami csak egy rétegnek szól. Nem véletlenül akartak romantic comedyt. Nagyon tanulságos volt. Ekkor feltűnt egy független producer, akinek viszont tetszett a könyv. Meg is ijedtem. A kritika az volt, hogy az amerikai közönség számára túl kevés benne az akció. Európai közönségnek való, ezért kockázatosnak tartják. Nem látják garantáltnak a pénzüket a befektetők. Most nekem kellene jelentkeznem náluk… Annyi ítélő erővel rendelkezem, hogy nem a Kythera az a film, amit, ha kiküldök nekik, akkor megrendezhetem a másikat. Viszont most érzem magam annyira erősnek, hogy itthon leforgassam azt a filmet, ami hiányzik ebből a láncból középre. Az egy horror lenne. Még nem készült magyar horror film. A forgatókönyv utolsó fázisánál tartok. Nagyon érdekel a műfaj. Veszélyes, mert borzasztóan mellé lehet menni.

Kolostorlakók.

A Duna Tv-ből szóltak, hogy szeretnék, ha dolgoznék nekik, és álljak elő valamivel. Rengeteget utaztam Grúziában, voltam hegyi kolostorokban és találkoztam szerzetesekkel is. Gondoltam, legyen ez a téma.

Mit szóltak a szerzetesek a kamerához?

Uuh! Ambivalens a viszonyuk! Az első helyszínen nem volt semmi baj, volt egy férfi és egy női kolostor. Nagyon keményen élnek, az egyik kolostor a föld alatt van. A következő helyszínre már nem engedtek be. Elindult az intrika a pátriárkánál is, hogy mi nem vagyunk ortodoxok. Értesítettek, hogy fogad maga a pátriárka! Végül csak a helyetteséig jutottunk el, aki valószínűleg odaszólt néhány helyre… Jártunk sziklakolostorban is. Elképesztő! Volt, ahol vendégeknek szólítottak, hozzátéve, hogy jól tudják, hogy mindnyájan vendégek vagyunk az anyaföldön. Szép, nem? Gyönyörű film lett. Itthon kevésbé értékelték, kinn óriási sikere volt. Meghívtak a filmmel Pécsre a Teológiai Főiskolára, a katolikusokhoz. A vezető tanár azt mondta, hogy az összes papnövendékének kötelezővé tenné a filmet, és ez az élmény felért a legmélyebb lelki gyakorlattal. Nekem, egy „ateistának” mondta mindezt.

Meddig akarsz filmet csinálni?

Ameddig létezik 35 mm-es nyersanyag. A fényre rögzíteni, ez pogány teológiai kérdés.
De minden elektronika lesz egy idő után. Még a mi életünkben. Spielberg is mély, spirituális kötődést érez a film iránt. Scorsese is ezt mondja, bár vele elfogult vagyok, nem csak azért, mert ő adta át Cannes-ban az Arany pálmát, hanem mert utána beszélgethettünk egy jót. Rendkívüli ember.

Női filmeket készítesz. Az Eső után, a Stammbuch és a Kythera is az. Miért nem a férfilélekről szólnak a munkáid?

Gnosztikus választ tudnék erre adni: androgün állapotban születtünk, akkoriban a női és férfi lélek tulajdonságai együtt voltak. Sokan úgy gondolják – archetípusokról beszélek –, hogy a férfiban van a racionalitás, a számítás, a filozófia és a bölcsesség, míg a nőben a szeretet, az igazság, a beleélés és az átérzés képessége. A nő sokkal lelkibb és befogadóbb. A női lélek több mindenre képes az érzékenységéből, kiszolgáltatottságából fakadóan. Kiszolgáltatott egy férfi központú világnak. Elfogadod, hogy a boldogság az élet célja? Ezt egyébként sokan kétségbe vonnák. Én a Kytherában nem bírálok, még csak felkiáltó jeleket sem akarok hagyni. Állapotokat szeretnék bemutatni és azt, hogy aki megnézi a filmet, tegyen fel kérdéseket.
Csak ne azt, hogy, Csilla miért marad a férfi mellett! Azt nem tudom megmondani. Aki eltúlzottnak érzi a férfi alakját, az nem ismeri ezt a közeget. Sok nő számára az nem is kérdés, hogy miért marad mellette, mert nekik is van egy Bandijuk otthon. A férfi mindent szeretne kívülre tenni, hogy látsszon a figyelme a lány iránt, ezzel viszont elveszíti a belső figyelmet, amire Csillának szüksége volna. Nem hangzik el, de a film arról szól, hogy a lánynak nem az utazás, nem Kythera szigete a lényeg. A figyelem sorvad el. A „sziget” elérhető úgy is, hogy nem kell hozzá elutazni. Csak félre kellene tolni a hétköznapok mocsokságait, amik ránk rakódnak. Sokan a minimumra teszik fel az életüket, mert úgy gondolják, hogy nekik úgyse jutna más, jobb. Valaki azt mondta, hogy azért hat a film, mert a jelenetekben magunkra ismerünk. Pózok, modorok, álarcok mögé pakoljuk a konfliktusainkat. Csillában nem az merül fel, hogy elhagyja-e Bandit vagy sem, hanem hogy hogyan képes vele együtt élni? Egy boldogabb, boldogtalanabban vagy boldogság nélküli szinten. Feladja-e az álmait? Ebből választhat. Továbbra is vele marad, ez nem kérdés, mert nincs más, nincs jobb. Vagy vele képes boldogan élni vagy senkivel. Nincs alternatíva. Rengeteg nő van, aki a Bandijára azt mondja, hogy „tulajdonképpen egy rendes srác, tulajdonképpen le tudom vele élni az életem”. Ez a „tulajdonképpen” a legszörnyűbb. Ugyanakkor emberileg érthető.

Munkái:
1994: Almák az esőben (r)
1995: Piroszmani festő titkos élete (r)
1996: Niko,a szépasszonyok és az angyalarcú baba háza (r)
1998-2000: A bolond gránátalmafa
2002: Eső után (r)
2002: Kolostorlakók (d)
2003: Forestbelt (r)
2003: Ki a macska? (r)
2004: A disznó útja (r)
2004: Kyrie (r)
2006: Kythera

Díjai:
2002 Arany Pálma - Cannes (Eső után)
2002 Legjobb drámai film - Antalya (Eső után)
2003 Legjobb rövidfilm - Motovun (Eső után)
2003 Arany Sárkány - Wellington (Eső után)

2007.április 20.

 


116 KByte

99 KByte

119 KByte

149 KByte

83 KByte



105 KByte



79 KByte



79 KByte



99 KByte



110 KByte



86 KByte



106 KByte



96 KByte



119 KByte



117 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső