Tamás Amaryllis Élhetek az arcodon?
Beszélgetés Ladik Katalin performer-költővel a 2007-es könyvhétre megjelent kötete apropóján

86 KByte

Legújabb írásos művedet kínáló soraiban Szilágyi Ákos „új irodalmi létállapot” úttörőjeként aposztrofál Téged, és eddigi életművedet úgy jellemzi, Számodra „nem létezett más út”, másként „nem tudtál volna sem alkotni, sem élni”.

A Szépírók Társaságába való felvételemhez szükségem volt ajánlókra, ebből az alkalomból kértem meg többek között Szilágyi Ákost is. Mivel nagyon találónak éreztem támogató sorait, engedélyt kértem tőle, hogy az Élhetek az arcodon? című könyvem fülszövegeként idézzem néhány gondolatát.

Szilágyi Ákos maga is sok hasonló dolgot művel, mint Te: hangköltészetet, performance-okat – elismert kutatói, tudományos pályája gyakorlása mellett.

Műveivel, tevékenységével való ismeretségem még a hetvenes évekből ered.

Regényes élettörténetedet Oscar Wilde egy sora vezeti be. „Aki több életet él, több halált hal.”

Ebben a könyvemben, de korábbi verseimben is utalok szellemi rokonaimra. Megjegyzem, a közös sors nem feltétlenül jelent szellemi rokonságot is.

Talán épp a száz életre elegendő életanyag végett is – egy szankszrit szóval jelölt – kis fénysziget: Hvar a menedéked, ahol „féltve őrzik a nemtörténést”…, ahogy Tandori Dezső találóan jellemezte.

Hvar sziget nem igazán menedék számomra, hanem inkább az a hely, ahol átgondolom, feldolgozom az eseményeket. Ha a Filmkultúra olvasói szívesen fogadják, hadd válaszoljak erre néhány versrészlettel:

Hvari cantók

A bűn itt: ami meg nem tett maradt,
az elsorvadt kétségek között
Ezra Pound, Cantók

Akitől elmenekült a hegy mögé, önmaga elöl,
magára talált, a gyönyört magában hordozza.

Parázsra lép az ég alján,
sárkányvitorlázik,
szenvedélyeinktől porrá ég naponta
s a habokba zuhan.

Lehet-e büntetlenül
újra születni romjaimban.


Tenger, senki

Belenéz a sokcsillagú öbölbe.
Ott áll saját mélysége tisztaságában,
S mélysége nem ott van, ahol a felhők és a szenvedély:
Mélysége a tisztaságban, a derűben van.
Ez a derű nem játszadozás a szakadék szélén.
Ez a szépség magába fogadja a halál sugárzását.
Tenger, senki.


Fehér arca beleordít
A seb kihűl, a méz kicsordul,
érzi saját érverését.
De még éjszakára sem, miként a rovarok,
nem oldja le szárnyait.
A sebek alatt a kavicsokat tapogatja.
A darazsak szaga édes?
A szomjúság miatt, vagy a kavicsos part miatt
szétpukkanó halakról, vízcseppekről álmodik.

Feláll, belegázol a pirkadatba.
Délelőtt, ibolyaszínű vitorlák között
soha nem látott fehérebb város.

Szürke arcát belemossa a bűzös tengerbe.

A sziget meleg, véres bőrt húz


Áttetszővé tette lábszárait a hullámverés.
Útitársa kinn rekedt a nyílt tengeren, de hörgése
eljutott hozzá és mellételepedett a cserjék alá.
Ezen az éjszakán már nem történt semmi.
A tenger borvörös volt, mintha nem is az időben,
de egy abroszon loccsant volna ki az örökkévalóság.
Hosszú, gyökérformájú villámokat látott,
fákat és vetéseket az égen.
A füstölgő vihar utáni sárga levegő égette torkát,
a szigetre vágyott, ahol sem állat- sem emberszag
nem zavarja testében az ősi tiszta növényzetet.

A tenger valami ronda, fertelmes virágot vetett ki,
amely rögtön sétálni indult.
Hosszú, fényes tüskéit tördöste,
mintha nem is a parti homokban,
hanem egy vízbe fúlt asszonyban üldögélne.

Akkor az a virág egy véres,
gőzölgő követ hozott a világra.
Akár a hullám a kagylót.

Távol isten- és emberszagtól,
ahol a tengernek illatos haja van,
és reggelente habos kavicsot dörzsöl ki ágyékából;
a sziget meleg, véres bőrt húzott magára,
és furcsa, sárga virágok lebegtek fölötte,
akár a szitakötők
egy elsüllyedt világ örvényei és kipárolgásai fölött.


Tandori Dezsővel egyébként 2006-ban, Budapesten találkoztam először személyesen.

Jónéhányszor invitáltál Hvarra, mindig közbejött valami. Végül, egy iszonyatos esemény – jóbarátnőnk, a színész-író Soproni Ágnes – feldolgozhatatlan bestiális halálakor elutaztam Hozzád Hvarra. Arra gondolván, megkérlek, adjuk meg ketten ott, a fény szigetén, mi, lélektestvérei, a nyughelyet, a búcsút. Kiválasztottál egy sziklát a tengerparton, kiválasztottam egy ősi írást. Belekarcoltam a nevét az agávék vigyázta kőbe, a 2000. évet, és azt: Om Mane Padme Hum…
Om Mane Padme Hum… Most, a 137. oldalán a kötetednek, fotográfiádba aplikálva megjelenik e négy szó… Neked mit jelent?


Már régóta foglalkoztat ez a mantra. Megint csak hadd utalhassak rá feleletképpen versben:

Holló
Jön a fekete kabát, ugatós. Ablak ül.
Az utolsó araszolólepke sememléke önmagáról.
Tükör a pusztulásról.
Miként a teremtés első hangja, a rezgő hang volt,
és minden létezőnek saját hangja, mantrája van,
úgy a sötétből való az, ki belőlem szól:
hol vagy lélegző ablakom, árnyékom gyógyulása,
üszkös erdő ül lelkemben örök hóesést.


Kabóca

Most, hogy megismerte a dallamot, rabja lett.
A bánat pedig várta, mintegy körözött fölötte.
Ő forró kövekről, üszkös fenyők törzséről
itta az álmot.

Akkor felhasadt a téridő-szövedék.
A bánat még mindig várta.

Kőben vagy? Kereslek.
Fában vagy? Utolérlek.
A halálomban vagy? Meg nem ismerlek.

Újvidéken születtél. A hol magyar, hol jugoszláv, hol szerb Novi Sadon. Tolnai Ottó itt ajándékozott meg később Téged a Bayer aspirinnel? Jancsó Miklós rendezte a maratoni passiójátékot, az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban, amit az év minden szerdáján előadtál – 1982-ben.

1981-ben egy alkalommal elmondtam Tolnainak, hogy minden vágyam eljátszani Samuel Beckett: Ó, azok a szép napok! című darabjának női főszerepét. Ekkor jutott eszébe, hogy ír számomra egy monodrámát. Mivel azon a télen nem volt fűtés a magyar Újvidéki Színházban, a színház egész együttese pedig szlovéniai vendégszereplésre indult, a színháznak jól jött, hogy az együttes távollétében elkészül egy olcsó darab. Jancsó Miklós, Banovich Tamás és én keltettük életre Tolnai Ottó művét a Szerb Nemzeti Színházban, mert ott a szerda szabadnap volt. Megtiszteltetésnek vették, hogy Jancsó Miklós rendezi, és rendelkezésünkre bocsátották a műszaki személyzetet. A darabot csak a színházi idényben játszottam, nem az év minden szerdáján. Később átvittük az előadást az Újvidéki Színház fűtetlen színháztermébe, majd amikor a színház átköltözött a mostani épületébe, újra elővettük Jancsó Miklóssal és Banovich Tamással a darabot, és eljátszottam a felújított, átrendezett változatát.

Egy olyan mozi udvarában székelt valaha a színház, ahonnan a Láthatatlan utca indul.

Az egykori Zvezda mozi udvarában, mintegy a „senki földjén” épült fel az új, a mai Szerb Nemzeti Színház monumentális márvány épülete. A Zvezda mozi helyén pedig egy másik új épület áll, ahol most McDonald gyorsétkezde van.

Hány hazád nincs?

Egyetlen egy.

A párizsi Magyar Műhely, a Római Magyar Akadémia az otthonod? A Spiritus Noister az otthonod?

Megvan az a képességem, hogy szülővárosomon kívül is otthon tudom érezni magam.

Fehér esernyővel vártál Hvaron, a kikötőben.

Kötődöm a tárgyakhoz. Tolnai Ottó Bayer aspirin című monodrámájában egy fehér esernyő volt a kellékem. Azóta azt a bizonyos fehér ernyőt klónozom. Szinte állandó kelléke, már-már védjegye performance-aimnak. Amikor már foszladozóban, törött szerkezettel vonaglik az előadásokon, akkor sem dobom el – még hasznosnak bizonyulhat Hvaron. Az adriai szigetre újonnan érkező vendégeim számára ezt a fehér ernyőt használom ismertetőjelként. Így várom őket a kikötőben, vagy ha autóval érkeznek, az útkereszteződésben,.

1980-ban NewYorkban telepedhettél volna le, amikor meghívtak, s fölléptél egy nemzetközi fesztiválon. Még csak meg sem kísértett a lehetőségTito halálának hírét véve?

Megfontoltam, hogy az USA-ban maradjak-e, de úgy döntöttem, hogy visszajövök a fiam miatt, és mert csak az élő magyar nyelvterület közelében, a sokszínű Balkán kultúrájával való közvetlen kapcsolatban maradhatok hiteles alkotó.

Tizenvalahány éve személyesen is ismerve Téged – szerepeltünk is együtt, lapot is alapítottunk és szerkesztettünk –, úgy gondolom, hogy a „túlsó parttal” Te is állandó párbeszédben vagy: Szentkuthyval, BadaDadával, Vujicsiccsal… Tihamér tényleg Rejtőket kért Tőled, s Te cserébe a PRAE-t??? Nonszensz! Kis szerb-magyar abszurd!

Mai szemmel sok minden, ami a hetvenes években történt, talán nonszensznek tűnhet. De már akkoriban is sokunknak nagy kincsnek számítottak Szentkuthy Miklós és Rejtő Jenő könyvei. Rejtő Jenő, valamint Zilahy Lajos műveit – aki életének utolsó éveit Újvidéken töltötte –, az újvidéki Fórum könyvkiadó adta ki.

Moldován Domokos hogyan talált meg a Heréltek című filmjéhez?

Moldován Domokossal és Csengery Adriennel, csakúgy, mint a többi magyarországi fiatal avantgárd alkotóval három-négy évtizede tart a barátságunk. Egyébként ők az első hvari vendégeim közé tartoztak. Moldován Domokossal tettük meg a könyvben említett međugorjei zarándokutat, továbbá ő készítette a regényben publikált performance-aimról a fotók jelentős részét. A Heréltek című filmjében Molnár Piroskával két médiumot alakítottunk.

Csengery Adrienn – Jancsó 1968-as Fényes szelekjének egyik főhőse, csodahang birtokosa – a csend művészetét gyakorolta hvari pihenőin, a nemtörténések szigetén?

Hvar éghajlata közismerten gyógyító hatással van a hangszálakra, valamint az allergiás betegségekre. Ezért sok operaénekes, színész, asztmával küzdő ember látogatja... Adrienn hangszálai karbantartása végett járt a szigetre, de sem Moldován Domokosra, sem Csengery Adriennre nem volt jellemző a teljes ellazulás. Mindketten nagyon tevékeny, kreatív életet éltek a szigeten is.

Zenit-B gépeddel készített fotográfián az avantgárd filmes Maya Derennek adózol.

Moldován Domokosnál láttam meg azt a Maya Derent ábrázoló, közismert fotót, amely megihletett. Tőle kaptam a fénykép másolatát.

Tesla… Einstein… Részese lehettem Teslának adózó, többnyelvű, multikulturális előadóestednek nemrég, rácsodálkoztam, miért is érdekelhet a fizikusi lét… Valakitől azt hallottam a napokban, Terényben, egy „action”-ön, ahova mindkettőnket meghívtak – kiállítókként, előadókként –, hogy a Szüleid még ismerték Einstein családját… Hogyan?

Újvidéken a Kiszácsi utcában (Kisačka ulica) volt Einstein szerb feleségének, Mileva Marić szüleinek háza. Nekem is megmutatták még kislány koromban azt a házat. Mileva Marićról tudni illik, hogy a Tisza és a Duna torkolatánál levő kisvárosban, Titelben született, és a zürichi ETH Politechnikai Egyetem egyetlen női hallgatója volt a matematikai és fizikai szakon 1896-1900 között. Ő volt a relativitáselmélet eszmei megalkotója és Einstein legközelebbi munkatársa. Ám Einstein később törölte nevét közös tudományos munkájuk dokumentumaiból, sőt, Mileva Marić önálló tudományos munkáját is sajátjaként tüntette fel. Mileva végül feladta tudományos pályafutását, hogy Einsteinnek és gyermekeiknek biztos családi hátteret biztosítson. Mileva mozgássérült volt, ám műveltsége, női bája és házastársi önfeláldozása példaként szolgált nemzedékeknek. A történetből azt is tudjuk, hogy mindez hiábavaló áldozat lett. Einstein hálátlanul kihasználta és cserbenhagyta őt is, gyermekeit is. Mileva érdemeit a tudományos életben most már sokan elismerik, de még mindig nem nyerte el méltó helyét a tudósok ranglistáján.

Szárnyas Táltos volt első szerelmed. Moziszerelem. Nincsenek véletlenek? Rajongóid, Ismerőid szerint Szárnyas táltos lettél Magad is.

Minden embernek vannak szárnyai, még ha el is rejti őket, és megfeledkezik róluk

2007/június-augusztus/Budapest-Hvar.

 


1071 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső