Három évvel ezelőtt beszélgettünk hosszabban. Akkor kicsit keserű szájízzel meséltél. A Valami Amerika (2001) nagy sikere és a Magyar vándor (2003) … hát, kisebb sikere után voltunk.

Herendi Gábor rendező, producer, forgatókönyvíró: Ezt rögtön cáfolom...

… akkor kudarcként értékelted… azóta mi történt, mi változott?

Mára sok mindent átértékeltem. Igen, akkor keserű volt a szám íze, egyszerűen azért, mert ahogy a szakma és a filmkritikusok fogadták a Magyar vándort, a mögött indulatot éreztem. Nem akarom semmilyen szinten elhárítani a felelősségemet, mégis fenntartom, hogy a magyar filmkritikusok egy része indulatból írt. Azt is meg tudom magyarázni, hogy miért. Olyan szintű kampány kerekedett köré, hogy az egyszerűen ellenszenvet szült. Amíg egy amerikai filmnél mindenki természetesnek veszi, és elfogadja, hogy nagy csinnadratta van körülötte, addig egy magyar filmnél ez visszatetszést szül. Mindez ma már nem így működne, mert azóta sok film megmutatta, hogy nem csak a Harry Potter köré lehet nagy kampányt szervezni. Tény, hogy a Valami Amerika után a médiatámogatók özöne keresett meg. Úgy éreztem, hogy hülyeség lenne visszautasítani a lehetőségeket és azt mondani, hogy ne tessék nekem 1000 óriásplakátot adni, csak 500-at, mert az 1000, az nagyon sok. Igaz, hogy erőszakos, nagy volumenű kampányt szerveztünk a Magyar vándor köré. Ez sokaknak nem tetszett. Ráadásul június óta mindenhol szó esett a filmről, emiatt az emberek elvárásokkal és prekoncepciókkal ültek be a moziba. Nem a nagyközönségre gondolok, hanem a szakma egy részére. Az ő elvárásaiknak nem tudott megfelelni a film. Mindeközben olyan nézőszámot generált, ami megközelítette a Valami Amerikáét. A marketing nem tud 450 ezer nézőt bevinni a moziba, legfeljebb az első 100-150 ezret. A nagyközönségtől kapott visszajelzésekből tudtuk, hogy a nézők nagyon szeretik a filmet. Annyi érdekessége van a történetnek, hogy az igazi korosztálya 12-16 év között van. Kicsit lejjebb működött jól, mint számítottunk rá. A DVD eladások is azt jelzik, hogy az embereknek nagyon tetszik a film. Úgy gondolom, hogy mindezekkel együtt lesz még egy kis utóélete. Nem akarom eltúlozni a minőségét, de a maga helyén, a maga műfajában ez egy jó film, semmilyen szinten nem szégyellnivaló. Én a mai napig szeretem, egyetlen egy kockáját nem tagadom meg. Messze nem érzek semmiféle visszalépést a Valami Amerika után.

Miért fáj mégis ennyire?

Mert minden alkotó érzékeny! Nem hiszem, hogy én extrán regálok, csak …

Legyen érzékeny, akinek 3000-es nézőszáma van!

Igen, ezt könnyű mondani. Szerintem minden alkotó érzékeny. Sokan azt mondják, hogy őket nem érdekli a kritika. Ez nem igaz. … Vagy nem minden alkotó érzékeny…? Biztos van olyan, aki „önmegvalósít”, és tényleg nem érdekli, hogy hányan nézik meg a filmjét. Csak ha öt ember érti meg egy rendező gondolatait, az pazarlás, nem? Már az is csoda, hogy egy ilyen kis országban egyáltalán létezik filmművészet! A másik csoda, hogy a filmes alapítvány évente 6 milliárd forintot oszt szét az adófizetők pénzéből. Engem zavarba ejt, hogy ez ilyen iszonyú drága műfaj. Mindig remeg a gyomrom, amikor egy filmre elköltünk 300 millió forintot. Én nem annak szószólója vagyok, hogy ne legyenek szerzői filmek, mert az is legyen része a filmművészetnek, talán csak az arányokkal van a gond…, azzal, hogy az évente készülő 20 filmből mennyi a szerzői film és mennyi a közönségfilm… Nem tudom, ebbe ne is menjünk bele! Sosem tudom, hol az igazság.

A keserűség vitt el Amerikába?

Nem, nem. Az csak időbeli egybeesés volt. Nem volt, ám olyan hosszú az a keserűség. Föltöltődni mentem Amerikába, mert belőlem rengeteget kivesz egy film elkészítése. …
Egy mondat erejéig visszatérnék az előzőekhez. Nem hiszem el, hogy az embereket nem érdekli az elkészült művük fogadtatása, mert évekig dolgoznak rajta! Én tényleg mindig beleadom szívem-lelkem, és azt gondolom, hogy mindenki így csinálja, nem vagyok ezzel unikum. Aztán több éves intenzív munka után egy kritikus két perc alatt odaböfög valamit a papírra… Most nem a kritikus feladatát kérdőjelezem meg, csak azt akarom mondani, hogy hazudik, aki azt mondja, hogy ezt könnyen viseli. Vagy inkább úgy mondom, irigylem azt, akit ez nem dúl föl. Engem földúl.
Szóval… kimentünk Amerikába. Egyszerűen kalandvágyból. Kíváncsi voltam, milyen lehet máshol élni, kicsit kipróbálni magamat. Miután a gyerekeim lassan iskolás korba értek, a 24. órája volt az utazásnak. Ebben partnerem volt a feleségem, ő is azt mondta, próbáljuk ki, nézzük meg!

Szabtatok magatoknak valamennyi időt ?

Azt mondtuk, hogy legyen egy év. Úgy kalkuláltuk, hogy annyit anyagilag is kibírunk. Én mindenképpen angol nyelvterületre szerettem volna menni, hogy a nyelvtudásomat felturbózzam. Los Angelest pedig azért választottam, mert az a film hazája és gondoltam, milyen jó lenne beleszippantani az ottani levegőbe. A választásban az is közrejátszott, hogy mediterrán típusú ember vagyok, ott érzem jól magam, ahol mindig süt a nap. Ennek tökéletesen megfelelt Kalifornia. Életünk legjobb kalandja volt. Ennyi idő alatt nem tudtam állást szerezni, de valahogy mindenképpen angol nyelvi közegbe akartam kerülni. Kitaláltam, hogy jelentkezem a New York Film Acadamy-re. Életem legjobb húzása volt, mert ez egy pazar és rendkívül jó filmes suli. A Film Acadamy-nek van egy kihelyezett iskolája Los Angelesben, a Universal Studióban, ami attól izgalmas, hogy a Universal kellékeit és díszleteit is lehetett használni. Az életben be nem jutottam volna oda magánemberként, úgyhogy ez is fantasztikus élmény volt. Gondoltam, a fene nagy tapasztalatommal már vén diák leszek, de abszolút nem így volt, mert jártak oda hozzám hasonló kaliberű és kvalitású emberek is. Volt 52 éves ember, aki akkor kezdte a filmes szakmát. Mellettem a padban egy 19 éves fiú ült, aki azt se tudta, hogy mi fán terem a filmezés. Ez egy ilyen típusú iskola. Már az első nap kamerát nyomtak a kezembe. Operatőri munkát is tanultam, amit addig soha, és nagyon élveztem.

Megnéztétek az iskolában a filmjeidet?

Nemmm! Bevallom, azt ott bőszen titkoltam, hogy én már egy tapasztaltabb róka vagyok. Ma már úgy gondolom, hogy butaság volt, de valamiért jobban éreztem magam „inkognitóban”. Nem azt mondtam, hogy kezdő vagyok, hanem hogy videó és reklámfilmeket már csinálgattam otthon. Hosszan nem meséltem arról, hogy mi van a hátam mögött. Ettől egy kicsit jobban éreztem magam. Nem akartam, hogy én legyek ott a nagy öreg. Engem az ő metodikájuk érdekelt, hogy milyen elképzeléseik vannak a filmről, a filmezésről, hogy mennyire más az amerikai gondolkodásmód.

Mennyire más?

Semennyire. Persze a produceri része egész más, sokkal inkább üzletközpontú, messze nincs olyan szabadsága egy rendezőnek, mint nálunk. Valóban létezik az utolsó vágás joga, és az a produceré. A szereplőválasztás is sokkal inkább az ő feladata. Most persze a stúdiófilmekről beszélek, nem a független filmekről, amelyeknek egyre nagyobb a táptalaja Amerikában. Az inkább rendezőközpontú, sokkal jobban közelít az európai filmgyártáshoz. Nekem a kettő közötti átmenet a szimpatikus. Az nagyon tetszett, hogy mindenre megvan az ember. A filmgyártást pici szerepekre, részfeladatokra osztják. Például, van, aki csak a kellék pisztolyokhoz ért, de ahhoz nagyon. Ez nagyon profi és biztonságos hátteret eredményez.

Ez milyen iskola? Kell felvételizni?

Felvételizni nem kell, fizetni kell. Azért Amerikában minden üzletközpontú! Elég drága suli, de a pénzedért tényleg nyújtanak is valamit. Mindenkinek Arri 16-os kamerát adtak. Folyamatosan készítettük a saját filmjeinket, gyakorlatilag minden hétvégén egy komplett filmet összevágtunk. Mindent biztosítanak. Nagyon jók a tanárok, jó fejek tartanak előadásokat. Tényleg nem a selejtjét küldik oda, nagyon komoly arcok tanítanak. Az iskola 1 éves, de van 3 és 6 hónapos tanfolyama is. Én a 3 hónapos képzésre jártam, általános szakra jelentkeztem, de lehet specializálódni is. Nekünk mindent tanítottak a filmkészítésről. Volt egy kis „TIT” jellege, de mélyebben, minőségi szinten. Summázva, ez az egy év életünk egyik legjobb éve volt. Nagyon élveztük.

A Lora (2006) rendezésénél felhasználtál olyan dolgokat, amilyeneket Los Angelesben tanultál?

A legnagyobb tapasztalat a Lorához igazából az előző két játékfilmem volt. Úgy érzem, a Lora forgatásán sokkal bátrabb voltam. Izgalmasabb képi beállításokon törtem a fejem. Merészebb voltam az operatőri munkában, az egészet vállról vettük föl. Úgy mondanám, hogy inkább volt időm olyan dolgokkal is foglalkozni, amire az előző két filmemnél pont az izgalom, az akarás és az odafigyelés miatt kevesebb energiám maradt. Biztosabb voltam magamban.

A feleséged, Sárközi Andrea ötlete is benne van a filmben. Melyik volt az? Hogy egy lány valamiért megvakul, vagy hogy két fiú szereti ugyanazt a lányt?

Az utóbbi, ami a barátnőjével megtörtént. Volt két lány, akik testi-lelki jó barátnők voltak és az egyik nagy szerelmét a másik lenyúlta. Aztán a fiú három héttel később meghalt. Ennyi igazság magva van a filmnek. Ezt a történetet fölhasználva írta meg a film vázát. A pszichés vakság már fikció. A többi karakter is kitalált.

Létezik pszichés vakság?

Igen, igen. Ilyen szempontból megingathatatlan a film. Beszéltünk orvossal és pszichológussal is. Az én családomban az apám nagynénje pszichés süket volt. Az első világháborúban levélben kapta meg a fia halálhírét, és miután elolvasta a levelet, megsüketült. Ő soha nem gyógyult ki belőle. Nagyon ritka, de létező jelenség.

Azzal, hogy vakká tetted a lányt, könnyítetted vagy nehezítetted a dolgodat?

Ez érdekes dolog. Bele akartam tenni még valamilyen izgalmas szálat, hogy ez a szerelem még nehezebb legyen. A magam dolgát ezzel persze nehezítettem, mert rengeteg apró részletre emiatt még jobban oda kellett figyelni. Viszont nekem ettől érdekesebb lett a sztori. Feldúsult az üzenete amellett az egyszerű üzenet mellett, hogy a szerelem jó. Van benne egy kis toleranciára nevelés, ami a mániám. Ez még jobban fölerősödött bennem, miután sok időt töltöttem vak emberek között. Nagyon jó élmény volt megtapasztalni, amit már előtte is gondoltam, de mindez visszaigazolta, hogy ezek az emberek boldogok. Teljes életet élnek, buliznak, csajoznak, és nem sajnálatra, inkább segítségre szorulnak. Nekem ez a film egy picit erről is szól.

Hogy született a forgatókönyv, milyen dramaturgiával? Lineáris történettel és utána kevertétek az idősíkokat vagy …?

… eleve így írtuk. Divinyi Rékát dicséri, hogy tűpontosan a könyvet forgattuk le, talán egy vagy két helyen változtattunk az idősíkon. Én nagyon szeretem ezt a típusú elmesélést, mert igen hatásos filmes eszköz. Szerintem elég izgalmassá teszi, hogy csak adagolod az infót a nézőnek. Én azokat a mozikat szeretem, ahol megdolgoztatnak. Ülök benn a moziban, jár az agyam, hogy mi miért van, mi mögött mi lehet még? Ez volt a mi célunk is.

Lora szerepére végül miért amerikai színésznőt választottál?

Eszemben nem volt külföldi szereplőt szerződtetni, hiszen az csak nehezíti a dolgom. Minden szereplőre kerestük a megfelelő alanyt, s Betti szerepére megtaláltuk Szamosi Zsófit, aki nagyon meggyőző volt a próbafelvételen. Olyan erőteljes egyéniség, hogy bárkit mellé állítottam, megette reggelire. Nagy baj lett volna, ha a közös jelenetekben lejátssza Lorát, olyan erős kisugárzása van. A szeme, a tekintete! Igazi partnert kellett mellé találni, de ez egy ideig nem sikerült. Nekem az is fontos volt, hogy a Lorát játszó színésznő is nagyon tehetséges legyen, hiszen egy széles skálán mozgó, nehéz szerepről volt szó. Olyan erős pozitív kisugárzásának kellett lennie – azon túl, hogy jó színésznő –, ami adottság. Valakiben ez vagy van, vagy nincs. Az volt az elméletem, hogy ha a néző egy pillanatig is megsajnálja ezt a lányt a vaksága miatt, akkor tönkretettem a filmet. Az nem merülhet föl a nézőben, hogy ez a lány nem akar ezen erőnek erejével túljutni, és ennek benne kellett lennie a színésznő személyiségében. Na, ezért nem találtam sokáig a megfelelő lányt. Hogy miért amerikai? Kerestük a főszereplőt Szlovákiában, Franciaországban, …ahova volt kapcsolatunk mindenhova elmentem.

Gyengén látó lányt is néztetek?

Nem, mert Lora a flash back-ekben nem vak. Az egyértelmű volt, hogy a vakságot el kell játszani. Los Angelesben tanult az egyik ismerősöm, ő hívta fel a figyelmemet Lucia Brawley-re. Szerveztek kinn egy castingot, amire kimentem. A 10 perces kávézás meggyőző volt számomra. Hihetetlenül értelmes csaj. Ne az amerikai átlagot képzeljük el. Élt Európa különböző nagyvárosaiban. Egész elképesztő intelligenciájú és személyiségű lány. Olyan szinten értette a könyvet, hogy elkezdtem egy mondatot, és ő fejezte be. Imponáló volt számomra. Tényleg 10 perc után rábólintottam, hogy legyen ő a főszereplő. Az külön szerencse, hogy a „fazonjában” is hasonló elképzelésem volt. Nem félvér, de nagyon érdekes keverék. Mexikói-olasz anya és ír apa gyermeke, van benne egy pici félvér, ami talán a haján látszik, a bőrén nem. Ez nem jelentett problémát, mivel ugyanúgy el tud játszani egy magyar lányt is. Nagyon jó lett a kettősük Szamosi Zsófival, nekem bejött a szőke és a fekete lány együtt. Mutatósak a vásznon. A fiúk kiválasztását nagyon hosszú casting előzte meg. Fekete Ernőt nem kell bemutatni, régóta a Katona vezető színésze. A nagy felfedezés Péter volt, aki olyan jó volt a castingon! Natúr. Az is tetszik, hogy sokan óva intettek Nagy Pétertől, mondván hogy semmi macsó nincs benne. De ez a srác nem attól lesz szerethető. Utólag sokan elmondták, hogy az elején semmi vonzó nem volt benne, de a végére mennyire megszerették és elfogadták igazi pasinak. Örülök neki. Az külön szerencse, hogy hasonlítanak egymásra Ernővel, a profiljuk teljesen ugyanolyan. Hihető, hogy testvérek.

Nehezen indult a mozikban a Lora, de annak idején nehezen indult a Valami Amerika is.

A Lorát most már több mint 90 ezer néző látta. Igen, nehezen indult. Hosszú történet, de abszolút magamra vállalom… rettegtem attól, hogy úgy ülnek be a moziba, mint a Magyar vándornál – valószínűleg ez már a fóbiám –, hogy elvárásuk vagy elképzelésük van a filmről. Lehet, hogy túlspilázom ezt a dolgot?

Te alapoztad meg a Valami Amerika után.

Igen,…hát, igen! Ez alól a felelősség alól nem is akarok kibújni. Rosszul reagáltam. Féltem, hogy mindenki úgy ül be a Lorára, mint a Valami Amerika 2-re, ezért úgy gondoltam, vállaljuk föl a kampányban, hogy ez egy sokkal drámaibb film. És ettől túl drámai lett. Eltoltuk, mert nagyon sötétre festettük a kampányt. Kiderült, hogy a fekete plakátról mindenki azt hitte, most egy szerzői filmmel álltam elő. Azt a tévhitet terjesztette, hogy ez egy rémdráma és művészfilm, ami nem igaz, mert a film tele van humorral, és ami a legfőbb erénye – ha a közönség szempontjait nézzük –, hogy nagyon pozitívan jön ki az ember a moziból.. Hiába az erős kampány, az emberek egyszerűen megijedtek. Kezdetben nem nézték a filmet. A kritikus tömeget nem érte el, amelyik a szárnyára kapja a filmet, mint ahogy a Valami Amerikánál ez megtörtént. Sok magyar film is volt egymáson, rájött az SOS szerelem, ami ezerszer eladhatóbb. Bevallom, nagyobb nézettséget vártam. Azt viszont elmondhatom, hogy ennyi pozitív visszajelzést a Valami Amerika után sem kaptam. Néhányan a rajongásig szeretik a filmet, és olyan leveleim vannak, hogy „az utóbbi évek legjobb magyar filmje”. Persze ezeket fenntartással fogadom, de jólesik. Úgy érzem, hogy benne maradt legalább 100 ezer néző, ami iszonyú rossz érzés. Nagy volt a mellényem, azt gondoltam, majd én megmutatom, hogy nem csak habkönnyű vígjátékkal lehet sok embert bevinni a moziba. És ezzel felsültem.

90 ezer néző nem felsülés.

Most már eltelt annyi idő, hogy én sem vagyok annyira kiborulva. Most kijön a DVD és eléri azt a kritikus tömeget is. Az igény miatt a forgalmazó is úgy érzi, hogy nyáron vissza kellene hozni a mozikba. Ennyi, túltettem magam rajta. Megint tanultam. Minden filmből tanulok. Én nagyon szeretem a Lorát. Örülök, hogy megcsináltam, sőt ki merem mondani, hogy eddig ez a legjobb filmem. Közönségfilm, tehát semmi köze a művészfilmhez, nem tér el a műfaji film szabályaitól.

Miért gondolod a Lorát jobbnak a Valami Amerikánál?

Sokkal kiforrottabb, minőségibb, dramaturgiájában összetettebb, kevésbé megingatható és beleköthető. A Valami Amerikában benne vannak az elsőfilmes gyermekbetegségek, még ha nagyon nagy sikere volt, akkor is. Ha egy kicsit a mélyre megyek, akkor ezt érzem. Ezen lehet vitázni.

Jön a VA2!

Igen, készülünk a második részre. Előre tudom, hogy mindenhol megjelenik majd, hogy visszamenekültem a biztos sikerhez. Nem érdekel. Nagyon nagy kedvvel kezdek neki. Én mindig azt csinálom, amit szeretnék. Nem tagadom, nagy volt a nyomás rajtam a második rész elkészítése miatt. Annyi levelet kaptam, hogy miért nincs Valami Amerika 2?! Az is tény, hogy az első rész vége egy felütés, kicsit a folytatásért is kiált. Az utolsó lökést az adta, hogy az összes főszereplőt fölhívtam, hogy mit szólnának a folytatáshoz. Olyan rajongással fogadták a hírt, hogy az engem is magával ragadott. Harmat Gáborral, aki a Magyar vándort írta, nagy lelkesen nekiálltunk, és megírtuk a könyv első verzióját. Nagy segítséget nyújtott Divinyi Réka, akivel azért szeretek együtt dolgozni, mert ugyanúgy gondolkozunk, ami jót tesz az író-rendező kapcsolatnak. A Lora első verzióját odaadtam neki, ő ízekre szedte, és írta tovább. A VA2-t úgy vállalta, hogy nekem kell írnom a könyvet, de konzulensi, ötletadói, dramaturgiai feladatokat elvállal.

A második rész úgy fejeződik be, hogy készülhet akár harmadik rész is?

Nem. Határozottan nem.

Mindenkit megölsz?

Nem. A második rész nagyon hiányzik, de nem tervezek harmadikat. Már az nagy dolog, ha a folytatás méltó lesz az elsőhöz. Tudom előre, hogy ugrásra készen várják, hogy csámcsogjanak rajta, mert nagyon nehéz jó második részt készíteni. Rendkívül nagy a nyomás rajtunk, de megpróbáljuk. Jövő nyáron szeretnénk forgatni.
2007. június 13.