Traser Mária Árnyékhadsereg
Interjú Eric Le Roy-val, a CNC – Archives françaises Gyűjteményi Osztályának igazgatójával, a FIAF elnökhelyettesével
11. Filmemlékezet fesztivál

A Magyar Nemzeti Filmarchívum idén szeptemberben rendezte meg 11. Filmemlékezet Fesztiválját, amelyen többek között meghívott vendég volt Eric le Roy úr. Ezen a hagyományos nemzetközi filmtörténeti fesztiválon bemutattuk a CNC- Archives françaises (Francia Nemzeti Filmarchívum) gyűjteményének egyik újonnan restaurált kincsét, az Árnyékhadsereg című Jean-Pierre Melville filmet. Az interjút a vetítés után készítettük a nemzetközi szaktekintélynek számító, nagy tudású, szerény, kedves, megnyerő személyiségű férfival.


Ön, fiatal kora ellenére Franciaország legnagyobb archívumának, a Francia Nemzeti Filmarchívumnak egyik igazgatója, valamint az archívumok nemzetközi szövetségének, a FIAF-nak is egyik vezetője. Hogyan vezetett idáig a szakmai életútja?

Köszönöm a bókot, de nem vagyok már olyan fiatal, elmúltam negyvenéves. Egyébként, ahogy mondani szokták, gyerekkorom óta a film érdekel. Szüleim, akik építészek, gyengéd, megengedő szeretetben neveltek, kiskoromtól kezdve annyit néztem a tévét, amennyit akartam. Éjszakánként ment az egyik csatornán egy filmklub, azon nevelkedtem, minden klasszikust láttam, éveken át faltam a régi filmeket. Így aztán érthető, hogy az egyetemen filmesztétikát és filmtörténetet tanultam. A tanulmányokkal párhuzamosan filmrendezők mellett segédkeztem, például Jean-Pierre Mocky rendezőasszisztense voltam.

Diplomamunkámat Camille de Morlhon életművéből írtam. Camille de Morlhon 1914-ben két filmet forgatott Magyarországon, A kalandornő adósságát (La dette de l’aventurière) és a Cigányok regényét (Le roman de tzigane). Ennek köszönhető, hogy a nyolcvanas években már jártam Magyarországon, azért jöttem, hogy a könyvtárakban dokumentumok után kutassak a forgatásokról. Rögtön beleszerettem Budapestbe, ez a világ egyik legszebb városa.

Nagyon hízelgő ezt egy párizsitól hallani... Egyébként Camille de Morlhon-filmet már vetítettünk az egyik régebbi filmemlékezet fesztiválon az Örökmozgóban, de a rendező gyakorlatilag ismeretlen nálunk.

Pedig az egyik legtermékenyebb francia rendező, több mint 120 filmet készített, a legutolsót, ami egyben az első és egyetlen hangosfilmje, Romániában forgatta, A szerelem földje (Roumanie, terre d’amour) címmel.
1986-tól 1990-ig a Cinémathèque française-ben dolgoztam Claudine Kaufmann oldalán, aki akkoriban a gyűjtemény felelőse volt. A gyűjtemény bővítését koordináltam, de foglalkoztam restaurálással is, többek között felújítottunk Camille de Morlhon-filmeket is, a Magyarországon forgatottakat is! Időközben a témán tovább dolgoztam, a szakdolgozatból könyv lett, amelyet 1992-ben publikáltak Párizsban.

Azután olyan szerencse ért, hogy megüresedett egy állás Bois d’Arcy -ban, a Francia Nemzeti Filmarchívumban, én megpályáztam, és elnyertem.
Michelle Aubert hosszú londoni tartózkodás után tért haza Franciaországba, ugyanis 25 éven át dolgozott a British Film Institute-ben és 1989-ben azért tért vissza, mert felkérték erre az igazgatói posztra. Átszervezte az archívumot és meghirdetett egy új állást, amit én megpályáztam és elnyertem 1990-ben. Tehát 17 éve dolgozom itt, a munkám azóta sokat módosult, jelenleg 16 ember tartozik hozzám. A gyűjtemény egésze a mi felügyeletünk alá tartozik, beleértve az archiválást, felújítást, állománybővítést és az ismeretterjesztést, valamint nemzetközi kapcsolatok ápolását.

A filmek archiválása, megőrzése, felújítása, restaurálása, terjesztése, a tudományos munka, a gyűjtemény fejlesztése – nagyon sokoldalú tevékenységet folytat!

Igen, de mindig is ez vonzott a legjobban, a nemzeti örökség megmentése, megőrzése és felújítása.
A nagydoktori dolgozatomat a francia archívumok helyzetéről írtam 1987-ben. Már akkor is az archiválás és a restaurálás érdekelt a legjobban. Gyakornokoskodtam a Lyon-i Lumière Intézetben, a Tolouse-i Archívumban, a Cinémathèque française-ben, laboratóriumokban is folytattam tanulmányokat, hogy megismerjem a megőrzés technikáját, a felújítás gyakorlatát. Sokat tanultam kinn az archívumokban, laboratóriumokban, mert az egyetem nem ad gyakorlati képzést, a konkrét problémamegoldásra nem tud megtanítani, én pedig a konkrét dolgokat szeretem.
Mindez vezetett oda, hogy a jelenlegi munkakörömet el tudom látni, valamint hogy nemzetközi kitekintést igénylő FIAF tevékenységet tudok folytatni.
Két éve a ljubljanai FIAF kongresszuson beválasztottak a FIAF igazgató tanácsába, az idén áprilisban pedig a tokiói közgyűlésünkön egyhangúlag a FIAF alelnökének választottak. Sokoldalú feladatot látunk el, segítjük például a nehéz helyzetben lévő külföldi archívumok működését, vagy akár létrejöttét, mint most a kambodzsai és az örmény archívum megalakulását.

Hány film tartozik az önök gyűjteményébe, a legnagyobb francia archívum gyűjteményébe?

A Francia Nemzeti Filmarchívum nemcsak Franciaország, hanem Európa legnagyobb filmarchívuma, a világ öt legnagyobb filmarchívuma közül az egyik. A Gosfilmofond a legnagyobb filmarchívum a világon, s utána jön még két-három gigantikus gyűjtemény, amelyek egyike mi vagyunk. Mintegy 100 000 filmet (címet értek alatta) őrzünk, elsősorban rövid és nagy játékfilmeket a kezdetektől napjainkig, valamint dokumentumfilmeket. A játékfilmek 50 %-a, a dokumentumfilmek 90 %-a francia nemzetiségű. A kópiákat filmgyártó cégek, producerek, forgalmazók, alkotók és magánszemélyek helyezik el az archívumban, valamint mi fogadjuk a köteles kópiákat. Gyűjteményünk évente mintegy 2000 címmel gyarapszik.

A legrégebbi, gyúlékony anyagú, úgynevezett nitró filmek átmentését celluloid filmszalagra 1991-ben kezdtük el és 15 éves program keretében, tavaly fejeztük be ezt az óriási restaurálási munkát. 15 000 kópiát újítottunk föl, 80 millió euró állami támogatást kaptunk rá.

Hogy választották ki ezt a 15 000 címet?

Minden archívumnak van egy fontossági sorrendben összeállított listája. A miénket még annak idején,1990-ben Michelle Aubert állította össze (aki idén ment nyugdíjba). Ez a világ legfontosabb filmjeit tartalmazza, elsősorban francia filmeket, de nem csak nagyjátékfilmet, hanem rövidjátékfilmet, dokumentumfilmet, a legkülönbözőbb, például orvosi, mezőgazdasági, gyarmatügyi, propaganda-, oktatófilmet, egészestés művészi dokumentumfilmet is, nagy rendezők filmjeit és kevésbé ismert rendezők műveit, több ezer fontos film a végtelenül változatos, óriási gyűjteményből.

A restaurálással párhuzamosan történik a digitalizálás. Témák szerint digitalizálunk, hogy a kutatók egyes területeket fel tudjanak tárni, például, hogy csak egyet említsek, a francia gyarmatosítás történetét a kezdetektől a gyarmatok felszabadulásáig…

Folyamatosan digitalizáljuk az állományunkat, és az érdeklődők számára hozzáférhetővé tettük két könyvtárban. Mintegy 20 000 dokumentumfilm és 17 000 rövid, illetve hosszú játékfilm érhető el internetes kapcsolaton át, digitális formában a kutatók számára, kinn az archívumban, Bois d’Arcy-ban és Párizsban, a François Mitterand Könyvtárban. Az a célunk, hogy az elkövetkező években az egész gyűjteményünk hozzáférhető legyen digitális formában.

A digitalizálás nem jelentheti egyben a filmek megőrzését, felújítását is?

Nem, a digitális forma kizárólag a hozzáférhetőséget jelenti a kutatók és az érdeklődők számára. A francia kulturális minisztérium azért szánt óriási támogatást a dokumentumfilm állományunk digitalizálására, hogy minden érdeklődő hozzáférhessen a gyűjteményünkhöz. De a munka folyamán először is egy 35 mm-es celluloidra dubnegatívot készítünk, ezzel megőrizzük a filmet, majd a hozzáférhetőség kedvéért digitalizáljuk az anyagot. Egy FIAF jelentésben is leszögeztük, hogy a 35 mm-es filmeket nem lehet digitális formában megőrizni, technikailag nincs még rá megoldás. Nemcsak azért, mert az eredeti hordozó a filmszalag, hanem azért sem, mert egyelőre a celluloid szalag élettartama a leghosszabb. Más a digitalizálás és más digitális technikával restaurálni egy filmet.
Digitális technikával restaurálni egy filmet nagyon sokba kerül. Kétségtelen, hogy többnyire szebb lesz a kép, jobb a hang, de nem győzőm hangsúlyozni, a lényeg a megőrzés, a 35 mm-es celluloid anyag.
Most, hogy befejeződött a 15 éves felújítási program, a továbbiakban egy film restaurálásáról a Nemzeti Örökség Bizottság dönt. Ebben a bizottságban részt vesznek a Cinémathèque française, a Toulouse-i Archívum és a Francia Nemzeti Filmarchívum delegáltjai, vagyis a három nagy francia filmarchívum munkatársai. A bizottság megvitatja minden egyes archívum kérését.

Ezen a szálon el is érkezünk az Árnyékhadsereghez. Hogy került sor ennek a filmnek a kiválasztására?

Az Árnyékhadsereg restaurálása régi tervünk volt, mert egy nagyon megrongálódott, nagyon tönkrement negatívval rendelkeztünk. A filmet évtizedeken át nem tartották jelentős alkotásnak, a kellékei ide-oda hányódtak, törődtek, repedeztek, szakadoztak. A filmszalag olyan, mint az ember, nem szereti, ha elhanyagolják, ha rosszul bánnak vele, nem szereti a szárazságot, a nagy meleget, a nedvességet, az erős párát, mindez megviseli és beteggé teszi... A negatív elveszítette a színeit, zsugorodott, töredezett, használhatatlanná vált.
A Studio Cal+ és a Studio Éclair laboratóriumaiban kezdtük meg a felújítást. Először is teljes egészében, finom felbontású képekben digitalizáltuk a 35 mm-es anyagot, minden hibát kijavítottunk digitálisan, majd – angol kifejezést kell használnom, bár nem szeretem – a „shoot” művelete következett. Ennek során a digitalizált elemeket áttettük 35 mm-es celluloidra, és két negatívot készítettünk, dubnegatívot és negatívot, és ebből készült el az a 35 mm-es kópia, amit önök is levetítettek, s aminek a minősége, mint ön is látta, tökéletes, csodálatos!
Hála a sorsnak, hogy Pierre Lhomme, a film operatőre még él, és ő irányíthatta a munkálatokat. Óriási élmény volt vele dolgozni, minden fázist megbeszéltünk, a színeket, a hangot.
Máskor is dolgoztam már több olyan restaurálásban, amelyben az alkotó is részt vett. Mindig fantasztikus, rendkívüli élmény volt, és az eredmény mindig jobb, ha azzal sikerül restaurálni, aki annak idején készítette a filmet, a döntések meghozatalában óriási segítség.

Miért kallódott el ez a film? A francia közönség nem szerette?

Nem olyan egyszerű erre a válasz. Az Árnyékhadsereg rendkívül fontos helyet foglal el a francia filmtörténetben, mondhatom, a francia filmtörténet egyik legszebb filmje. Ritka őszinte képet nyújt a francia ellenállási mozgalomról. Számtalan regényes, romantikus alkotás született erről a korszakról, a hősiességről, a heroizmusról, de őszinte, valós kép kevés. Ez a film nem romantizál, nem mitizál, ez kegyetlen, kemény, rettenetes, az első képtől az utolsóig nagyon kínzó és nagyon szép. A franciákat azonban a mai napig megosztja az ellenállási mozgalom megítélése. Túl sok a kényes kérdés még ma is, amit nem lehet megválaszolni. Túl sokan fogadták el Pétain marsallt, túl sok volt az áruló az ellenállási mozgalomban, és a háború után túl sok kollaboráns állította magáról, hogy hős volt… Azonkívül az Árnyékhadsereg közvetlenül az 1968-as események után készült, egy olyan Franciaországban, amely tele volt kétségekkel a fennálló hatalmat illetően, ezért sokan szemére vetették Melville-nek De Gaulle tábornok iránti elfogult hűségét. Másokat az sértett, hogy az ellenállókat a filmben ugyanaz a logika mozgatta, mint a kommunista forradalmárokat, a kegyetlen leszámolás, az el –nem követett bűnök vállalása, ha az ügy úgy kívánta.
Melville, eredeti nevén Jean-Pierre Grumbach, maga is tagja volt az ellenállási mozgalomnak, és akkor vette föl a Mellville nevet, amikor bevonult a mozgalomba.
Zsidó származása miatt a háború elején elhagyta Franciaországot, és Londonban belépett a De Gaulle által meghirdetett „France Libre” (Szabad Franciaország) ellenállási mozgalomba. A Forces Françaises Libres csapataival tért vissza Franciaországba, az amerikaiakkal szállt partra Olaszországban és jött velük Párizsig. Tehát megélt, hiteles élményei voltak az ellenállási mozgalomról. De nemcsak a saját tapasztalataira építette a filmet, hanem Joseph Kessel 1943-ban megjelent regényére. Kessel könyvét Londonban is kiadták, Melville 1943-ban azonnal elolvasta, és ott rögtön elhatározta, hogy filmre viszi – feltétlenül filmet akart belőle forgatni. 25 évet kellett várnia, míg a terve valóra vált. Különös, de 25 évig küzdött, hogy filmre vigye legszemélyesebb mondanivalóját. Aztán nem volt sikere, nem fogadta jól sem a kritika, sem a közönség. 1973-ban, 56 évesen meghalt. 30 évnek kellett eltelnie, hogy Melville-t elismerjék, és hogy az Árnyékhadsereg megkapja az őt megillető helyet. A legigazabb és a legerősebb film az ellenállásról. Akárhányszor újranézem, újabb és újabb értékeit fedezem föl, újra és újra megrendít, és csordultig telik a szívem fájdalommal.
Sok rejtett értéke van a filmnek, csak egyre hagy hívjam föl a figyelmet. A film első képein az üres Place de l’Étoile-t látjuk, majd a francia dicsőség szimbóluma, az Arc de Triomphe alá lassan bemasíroznak a megszálló német katonák, dobszóval, zászlókkal, döngő csizmájukkal. Van ennél fájdalmasabb kép egy francia számára? Elviselhetetlen. Olyannyira az, hogy még 1969-ben is éjszaka, titokban kellett forgatni a felvételt, óriási, nagyteljesítményű lámpákkal megvilágítva, mert ezt a látványt nem tűrték volna a franciák, és a francia törvények nem is engedték, hogy francia színészek német katonai egyenruhába bújjanak. A jelenet rejtett értéke, hogy a néző az eredeti, második világháborús német csizmák dobogását hallja, Melville ugyanis a hangarchívumból az eredeti hangot kölcsönözte a felvételhez.
Munkánk egyes művek újjászületését hozhatja meg. Az Árnyékhadsereg például nem csak Franciaországban, hanem külföldön is óriási felfedezés és siker lett. Hihetetlen, de tavaly az Egyesült Államokban elnyerte az amerikai kritikusok által megítélt, „az év legjobb filmje” díjat. Egy 1968-as francia film 2006-ban elnyeri az „év legjobb filmje” díjat, hát ez fantasztikus! És kiadták DVD-én, és elindult egy megkésett, de diadalmas siker felé. Tehát közvetve a mi munkánknak, a restaurálásnak köszönhető egy méltatlanul elfelejtett, csodálatos film reneszánsza…
(2007-10-19)

 



93 KByte

Simone Signoret
Simone Signoret
40 KByte



49 KByte

Lino Ventura
Lino Ventura
48 KByte

Lino Ventura és Christian Barbier
Lino Ventura és Christian Barbier
39 KByte



47 KByte

Simone Signoret
Simone Signoret
35 KByte

Jean-Pierre Cassel és Paul Meurisse
Jean-Pierre Cassel és Paul Meurisse
52 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső