Ritter György Brókernap
Török Ferenc: Overnight

101 KByte

Kezdjük az elején. Ha csak a sok „filmkritizáló” írná azt, hogy itt egy trilógia befejező darabjáról van szó, szkeptikusabb lennék, de hogy maga a szülőatya is efféle pakkba gyűjti eddigi munkásságát, az már főhajtásra késztet. Igen, itt a zárás, bezár a bazár, Török Ferenc generációs parabolájában elérkezett a jelenkorba. Ki gondolta volna, hogy az utolsó „fejezet” lesz a legsikerültebb. Ennek egyik titka, hogy az „újhullámosnak” is becézgetett ex-jegyhamisító egy kis balatoni kitérő után végre keményebb kötésű Ferenccé, felnőtté vált. Mondhatnánk beért, pedig maradhatott volna a kaptafánál és most is gyárthatott volna egy keserédes generációtragikummal ízesített, tartalmas húslevest, ehelyett váltott. Mozgóképe kilóg az emlegetett trilógiából de annyira, hogy a minőségi ugrás, az előzőekhez képest is legalább kétfilmnyi.
Pedig Török Ferenc jó iparosnak indult, hiszen valljuk be, osztályából csak ő vizsgázott jelesre Simó tanár úr első törvényéből (kb.:„mindenki a saját emlékei alapján készítse el az első filmjét”). Az öregedő filmszemlézők rögtön „új hullámként” tapsoltak az ifjú végzősöknek, akikből igazán csak Hajdú Szabolcs, Török Ferenc és Pálfi Gyögy maradt a reflektorfényben. A magyar film végre felébredt a rendszerváltás óta tartó csipkerózsika-álmából. A Moszkva tér (2001) a mindenki számára ismerős, rogyadozós kádár-kori sztorizgatásával tarolt, és az év harmadik legnézettebb magyar filmje lett. Csalódás volt viszont a Jött egy busz (2002) jelzetű kollektíva ki tudja már, milyen címet viselő (ti.: Cipők) ablakpucolós, Baross téri tragédiája. Az írogató rosszmáj rögtön ízekre szedte az ifjú rendezőt, és gonoszan dörzsölgette a kezét, vajon mikor láthat egy újabb Török nagyfilmet a mozikban. Meg is kapta. 2004-ben egy karcagi-balatoni vendégmunkás-történet kedvéért Török újra vászonra másolt egy generációs-feelinget. Ez lett a trilógia második darabja: kellemes kis hőzöngés, jól megírt forgatókönyvvel és felemás befejezéssel. Nagyjából mindenki a Moszkva tér folytatását látta a műben és úgy nézett ki, sokan nem is tudnak ettől a skatulyától megszabadulni. Pedig baj, mert azon kívül, hogy az Overnightban valóban van egy üres generációs tapasztalat, mégis teljesen más, mint a „hármas” többi darabja. Talán így lehetne nagy vonalakban összefoglalni Török Ferenc eddigi karrierjét, aki most új pályára lépett.

Azt hiszem, már kritikusi közhely új filmjéről elmondani, hogy Antonioni-koppintás a kiüresedettség állapotáról. Megtették ezt már helyettem mások, mégis a film alapján úgy tűnik, muszáj ezen a hasonlóságon elindulnom. Az irodalom által szapult, előnytelen Amerikai pszichós brókervilág magyar reinkarnációit láthatjuk a bevezetésben, azzal a különbséggel, hogy itt egyikük sem annyira komoly kereskedő vagy őrült, hogy nőket kaszaboljon. Egyikük, a külföldi befektetetők „legjobb barátja”, a nevében is jellegtelen Vas Péter előnyösen zsíros állásban forgatja a pénzt, miközben Igor Lazin animációkat bámul a semmiről. A nyitókép is vele indul: egy fél pillanatig szobájában guggol, félmeztelen „egyéjszakása” és össze-vissza dobált ruhái között. Steril, színtelen lakában, mintha maga is vendég lenne, a mindennapi élet kellékeit a design és az impozáns kilátás helyettesíti.

Török szabályos dramaturgiával nyitja filmjét. Komótos tempóban, párhuzamosan mutatja be az ébredő főhőst, valamint a pesti és Indiába dobbantott haverját, a hazánkba tartó német ügyféllel, s a magát Közép-Európa legnagyobb parabola-antennájához láncoló ökoterroristával. Ők lesznek a film mozgatórugói. Török már a prológjában kiteregeti a szennyest, és mint a „jó amerikai filmekben”, szinte elbeszéli egész filmjének mondanivalóját. A Bombayben dolgozó barát, Zoli nyüzsgő, színes világát szembeállítja a komor, szinte üresen geometrikus Budapesttel. Ez az alternatíva végigkíséri az egész filmet, a „tetőn a majom” jelenettel, amely majd keretbe foglalja a történetet, ráadásul jelzi, hogy a szerencsének és a véletlennek itt nagy szerepe lesz.

A történet huszonnégy óra alatt két (a veszprémi parabolával három) városban játszódik. A középpontban Péter áll, akinek elő kell teremtenie német ügyfelének, Fischernek a befektetett pénzét kamatokkal együtt. A baj csak az, hogy hiányzik jó néhány millió az összegből. Péter mindent egy lapra tesz fel, egy gyors befektetéssel és bombayi jegyzéssel teremti elő a lóvét. Egy féllegális overnight-akció keretében, melynek lényege, hogy amikor Európában még éjszaka van, a Távol-Keleten már nyitnak a tőzsdék. Ha van egy tuti tipped, jegyzel egy részvényt, s amikor felértékelődik, egy hír hatására eladod. Így lesz belőle pénz, Péter pedig így tudná adósságát helyrehozni. Egy huszárvágással.

Török rendezésében mintha mindig minden koccanna; folyamatosan válik sterillé a budapesti élet. Fölösleges szertartások, természetellenes formák díszítik a képeket, Péter még a terhességi tesztet sem ismeri fel elsőre. Megalkuvó, élre vasalt világ ez, ahol egy szem búza is tizenkétezerszer cserél gazdát. Láttunk már ilyet, nem egyszer. Már azt érezzük, hogy az indiai-szál sem jelenthet alternatívát, míg meg nem jelenik az örök nő mint kiút és lelket öntve belé fel nem borítja ezt az óraművilágot.

De milyen is ez Vas Péter? Török karakterei eddig becenevek voltak, a Moszkva tér Petyája és a Szezon Gulija is bandázó arcok, akik ebből kiemelkedve találták meg saját számításukat. Vas Péter nem ilyen, nincs beceneve (legfeljebb a „Dagi”), nem jön sehonnan és nem tart semerre. Elhízott, ragyás, zsíros hajú, amolyan „vastag csávó”, még csak nem is alfahím, mint a gabonában utazó Süni haverja. Nincs szájmenése és frappáns dumája, viszont ugyanúgy a nőben (egy nő) látja helyzetének orvoslását, mint az eddigi Török karakterek. Nem tudja, hogy túl sokat packázik sorsával. Már bandája sincs, Süni barátja kissé felületes, Zoli pajtása pedig messze él egy elbaltázott overnight miatt. Kollégái egysíkúak: főnökének legnagyobb gondja a kő, papír, olló bajnokságra nevezés, a többiek az üres szertartások és a csillogó élet szerelmesei. Péter csak a titkárnővel vigasztalódik a sötét tárgyalóban. Még a házassága is csak kikopik az életéből, egy darab papír formájában. Egyszóval nem túl sok tulipán díszíti a lelkét, még azt is későn veszi észre, hogy többre vágyik.
Bodó Viktornak majdnem jutalomjáték ez a karakter, jól hozza, bár a kelleténél talán bizonytalanabbá teszi a ráosztott szerepet. Érzi, hogy milyen üres a figura, ám játékával tovább ködösíti, és főleg a sodródását érezteti. Még az idegesítő taxist alakító Móka Miki (Gyabronka József) is több ötletet tud belevinni szerepébe. Eszenyi Enikőnek viszont valódi jutalomjáték a negyven felé közelítő, a fejesek ebédidei „gőzét” kéjesen magába szívó dominatitkárnő, Ági alakja. Kár, hogy nem jutott több a Nagy Ervin által megformált Süninek, Máthé Gábor Főnökének valamint Vajdai Vilmos Pistájának. A bombayi szál göndörke Zolikájából is viszonylag keveset hoz ki a színpadokon edzett Szőcs Arthur, bár még ő a film legmélyebb mellékszereplője. Alakjával és környezetével inkább egzotikus választ közvetít. Indiához képest Pest szinte egyetlen magyar filmen sem volt, még olyan üres, mint az Overnightban.

Török Ferenc és állandó operatőre, Garas Dániel sokkal egységesebbre húzta a képvilágot, mint a „trilógia” eddigi részeiben. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az eddigi filmjeikkel szemben, itt nem a történet, hanem ahogy a filmhez mint médiumhoz illik, a képek dominálnak, mesélnek. Mégpedig Török eddigi munkáit ismerve, elég erősen. Már a felütésben is találkozhatunk a konstruktivista Pest vonalaival: utak és útpadkák, záróvonalak és sávelválasztások, párhuzamos épületek, geometrikus ablakok váltják egymást. Nagyobb mértékben ezt is Antonioni-másolásnak érezhetjük, kisebb mértékben a rendező pesti Bauhaus iránti szeretetének. Mindegy is, hiszen egyértelműen negatív felhanggal értelmezi ezt a kiszámítható világot. Mintha nem élne itt senki, és nem lenne senkinek lelke. Nem jár senki az utcán, vagy legalábbis a kamera nem mutatja meg. Az egészet egy didaktikus jelenet töri meg, amikor Süni kocsija lefékez a zebrán átkelő babakocsis anya előtt. Itt a megoldás? Így lehetne kitörni innen?

Garas képi fogalmazásának kulcsát az egyre sötétülő, absztrakttá váló figurák jelentik. A kontrasztok és az egyneműsített, barnított képek egyre erőteljesebbé vállnak: főleg az irodai és parkolós jelenetekben. Ezt az elidegenítést addig a jelenetig fokozza, amikor a főszereplőket egy vízszintes vonalakká absztraháló üvegablakon keresztül mutatja (figyeli). Itt jön a dramaturgiai fordulópont is, megjelenik Bombay mint az egzotikum és Rozi, a nő, aki a kiutat is jelentheti.

Milyen furcsa, és jól el is rejtőzik a filmben, hogy pont a véletlenek határozzák meg ezt a szabályos világot. A film három tartópillére a három város; Pestről és Bombayról már volt szó, de a rejtett titkos szál, amely sokáig üresjáraton áll, a veszprémi ökoterrorista szösszenete. Péter mindenre kockázat: a pénzre, az overnight tranzakcióra stb. Nem veszi, hogy tisztán a szerencse az, amiért el tudja érni az embereket, mert ha levegőbe repülne a tányéros antenna, ezt nem tudná megtenni. Péter a sors kegyeltje egészen az utolsó pillanatig, amikor a szerencsétlen Móka Miki, a taxis eltéved, ő pedig elalszik a kocsi hátsó ülésén. Így lemarad barátnőjéről, akivel új életet kezdhetett volna. Péter egyfajta ürességet jelképező bibliai káoszba zuhan vissza. „A kis dolgok történése nagy változásokat okozhat” – mondja a káosz-elmélet tézise. Török nem fáraszt minket a kierkegaard-i, sartre-i egzisztencializmussal. Akárcsak Bergman, simán főhőse szájába adja a választ (a taxis kérdésre), hogy mi ennek az egésznek az értelme: „Semmi”. Pedig Péter arcán már ott volt a változatás lehetősége, de nem élt vele, elkésett, dacolt, azt hitte, sikerülhet neki, de saját esetlegességének csapdájába esett. Török sok szempontból bizonytalanságban tartja nézőjét, nincs teljes válasza, hiszen az indiai Zolika boldog ugyan, de hazavágyik, így ez az alternatíva sem jelenthet túl jó megoldást.
Török filmje nem szájbarágós vagy giccses. Ügyesen lavíroz és kerüli a közhelyeket, nem fókuszál a történetre, mégis folyamatában mutatja be a változatlanságot. A befejező snitt szintén gondolati főhajtás ismételgetett mestere, Antonioni előtt: a kiüresedést, a vásznat geometrikusan kettészelő repülő-kondenzcsík hasítja. Ez a világ már régen nem olyan, mint az előző „részek” csavargóié. Kemény, törvényszerű és tagjai bukásra ítéltettek. A Moszkva tér végén az idő egykedvűen folyt tovább, a Szezonban új távlatok derengtek a távcsőben. Itt nem igazán a generációs problémákról regél a rendező, hanem a modernista filmben „agyon magyarázott” szakadék szélén egyensúlyozó ember lelkéről. Mégsem mondhatnánk, hogy megkésett vagy avítt filmet láthatunk. Török „koppintása” talán aktuálisabb, mint valaha. Hiába reménykedünk a filmet nézve, hogy Péter nyerhet, a csatát felületes munkájában győzelemre viszi, de a lélek világába nem tud átlépni, ahogy pestiesen mondanák: neki lőttek!

 

Nagy Ervin
Nagy Ervin
87 KByte
Nagy Zsolt
Nagy Zsolt
105 KByte
Nagy Ervin
Nagy Ervin
111 KByte
Bodó  Viktor
Bodó Viktor
80 KByte
A háttérben Nagy Ervin
A háttérben Nagy Ervin
80 KByte

129 KByte
Gryllus Dorka
Gryllus Dorka
82 KByte
Máté Gábor és Eszenyi Enikő
Máté Gábor és Eszenyi Enikő
79 KByte
Bodó Viktor
Bodó Viktor
51 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső