Ruprech Dániel Isten Edéről álmodik
Sándor Pál: Noé bárkája
Kállai Ferenc és Garas Dezső
Kállai Ferenc és Garas Dezső
58 KByte

Éjszaka. Nagytotálok az égből egy alvó városról. Budapest, VI. kerület, egy kis bérház, tizenhárom lakás. Nyugalom. Stock Ede álmodik. Harley Davidsonokról. Vihar, ablakcsapódás, hirtelen ébredés, egy álom veszi kezdetét. Mintha a kép nagyon enyhén szaggatna, a mozdulatok egy burleszkre emlékeztetnének. Történt már ilyen Edével. Egy furcsa város különös lakói lótnak-futnak a szakadó esőben. Kitör a pánik. Bemutatják magukat. Stock Ede (és közösségnek éppen nem mondható lakótársai) története indul el, aki elhatározza, hogy megnyeri a „Világ legjobb nagypapája” tévés vetélkedőt, hogy valóra váltsa álmát, neki is lehessen egy Harley Davidsona. Az unokája története, aki visszatalál nem-szeretett nagyapjához. Tálas Aurélé, aki újra felfedezi a várost, s Csoltinnéé, aki néha megfordul, belenéz a kamerába, s huncut mosollyal beszél Stock Edéről, az ő nagyra becsült „igazgató uráról”. Városlakók története, akik együtt élnek, sajátosan érzenek egymás iránt, példát, tükröt, vagy épp fityiszt mutatnak nekünk.
Egy városról szól ez a film (ha akarjuk, legyen Budapest), s lakóiról (ha akarjuk, legyünk mi, magyarok). Mozaikfilm, de nem annak használatos értelmében. Cselekménye kronologikus, kauzális, szálai nem gabalyodnak. A film mégiscsak apró, tarka mozaikokból épül fel. Tapasztalatokkal, történetekkel teli emberek pillanatait, tekinteteit, gesztusait látjuk, olykor extrém beállításokból (pl. madárketrecből), fahrtokkal, kézikamerával, néha klipekre emlékeztető vágással. Színészi játékot, amit néha elhagy a kamera, hogy megmutasson valamit a bútorokból, tárgyakból, környezetből. Utcai kavalkádot, koszos házfalakat, omladozó vakolatot. A cselekmény szépen előkészít, kellő szellemességgel, kellő fordulattal jellemzi főszereplőknek kiválasztott karaktereit, majd lassan visszavonul, hogy átengedje a teret a képeknek. Ede vár, s ameddig vár, van időnk elidőzni a ház képein. Az utca képein. A film ritmusa megváltozik, szinte kiesünk belőle egy pillanatra. Ugyanazt a világot nézzük továbbra is, csak egy másik szemszögből. Egy időből kiragadt szemszögből. Aztán megjön a postás a tévé levelével, s a történet gördül egyet tovább. Következik egy újabb „normális jelenet”, szépen felplánozott, legkifejezőbb nézőpontot megválasztó, klasszikus szerkesztésű képsorokkal. Statikus képek és kézikamerás felvételekkel. Párbeszédekről, a cselekmény folyásáról, bemutatják nekünk az elmesélhető történetet. Ezekhez a részekhez tartoznak a híres-neves színészek, a megírt poénok, egy kis szatíra, egy kis társadalomkritika, és a kicsit hosszúra nyújtott tévévetélkedő első fordulója. A vígjáték műfajainak betartásával.
Álomba ébredhettünk a film elején, mert olyan világban találjuk magunkat, amelyben a vágyak beteljesedhetnek, egy vetélkedő megnyerhető lesz, egy lakóközösség (tagjai egyébként nem nagyon szívlelik egymást) összefoghat, egy idős férfi tizenöt év után újból elhagyhatja lakását, s kirándulhat egy éjszakán át a nyüzsgő városban, belekóstolva barackpálinkákba, „csajok stírölésébe”, füves cigarettába. Csoltinné pedig tangózhat egyet imádott igazgató urával. S bár mindenhol ott a valóság lenyomata, a tévéshow-k, a koszos utcák, a szürke házak, veszekedő szomszédok, kifizetetlen számlák, nyomorult körülmények, de mindezek egyszerűbbek lesznek, könnyebbek. Szinte minden bagatell. Egészen addig tart e két stílus váltakozása (a cselekmény előkészít, lehetővé teszi, hogy egy kicsit csak a képek beszéljenek, majd tovább lép), amíg Tálas le nem botorkál a lépcsőn Kati búcsúüzenetével. Akkor valami megváltozik. Nem a cselekményben megjelenő kaland veszi kezdetét, nem az lesz fontos, hogy megtalálják-e a lányt (hisz nem is fogják, megjön ő magától), hanem az, hogy mit lát ez a két férfi kint a városban, s mi történik közben velük. Képek kezdődnek, amelyek képesek bemutatni a képzeletben megnyúlt folyosót, amelyek képesek láttatni Tálas „újvilágra” csodálkozását ? egy valóságos teret, a város terét kezdik bejárni, valóságos szereplőkkel. A kamera néha elhagyja szereplőit, majd megáll a Nyugatinál, felgyorsítja az időt és bevárja őket. Mint egy fürkésző tekintet jár az emberek között a szórakozóhelyeken, az utcán, kiválaszt magának arcokat, s megmutatja közeliben, félközeliben, amíg egyszer csak maga a rendező is csak egy ember lesz a tömegben a film képein. Ez már nem az ő története lesz, hanem valami automatikusan működőnek az ábrázolása, amit az alkotó lehetővé tett, de már „csak” arról szól, ami elé kerül. E képsorok után a narratív jelenetek is másként fognak funkcionálni. A beszélgetés Stock és Tálas között, a füves cigizés jelenete nem azért lesznek viccesek, mert jól írták meg a párbeszédeket, hanem mert annyira erős bennük az emberi jelenlét. Az arckifejezések, a hanglejtések, a környezet és a szituáció együtthatása csal mosolyt a néző arcára. Ennek a megmutatására csak a mozgókép képes, amely az idő segítségével meg tud mutatni egy folyamatot az elejétől a végéig. Azokat a mozaikokat, snitteket, amelyek összerakásával sokszínű kép alakul ki bennünk az ábrázolt világról, karakterekről. Nem mondja, csak mutatja. Tálas és Stock egy padon ül. Hajnal van, a keresés közben átmulatott este után. Beszélgetnek. Beszélgetéseiket fényvágások tördelik szét. Újabb és újabb egészek keletkeznek, tekintetek, arcok, képek. Innen visszatekintve nem lesz már fontos, hogy miért „íródott” ki csak úgy Kati szerelme, Peti. Vagy, hogy egy ilyen lázadó lány miért megy bele viszonylag könnyen a „Világ legjobb nagypapája” játékba, miközben sikítva kiált fel, ha Stock csak leül mellé. Elfelejthetjük, hogy néha erőltetett lett egy-egy jelenet (Kállai káromkodása, Garas rappelési próbálkozása, vagy akár Stock füvezése unokájával) hogy magyar film(vígjáték) lassan nem készülhet a Mucsi-Scherer páros nélkül, vagy túl sokat, túl hangosan, kicsit már feleslegesen ölték egymást a szomszédok. Még az sem zavaró, hogy a mennyei motorpályán jobban látható az animáltsága, mint kellene. A kevésbé sikerült jelenetek súlyukat veszítik. Csoltinné taxiba száll. Elindul megnézni a párost a vetélkedőn. Utcáról utcára, újból és újból őket látja kivetítőn, csak képeket és a várost, majd bemegy a stúdióba, s ott egy üvegen keresztül, a szerkesztő irodájának tévéin hang nélkül nézi végig, ahogy Ede és Kati megnyeri a vetélkedőt. S az álmok teljesülnek. Egy olyan főhős ér célba, aki jelleméből fakadóan, akaratán kívül, szinte ösztönből cselekszik jót. Gyarló ember ugyan, jogosak az őt érő kritikák, de mégiscsak. Fel tud mutatni egy alternatívát a világnak az optimista oldalról, amelyre, még ha érdekből is, de pozitívan reagál a többi szereplő. Ez egy ilyen világ, sokszínű, csendes, zajos, szép és koszos, de kibírható. A kérdés csak az marad, létezik-e. S az eszközök, amelyek ezt a világot bemutatják (a kamera és a vágás sokféle használata) reálissá teszik-e ezt a világot, s annak sokféleségére/sok-nézőpontúságára utalnak-e, vagy épp ellenkezőleg. Idézőjelbe raknak mindent. Lehetne így is – mondják –, de nincs. Attól félek, az utóbbi esélyesebb.
Hajnal. Nagytotálok az égből egy ébredő városról. Az álom véget ért. Ébredés. És minden maradt a régiben. A város zajos, az emberek büdösek, Pizza Hut, Kentucky Fried Chiken. De jó remélni, hogy van egy másik világ, ahol végtelenségbe tartó motorpályák vannak, s ahol az ember addig száguld, ameddig csak álmai engedik.
(2007-03-22)

 

Szőke András és Badár Sándor
Szőke András és Badár Sándor
55 KByte
Stefanovics Angéla és Garas Dezső
Stefanovics Angéla és Garas Dezső
58 KByte
Szabó Győző, Ganxtsa Zolee és Bordán Irén
Szabó Győző, Ganxtsa Zolee és Bordán Irén
68 KByte
Garas Dezső és Törőcsik Mari
Garas Dezső és Törőcsik Mari
43 KByte

46 KByte
Kállai Ferenc, Garas Dezső és Sándor Pál
Kállai Ferenc, Garas Dezső és Sándor Pál
48 KByte
Törőcsik Mari
Törőcsik Mari
45 KByte
Garas Dezső
Garas Dezső
54 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső