Első nagyjátékfilmjében az eddig reklám- és dokumentumfilmeket, illetve videoklipeket készítő Rohonyi Gábor nem csak arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, hetvenen túl is van tartalmas élet, de egyúttal egy nálunk meglehetősen ritka műfaj, a road-movie keretei között beszél a mai magyar társadalom kisnyugdíjasairól, nem csak nyugdíjasoknak.

A filmkészítők, kritikusok és a közönség köreiben egyaránt állandóan napirenden lévő téma a hazai közönségfilmek sikertelenségének problematikája, s a szűkös újmagyar zsánerpaletta. A közönségfilmek egyik folyton idézett buktatója, hogy azok nem reflektálnak kellőképpen jelen társadalmunkra, így azonosulásra váró karaktereket és hihető történeteket sem tudnak felvonultatni, de a műfaji választék hiányának magyarázatai is sokszor példálóznak a megfelelő figurák és a társadalmi közmegegyezés hiányával. A Konyec alkotói láthatóan alaposan végiggondolták a fenti problémakört, s megpróbálták kivétellel erősíteni a szabályt, hisz a történet főszereplői ezúttal kispénzű nyugdíjasok, akiknek valóban minden hónapban problémát jelent a koszt és a közüzemi számlák kifizetése is, így nyaralásról, vagy urambocsá’ a tengerről már álmodni sem mernek. Bátor lépés közönségfilmet készíteni két, látszólag teljesen átlagos, idős emberről, akiknek évek óta az esti televíziós vetélkedő és régi könyveik újraolvasása jelenti a legnagyobb izgalmat. Főként azért kell ehhez bátorság, mert a magyar film jó ideje hátat fordított már ennek a generációnak, az elmúlt években készült közönségfilmekben nekik csupán morzsák jutottak. Ráadásul apró mellékszerepeikben funkciójuk mindössze a korral járó változások karikírozására vagy nemzedékük nevetségessé tételére korlátozódott. A Valami Amerikában Terka néni (Schütz Ila) a drogos süti hatása alatt éli át a tévében látott szappanoperát, míg a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben azon kéne nevetnünk, ahogy Rózsi néni (Molnár Piroska) összekeveri a vibrátort és a mobiltelefont. A Csak szex és más semmiben az idős színész, Tivadar (Sinkó László) szexpartner-kereső hirdetésre jelentkezik, s ugyanitt Szabó néni fizetni is hajlandó a fiatal férfi sztriptízéért.

Rohonyi Gábor filmje több szempontból is úttörő szerepet vállal tehát az új magyar közönségfilmek körében. Hősei Emil és Hédi, a gyermekük elvesztésétől megkeseredett idős házaspár, akiknek mindennapos problémát jelent szűkös anyagi helyzetük, hisz idős fejjel, szégyenszemre bujkálniuk kell a számlakihordó elől, majd állniuk a végrehajtó sajnálattal vegyes, mégis megalázó tekintetét is. Fiatalkoruk és megismerkedésük történetét rövid flashback betétek mutatják be, melyekből megtudhatjuk, hogy Emil egykor fiatal ávósként, egy rekviráló osztag előfutáraként talált rá a nagypolgári kúria padlásán rejtőző Hédire. A félénk lány akkor utolsó megmaradt értékét, gyémánt fülbevalóját nyomta a fiatal Emil kezébe, szabadságáért cserébe. Emil azonban nem csak elrejtette a lányt az osztag elől, de a fülbevalót is visszaadta neki, s ettől a perctől életük teljesen összefonódott, egymásba szerettek és összeházasodtak. Megismerkedésük után mintegy ötven évvel azonban Hédi mégis kénytelen megválni féltve őrzött ékszerétől, amit a végrehajtók a kifizetetlen számlák ellenében visznek el. Ezt azonban már Emil sem állhatja, úgy érzi, tennie kell valamit kilátástalan helyzetük ellen, s végső elkeseredésében elindul a pártállami időkből örökölt, de még mindig kifogástalan állapotban tartott Csajkájával, hogy egy régi pisztoly és bájos modora segítségével kirabolja a közeli postafiókot. Tervét könnyedén végre is hajtja, s ráérezve az újszerű izgalom kellemes ízére, benzinkútnál majd ékszerüzletben folytatja a pénzszerző körutat. Időközben felesége is csatlakozik hozzá, hogy együtt haladjanak tovább az úton, amelyről már nincs visszatérés a másfélszobás panellakás szűk falai közé. Nyomukban egy épp magánéleti válságot élő nyomozópárossal újabb és újabb rablásokat követnek el, de közben nem feledkeznek meg a hirtelen jött gazdagság kiélvezéséről sem: Emil burgert rendel a gyorsétteremben és kipróbálja a thai-masszázst, Hédi új ruhát vásárol a plázában, majd homárt eszik az étteremben, este pedig egy wellness szálloda elnöki lakosztályában térnek nyugovóra.

A mindenkinek ismerős szereplőket és élethelyzetet, az otthonülő, szerény körülmények között tengődő kisnyugdíjasok mindennapjait a film teljesen reálisan, lassan láttatja az elején, majd a folytatásban, a felgyorsult eseményekkel és a rablássorozattal is olyan irányba viszi tovább a cselekményt, amely még könnyedén hihető abban az országban, ahol alig néhány éve jelentős kultusza és „szurkolótábora” alakulhatott ki egy megrögzött bankrablónak. A film által ráadásul egy egész generáció kapja vissza elfeledett méltóságát azzal, hogy bátran megmutatja, hetven év felett is lehetnek céljai és érzelmei az embernek, a kérdés csak az, hogy mi hozhatja ezeket újra felszínre. A két idős ember kapcsolatáról eleinte apró jelzések és félszavak árulkodnak csupán. A számukra teljesen természetes magázódás, a külön hálás, a folyamatos csipkelődés és egymás bosszantása azt a benyomást keltheti a nézőben, hogy egy erősen fásult, talán félresikerült házasság ez. Később azonban láthatjuk, hogyan néz az asszony morózus férjére, amikor az egykedvűen maga elé morogja a televíziós vetélkedő 5 milliós kérdésének helyes válaszát, hogy miként hánykolódik az ágyában a férfi a végrehajtók távozása után, s megismerjük zárkózottságuk tragikus okát, fiatal gyermekük elvesztésének történetét is. Később, a rablássorozat közben a média által „vérdíjas nyugdíjasokra” keresztelt házaspár többször is szerencsésen lerázza az őt üldöző fiatal rendőrpárost, amely magánélete válságával és pillanatnyi szakmai fiaskójával ellenpontozná a rablásban egyre bátrabb és hosszú évtizedek után újra egymásra találó öregeket. A forgatókönyvet (Pozsgai Zsolt Makacs alkony című szkriptje alapján) jegyző Lovas Balázs – aki Dyga Zsombor valamennyi eddigi filmjének forgatókönyvírója – mindvégig frappáns, hiteles és működőképes párbeszédeket ad idős főszereplői szájába (Emil rablásoknál elhangzó szövegei felejthetetlenek: „Nyugalom, én is izgulok, nekem is ez az első”, „Jöjjenek elő, különben mindenkinek szétlövöm a szívét”). Azonban a majdnem főszereplő rendőrpáros karaktere és párbeszédei már közel sem ilyen kidolgozottak és végiggondoltak. Úgy tűnik, mintha az eredetileg mellékszereplő nyomozópáros figuráit utólag növesztették volna így meg az alkotók, mintegy megijedve attól, hogy a jobb életre vágyó nyugdíjasok és az útjukba kerülő mellékszereplők nem viszik el a hátukon a történetet. Pedig mind a cselekmény, mind a két idős színész alakítása alkalmas volna erre. Valódi jutalomjáték ez a film a főszereplő házaspárt alakító 82 éves Keres Emil, és a 73 éves Földi Teri számára, akik fiatalokat meghazudtoló markáns színészi jelenlétükkel szerettetik meg velünk a filmet. A generációs- és nemek közti konfliktusokat ellenpontozó fiatal pár szerepében Schell Judit és Schmied Zoltán is láthatóan mindent megtesz a hitelesség érdekében, azonban esetükben már kiütköznek a forgatókönyvi hiányosságok. Ági és Andor figurájának kidolgozottsága ugyanis nincs összhangban a filmidőben betöltött szerepükkel, s az író azt sem döntötte el pontosan, hogy milyen képet akar általuk felvázolni a társadalom szemében amúgy is ellentmondásos magyar rendőrségről. Márpedig egy műfaji filmben, amely a bűn és a bűnüldözés témáit kiemelten taglalja, ez elengedhetetlen, nem véletlen, hogy nálunk hosszú évek óta nem készült igazán színvonalas és hiteles film e témában. A Konyec látszólag egy többnyire elszánt és jól működő (amerikai filmekből ismerős) bűnüldöző szervet próbál megmutatni, kötelékének tagjai azonban mégsem képesek megállítani az ámokfutó nyugdíjasokat, akik találékonyságukkal és gyorsaságukkal (!) – kevésbé jól megkomponált jelenetek során – rendre kicsúsznak a kezeik közül. A kidolgozatlan rendőrségi szálon akár el is bukhatna a történet, ha a jól működő háttér a lokális jelleggel karöltve nem mentené meg rendre a cselekményt, s így az egész film hitelességét is. Mert a kiszolgáltatott nyugdíjasok története, elegyítve a magyarok időnként sajátos, a pandúrral szemben inkább a betyár iránt tanúsított szimpátiájával, nagyon is valóságosnak hat. Ahogy reális a fokozott, szenzációhajhász médiajelenlét is, ami – azon túl, hogy végre szellemesen és szalonképesen jeleníti meg a szponzorokat a filmben – nagyon jól támogatja a dramaturgiát a több televízió által bemutatott háttértudósítások egész sorával. Néhány nap leforgása alatt a média hősöket farag a kisnyugdíjas Bonnie és Clyde-ból (hasonlóan a szintén a média szerepét is taglaló Született gyilkosok, a Kánikulai délután vagy épp a Sugarlandi hajtóvadászat bűnözőihez), akiknek végül országszerte rajongóik, félőik és követőik is akadnak. A műfajból következően a Konyec egy sok helyszínt bejáró film, így kiemelten fontos, hogy már az egyes állomások kiválasztása is támogassa a hitelességre törekvő rendezői koncepciót. Ebben az esetben nem csak az erdei autósüldözések és az elhagyott mellékutak, hanem a történet hitelességének szempontjából is hasznosnak bizonyult a cselekmény nagy részének vidéki, eredeti helyszínekre helyezése, ahol könnyen elképzelhető, hogy nincs biztonsági őr, sőt adott esetben még alkalmazott sem a bankban.

A reklámok és videoklipek pergő ritmusán és színes képi világán edződött rendező bátran rendeli alá a formát a tartalomnak, s épp annyit lassít a tempón a történet hitelessége érdekében, amennyit a műfaj még megenged. Szatmári Péter a Dealer után ismét a nagyobb operatőri és rendezői szabadságot jelentő HD technikával dolgozott, ami költséghatékonysága miatt a hosszabb, vágás nélküli jelenetekkel való kísérletezést is lehetővé tette az alkotók számára, s ez nagyban hozzájárult a film megfelelő ritmusának kialakításához. Szatmári precízen vált a film eleji statikusságból a mozgalmasabb jelenetekre, s ezúttal rendkívül visszafogott fényképezési stílusa nagyszerűen kiemeli a főszereplő színészek apró, mégis jelentőségteljes gesztusait is.

Noha a kidolgozatlansága miatt feleslegesnek tűnő, minden előzmény nélkül felbukkanó kubai barát mellékszála nélkül, s valamivel kevesebb, de pontosabb rendőrségi résszel a Konyec dramaturgiája feszesebb is lehetne, a nagyszerű történet, a stílusos kivitelezés, és végül, de nem utolsósorban a két idős főszereplő szuggesztív játéka teljes mértékben szerethető filmet eredményezett. Rohonyi Gábor első játékfilmje így újabb jelentőségteljes lépés a színvonalas magyar közönségfilm irányába.