Farkas György Guillermo del Toro: A Faun labirintusa
 

67 KByte

A hazai mozikban nemrég bemutatott A Faun labirintusa a nálunk inkább csak hollywoodi kalandjaiból ismert mexikói származású Guillermo del Toro legújabb, és bátran állíthatjuk, legjobb filmje.
A ’64-es születésű rendező filmes szocializációja az olcsó mexikói tömeg horrorokkal kezdődött, s talán ezek az élmények irányították érdeklődését a trükk szakma felé. A leghíresebb amerikai maszkmestertől Dick Smith-től (pl. Ördögűző) tanulta meg a szakma fortélyait, s közel 10 évig dolgozott maszkmesterként, miközben saját trükk céget (Necropia) is alapított.
Néhány rövidfilmes kísérlet után 1992-ben indult rendezői karrierje, amit egy meglehetősen markáns választóvonallal mindjárt ketté is oszthatunk. Eszerint egy mexikói, szinte szerzői és egy hollywoodi, műfaji filmes karrier rajzolódik ki előttünk.
A hollywoodi darabok, Mimic; Penge 2.; Hellboy nem igényelnek különösebb kommentárt. A másik vonulatnál azonban érdemes elidőzni egy kicsit.
Első nagyjátékfilmje, a Cronos a mexikói filmakadémiától rögtön 9 díjat nyer. A horror keretrendszerén belül mozgó történet elsősorban filozófiai gondolataival és egyedi képi világával emelkedik ki műfajából. Del Toro későbbi filmjeiben is megtalálható, kulcseleméből jó néhány már itt megjelenik: a maszk- és trükk szakmából adódó látványelemek és egyedi vonzódása a rovarvilághoz, a nevek fontossága, kedvenc színészei s a katolikus szimbólumrendszer adaptálása.
A történet a XVI. században kezdődik, egy alkimista baljós felfedezésével. Az általa megalkotott, „cronos device”-nak nevezett szerkezet közepén egy ismeretlen eredetű féreg-lény lakozik, mely az emberi vér szívásáért cserébe gazdájának örök életet biztosít.
Évszázadokkal később folytatódik a történet. A nagy hatalommal bíró szerkezet napjainkban kerül elő újra. Krimibe illő küzdelmet vív érte egy haldokló, szívtelen öregember és a szolgálatában álló Angel de la Guardia, valamint az ügybe véletlenül belekeveredő idősödő antikvárius, Jesus Gris. Angel a haldokló megbízásából keresi a szerkezetet, amelyet alkotója halála előtt egy antik faszobor belsejébe rejtett. Pont egy ilyen szobor érkezik Gris üzletébe, s még becsomagolva várja, hogy titkát felfedjék. Angel meg akar bizonyosodni a szobor kiléte felől, s észrevétlen megbontja a csomagolást, majd visszatér megbízójához a hírrel. Záróra után azonban Gris nekiáll megtisztítani az újonnan érkezett árut, s eközben megtalálja a belsejében rejlő kincset. Nem tudja ugyan, mi került birtokába, de egy véletlen baleset folytán – beindítja a szerkezetet, amely tenyerébe mélyeszti karmait - vérében már hamarosan érzi.
A szobrot másnap megveszi Angel, de gazdájával rögtön rá is jönnek, hogy Gris megtartotta magának a szerkezetet. Miközben Gris a szerkezettel kísérletezik, s figyeli magán a változásokat – bár nem érti, hogy mi történik –, Angelék először a boltját dúlják fel, majd őt rabolják el, hogy kiszedjék belőle a titkot. Gris azonban mondhatni, a sírba viszi titkát, legalábbis nem árulja el, míg meg nem hal. A szerkezetnek köszönhetően azonban halála csupán átmeneti állapot. De ezek után hová is mehetne egy halott ember, aki mégis él? Unokájának végtelen szeretete lesz a menedéke, vagyis a gyermek játszóhelye, a ház padlása, ahol megannyi kacat között játékkal tölti idejét Aurora.
A fináléban Grisnek nem csak Angellel és gazdájával kell leszámolnia, de a hamis halhatatlanságot biztosító szerkezet kínálta kísértéssel is.
Fontos jelentéshordozó funkcióval bír a szereplők neve. Jesus Gris (Federico Luppi), - aki a cronos révén örök életet szerez magának; nevének jelentése nem más, mint Szürke Jézus. Az „igazi” Jézusnak csak szürke mása, amint a megszerzett „örök élet” is ámítás. Unokája Aurora, vagyis a jövő reménysége, a gyermek, aki elhozza a hajnalt. Ellenfele pedig Angel de la Guardia (Ron Perlman), vagyis az Őrző Angyal.
A Cronos sikerének köszönhetően Guillermo de Torót felkérik egy hollywoodi produkció – a Mimic – megrendezésére. A furcsán végződő kaland után hazatér Mexikóba, s Tequila Gang néven megalakítja saját produkciós cégét.
Következő mexikói filmje – melynek producerei között Pedro Almodóvar is megtalálható – igazi áttörést és nemzetközi elismerést hoz del Torónak.
Az ördög gerince (amit a magyar közönség is elcsíphetett az Europa Cinema csatornán) újabb kulcselemet vonultat fel, ez pedig a spanyol polgárháború. De miért pont a spanyol? Hamar kiderül, hogy del Torónak nincs semmilyen személyes érintettsége az ügyben, legfeljebb annyi, hogy a spanyol polgárháború után sokan menekültek Mexikóba, s gyerekkorában nem egy történetet hallott ezektől az emberektől. Mégsem ez az oka választásának. A spanyol polgárháború szerinte még mindig egy lezáratlan, feldolgozatlan ügy a spanyol társadalomban. Szelleme mindmáig ott kísért.
„Mi egy szellem? Egy tragikus esemény, ami arra ítéltetett, hogy újra és újra önmagát ismételje? Egy pillanatnyi fájdalom, talán. Valami rég halott, ami még élőnek tűnik. Egy érzés, amit nem halványít el az idő. Mint egy elmosódott fénykép. Mint egy borostyánba zárt bogár.”

Ezzel a felütéssel indítja del Toro a filmet, s máris egészen más kontextusba került kérdésünk. Az értelmezés közvetlen szintjét tekintve ez egy kísértetfilm. A bentlakásos fiúiskola falai közt a titokban megölt fiú szelleme kísért. A filmben szereplő fiúk szintjén a gyermekkor, a társadalom szintjén a polgárháború tölti be a szellem szerepét.
Ahogy az értelmezés, úgy a történet is több szinten bomlik ki. A háttérbe szorulva ott a polgárháború, az ellenállás története. Az előtérben fut a bentlakásos iskola története, amely a gyerekek, valamint a felnőttek szintjén zajlik. Ezek mellett igen fontos Jacinto története is, aki az iskolában elrejtett arany miatt van ott. Hozzá kapcsolódik Santi – a kísértetfiú - története is. Jacinto abbéli félelmében, hogy a gyerek bárkinek elmesélheti, hogy ő mit keresett az épület pincéjében, megöli és a pince ciszternájába dobja a testét.
A jól szerkesztett történet-síkok az aranymetszési ponton egyszer csak drámaian összecsapnak. Csupán egy csapat árva gyerek éli túl, akik az átélteknek köszönhetően mintegy a gyermekkorukat hagyják maguk mögött, amikor elhagyják az elpusztult intézetet.
Ezzel elérkeztünk az utolsó, talán a legfontosabb kulcselemhez, s ez a gyermekkor vége. Balanszírozás a gyermekkor határán. Az angolszász terminus úgy mondja „coming-of-age”, vagyis a felnőtt kor közeledése, egy eljövendő állapotot megelőző folyamat. Egy előérzet, ami nagyon hasonló lehet egy kísértet létezésének megérzéséhez. Valami ott van a levegőben, valami közeledik. De mire tudatunkkal felfogjuk, hogy mi az, már késő. Nagyon jól szimbolizálja az átváltozás nehézségét egy olyan helyzet, amiben még gyerekként kell felnőtthöz mért feladatokat megoldani. Jelen esetben a film végkifejletében egy csapat halálraítélt gyereknek kell felülkerekednie a kapzsiság szellemét megtestesítő férfin, akinek szinte rituális megölése által a halott gyermek szelleme is megnyugvást talál.
A gyermekkor mint szimbólum fontosságát erősíti a tér-idő keret is, hiszen az új Spanyolország születése után vagyunk, vagyis egy éppen megszületett „lény” adja történetünk hátterét. Ezt a gondolatot összekapcsolva a címben rejlő asszociációkkal további érdekes következtetésekre juthatunk. Az ördög gerince nem más, mint az 1940-ig a diagnosztikában nem ismert nyitott gerinc. A néphit úgy tartotta, ezek a gyermekek azok, akiknek nem kellett volna megszületniük. A Franco-féle új Spanyolország is egy ilyen újszülött, aki az ördögtől kapta a gerincét.
A nevek ebben a filmben is fontos szerepet játszanak. A pozitív karakterek mind ugyanazt a kezdőbetűt kapták: Cásares, az igazgató (Federico Luppi), Carmen, az iskola másik vezetője, Conchita, a fiatal gondnoknő, Carlos, az új fiú, a film főszereplője. A negatív pólust jelképezi Jacinto, aki pénzért mindenre képes. Végül egy nagyon izgalmas karakter Jaime, aki ugyanúgy az erővel való visszaélést testesíti meg a gyerekek között, mint Jacinto a maga közegében. Jaime-nek azonban még sikerül ezen változtatni.
Jézus mondja, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem nyerhetitek el a mennyek országát. Mi az, ami a gyerekeknek birtokukban van, s aminek segítségével még ilyen kegyetlen körülmények között is képesek a tovább lépésre? Hiszen a film végére gyakorlatilag az összes felnőtt szereplő, ha különböző körülmények között is, de meghal. Cásares és Carmen a robbanás következtében, Conchitát Jacinto öli meg, Jacintót pedig a gyerekek. Furcsa ezek után leírni, hogy nem másról van szó, mint az ártatlanságról. Az ártatlanságról, ami a film végén elpusztítja a gonoszságot, a kapzsiságot, és ezzel együtt a félelmet. Ez az ártatlanság lehet egy új világ alapja.

A következő hollywoodi kiruccanás a Penge 2. A nagy kasszasikert arató darabban del Toro bőven használhatja maszk és trükk tapasztalatait, horror ismeretét, valamint egyik kedvenc színészét is (Ron Perlman).
Két évvel később a Penge 3., valamint a Harry Potter és az azkabani fogoly rendezését is visszautasítja, csak hogy megrendezhesse a Hellboy-t. A képregényhős iránti lelkesedése gyermekkorában kezdődött. Talán a Penge 2. sikerének köszönhetően nagyobb önállóságot kapott ebben a produkcióban, így még arra is volt lehetősége, hogy kedvenc operatőrét, a mexikói Guillermo Navarrót állíthassa a kamera mögé, aki egyébként mindkét mexikói filmjének is operatőre volt.
És elérkeztünk a nagy pillanathoz, amikor Mexikó kiegyenlít! Vagyis, Mexikó – Hollywood 3:3.

A Faun labirintusa összegző, kiforrott, érett alkotás. Megtalálható benne del Toro szellemi tárházának minden fontos eleme. Trükk és maszktudása minden feladatot tökéletesen megold. Hozza a tőle megszokott rovarokat, és a tökéletes színészválasztást (A régiek közül most csak Federico Luppit láthatjuk a király szerepében.).
A lenyűgöző vizualitás elsősorban Giullermo Navarrónak köszönhető, de feltétlenül meg kell említeni, hogy a CG trükkökhöz szokott szemnek mennyire kedves a faun figurája, aki teljes egészében valós, ugyanis maszk és jelmez.
Del Toronak mindjárt a kezdőképpel sikerül meghökkentenie minket. A földön fekvő vérző kislány kicsordult vére visszaszivárog. A narrátor közben egy gyönyörű történetbe kezd. A földalatti királyságban élő kislány, aki az emberi világot álmodja, egyszer átszökik az emberek világába. De a napfényben elvesznek emlékei és elfelejti, hogy valójában ki volt ő. Beteg lesz, majd meghal. De apja a király tudja, hogy egyszer újjá fog születni emberi alakban, és akkor visszatérhet saját világába.
Eddig a mese, s máris megérkezünk a valóságba: 1944 Spanyolországába. A polgárháború véget ért, az új rend létrejött, már csak az ellenállók csapataitól kell megszabadulni.
A saját eredetét nem ismerő kislány, Ofélia ebben a történelmi helyzetben érkezik meg terhes édesanyjával egy vidéki tanyára. Édesanyja újdonsült férje, a fasiszta Vidal kapitány innen szeretné az utolsó csapást mérni katonáival az erdőkben bujkáló ellenállókra, miközben leendő fia születésének pillanatáról sem kíván lemaradni.
Útközben, az erdőben megpihenve Ofélia megtalálja egy furcsa kőszobor hiányzó szemét, majd egy sáskaszerű rovart lát, amely a szobor szájából tűnik elő. Finom jelzései ezek a háttérben szinte láthatatlanul megbúvó világnak, amely minden pillanatban figyeli elveszett királykisasszonya lépteit. A tanyára érkezéskor megismerjük azt a helyet is, ahol majd a másik világ is megjelenhet: az erdő szélén fekvő titokzatos romok között található labirintusban, ami talán mindig is ott volt. Már csak az estének kell elérkeznie, hogy beléphessünk Oféliával a Faun labirintusába, s megtudjuk, hogy miként térhet vissza királyságába Moanna hercegnő.
A keretes szerkezetű történet gyönyörűen egyensúlyoz a fantázia és a valós világ között, miközben egyre az a kérdés jár a fejünkben, lehet-e, hogy a két világ közül csak az egyik létezik.
Ofélia ártatlansága révén képes azt a világot látni, vagy egyszerűen csak a mitikus gyermek-megváltó toposz megtestesítője. A kerettörténet az utóbbit hangsúlyozza saját átiratában, de természetesen az ártatlanság nélkül Ofélia végső áldozata nem hozná meg eredményét.
A film nagy erénye, hogy jó érzékkel mutatva be a fantázia és a valóság egymás melletti világát, sikerül kialakítania bennünk, nézőkben azt a hitet, hogy mindkét világ valóban létezik. (Ami nem sikerült pl. a Harry Potter sorozatnak, ahol a varázslóiskola közegében szívesen hinnénk, de a muglik világa kiábrándítóan idiótára sikeredett, vagy a Végtelen történetnek, ahol a reális világ valóban nagyon reális, viszont a fantázia világa annyira elrugaszkodott, hogy a kettő egymás mellett már túl nagy kontrasztot jelent.) Itt mindkét világ egyforma paraméterekkel rendelkezik. Egyaránt élet és halál, önfeláldozás és kegyetlenség kíséri hőseinket.
Ahogy Ofélia lépked előre a történetben, megismerve saját eredetét, hogy milyen feladatokat elvégezve szerezhet lehetőséget a visszatérésre, úgy halad előre kikerülhetetlen sorsában a többi szereplő is. A terhességétől egyre jobban szenvedő anya, aki végül belehal a szülésbe. A fasiszta kapitány, aki céljai elérése érdekében semmiképpen sem engedheti meg magának, hogy bárkivel szemben érzései legyenek, így fia születésének fontossága sem a szereteten alapul, hanem egy tradíció folytatásának lehetőségén. Legyen kinek tovább adni az eszméket, amik sehova sem vezetnek. Így jut el aztán oda, hogy halálával még emléke is elvész, fia sosem fogja megtudni, hogy ki volt az apja, mert ilyen embereknek még az emlékét is el kell pusztítani.

A történet két pólusa Ofélia és Vidal kapitány, úgyis mint az ártatlanság és a gonoszság. Ofélia beteljesülő története mellett azonban Vidal kapitányé is hasonlóan teljes képet mutat, nem csak a végkifejlet tekintetében. Kettejük története inkább találkozási pontokkal fűszerezett párhuzamossággal, s nem állandó szembenállással halad. Ofélia küldetése tulajdonképpen nem más, mint a paradicsom visszaszerzése. Kíváncsiságától vezérelve elvesztette saját világát és ebben a másikban ragadt, ráadásul erről sejtelme sincs. Csak a különleges vonzódása maradt meg a tündérmesék, igazából tulajdon világa iránt. Az ő története a visszajutás küzdelmes története, aminek végső ára egy ártatlan ember vére. Az első ajánlat ugyan újszülött öccsére vonatkozik, de Ofélia is érzi, hogy nem igazi áldozat az, amikor mást áldozunk fel a saját céljainkért. Mindent egy lapra tesz fel, és visszautasítja a visszajutás lehetőségét, ha arra nincs más mód, mint testvére vérének kiontása. Ezzel megnyitja az utat saját halála előtt. A kapitány végez vele, hogy örökösét visszakapja. Ofélia áldozata azonban meghozza gyümölcsét, kiontott vére mint ártatlan vér megszerzi neki a hazajutást.
Vidal kapitány története ennél sokkal profánabb, de nem szabad elfelejteni, hogy ebben is ugyanannyi harcot, törekvést, mindent feláldozást találunk az egyetlen célért, mint Ofélia küzdelmében. Mindketten célhoz érnek. „Nyereségük” között azonban óriási a különbség. Vidal röpke egy percig érezheti úgy, leszámolt mindenkivel és elérte, amit akart, ugyanis ennyivel éli túl Oféliát. Végeznek vele az ellenállók és biztosítják róla, hogy fia úgy fog felnőni, hogy egyszer sem fog róla hallani.
Összegezve történetüket, azt mondhatjuk, hogy az ártatlanság győzedelmeskedik a gonoszságon. Ez a jó hír, ez a vigasztalás ránk is fér. Jó tudni, hogy csupán idő kérdése, s így vagy úgy, de az ártatlanság mindig győzedelmeskedik a gonoszságon.

Ofélia sorsában megláthatjuk a vallástörténetből jól ismert szcénát, az isteni küldött történetét: időtlen idők óta létezik a halhatatlanok világában, valamilyen oknál fogva idekerül a halandók világába, s ahhoz, hogy visszatérjen, óriási áldozatot kell hoznia, amit nem hozhat meg más, csak ő.

Del Toro pedig folytatja kétlaki karrierjét: 2008-ra ígéri a Hellboy folytatását, azt követően pedig tervei szerint ismét egy spanyol polgárháborút megelevenítő filmet forgat, (3993) ami két idősíkon játszódik Spanyolországban, 1939-ben és 1993-ban. A Faun labirintusa után nehéz lesz ennyire koherens művet létrehoznia, lehet, hogy segítene, ha ebből a fajta kettős filmkészítésből továbblépne. Talán egy olyan alkotással sikerülhet, mint a H.P. Lovecraft Az őrület hegyei című novellájának feldolgozása, mely szintén szerepel későbbi tervei között. Egy ilyen alapanyagból készített független alkotás, amely sem Hollywoodhoz, sem Spanyolhonhoz nem kapcsolódik, új fejezetet nyithat del Toro életművében.

 

Ivana Baquero
Ivana Baquero
45 KByte
Ivana Baquero
Ivana Baquero
49 KByte
Doug Jones
Doug Jones
49 KByte
Maribel Verdu és Ivana Baquero
Maribel Verdu és Ivana Baquero
49 KByte
Sergi Lopez
Sergi Lopez
49 KByte
Ivana Baquero
Ivana Baquero
49 KByte
Doug Jones
Doug Jones
46 KByte
Ivana Baquero
Ivana Baquero
70 KByte
Álex Angulo
Álex Angulo
33 KByte
Doug Jones
Doug Jones
63 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső