1920. április 24- 2006. július 30
Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. 1952-tõl volt a Madách Színház tagja.
„(…) a türelmet, munkabírást és fegyelmet bányászmérnök édesapjától tanulta” – írta róla tavaly Gerõ Dorka Tutyi, a mosolygó hõs címû portréjában, amikor Zenthe Ferenc életmûdíjat kapott a Filmszemlén. „Bár édesapja nem örült, hogy legkisebb fia, akit a családban Tutyinak neveztek, otthagyta a Budapesti Közgazdasági Egyetemet – ahová jobb ötlet híján iratkozott be –, Zenthe Ferenc mégis apja hatásának tudja be a színészet iránti érdeklõdését és szeretetét. Apja vitte el ugyanis naponta akár ötször is a folyamatosan játszó, úgynevezett »zoknimoziba« és színházba késõi gyermekét. A darabok kiválasztásakor az volt csak a szempont, hogy ki játszott benne. Ha híres színész neve tûnt fel a szereposztásban, apát és fiát nem is érdekelte, hogy milyen darabról van szó, mentek megnézni.
Zenthe Ferenc barátjával és késõbbi színésztársával, az ekkor jogásznak tanuló Pécsi Sándorral közösen, egymást bíztatva ment el a Színmûvészeti felvételijére, ahol mindketten sikeresen szerepeltek. A színészi tanulmányokat azonban megszakította a második világháború, Zenthe Ferenc megkapta SAS-behívóját, és felderítõ lett a pesti zászlóaljnál. Amikor katonatársait a Don-kanyarhoz vezényelték, õ épp nem tartózkodott ott, így önkéntelenül is katonaszökevény vált belõle. Megoldást erre a helyzetre is a Színiakadémia hozott, ott ugyanis lepecsételték mentességi papírját, ezért attól fogva legálisan tartózkodott másutt, mint hadtestének többi tagja. A háború után pedig az a szerencse érte, hogy volt fõiskolai osztályfõnöke, Abonyi Géza lett a színészszakszervezet elnöke, az õ segítségével került Zenthe a pécsi színházhoz, ahol végül dr. Székely György igazgató irányítása alatt igazán megtanulhatta a színészi mesterséget.”
Zenthe Ferenc pályájában talán az a legérdekesebb, ahogy médiumból médiumba lépdelve megteremtett egy – civil önmagához valószínûleg nagyon hasonlító – alakot, amelynek apróbb változtatásaival töretlenül lépdelt át az évtizedeken, s amelynek variációival minden újabb médiumban egyre nõtt a népszerûsége.
Az 50-es évek termelési filmjeiben, operettjeiben, s fõképp a történelmi kalandfilmekben találta meg szerepköreit és alapozta meg hírnevét. Az elsõ két filmfajtában kidolgozott, derûs hétköznapi hõs figuráját vitte át egy másik médiumba, a rádióba, ahol a leghosszabb életû sorozat, az 1957-ban indult Szabó család kedvelt alakja lett. Annyira népszerû volt, hogy amikor Szabó néni (Gobbi Hida) lányának, Icunak (Mednyánszky Ági) võlegényét a szerzõk kiírták a sorozatból (belefullasztották egy balatoni viharba), a nézõk felháborodott követelésére kénytelenek voltak újra beleírni. Feltámasztani nem lehetett, a korabeli dramaturgia ilyen csínyeket nem viselt volna el, ám kitalálták rá a harcos újságíró figuráját, s a helyét ismét Icu mellett jelölték ki, akivel aztán évtizedeken át nevelték gyermekeiket.
A történelmi kalandfilmek kurucos lelkû figuráinak köszönhetõen osztották rá 1963-ban az egyik legnépszerûbb tévésorozat, A Tenkes kapitánya címszerepét. A 13 részes, 25 perces sorozatot vasárnaponként adta a tévé – az egyetlen csatornán. Azóta átlag 5 évente ismétlik, bemutatták filmként, megjelent könyv alakban, s legutóbb DVD-n is. A csavaros eszû, huncut szemû, ésszel verekedõ kuruc Eke Máté 40 éve nemcsak veri, megtáncoltatja, kigúnyolja és nevetségessé teszi a labancokat.
25 évvel késõbb, 1987-ben kezdõdött a tévé elsõ hosszú sorozata, a kéthetente sugárzott, 30 perces Szomszédok. 1999 december 30-án vetítették az utolsó, 331. részt. 1987-ben - és még néhány évig - még csak 2 tévécsatornát foghattunk az országban, a csütörtökönként vetített Szomszédok utáni pénteken éppen úgy beszélték meg az emberek a látottakat, mint évtizedekkel korábban, a kedden sugárzott Szabó család utáni szerdákon. Fontos volt, hogy mi történik családtagjainkkal, és szinte családunk tagjaivá vált szomszédainkkal. A házuk szanálása miatt a gazdagréti lakótelepre költözõ Taki bácsi, Takács úr és Lenke néni, a felesége (Komlós Juci) 13 éven át élték nyugdíjas életüket a képernyõn, igyekeztek nem beleszólni a „gyerekek” dolgaiba, és segítettek, ha kérték õket. Amikor a film már régen, a rádió hamarosan az „ifjúsági kultúra” szócsöve és generálója lett, a televízió pedig rövid idõn belül „kereskedelmivé” vált, volt az országnak egy derût, békét és szeretetet sugalló nagymamája és nagypapája. Hogy ez majdnem úgy hangzik, mint egy falvédõ szöveg? Hány collos egy falvédõ?
Zenthe Ferenc utolsó filmfõszerepe Jób volt, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása címû filmjében, 1983-ban. A történelmet kicselezõ zsidó parasztgazda szerepéért 1984-ben megkapta alakításáért a magyar filmkritikusoktól a legjobb színész díját. A film San Remóban nagydíjat, Fondiban (1986) fõdíjat kapott, Cannes-ban kiemelten méltatta az Ökumenikus zsûri, Magyarország az Oscarért folyó versenyben indította.
U.M.
(2006-08-06)
