8. Jadviga párnája (1999)

A Závada-regény nyomán forgatott Deák Krisztina-film nagyon komoly kortörténeti gyűjtést igényelt, nem? És az ismereteknek a szecesszióra oly jellemző, míves igényességű kialakítását, ahogy akkoriban egy jó iparos is minden tárgyat megmunkált. Talán a Redl ezredeséhez hasonló nagyságrendű feladat volt.

Megközelítette azt. Nagyon élveztem ezt a kutatást a Felvidéken, a szlovákság körében. Sokat segített persze az a néhány fotó, amelyet Závada Pál hozott. Jártam a Szlovák Kultúra Házában is, rengeteget régi képet fotóztam ki, főleg jellemre, öltözetekre vonatkozóan. Ezek a képek nagyon meghatározták a film hangulatát. Eleinte pestkörnyéki sváb településeket néztünk, de a szlovákok egész más hangulatúak, Békéscsabán is megnéztem a művelődési házat és az ottani szlovák gyűjteményt, Ceglédet, Szentest, de végül lecsurogtam Tótkomlósra. Ennek azonnali eredménye volt: ragaszkodtam a tótkomlósi forgatáshoz, mert találtam ott egy nagyon alkalmas házat, ami belül teljesen üres volt, teljesen alkalmas a díszletek, a belsők zsilipeltetésére is. Teljesen rendbe tettük a házat, az udvart, a hátsó kapubejáratot. Az itt látható fotókon látszanak az átalakításaink: a Skanzen, a ház fotói, a falfestések: szlovák mintái... A templom, a belseje, a főtér, az utcák egy részét meg tudtuk ott a helyszínen oldani. A ház belsejét bevittük a műterembe, mert a lakás felépítését ott jobban meg tudtuk oldani. Jól sikerült a hiteles szlovák világ. A helybeliek lelkesen és sokat segítettek. Attól kezdve, hogy inget, párnahuzatot adtak, rengeteg tárgyat, eszközt odahoztak, sokan statisztáltak is. Szívesen jöttek például az esküvő-jelenetben. Mindez engem az itthoni hatvanas évekre emlékeztetett. Ez a zárványszerű falusi környezet megóvta őket, még nem voltak elkényeztetve, de bizalmatlanok sem, örömmel segítettek, és jól érezték magukat, hogy róluk akarunk filmet csinálni.

S a fürdőszálloda csodálatos szecessziós üvegablakait hol találta meg?

Először Hévíz jöhetett volna számításba, de oda már elég sok modern elem beépült. Elmentünk Palicsfürdőre is. Aztán megérkeztünk a kályhához. Pöstyénben találtuk meg a véglegeset.

Ebben a filmben nagy biztonságban dolgoztam. Csodálatos előnye volt, nemcsak, hogy ismertem a jó regényt, hanem, hogy a forgatókönyvet maga az író írta. Saját világa van, szépen kidolgozott, apró részletekkel, nem egy homályos koncepcióval dolgozik az ember. Könnyű így anyagot gyűjteni, ha világosan meghatározzuk a konkrét, apró célokat is.

Mi a munkamódszer? Hogy áll neki a feldolgozásnak?

Úgy dolgozom, hogy ha elolvasom a forgatókönyvet, először részletes vázlatokkal kiemelem a magam számára a forgatókönyv díszletszempontú lényegét: milyen történések vannak benne, milyen helyszínen, hogyan képzelem el. Megjelölöm, mit fogunk külsőben, mit külső-belsőben, mit díszletben megcsinálni. Ez a kulcs a helyszínkereséshez. Ma a legnagyobb probléma, hogy nincs filmíró, pedig az egy külön foglalkozás, időméréssel, a helyszíni lehetőségek ismeretében. Egy ilyen alaposan megírt anyagban már látom magam előtt a díszletet, tudom, mit lehet és kell tervezni.

A cselekményhez kell igazítani a teret, a környezetet, alaprajzot, részleteket, rendező, operatőr kívánalmait, gépállások szerint. (Ezeket a főiskolán helyzetgyakorlatokkal tanítom manapság.)

Majd csinálok egy idősorrendet. Melyik év, hónap, nappal, éjszaka, hol, mi történik. A Jadviga esetében persze már a computer is segített, már excell-táblázatba került be ez a földolgozás.