7. Bizalom (1979)

Ragályi Elemér és Muhi Klára által csinált szép interjúfilmben Szabó István azt mondja Önről, hogy nélkülözhetetlen volt számára az a módszer, ahogy „éreztetni tudta az előszobákban a lépcsőház porát, a cipők illatát…”, s az a precizitás, ahogy vékony grafitceruzával rajzolta be a repedéseket végig a Bizalom lakásának falaira, hogy elég „lelakottak” legyenek… Ez a legtöbb, azt hiszem, amit egy rendező mondhat.

Szabóval a Tűzoltó utca 25-től a Hanussenig együtt dolgoztunk. Volt időnk megismerni egymást. Mindig meg tudtunk egyezni. Ha vitatkoztunk is, termékeny vitáink voltak. Az én alkatomhoz közel állt az, hogy ő is mindig tökéletesen fel volt készülve, ezért határozott elképzeléseken vitatkoztunk. Így lehet csak jó megoldást találni. Tudatossága hasonló volt Fábriéhoz, azzal a különbséggel, hogy a díszlettervezés nem volt a szakmája. Az első film, a Tűzoltó utca esetében Sára, Szabó és én a Pozsonyi úttól a Soroksári útig végigjártuk Budapestet. Ekkoriban még sokat gyúrtuk egymást, mert addig ő nem forgatott műteremben; nem szerette. Én viszont úgy éreztem, hogy az egyik főszereplő, Gaskóék lakását csak a műteremben tudjuk megoldani Egy emeletet megépítettünk úgy a műteremben, hogy abból minden emeletet meg lehetett csinálni, s egyik lakásból a másikba át lehetett látni. Nagyon sok, komplikált jelenet játszódott a filmben, különösen a vége-jelenet, mikor jóformán eltűnnek a falak, eggyé válik az egész lakás, a ház. Ezt a kollektív, szimbolikus mondandót egy valóságos lakásban majdnem lehetetlen lett volna megcsinálni…

A Bizalomig Szabó még önélményekből filmezett. Emlékei nagyon erősen visszaköszönnek a tárgyi világban…

…főleg a villamos, a képek, a személyes tárgyak, s az apaszemüvegek, melyekből a Budapesti mesékhez például egy ládányit szedtem össze… s amelyek azóta is, minden Szabó-filmben megjelennek.

Beszéljünk arról, hogyan épül fel a Bizalomban a lélek, az identitását is feladó menekültek világát expresszíven tükröző belső. Hogyan jeleníti meg ezt a Szabó filmjein áthömpölygő jellegzetes személyes tárgyi világ, s hogyan kerül kontrasztba a külsőkkel. Hogyan jelentkeztek ezek a lelki tényezők a díszlet kialakításában?

Itt a díszletben a Tűzoltó utcáéval ellentétes lelki mondanivalót kellett megvalósítani. A lelki le- és bezártságot ténylegesen, a díszletben is szó szerint vettük, lezárt térrel valósítottuk meg. Jancsi és Kata szobájának nem voltak mozgatható falai, így a kamerát is arra kényszerítettük, hogy ebben a szűk térben beszűkült mozgásával hangsúlyozza az egymásra utaltságot. A zártság mellett az idegenséget, a kényszert is ki kellett a környezettel fejezni. Hiszen a történelem zárta ide Jancsit és Katát ötven napra. Ezért az elhasználtsága mellett, amely nem tőlük eredt, furcsa, neutrális szürkés-zöldes-barnát kellett adnom a falaknak és a berendezésnek. Olyat, amelyen azonnal meglátszik az egy szál lámpánál a világítás megváltozása. A világítás ennél a filmnél hangsúlyozottan a lelkiállapot tükrözője volt. Ezért a világításban sem akartunk semmilyen „műtermi adottsággal élni”, itt a lényeg az egyszerűség volt. Térben, színekben egyaránt.

A fürdőszobának is volt egy sajátos dramaturgiai szerepe. János és Kata szerephelyzetükbe való bezártságukból oda menekülnek, hogy egy kicsit valódi önmaguk lehessenek.

Igen, ez a szembenézés helye. A négy fal szorító nyomásából erre az egyetlen helyre lehetett kijutni, úgy, hogy az ember egyedül lehessen. A víz megtisztító hatására, vagy a tükör fényében. Percenként változik Jancsi és Kata kapcsolata, elsősorban János szörnyű zártsága, félelmei miatt. Ezért aztán a fürdőnek hangsúlyos szerepe van.

Jancsiék lakrésze mellett fölépült a háziak előszobája, konyhája, egy ajtó, mintha még lenne szobájuk, holott az utcafrontot ez zárja le, de ennek ellenére nem érződhetett a filmen, hogy ez a szoba, mintha kijjebb lenne, mert egy síkban volt. Az ajtót pedig használtuk a külsőben is, az udvar felől.

A műteremben, ablak mögött, a gyönyörű csipkefüggöny előtt…

…pedig eltolták az elmaradhatatlan fél villamost...

Legalább ilyen érdekes számomra a film dokumentációjában az a szerencsésen fennmaradt, hihetetlen nagy mennyiségű és szemléletes helyszínfotó-sorozat, mely megmutatja, hogyan is választódnak ki a külső helyszínek, hogyan kell őket átalakítani. Ezeknek külön érdekessége, hogy kis fotókból, hihetetlen precíz beállításokkal készültek, amiket nagyon pontosan kellett összeilleszteni, hogy hatalmas, nagylátószögű képek jöhessenek létre.

Volt egy viharvert Leica gépem, nagyon szerettem vele helyszínfotókat csinálni.

A külső helyszíneket külvárosban akartuk játszani, hiszen rejtőzőkről, menekültekről van szó, így találtuk ki a Beller Imre utcát a házzal, amit külsőben jól tudtunk használni, persze a környezetét alaposan át kellett alakítani. Be kellett rakni egy cukrászdát, egy szabóműhelyt, a táblákat kicserélni.