6. Bástyasétyány hetvennégy (1974)

Ez a különös, vízbe süllyedt építmény, amit ezen a festményen látunk, akvarell, ugye?

Igen. Vászonpapírra dolgoztam, jól kihasználtam textiles rusztikáját. Vásznon nagyon jól lehet akvarellezni.

Miért kellett a Tulajdonjogi Hivatalba - amin keresztül elérjük a lakásmegoldást jelentő boldogságot ebben a filmben - egy víz alatti hivatalon át jutnunk? Hogyan támadt ez az extrém vizuális ötlet? Benne volt már a forgatókönyvben?

Gazdag Gyula irodalmi forgatókönyvében már szerepelt a Tulajdonjogi Hivatal. Nagyon erősen tükrözte a könyv a szemléletét korunk valóságáról. Folyton azt mondta, „menjen a Hivatal a víz alá!” Gazdag annyit tudott, hogy az elvontat, az abszurdot akarja vizuálisan megjeleníteni. Én ezt könnyen vettem szó szerint, mert emlékeztem a furcsa tóra, a félig víz alá süllyedt építménnyel. Persze, mert már itt forgott annak előtte a Tízezer nap kubikus sztrájkja a téglagyár környékén, majd a Régi idők focija futballpályája a kőbányai sörgyár mögötti szeméttelepen. Becsónakáztunk ide a sörgyár mögötti tóhoz, és megállapítottuk, hogy kis átalakításokkal Gazdag eredeti szóhasználatát tudjuk reprodukálni: „Víz alá süllyedt Hivatalt a Boldogság Taván”. Csak a kis építményt kellett hozzáépíteni, ami az épületbe való bejutást imitálta. A Két Úr irodája aztán a műteremben épült fel. Ők mindenkinek kiutalták a lakást, és elküldték az embereket. Veszekedjenek ők rajta. Romos volt a tóparti épület, amit aztán elfoglalnak a fiatalok és ott rendezkednek be. A film végén felrobbantottuk, ezt trükkben meg tudtuk oldani. A tavat nagyon jól ki tudtuk erre a célra használni. A tó mellett mindenki építette a maga külön kis házait, a domb tetején húzták Honthy Hanna hintóját végig.

És hogyan kapcsolódott a Két Úr műtermi előszobája ehhez a helyszínhez?

A kőbányai téglagyár téglaszárítójánál várakoztak a delikvensek, és jutottak az előszobán keresztül be, majd ez az előszoba megvolt a műteremben is, zsilipként szolgált a szobájukhoz, ami a műteremben épült meg. Az oldalfala be volt deszkázva, nem láttunk ki rajta, zárt tér volt, le- és fölvezető lépcsőkkel. Ugyanezt a díszletet használtuk egyébként a kerthelyiség terének is, amikor az oldalfalakat kicseréltük fehérre festett apácarácsokkal, és kicsit díszesebbre vettük. Bejárat, konyhabejáró, oldalbejáró. Az alap megvolt, csak a kitöltéseket kellett hozzárakni.

A lesüllyedt Hivatal épületében az egyik helyiséget úgy alakítottuk ki, hogy abból a csónakon érkezők le tudtak menni a víz alatti részhez. Ki tudott nézni a színész, belógatta magát a vízbe. Maga a belső helyiség műteremben épült fel, az ablakai úgy épültek meg, nagy akváriumokkal, halakkal, hogy mindvégig érződjön, a víz alatt van a Hivatal, mindenhonnan csöpögött is a víz, ezzel is összehoztuk a külsőt-belsőt.

Az amorettek hatalmas méretben épültek fel, s az óbudai gázgyár vaskonstrukciós épületében helyeztük el őket, úgy, hogy ők is csöpögjenek a víztől. Nagyon érdekes volt ezt a szürrealisztikus világot megteremteni, ahogy a valóság és az operett-valóság, amit a Két Úr akar a világra ráerőszakolni - egymásra csúszik.

Ugyanitt, a téglagyári futószalagon jutottak be a fiatalok az alagúton a Két Úr előszobájához. Mi volt ennek az üzenete?

A futószalag elősegítette azokat a képzeteket, amik a Két Úr tevékenységének lényegéhez közel visznek minket: miután gépiesen és gyorsan bejutottak, a Boldogság Előszobájában a Két Úr átgyúrta őket, ellátta a rózsaszín ideológiával, s innen már „szoboremberként” jöttek ki. Ezt az alagutat mi építettük ki, a téglagyár háta mögött, a völgyben volt, háttérben a kéményekkel.

A boldogság tavára fehér csónakokon beeveztek.

Nagyon szerencsés dolog volt, hogy a film külső helyszínei egy kupacban voltak. Hogy alakult tovább az operett-valóság?

Gazdag elképzelései törekvéseikben nagyon jók voltak, pontosan írta le, hogy milyen elvont, irreális valóságokat akar teremteni. A pontos helyszínek persze aztán lényegesen megszabták a technikai könyv alakulását.

Itt az apró részletek is az elvonatkoztatás kifejezői. Például hófehér csónakon közlekedik mindenki a boldogság taván. Ezek, mint afféle hattyúk, szállítják a delikvenseket?

Az utolsó kis elemig, mint az amorettók, vagy a hintó, amin az operett-istennőt, Honthy Hannát hozzák, mint az operett-valóság részleteinek, illuzionisztikusnak kellett lenniük.

Ilyen elsősorban a két úr már említett irodája is: rózsaszín és sárga, Honthy szobrával, századfordulós tablókkal, a várakozó, az előszobák. Hamis, lesüllyedt világ. Ragályi Elemér operatőr barátom nagyon határozottan törekedett arra, hogy a film színvilága ezeket a rózsaszín- sárga fénysugarakat árassza. Ez volt a véleményünk a korról, melyben éltünk akkor.

Szereti az abszurdot a történelmi hitelesség, a realitás látványtervezője? Addigi munkái közül talán csak az Utazás a koponyám körül és Az Idő ablakai voltak ennyire a fantáziára alapozott filmek. Ahol maga a helyszín is stilizált, nemcsak a világ, mint mondjuk a Régi idők focijában.

Amennyire szenvedélyem a történeti hűség, annyira szeretem a tőle való teljes elrugaszkodást is. Ha tudatosan meghatározzuk a célkitűzést, mint e film esetében, akkor nagyon szívesen engedem szabadjára a fantáziám. A realitásba keveredő hiteltelenséget, az oda nem illő dolgokat azonban nem szeretem.