5. Régi idők focija (1973)

A Sándor Pál-rendezte Régi idők focija hogyan fejezte ki a térrel, a helyszínekkel azt a sajátos, nosztalgikus, ironikus némafilmes artisztikumot, ahogy Mándy világát megidézi? Mondjuk, itt van mindjárt a század eleji mosoda.

A mosoda történetesen a játékosságával. Műteremben kellett megépíteni, mert nagyon sok jelenet játszódott benne, de főleg azért, mert a sok kergetőzésre alkalmassá kellett tenni a teret. A kergetőzés a némafilmek, a burleszk egyik alapvető eleme. Emiatt is lett olyan játékos a film hangulata.

Hogyan dolgoztak, mi volt a módszerük?

Ez a forgatókönyv még nem volt kialakult, amikor a helyszíneket kerestünk. Tudtam Sándor Paliról, hogy menet közben is folyton improvizál, átalakítja a forgatókönyvet. Sok súrlódása volt emiatt elődeimmel, igyekeztem úgy dolgozni, hogy minden tervet megcsináltam, és Palival áment mondattam rájuk. Kikényszerítettem a végső megoldásokat, s így konfliktusmentes volt a munkánk. Nagyszerű improvizációi egy részét a kész tér is szülte.

Amikor először beszéltek, mit mondott, milyen stílusú filmet szeretne csinálni?

Egy Mándy-filmet. Az irodalom erősen meghatározta ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli magyar filmet, akár konzervatív, akár újhullámos rendezővel dolgoztam, rögtön tudtuk egy ilyen hívószó elhangzása után, hogy milyen stílusban, milyen látványban gondolkodunk. Sándor Pál benne élt Mándy világában. A mosodát először megpróbáltuk megtalálni külsőben. Maszek kis mosodákat találtunk régi pincékben, de egyik sem volt megfelelő terű. A külsők kifejezők voltak, végül a Dankó utcában találtam meg a legjobbat. Egy udvarból nyílt, ezt meg is építettük, így hoztuk össze a műterem-belsővel. Izgalmas volt a sok korabeli gépet beszerezni, azok működtek belül a mosodában.

A Centrál Kávéház nagyon jellegzetes helyszíne volt a Romvári látvány-tervezte filmeknek…

Hát igen, Budapest nagy adottság: csodálatos, mindent meg lehet benne találni, amit a századvégen, századelőn felépítettek itt: külsőket és belsőket egyaránt. A Centrál különböző átalakításokkal volt német söröző a Mephistóban, kávéház a Ki látott engem?-ben, amerikai bár a Josephine Bakerben, s itt a Régi idők focijában egyrészt az a helyszín, amikor megverik a Garast és biliárdozik, s itt táncolja Esztergályos Cili azt az emlékezetes tangót. A Centrál egyébként, létezésének mélypontján egy rettenetes játékterem is volt a kilencvenes években. Ma visszaállították régi szép formáját…

Felhasználtuk a lépcsőt és az alsó helyiségét is, de zömében a műteremben zsilipeltük össze aztán ezeket a különböző részeket.

És hol volt a futballpálya, ahol Minarik a film végén elszáll?

A Törekvés pálya – ez nagyon érdekes volt –, a Csabagyöngye a kőbányai szeméttelepen volt, a szegénységet jelképezte: városon kívül, a tribünnel, bódéval. Téglagyár volt a háttérben. Ezt a területet teljesen kiépítettük. Egy magasabb töltésre került a házikó, a Csabagyöngye öltözője. Egy furcsa, tényleg szegényes tribünt építettünk az egyik oldalra, hullott deszkákból: az egész foci rész itt játszódott.

Egyébként ezzel a filmmel az is megtörtént, hogy az egyik házat, a Mókus utcában, amit megtaláltunk helyszínnek, forgatás közben lebontották. Itt akkor jár Minarik, amikor sorban keresi a fiúkat a csapathoz. Nagyon gyorsan kellett másikat keresni. Szerencsére, a Lajos utcában találtunk egy hasonlóan megfelelő házat helyette.

És a többi külső?

A sportszövetség és a kocsma is egy nagy műteremben épült meg.

Aztán használtuk az Astoria külsejét, a forgóajtóval… a Nyugati pályaudvart… Ez érdekes munka volt. Ahhoz a jelenethez, amikor megérkeznek a focisták, nagyon komoly régiesítést kellett csinálni, részleteiben teljesen át kellett alakítani a pályaudvart.

És a mozi?

Magát mozit a Reviczky utcában találtuk meg, s az egész előcsarnokot Chaplin-képekkel dekoráltuk ki. Amikor bemutattam a helyszínt a többieknek, kinyitottam az egyik vasajtót. Lenézve az alattunk levő helyiségbe, alig akartam hinni a szememnek. Ez a négy méter mélység egy kazánházat rejtett, tele absztrakt festményekkel, s a fűtő éppen odalent festett. Hihetetlen szürreális kép volt ez, erről külön egy szép avantgárd etűdöt lehetett volna forgatni...

Festményszerűen terveztem meg a mozit, a külsejét és a belső terek dekorációját is, de ezek az anyagok elvesztek az idők folyamán. A mai munkákban pedig a számítógépes tervezésen, skicceken kívül ilyesmikre már sem szükség, sem idő.