1. Légy jó mindhalálig (1960)

Ez már a második filmjük volt Ranódy Lászlóval, az Akiket a pacsirta elkísér a tanya, a falu világát, kis részleteit szublimálta poézissé. A későbbiekben is Ranódy állandó alkotótársa volt. Hogyan indult ez a kapcsolat? Hogyan tervezték meg közös világaikat?

Nagyon szerettem vele dolgozni, mert ő is a századfordulós, szecessziós világot szerette a legjobban, mint én. Móricz, Kosztolányi közös nyelvünk volt. Azóta is igazán hozzájuk szeretek visszatérni.

A Móricz-film tárgyi, helyszíni hűsége hozzájárul ahhoz, hogy a debreceni kollégium hatalmas csarnokába vesző csupaszem kisfiú története nemcsak lélektani, hanem társadalomkritikai látlelet is lett. Építészeti szempontból nagy kihívás lehetett, mert a Móricz-regényhez képest már akkoriban is alaposan megváltozott a város.

A Légy jó mindhalálig az egyik legkedvesebb filmem volt. Valóban törekedtünk arra, hogy ne csak a lélektani szál érvényesüljön. Ennél a mondanivalónál nagyon fontos volt, hogy megmutathassuk a valódi arányokat. Ezért az eredeti kollégiumi helyszínből főleg a folyosórészleteket és elsősorban a lépcsőházat használtuk, gyönyörű fa lépcsősorával. Soha nem tudtuk volna ilyen hatalmasra, életszerűre építeni. Amikor Nyilas Misi fölmegy a lépcsőkön, csak úgy árad belőlük az iskolaszag.

Díszlettervezői szemszögből azért nem volt egyszerű film, mert Debrecenben körülményes volt forgatni. A kollégium udvarán az árkádok fölötti folyosósor be volt üvegezve, pedig ez annak idején nyitott volt. Kiszedettük hát az ablakokat. A film végén mindent vissza kellett állítani. Nagyon költséges megoldás volt ez, de még mindig olcsóbb, mintha fölépítjük a kollégiumot. Nem beszélve arról, mennyire jobb! És vissza akartuk nyerni az eredeti udvart, az udvaron farakásokkal, kúttal, a homlokzati fölirattal: „Ora et Labora”. A kollégiumi szobákat, a tantermet, a tornatermet, a lakásbelsőket viszont a Pasaréti műteremben építettük fel. Nagyon jó volt akkoriban a pasaréti filmgyár, kiváló szakgárdával, lehetőségekkel.

Több héten át fogattunk Debrecenben, több utcában. A trafikot a kollégiumhoz közel építettük meg, de a kirakatát másutt csináltuk meg, mint ahol volt, hogy látsszon mögötte a debreceni Nagytemplom. A bolt ablaka mögött rá lehetett látni a Nagytemplomra. Pósalaki bácsi házánál pedig átalakítottuk az udvart, és kívülről is egy régi kútházat építettünk elé. Amikor bent voltunk az udvaron, akkor viszont az utcára a kapu fölött egy kisebb léptékkel állványokon beállítottuk a nagytemplom két tornyát. Ezek 4 m magas, 1,50 széles tornyok voltak. Nem látszott persze, hogy állványokon állnak. Sok helyszíni forgatás volt, kisebb-nagyobb átalakításokkal a régi város helyreállítása érdekében. Gázlámpákat helyeztünk el, átalakítottuk az üzletek kirakatait, feliratait, a modern dolgokat eltüntettük. Írta annak idején a debreceni újság, hogy „a kollégium előtt festik a járdán a macskaköveket”.

Nemcsak a regényre, s a forgatókönyvre emlékeztem, hanem alapos kutatást végeztem a kollégium könyvtárában. Nemcsak a történetéről olvastam, hanem nagy képanyagát is át tudtam nézni. Ezek az ismeretek segítették, hogy a kis részleteket is konkrétan ki tudjuk találni.

Milyen apró motívumok jutnak az eszébe?

Talán a világítási megoldások voltak a legérdekesebbek számomra. Izgalmas volt a modern világítás lecserélése a kornak megfelelő lámpatestekkel, s aztán mindezt azonosítani a műtermi belsővel. A régi gázlámpákat, a belső petróleumlusztereket, szerkezeteket főleg a zsámbéki lámpamúzeumból szereztettem be. Ezekhez csináltattunk aztán azonos karakterű szériákat.