Manhercz Orsolya Roma-amoR
Bikácsy Gergely: Saját Róma, Áron Kiadó, Bp., 2006

68 KByte


Északi halottként érkezik Bikácsy Rómába, a könyv mégsem számvetés addigi életével, inkább a Rómában élt új élet feletti öröm. Nem turistaként szemléli a várost, nem is művészettörténészként tekint Rómára, mint Pogány Frigyes1. Nem a Rómában tanító egyetemi tanár szemével látja a várost, ahogyan Genthon István2, akinek művére oly sokszor hivatkozik. Bikácsy Gergely a filmesztéta szemével tekint a városra, nem a megmerevedett, antik emlékekkel teli városról, hanem az élő és megélhető városról készített mozgóképeket, gondolatokat rögzíti. Cs. Szabó László szerint „Róma mindenkinek ad valamit, kinek-kinek mást ugyanazon a helyen3 – Bikácsy a csak az ő számára megnyilvánuló, saját Rommáját próbálja átadni az olvasónak.

Az Írók boltjában, a könyv bemutatóján Gaál István naplóként, esszéként határozta meg a szöveg műfaját. Valóban talán e két kategóriába sorolható be leginkább, de valahogy még ezeknél is sokkal szabadabb mű. Gondolatfolyam, amely csak Rómában volt elgondolható. Szauder József Itália és Róma éghajlatát mint „a létet lázba hozó” klímát említi.4 Ez – az északról érkezőket megfertőző – láz érezhető Bikácsy sorai mögött, ez a láz az eredete és a célja is írásának.
Nevezhetnénk Bikácsy „betegségét” okker-láznak is, mivel szerinte Róma színe az okker. A meleg sárga, amely felerősíti az északiak számára oly drága napfényt. Mert Rómához hozzátartozik a meleg, még akkor is, amikor májusban hidegfront köszönt be a városban.
A szerzőnek nincs honvágya, ha akarja, megtalálja Budapestet Rómában, annak ellenére, hogy Pest és Róma „tökéletes egymáshoz-alkalmatlanság”.5Ha honvágyam volna, akkor elmennék a Testaccióra, és innék egy rossz sört a Teichernél, és már nem is kéne Pest.6 – mondja Bikácsy. Pedig egy magyar Rómában igazán egyedül érezheti magát, hisz a magyarok nem találkoznak rendszeresen, a lengyelek viszont igen, sőt a filippinók és az albánok is tudják, hol keressék honfitársaikat. Persze ott van a Magyar Akadémia, ahova mindig betérhet a római magyar, de hivatalos intézmény, nem elég spontán és familiáris. Mert Bikácsy a város spontaneitását és közvetlenségét keresi, ha keres egyáltalán valamit, és nem csupáncsak élvezi, hogy Rómában lehet. Bikácsy szerelmes Rómába, mint anyjába a fiúgyermek: „s én benne voltam a városban, mint valami magzat.7

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a könyv nem objektív útikönyv, hanem ’élmény-szövet’. És hogy mi minden számít élménynek? Egy szép francia könyvtárosnő, két fotel egy könyvesboltban, hamisnak gyanított orosz ikonok, az olasz napsütés, a tobzódó júdásfa, vagyis minden, ami Rómában és Rómával történik.

Sok motívum vissza-visszatér, ismétlődik, mint a minta a szövetben.

Rejtélyek kimeríthetetlen forrása Bikácsy számára a római közlekedés. A villamosok és a buszok a maguk külön életét élik a városban, és halandó számára sokszor kiismerhetetlen logika alapján járják útjukat. Némelyik veszélyes is tud lenni, például a harapós 8-as villamos, a hajdan „C”-nek nevezett, jelenleg 30-as számú pedig kellemes városnézésre csábít.

Fahrenheit 451, Banchi Vecchi, Librairie Française, Odradek da Libreria – hogy csak néhányat említsek a műben szereplő könyvesboltok közül. Már a nevük is vásárlásra, de legalábbis olvasásra csábít. A francia boltban Bikácsy Hitlerről olvas, és vele olvasunk mi is. Megtudhatjuk példának okáért, hogy a Hitler családban igen gyakori volt a rokonok közötti házasság.

A könyvekért való rajongás mellett fontos a foci is, mégpedig az AS Roma csapata, vagyis a bordó-sárgák. Nem a mennyei kékek, nem. Ők antiszemita kijelentésekkel hergelik ellenfeleiket, és ez nem méltó az olasz futball szelleméhez. Bikácsy tehát a római farkasoknak szurkol, meccset néz a többi drukkerrel együtt, meglesi és kicsit meglopja őket, amikor a csapat megnyeri a bajnokságot.

A legjelentősebb motívum mindvégig a film. Fellini és Pasolini, Nanni Moretti és Vittorio Gassman. Az ő nyomdokaikban járva, rájuk folytonosan utalva Bikácsy egy belső filmet forgat. Megkeresi Fellini két utolsó lakását, majd Pasolini nyomába ered, elgondolkozik a rendező véleményén, miszerint Rómában gyerek marad az ember, mert ez a város „nem segít a felnőtté válásban.8

Így történhet, hogy a rómaiak, ezek a nagy gyerekek szinte vidáman temetik el Vittorio Gassmant. Megtapsolják az életét. Különleges szokás ez egy kelet-európai ember számára, aki a mély gyászhoz és az elmúlás feletti szomorúsághoz van szokva. Az olaszok derűje pedig még a halálban is az életet látja.


Bikácsy utas holdvilág nélkül9, hol egy jó supplít keres, hol egy helyet, ahol megnézheti az AS Roma mérkőzését, máskor keres valamit, és egészen mást talál. Aztán ez a más sokszor értékesebbnek tűnik, mint a keresett valami. Mert ami könnyen megtalálható, az a turisták számára érdekes talán. Bikácsy Gergely jobban szeret eltévedni, és olyan helyeket felfedezni, amelyek nem szerepelnek az útikönyvekben.
Legjobban a Testaccio-negyedet kedveli a szerző, nemcsak filmes vonatkozásai miatt. Pedig „a Testaccio nem szép, kicsit Róma ellentéte. (…) poros és csúnya, lompos és lapos.” Még a Ferencváros is szebb ennél a negyednél, mégis van benne valami megfejthetetlen. Biztosan többet mond Rómáról, Róma jelenéről és közelmúltjáról, mint a Capitolium vagy a Trevi-kút. A könyv nem is igen beszél a közkedvelt látványosságokról, az ókori Rómáról. A barokknak a barokk fenekek kapcsán szentel egy terjedelmesebb kitérőt, amely igazán érdekesre sikeredett kanyar a könyvben.
Esik szó természetesen műemlékekről, véletlenül megtalált szépségekről, de a legjelentősebb épület, amelybe Bikácsy oldalakon keresztül belefeledkezik, egy ház a Trilussán. Ebbe a házba sok-sok rossz tulajdonsága ellenére is szívesen beköltözne.
És ha beköltözne, bizonyára egy macskát is venne maga mellé, és ide hordaná azt a sok könyvet, amelyeknek a római könyvesboltok és antikváriumok csábító kínálatát látva nem tud ellenállni. Reggelente továbbra is a Vatikáni Rádiót hallgatná, és „a kicsi szép” esztétikájával kezdene el foglalkozni. Ez csupán feltevés, nem szerepel a könyvben, de a könyv végére – Róma kapcsán – a szerzőt is megismerjük annyira, hogy ilyesmit feltételezhessünk róla.

A sorok mögött valódi személyiség áll vágyakkal, nemiséggel, futball-lázzal, jó ételekre éhesen. A szerző nem tart távolságot olvasójától, és néhol meghökkentően közvetlen, azonban egy újabb időbeli és térbeli ugrás után már nem is emlékszünk a megtorpanásra. Sodor minket tovább az információk és részletek áradata. Ennek az áradatnak nincs ritmusa, de hogyan is lehetne? Az élmények, gondolatok, képek szabadon áramlanak a fejünkben – és ritmustalanul. Bikácsy néhány szóval utal az Ulyssesre, és maga a szöveg is emlékeztet Joyce művére. A totálisan szubjektív szemszög, a nem rendszerezett gondolatok és benyomások, a néha nagyon messzire vezető asszociáció-sorok Bikácsy fejébe engednek bepillantást. Róma ürügyén a könyv végére a szerző is előttünk áll.

(2006-10-28)


1 Pogány Frigyes: Róma, Corvina, Bp., 1967

2 Genthon István: Római napló, Corvina, Bp., 1973

3 Cs. Szabó László: Római muzsika, Magvető, Bp., 1988, 40. o.

4 Szauder József: Kövek és könyvek. Esszék Itáliáról, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1977, 5. o.

5 Bikácsy Gergely: Saját Róma, Áron Kiadó, Bp., 2006, 211. o.

6 Bikácsy Gergely: Saját Róma, 262. o.

7 Bikácsy Gergely: Saját Róma, 11. o.

8 Bikácsy Gergely: Saját Róma, 150. o.

9 A szerző maga is sokszor utal Szerb Antal Utas és holdvilág című, 1937-es regényére, amely legutoljára 2006-ban a Magvető kiadónál jelent meg, Budapesten.

 


96 KByte

87 KByte

82 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső