Bella Tamás Rövidek reménysége
A Prae folyóirat 3. rövidfilmes DVD-jének kritikája
Császi Ádám: Undorgrund
Császi Ádám: Undorgrund
186 KByte

Végre egy jó hír! A folyamatosan, de sajnos meglehetősen egyoldalúan – leginkább az amerikai bázisú mamutcégek kínálatával – gazdagodó magyar DVD-piacon végre úgy tűnik, stabil fórumot kapott a fogyasztói és forgalmazói szokásjog által amúgy is háttérbe szorított rövidfilm: már a harmadik száma is megjelent az ELTE Bölcsészkarának ifjú alkotóit összefogó irodalmi folyóirat, a Prae rövidfilmes DVD-mellékletének.

A Prae DVD azért egyedülálló, mert az eddig megjelent kis számú magyar rövidfilmes lézerlemezzel ellentétben nem kötődik egyetlen stúdióhoz, vagy intézményhez sem, s így az editorok valóban válogatnak: a legérdekesebb műveket veszik fel az antológiába. Pál Dániel Levente főszerkesztő elmondása szerint a jelenlegi anyagi helyzetben (rendszeres támogatást csak a Hallgatói Önkormányzat Közművelődési Kuratóriumától kapnak) évente tudnak megjelentetni egy-egy összeállítást; ez talán kevésnek tűnhet, de így legalább van esély arra, hogy mindig jó színvonalú kiadványok lássanak napvilágot. A Prae 03 anyaga több száz hazai rövidfilm megtekintése után állt össze: a szerkesztők végignézték az összes fontos kisfilmfesztivált, megszerezve a kiemelkedő művek jogait, átválogatták a Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékének vizsgafilmjeit és a Duna Műhely ezirányú termését is. A tartalomjegyzékben a folyóirat rovatcímei köszönnek vissza.


Permutáció

A magyar rövidfilmkészítők közül alighanem Császi Ádámot érte a legnagyobb megtiszteltetés: már második filmje – mintegy újabb médiumot meghódítva – egy más, nem feltétlenül mozirajongó közönségréteg kedvence (is) lett. Az történt ugyanis, hogy a hazai hip-hop underground messze legjobb csapata, Akkezdet Phiai első lemezükön, az Akkezdeten két skitben is Császi és Tóth Zoltán Gábor nyóckerfilmjét – ez Magyarországon lassan már önálló tematikai kategória –, az 1 hetet idézték, mely egy cigány fiú hét napjából egy-egy történést felvillantva igyekezett körbejárni egy létállapotot. Ennél is irigylésre méltóbb, hogy a filmcím mintha klasszikus számuk, a 2 fél refrénjében is feltűnne: „Ha négy percre találkozunk, kettő-félbe’ átveszem, ez így tíz, ha bukom, a három-ötöt tesztelem, de nem lesz 1 hét se, mert nem kell a cellakoszt… [ÖNCENZÚRA]”. (Vagy csak én látnám bele? Meg kell vallanom, a bukástól a mertig számomra kissé homályos a szöveg jelentése… Akár így, akár úgy, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Császi kérte fel Saïdot és Újoncot a filmzene megírására, tehát nem Akkezdet csapott le a kisfilmre.) S ha még ez sem volna elég: a kisfilm netes megjelenése (Filmhu) után gyakorlatilag azonnal a napjainkban a szájhagyomány helyébe lépett fájlcserekultúra részévé vált, és minden harmadik huszonöt alatti cybersurfer kapásból idézi legjobbnak tartott mondatait. Ez ismét meggyőzött arról, hogy érdemes alkotni – ha valamit sikerül pontosan megragadnunk a korszellemből, akár ilyen aprócska művekkel is bekerülhetünk egy beláthatatlanul nagy vérkeringésbe: a kultúra igazi életébe.

Pedig a számos sebből vérző, ostoba sztereotípiákkal alaposan megterhelt film – innen, a kritikusi páholyból nézve – még aligha érdemelte meg ezt a sikert. Azonban itt a folytatás: az Undorgrund az 1 hét egyenes ági leszármazottja. Lepusztult lakótelepi környezet háttere előtt mozgó, szlengben beszélő, kilátástalan fiatalok, akiknek életét a drog határozza meg; a figurák öltözködését, a zenét, sőt a film layoutját is a hip-hop kultúra közege járja át. Az emberben fel is merül a kérdés: Császit csak ez érdekli?

Szerencsére, ha a téma csaknem változatlan maradt is, jelentős a fejlődés, amit már a cím szellemes szójátéka is mutat. A gyomverte magyar ugaron egy efféle, két leütésen múló elmésség már túl szubtilisnak is számít: ha a rendező nevére rákeresünk az interneten, azt tapasztaljuk, hogy a filmmel foglalkozó nem is kevés honlapnak csak egy jelentéktelen töredéke tünteti fel helyesen a címet. Itt már nem egy, hanem két karakter portréját kapjuk. Isut, a főiskoláról kimaradt huszonéves félárva srácot barátja, Zoli igyekszik bevezetni a „bizniszbe”, vagyis egyelőre az elosztási lánc utolsó előtti szemeként működő kis dílerek világába. Zoli már évek óta az utcáról él; ahogy monológjában el is mondja, otthonról nem várhatott pénzt, vagy támogatást. Neki vannak kapcsolatai, otthonosan mozog a drogpályán, és hisz is abban, hogy komoly perspektívája van: a befutott gengszterek életéről álmodozik, cabriolékkal és kokainnal. Persze személyében nem ez az érdekes, hanem az, hogy van érzelmi töltete: faragatlan hangú zsörtölődéseik, az utcai vaker sem takarhatja el, hogy Zoli valódi barátságot érez a bizonytalankodó, álmatag Isu iránt. Ez leginkább abban a betonkemény párbeszédek közt már-már lírainak ható útmutatásban nyilvánvaló, ahol a feljutásról beszél neki: „Mer’ az érzelmek a legkeményebbek… Meg ha egyedül vagy. Mer’ akkor befordulsz.” Horváth Kristóf alakítása is átélt, lendületes, hihető, új dimenziókat kölcsönöz a szövegnek.

Isu alakja már problematikusabb. Hiába Czukor Balázs marihuánától mákonyos tekintete, enervált mozgása, a jó színészi munka és a karcos flaszterduma, így is rendre a felszínre bukkan, hogy Isu afféle rendezői szócső is. (Talán ezt van hivatva jelezni felsőoktatási múltja.) Olyan megnyilatkozásaira gondolok itt, mint amikor bizonytalanul arról beszél, hogy valahová el kellene innen menni, vagy mikor a balul elsült nagybani ecstasyvásárlási kísérlet után így tör ki: „Élni akarok! Normálisssan. Ne kelljen senkitől se kussolni, ne kelljen senkitől se pitizni. Azt akarom.” A film legvégén, egy rezignált spanglizás közben pedig arról számol be, hogy egyszer mámorosan azzal a homályos reménnyel futott át az egyik Duna-hídon, hogy ott valami teljesen más várost talál. Ez a szöveg például gyakorlatilag leplezetlen prózavers, amely a hermetikus és gyakran bizarr Császi-költeményeket idézi. Az efféle részletek újra és újra felrepesztik a film különben igen egységes szövetét.

Mindezzel együtt is meg kell adni, hogy az Undorgrund jelentős művészi erényeket is magáénak tudhat: Császi íróként pontosan, élően adja vissza az utca nyelvét, rendezőként pedig extrém beállításaival és kézikamerás felvételekkel teremt erős atmoszférát. Ami a képi megfogalmazásban kifogásolható – pl. hogy a bevezető, kontextusteremtő képeket nem statívról vették fel, hogy Zoli kínos, hasaló magyarázkodása alatt nem az ő, hanem a profi díler arcát látjuk –, azt talán a shoestring budget kényszere szülte. S a filmnek felejthetetlen csúcsjelenete is van. Az utcai nepperek üzletkötéseit és hétköznapi gazdálkodását bemutató, körülbelül másfél perces fekete-fehér betét bármely nagyjátékfilmnek is díszére válna. Sarki jattolások, zsiványkézfogások, autós alku, verekedésbe torkolló átadás peregnek a szemünk előtt, miközben az offból Zoli monológját halljuk: „Vetted egy-kettőbe, adod kettő-ötbe. Közte egy-három. Kettő-öt mínusz egy-három az egy-kettő a zsebedbe, vágod? De nem vágod, hogy mit vágsz! Ha egy-kettőbe vetted, és adod kettő-ötért, az egy-három a zsebedbe! Már buktál egy kilót! (…)” Zseniális. Magyar filmben még soha nem ragadták meg ilyen autentikusan, tűpontosan és scorsesei lendülettel a Mindent Mozgató Mammon működését. Ráadásul épp a gyökerénél, az utcai seftelésben, interperszonalitásában, a kicsinyes trükkök átvilágításával. Hiába igyekeznék kerülni a nagy szavakat: ez mérföldkő. Megannyi – s továbbra is végeérhetetlenül sorjázó – élettelen, kimódolt, műmájer utcafilm után először mondhatjuk: ez street. Respect! Ha Császinak volnék, ezt a jelenetet mindenképp kimenteném egy nagyjátékfilmbe – feltéve persze, hogy folytatja a sorozatot.

Ezzel azonban még koránt sincs minden megoldva: az Undorgrund hiába mutat jelentős javuló tendenciát elődjéhez képest, vonalvezetése még mindig bizonytalan, túl sok a felcserélhető, jellegtelen vagy sztereotip epizód (köpködés a tetőről, unaloműző szívás), és nincs erős sodrású történet. A befejezés pedig egyszerre hat ötletszerűnek és elsietettnek: spurivásárlás után – kvázi a semmiből érkezve – rendőrök szólítják le a két piti vagányt; Zoli elmenekül, Isunál megtalálják a cuccot, és felfüggesztettet kap, majd nagybátyja autószerelő-műhelyében kezd dolgozni. Mintha az író-rendező önkényes terjedelmi korlátot szabva magának, mindenképp bele akarta volna szuszakolni húsz percbe az egész anyagot, de a lekerekítésről sem akart volna lemondani. Kár. Az Undorgrund mindenesetre ezzel együtt is 2004 legjobb magyar kisfilmje, amely a nagyjátékfilmes forma felé is utat mutathat.


A Permutáció rovat másik shortját nagy név: Schilling Árpád, a magyar színházi avantgárd éllovasa követte el, aki már figyelemre méltó nagyjátékfilmet is letett az asztalra (Nexxt, 2001). A Határontúl ezért is gigantikus csalódás. Röviden: ez a Kelet-Magyarország valamely határ menti hegyvidékén „játszódó”, szöveg nélküli valami három idétlen, nem összefüggő epizódból áll, melyeknek egyenként sincs semmi értelme. Maga a tény, hogy legalább félszáz ember napok sorát és ki tudja, mennyi pénzt arra használt fel, hogy létrehozza ezt a vacakot, felforralja az epémet. Ennél több karaktert nem vagyok hajlandó rá vesztegetni. Az azért sajnálatos, hogy a Prae szerkesztői már a harmadik lemeznél engednek a tekintély nyomásának. Egy olyan színvonalas folyóirat, mint a Holmi, csak kb. tíz év után süllyedt erre a szintre.


Moduláció


Bánóczki Tibor Holtágbanja tisztán technikai szempontból az egész lemez legkiforrottabb alkotása. A főcímtől kezdve az utolsó kockákig átfogóan megkomponált, profi designnal kivitelezett és már eredetileg is angol felirattal ellátott kisfilm egy jelenleg váltóőrként vegetáló, minden valószínűség szerint elmeháborodott egykori masiniszta monológja, melynek tartalmai festett képekben elevenednek meg a néző előtt. A kissé zilált gondolatfolyam a régen divatos fürdőhelynek számított kis falu elnéptelenedését járja körül, mely alighanem nagy részben a narrátor által egykor okozott hatalmas vonatszerencsétlenséghez kötődik. A Holtágban erejét szemgyönyörködtető képi világa adja: kézzel festett, mesébe illő színvilágú temperaképekből épül fel, melyek a leglátványosabb részekben folyamatos térbeli animációvá állnak össze. Bánóczki a kobaltkék és a türkizzöld miriádnyi árnyalatában tobzódó festményei egyszerre idézik meg a kései van Goghot és az érett Claude Monet-t, a naiv felé tendáló formakultúrával mutatva új irányt. Egyszerűen csodaszépek. Kár, hogy a mű másik, epikus összetevője nem ennyire kimunkált: a szöveg hiátusait több helyen hatásosan kiegészítő képek tanúsága szerint a balesetet egyetlenként átvészelő vagonban lakó vasutas végül meggyilkolja a faluba rejtélyes okból tévedő két fiatal nőt, de motivációját teljes homály fedi. Szintúgy zavaró, hogy a monológot ízesen előadó Cserhalmi György – különösen a paroxisztikus részeknél – többször is átcsúszik a modorosságba. Az összhatás mégis nagyon kellemes; a Holtágban a vizualitás szerelmeseinek számtalanszor újranézhető csemegéje, melynek képkockáit szívesen viszontlátnám egy melegen hangszerelt breakbeat-buli kivetítőjén is.


Személyes kedvencem az Emlékeim egy lélekútról, Gauder Áron alkotása, mely a „rövid-rövid” film iskolapéldája lehetne. Témája érdekes és termékeny – egy sámán transzban megtett utazása az alvilágba, ahol széttépettetése után totemállatától, a farkastól új szívet kapva újjászületik –, technikája egyéni és professzionális – ha nem csalódom, szénrajz és gouache váltakozik temperával megfestett képkockákkal –, Alexander Hors által komponált, dorombbal és sámándobbal operáló zenéje pedig atmoszférikus. Külön figyelmet érdemel Gauder rajzstílusa, mely úgy idézi meg az ősmagyar csontfaragványok szálkás ábráit, hogy közben egyéni, naivitásában is plasztikus karaktert kölcsönöz nekik. A szemünk előtt elvonuló monokróm álomi tájak lélegzetelállítóak; hatásukat apró vizuális ötletek erősítik, pl. hogy a levegőből a kanyargó folyó tükrében mindvégig egy helyben látjuk a holdat, vagy hogy hirtelen feltűnik benne a sámán levitáló, mezítelen teste. Valóságos kis ékkő ez a film, Gauder későbbi nagy populáris dobásának, a Nyócker!-nek (2004) jóval művészibb, sűrűbb előfutára.


Koós Árpád Trilógiája bumfordi némafilmes minimáldrámát mesél el három nyúlfarknyi részben (FéltékenységA bosszúFeltámadás) az egykori Szovjetunió ikonjainak bábjaival: egy Lenin-, valamint egy Sztálin-mellszoborral, egy Gorbacsov- és egy Matrjoska-babával, melyekhez a végkifejletben egy műanyag E. T. is csatlakozik. A sztori: a három pártvezér elválaszthatatlan jó barát, míg Vlagyimir Iljicsnek Másához fűződő, s Joszip által irigyelt szerelme meg nem mérgezi a trilaterális jó viszonyt. A forróvérű famenyecske végül bulldózerrel ront a Nagy Honvédő Háború hősének, valami érthetetlen okból Reagan elnök békegalamb által illetett cimboráján is átgázolva, majd a végtelenbe sétál a világ forradalmárainak atyjával – à la Chaplin. Az imperializmus elleni harc két megingathatatlan bástyáját még bebalzsamozni sincs idő, mikor repülő búgócsigáján beköszön a nyolcvanas évek legnépszerűbb humanoidja, és bevett michelangelós trükkjével új életre kelti a két kommunista potentátot: a harmónia ismét teljes. Konyec filma. A kopott kópiájúvá kezelt filmet cirillt mintázó inzertek és zenei aláfestésként a Best of Communism albumról választott himnikus mozgalmi dal teszik teljessé, aminek örök visszatérése a harmadik epizód vége felé azért már kissé borzolja az idegeket. Hát, kicsit nagyobb a füstje, mint a lángja, de azért jó poén. Viccescigi-partikra ideális.


A Gyerekjáték (rendezte: Mató Zsolt) nem érdemel komolyabb figyelmet: a naiv mese két rosszcsont kisfiú gyűlölt apjukat kétbalkezes asztronautaként szerepeltető játékát eleveníti meg, melynek végén a zord szülő a járókából kieső legkisebb testvér közbenjárásának köszönhetően végül mégis megmenekül. A filmecske a körülbelül öt éve, a CGI-technika általános elérhetővé válásának idején divatos videoklipek stílusában fogant: részben digitalizált, részben polygon ábrák mozognak benne statikus elemekként, ironikusan imitálva az egykori papíranimációkat. A videoklip-párhuzamot a rockzenei aláfestés is erősíti. Sajnos az eljárás mára a lehető legnagyobb mértékben elcsépeltté vált – amellett Mató rajzai kimondottan rondák is. A gyengécske történet pedig önmagában semmire sem elég.


Coda


A szekció magányosan álló műve, a Vendég egyetlen ötletre épül: a kamera lassan egy konyha tűzhelyén elhelyezett serpenyőre közelít, melyben olaj serceg, amely pár perc elteltével egy fejet formázó margarinszoborrá szilárdul. Arany Gold Zoltán visszafelé levetített filmje az amatőr ötletfilmek minden külső jegyét is magán viseli: borsós kép, meg-megingó kamera, az autofókusz okozta elhomályosulások… De így is megidézi a misztikus horrorok hangulatát, és pár percét – míg nyilvánvaló nem lesz a csattanó – érdeklődve követjük.


Zene


A Prae 03-nak néhány zenei trackje is van; a tervek szerint ez a rovat mostantól állandósulni fog, a menüzenét készítő előadók több experimentális zenei produktumának adva helyet. Az e lemezen hallható darabokat jegyző XRC tulajdonképpen függvényeket hoz létre, melyek számsorait hangokká alakítja. Az eredmény borzalmas; egyedül a menühöz választott hangtúra van a fizikai elviselhetőség küszöbén innen. A hatvanas évek elején, Karlheinz Stockhausen és Pierre Henry radikális elektronikus zenei kísérleteinek idejében mindez még talán sikkes avantgárdként hatott volna – ma már idejétmúlt, pöffeszkedő művészkedés.


Bár a gyűjtemény éppenséggel nem tökéletes, valamint kissé fejnehéz – nem véletlen, hogy írásom végére ily kevés dicsérő szó jutott –, azért igazán érdekes, és több apró remeklést is tartalmaz, melyek eszmei értéke idővel növekedni fog, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy a Prae 03 több alkotója is részese lesz majd a jövendő magyar filmes életének. Megszállott filmrajongók és igényesebb filmklubok polcain mindenképp ott a helye. Ráadásul nem is kerül sokba. Ára megegyezik azon leértékelt amerikai kommerszfilm-lemezekével, melyeket minden nagyobb élelmiszerüzletben megvehetünk: 990 Ft (folyóirattal 1790 Ft). Folyamatosan kapható az ELTE Btk könyvesboltjában, de megtalálható a nagyobb könyvesboltokban is, ahol irodalmi folyóiratokat árulnak.

(2006-07-21)

 

Bánóczky Tibor: Holtágban
Bánóczky Tibor: Holtágban
74 KByte
Schilling Árpád
Schilling Árpád
124 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső