Az utóbbi pár évben volt alkalmam több kelet-európai filmfesztiválon körülnézni. Kultúr-dómban (Jihlava), kultúrpalotában (Marosvásárhely), ezúttal pedig – tavaly után második alkalommal – a budapesti Kultiplexben. Van tehát némi összehasonlítási alapom, így aztán bátran mondhatom, hogy a helyszín kiváló ehhez a rövidnadrágos fesztiválhoz. Gondolok itt egyrészt a Kulti úgymond szellemiségére – ettől némileg underground hangulata van a fesztiválnak, másrészt az épület adottságai lehetőséget adnak a szervezőknek arra, hogy igazán változatos programokkal várják a fiatalokat (meg persze mindenki mást).

Adott egyrészt a nagyterem a 93 versenyfilm (közel 15 órányi anyag) vetítéséhez, a kisterem a 48 információs programban vetített filmnek, és persze az udvar az esti kertmozizáshoz (itt különféle válogatások mentek – pl. bestoff MediaWave). Meg tulajdonképpen ide vehetjük az előteret, itt televízión ment a versenyprogram azoknak, akik kiszorultak a nagyteremből, vagy pedig nem tudnak lemondani arról, hogy mozizás közben rágyújtsanak.

Ezen kívül minden nap levetítettek egy-egy nagyjátékfilmet (Kész cirkusz, Csoda Krakkóban, Zsiguli, A másik ember iránti féltés diadala), aztán pedig koncertek zárták a nagyterem programját (Erik Sumo Band, MegyaBass Group, ez a divat, Abszolút hallás).

Szóval minden adott volt a valódi fesztivál-hangulathoz, ráadásul idén már nyilvános konzultációk is voltak a napi versenyprogram zárásaként – ezek aztán oldott hangulatban folytatódtak a kertben, a kocsmapultnál, -asztaloknál.

Egyébiránt húsz országból érkeztek nevezések, sok filmnek itt voltak az alkotói is, nagyon rendes nemzetközi kavalkád állt össze erre a pár napra (nem véletlen különben az időzítés – közvetlenül a Sziget előtt rendezik – immár hagyományosan – a fesztivált).

Nem mellékesen minden program ingyenessége (na meg a remek promóció) folytán szinte mindig telt ház volt.

És akkor a legfontosabbról, a filmekről is pár szó. Már a tavalyi mezőny is színvonalas volt, idén ezt még inkább el lehet mondani (ráadásul nagyon jól voltak szerkesztve a blokkok). Ennek ellenére az öttagú nemzetközi zsűrinek (Groó Diana, Wolfgang Leis, Richard Wagner, Sárka Rousava, Vera Szepesvári) – mint Groó Diana elmondta a záróünnepségen – nem volt nehéz dolga a fődíjak odaítélésénél, döntésük egyértelmű volt.

Fődíj: Gergely Zoltán: Szupermosás
SZFE vizsgafilm, némi Fekete kefe-utánérzéssel – már ahogy a film kezdetén unatkozgatnak a semmittevéstől ellustult autómosó srácok Budapestnek azon a részén, ahol a világ vége kezdődik. Éjszakára aztán már csak egyikük marad ügyeletben, neki marad a film akció-jelenete: lemosni egy dzsipet, aminek a platója csurom vér. A fickó pedig, aki ezzel a menő kocsival jött. perkál rendesen, majd tisztán távozik. Jön-megy a jöttment. A takarítónak – akárhogy dörzsöli – vérpöttyös marad az inge, szóval létezik még olyan, hogy lelkiismeret, ráadásul mardos annyira, hogy főhősünknek ne álljon meg a villamos.
Nagyjából ennyi a sztori és a tanulság, a rendező pedig a díjkiosztón elmondta, hogy álmában sem gondolta volna, hogy fődíjat kapnak. Szimpatikus.

Ezüst Busho: Felix Binder: Chinese Take away (német)
Ennek a nagyon jó hangulatú filmnek a főszereplője egy fiatal fodrászlány, aki megment egy kínai szakácsot a fulladásos haláltól. Ettől fogva van egy hálás szolgálója, aki mindenhová követi és próbál segítségére lenni (szenzációs például, amikor a lány dolgozni indul, és elered az eső – kap egy wok-ot a feje fölé ernyőnek). Egy idő után viszont kezd terhessé válni a rettenetesen ügyetlen segítő buzgalma. Kicsit a Láncravert Übüt idézik az események – amikor is Übü papa erőszakkal rabszolgává teszi mindazokat, akiket balsorsuk a karmai közé vetett.

A lány már az idegösszeomlás szélén, megmentettje meg csak alázatosan mosolyog („Hálám a sírig kísér. Ottan belelök.”) Végül egy rendkívül szellemes csavarral, véletlenül sikerül tőle megszabadulni. Nagyon finom hangulatú 12 perc – nem tucatfilm.

Bronz Busho: Eicke Bettinga: Exam (német)
Szintén erős atmoszférájú film, köszönhetően az igényesen komponált képeknek és a koncentrált színészi játéknak. Mi van akkor, ha valaki nem készül fel az írásbeli vizsgára, holott poroszos rendszerű iskolába jár? Ideges. Ami miatt mégis kissé feszültségmentesre sikerült a film, az az, hogy nincs igazán tétje. Nem tudjuk, valójában mire a nagy igyekezet.
De azért korrekt munka, nem bukás.

A legtehetségesebb fiatal alkotó: Jakub Hussar: Toxymoron (cseh)
Eléggé infantilis film, amiben néhány erősen szuszogókóros dártvéder kínoz rongyos szerencsétleneket, akik közül egy-kettőnek sikerül megmenekülnie. Valahogy az egész olyan ciki – nem csak a kínzottak erőltetett kínlódása meg a kínzók tettetett bénázása, hanem a vágások meg a képek is úgy iskolásak, hogy abban az iskolában nem tanítanak semmit. Nézőkínzó film, pedig jó helyszínt sikerült találnia. Legalább.

A legjobb színésznő: Luise Collins, Joachim Aust Happy Together Now (német) című filmjében nyújtott alakításáért.
Áldokumentumfilm, főszerepben egy idegborzoló rimával, viszont, ha a nő civilben is ilyen, nem tudom, mire fel kap díjat.

Maga a film egyébként egy rángatózó kézikamerával felvett beszédfolyam egy ausztrál kertvárosi fiatal párról meg a totyogó kisgyerekükről. Mindezt az egyébként angol születésű nő előadásában élvezhetjük, rekedt-szopránban, a háziasszonyi lét nehézségeiről, némi humorral, egyre több méltatlankodással.

Ha jobban belegondolok - mivel ennyire súlyos nem lehet valaki, és neki mégis elhiszem –, jár az rézgrafika (Balogh János munkáit kapták a díjazottak).
A legjobb első film: Márk Andrea: Izzócsere című animációs filmért

A legjobb ötlet: Mark Tobias: Winterhagen Das Callgirl und der Freier (Germany

A legjobb operatőr: Ritter Doron, Köves Krisztián Károly: Tóbi című filmjének fényképezéséért
Újabb vérciki film a díjazottak között. Krimi egy kutya szemszögéből, a végig szubjektívet mutató kamera ragadhatta magával a zsűrit. Süt a vászonról, hogy nem más, mint egy megúszós vizsgafilm, már a főcím is rettenetesen igénytelen, a többi meg aztán… hagyjuk.

A legjobb forgatókönyv: Fogarasi Gergely: Csöpp szívem
Ennél a filmnél volt talán leginkább együtt minden a fődíjhoz: kiváló operatőr (Dobóczi Balázs), eszméletvesztően gyönyörű főszereplőnő (Fátyol Hermina), rutinos vén róka a férfi főszerepben (Bálint András), nagyon jól megkomponált zene (Vastag Gábor), irodalmi szintű szöveg (Fogarasi).

A történetet akár banálisnak is mondhatnám a szeretni valóan megvetendő öregedő férfiról, aki a lányaival egykorú szeretőjével készül pár kellemes félórát eltölteni a hitvesi ágyban, mígnem kellemetlen meglepetés éri. A nézőnek meg legalábbis ambivalens érzése támad, hiszen a meglepetést kedveli a filmekben – ettől nem lesz banális a sztori végül – ,de egy szép fiatal nő öngyilkossága mégsem a legüdítőbb élmény.

A hossza szokatlan egy kicsit (30 perc).

A legjobb animáció: M. Tóth Géza: Maestro
Szintén megkaphatta volna akár a fődíjat is, de hát, ugye, csak egy animációs film, már pedig …Ebben a műfajban Magyarósi Hannéja óta a legjobb, amit láttam. Méltán kapott már sokfelé sokféle díjat. Nagyon pontos kb. 5 perc arról, mennyire aprólékosan készül a kakukkos óra madara a nagy fellépésre. Azt gondolom, hajlamos vagyok az öniróniára, ezért hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ilyesmiről szól a film mélyebb felszíne.

Idén diákzsűri is szemlézte a filmeket (Bendó Zsuzsanna, Vodál Vera, Géczy Dávid, Szandtner Dániel, Zalán Márk). Két díjat terveztek osztani, végül háromig jutottak.

Fődíj: Alex Schmidt: Bass in contra (német)

Féltékenységi dráma: egy nagybőgős hangszere kinyírja annak szeretőjét. A gyilkos meglepetés zuhanyozás közben éri a nőt (és a nézőt), nagyon szellemesen megidézve a suspence mesterének talán leghíresebb jelenetét (persze, ők nem építettek 6 méter átmérőjű zuhanyrózsát, így nem is tudtak arról olyan felvételt készíteni, hogy ne érje víz a kamerát).
Amikor a művészet lenyomja a múzsát – meztelen nővel a főszerepben.

Különdíj: Köves Krisztián Károly: Tóbi

Külön dicséret: M. Tóth Géza: Maestro

(2006-10-20)