„Amikor még nem voltam stúdiótag, arról álmodoztam, hogy jobb filmeket fogok csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerültem, jobb filmeket szerettem volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerettem volna érni a nyugdíjkorhatárt. Ez utóbbi célomat sikerült elérnem…” (Nepp József, 1999)
Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen. Tanulmányait 1957-ben az Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakán végezte, és közvetlenül ezután a Pannónia Filmstúdióhoz került. Közel 40 év eltelte után, a 90-es évek végén innen ment nyugdíjba. „Csepeli vagyok, és a családomban mindenkinek úgy alakult a sorsa, hogy amikor elvégezte az iskolát, befejezte a tanulást, elment dolgozni a gyárba. A Weiss Manfrédhez, a Rákosi Művekbe vagy a Csepel Vas és Fémművekbe; mikor hogy hívták. Gyerekfejjel én sem tudtam másként elképzelni az életet, mint úgy, hogy ha elvégzem az iskolát és megszerzem a bizonyítványt, elmegyek dolgozni egy gyárba. Így is történt. Ez az a gyár…”- indokolja hűségét.
Először nem ment simán a beilleszkedése, mert báb-díszlettervező szeretett volna lenni, és ez az állás már betöltött volt. Így lett rajzfilmes, végigjárva az összes stációkat. Kezdetben Csermák Tiborral, majd Dargay Attilával dolgozott. Úgy emlékszik, hogy az első önálló munkája a Daru cigaretta című reklámfilm volt. A hatvanas évek legelején nevezik ki rendezőnek. Az 1961-ben forgatott Szenvedély című, 8 perces mozi-rövidfilmje nemcsak professzionális előállítása miatt vált nevezetessé, hanem főhőse megformálása miatt is. Ő lett a későbbi Gusztáv figura prototípusa. Később is meghatározó szerepe volt Jankovics Marcell és Dargay Attila mellett a „Gusztáv jelenség” megalkotásában. A figurával kapcsolatban egy interjúban fejti ki álláspontját:– „Én az animációt tekintem a rajzfilm lényegének, és akkor tudom elfogadni, ha azt látom, hogy nemcsak az akciókban él, mozog a figura, hanem gondolkozni is tud. Gondolkozni! Gusztáv alakját is akkor tudtam igazán szeretni, amikor már eljutottunk odáig, hogy előttünk gondolkozott a filmvásznon. Ez az én szakmai mércém: gondolkozzon a figura, és ő beszéljen, ne a színész! Még akkor is őt hallja a néző, ha a legismertebb színészek hangján szólal meg..."
Ugyanebben az évben részt vehetett élete első külföldi, nyugati fesztiválján. Az 1960-ban alakult ASIFA, (Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezete) a főleg tengeren túli progresszív művészek szervezésében a franciaországi Annecy-ban rendezte meg (és rendezi azóta is) haladó szellemű fesztiválját, melyre a fiatal Nepp Józsefet delegálták. Évekkel később egy kissé provokatív riporteri kérdésre, hogy miként fogadják a nemzetközi életben a fesztiválokon, ha kimegy, némi fanyarsággal, múltbeli tapasztalatait felidézve a nem éppen sznobságáról híres rendező így válaszol: „ – Engem nem érdekel, hogy fogadnak a nemzetközi életben, engem a magyar életben érdekel, hogy itt hogy fogad a Gyuri, meg a Filmfőigazgatóság, meg a közönség, meg a kollégáim, a barátaim… Én voltam kétszer-háromszor Annecyban, és nem én voltam az öt beszélgető csoport, akik ott csevegtek. Sokkal többet tudok az Attilával való beszélgetésből vagy a Marcival való szakmai vitából profitálni, akikkel konkrét feladatokról beszélgetünk meg gondolkozunk, mint egy vadidegen belga rajzfilmessel való csevegésből. Egyetlen fontos előnye van a fesztiváloknak, hogy filmeket lehet nézni, sokat. Amikhez nehezen lehetne amúgy hozzájutni…” (a 70-es években vagyunk!).
Természetesen nagy becsben tartja az elmúlt évtizedek animációs külföldi remekműveit, hiánytalanul ismeri is őket, és esztétikai, művészi ideáljának tartja Jurij Norstejn Sündisznó a ködben, vagy éppen John Hubley Holdmadara című filmjeit, Ernst Pintoff Interjú-ját vagy Tex Avery alkotásait.
Mindenki másra büszke.
Nepp József például arra, hogy már egészen fiatalon három évig taníthatott az Iparművészeti Főiskolán, és hogy a nyolcvanas években ismét felkérte oktatásra az a Bleier Edit, aki annakidején az ő csoportjában volt, és ma már a Főiskola adjunktusa. „Megkérdeztem Nepp Józsefet, aki 1961-ben az animációsokat tanította, hogy felvenne-e a csoportjához? – emlékezik a kezdeti évekre Edit. – Ő beleegyezett nemcsak ebbe, hanem abba is, hogy Dodinak szólítsam és tegeződjünk. Így aztán csatlakoztam Gémes Józsefhez és Richly Zsolthoz. Azt hiszem, hogy „Nepp tanár úr” élvezte is, hogy tanítványai egymástól annyira eltérő egyéniségek. Olyan hallatlan hozzáértéssel és pedagógiai érzékkel foglalkozott velünk, hogy amikor én elkezdtem a Főiskolán szervezni az oktatást, foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, hogy ő is tanítson..
– Hogy milyenek voltak harminc évvel ezelőtt ezek a mi kedves kollégáink?
Nepp úgy nézett ki, mint Paul Newman, barna, rövidre nyírt haja volt, Gémes már a Főiskolára jövet úgy tűnt, szinte mindent tud az animációról, a külseje ugyanilyen mackós volt.”
Riporteri kérdésre, hogy beszélne arról, mit jelent számára az oktatás, a tapasztalatok átadása, a rendező ugyancsak Gémes Józsefnél köt ki.
„A tanítás rákényszeríti az embert arra, hogy rendszerezze az ismereteit. Aztán rendkívül nagy öröm, ha a tanítványok között felfedez az ember egy érdekes egyéniséget. Ilyen volt, amikor Pocokkal, azaz hivatalos nevén Gémes Józseffel, tanítványomként találkoztam. Talán, ha másfél órát magyaráztam neki, s azóta tőle tanulok máig. Gémes teljes fegyverzetben kipattant Pallas Athéné volt ebben a műfajban…”
Dolgoztak is többször együtt, pl. Gémes József Vili, a veréb című, egészestés filmjének írója, forgatókönyvírója Nepp József volt. A film 1988-ban készült el, de Nepp József már pár évvel korábban, 1984-ben, mint számára elérhető vágyálomról beszélt: – filmet kéne a verebekről csinálni! „Érdemes megfigyelni a verebeket, – mondja – talán egyetlen élőlény sem tud olyan önfeledten örülni minden apróságnak, a napfénynek, egy kis morzsának, mint a veréb. Milyen önelégülten tollászkodnak, magabiztosan csivitelnek! Büszkén, begyesen ugrálnak, mintha ők lennének az élet császárai.! De ha valami nem sikerül… Nincs szerencsétlenebb, elesettebb lény, mint egy ázott veréb! Már csak azért is vonzódom a témához, mert magam is afféle veréb, verebecske vagyok, és azt hiszem, nem állok egyedül: sokunknak van ilyen veréb-természetünk.”
A közel 80 perces mozifilm dramaturgja, Dargay Attila Nepp József másik jó barátja volt. A Pannónia Rajzfilmstúdió rendezői között amúgy is nagy a keresztül-kasul való együttműködés. Még Macskássy Gyula kérésére vágja Nepp ismeretlen nagy fába a fejszéjét, és szerez zenét az UNESCO által rendelt A számok története, 1,2,3 című filmjéhez. Ternovszky Béla Macskafogó című animációs krimijének a forgatókönyvét ő írta, és Dargay Attila Szaffijának a forgatókönyvírás mellett a háttereit is Nepp József tervezi. És ugyanő Az erdő kapitánya című mozifilmjének írója, forgatókönyvírója.
Régi barátság fűzi Ternovszky Bélához. A modern edzésmódszerek című rövid mozifilmjének is ő írta a forgatókönyvét, „szinte körbenyerte vele az egész világot” – mondja. (1972-ben Zágrábban Neppet is jutalmazták érte, elnyerte a Legjobb forgatókönyv díjat!)
Nem lehet nem észrevenni, hogy Nepp József szeret forgatókönyveket írni. Így vall erről: „Azért van ez, mert mindig jobban érdekelt a más filmje, mint a sajátom. Kívülről nézni valamit, ami megmozgatja a fantáziát, ami jó, és továbbgondolásra sarkall! Mindig vonzott az ilyesmi; lehet, hogy azért, mert ilyenkor sokkal kisebb a felelősség. Rizikó nélkül játszadozhatok az ötletekkel.”
Nepp József nagyon kritikus művész, különösen a saját műveivel szemben az. Minden filmjét vállalja, utólag is, mert rajta van a nevem, én követtem el őket!”, de csak egyetlen van, amivel többé-kevésbé elégedett is. Ez a Megalkuvó macskák című rövidfilm. Szerinte ez az a film, amelyben ha nem is mindig és mindenütt, de sikerült megközelíteni azt a technikai szintet, amit alapvető mércének tekint. ”Tudom, hogy ez nem divatos, sőt, iszonyú eretnekségnek számít, de meglehetősen konzervatív vagyok, konzervatív az ízlésem is. Az én szakmai ideálom, hangsúlyozom, szakmai, technikai és nem esztétikai ideálom, Walt Disney. Szakmai szempontból mindenképpen Walt Disney az apukám. A Megalkuvó macskákban vannak olyan részletek, amelyekért Walt Disney animátorainak sem kellene szégyenkezniük. Ha a legjobbak nem is, a második vonal biztos felvállalnák a többségüket.
Itt a Stúdióban mindenki azt hiszi, hogy Dargay Attila az, aki a legjobban küszködik Walt Disney kísértetével; a grafikája, stílusa is közelebb áll hozzá. A valóságban számomra volt mindig a legnagyobb mumus”– mondja.
Beszélgetőtársa felvetésére, hogy Nepp József első egészestés filmje, a Hófehér talán éppen erre az állandó Walt Disney kihívásra akart választ adni, a rendező bólogat. –„Tényleg ez határozhatta meg a választásomat; csak én nem úgy fogalmaznék, hogy válasz egy kihívásra. Ez egyszerűen szemtelenség. Egy sarokba szorított állat vakmerőségéhez hasonlítható. Abból indultam ki, hogy ha a játékfilmekben egy-egy témát újra és újra meg lehet csinálni, más nézőpontból, kiforgatva, áthangszerelve a történetet – elég, ha a Három testőrre, vagy a Monte Christóra, Robinsonra utalok –, akkor meg lehet csinálni ugyanezt rajzfilmben is. A Hófehérke pedig olyan csúcsteljesítmény volt a szememben, olyan élményként élt bennem, hogy ha már hozzányúlok valamihez, természetesnek tűnt, hogy ezt válasszam.
És elkészült a Hófehér.
Nem csak tehetség dolgában indultam hendikeppel ebbe az ütközetbe! A Hófehérke – akkor! – hat millió dollárba került. Hogy most mennyi lenne, azt inkább ne firtassuk. És ne essék szó a mi költségvetésünkről sem.”
Arra a kérdésre, hogy hányszor dolgozta át a rendező a film forgatókönyvét, nem válaszol, csak azt meséli el, hogy az azt tárgyaló Művészeti Tanács végén megkapta az utasításokat: egymillió, másfél millió néző, külföldi eladás, szóval mindazokat, amiket a filmnek teljesítenie kell.
S hogy mennyire szólnak bele a munkájába, így válaszol:
„ Nem nagyon szólnak bele, de néha beleszólnak, néha az ember egyetért, néha aztán megbánja, hogy egyetértett…, aztán rájön arra, hogy tulajdonképpen nem is olyan fontos ez az egész…, kár lett volna ezért akkora hajcihőt csapni, meg kiabálni, meg asztalt verni…, mert ez a film így is egészen jó, és akkor sem lett volna jobb, ha én kockáztatok. Szóval nem vagyunk mi olyan agresszívek, hogy annyira a végsőkig harcolnánk, vagy ragaszkodnánk a saját elképzelésünkhöz. Annyi elképzelésünk van, mint a franc, tudod? Hát most miért ragaszkodjunk az egyikhez? Akkor majd megcsináljuk a másikat, vagy a harmadikat!”
Mindezek ellenére szereti ezt a munkát, és ha nem „nyúvasztják” a körülmények, van elég kifestő vagy kihúzó, van idejében vágóasztal, jó minőségű a cell, stb., akkor nagyon szívesen csinálja.
Nepp József két nagy televíziós sorozatról is nevezetes. A Mézgáról és a Dr.Bubóról. Mind a mai napig ismétli epizódjaikat az MTV, elnyűhetetleneknek tűnnek.
Nemcsak a könyveknek, hanem a tv-sorozatoknak is megvan a maguk sorsa!
1968-at írunk… A Pannónia Rajzfilmstúdió felettes szerve, a Magyar Filmtröszt hangsúlyozott takarékosságra intette a hozzá tartozó vállalatokat. Egyrészt azért, mert ígéretet tett arra, hogy nem igényel több támogatást az állami költségvetéstől, másrészt pedig azért, mert a játékfilmesek általánossá kívánták tenni a színes filmezést, ami erősen megnövelte a ráfordítási költségeket. A takarékosság jegyében a Rajzfilmstúdiótól is megvonták a sorozatfilmekre ígért anyagi támogatást, amit eddig pl. a Gusztáv, vagy a Peti- sorozatok rendre megkaptak. A Stúdió válaszút elé került. Vagy leépíti a létszámát, vagy önerőből új, és jó megoldást talál. Ez történt. Akkor indult meg az új gazdasági mechanizmus néven ismert gazdaságirányítási reform, amelyet John Halas, a régi, Londonban élő barát ötletére a Rajzfilmstúdió egy sikeres pályázattal meglovagolt, és megnyert. Elindulhatott Szabó Sipos Tamás rendezésében Dr.Agy figurájával a Magyarázom… sorozat.
Ezzel párhuzamosan kezdődött meg a szórakoztató filmek nagy tömegű gyártása is a televízió számára. Problémák mutatkoztak az elején, mert a partner az előállítási költségeknek csak a kétharmadát kívánta biztosítani, a Stúdiónak pedig nem volt egyéb forrása. A Mézga-sorozatnak (mert erről volt szó) az első négy, 26 perces epizódja már elkészült Nepp József rendezésében és Romhányi József szövegével, amikor a „jósors” a Stúdió segítségére sietett. A Budapesten átutazó George de la Grandier francia producer (éppen a Magyarországon készítendő La Fontaine-sorozaton dolgozott) a probléma hallatán ígéretet tett a Mézga franciaországi forgalmazására, és az előleggel pótolta a hiányzó összeget.
A Mézga-sorozatot nagyon jól fogadta a közönség, és így folyamatossá váltak a televíziós megrendelések. 1971-1972-ben a Mézgából is kértek egy újabb szériát, hogy 1977-ben egy harmadikkal búcsúzzanak tőle.
Később ugyancsak nagy sikerű volt a Dr.Bubó (Kérem a következőt!)- sorozat is (Nepp-Romhányi), amelyből 2x13 epizód készült el.
A Pannónia Rajzfilmstúdió ötvenedik születésnapján animációs rendezőinknek körkérdéseket tettünk fel. Ezekből idézünk: – Milyennek látja a Pannóniafilm és jogelődei helyét, szerepét az elmúlt mintegy fél évszázad kultúrpolitikájában?– Ment-e a magyar kultúra az animációs filmekkel „elébb”?–
Nepp József válaszai: – „Életemben nem gondolkoztam ezen, de még az elmúlt ötven év kultúrpolitikáján sem. Most így, megpróbálva rekonstruálni homályosuló emlékeimet, úgy érzem, hogy valahol a kultúrélet perifériáján léteztünk. Elég messze a Központtól ahhoz, hogy ne érintsenek a nagy viharok, de még épp elég közel, hogy csurranjon-cseppenjen néha egy kis támogatás, hogy életben maradjunk. Azt hiszem, minket nem vettek elég komolyan. Még az is eszembe jutott, hogy az elmúlt ötven év kultúrpolitikájából nekem legjobban az Olcsó Könyvtár ötlete tetszett.
Hogy ment-e a magyar kultúra az animációs filmekkel „elébb?” Egyszer eszembe jutott, hogy mi lenne, ha gróf Széchenyi István kilátogatna a Hajógyári Szigetre koncert idején, és megtekintené, mivé lett a jövő magyar ifjainak nemzedéke? Különös tekintettel az orrba-szájba-köldökbe-nyelvbe fűzött fémgyűrűkre, és lila-kék sziú sörényekre. Na, meg a porokra, füvekre, tablettákra.
Sajnálnám, ha a kultúra eme fejlődésében az animáció részt vállalna. Azok a rajzfilmek, amelyeket én szeretek, nem számíthatnak maradandóságra. Ezek kedves, szellemes, könnyed, szórakoztató izék. Legfeljebb én emlékszem rájuk jóízűen, mint egy finom ebédre, de lehet, hogy a következő generáció már értetlenül bámulná őket. Baj ez?”
Nepp József elismerései: Balázs Béla-díj (1967), érdemes művész (1974), kiváló művész (1981), Kossuth-díj (1999), A Magyar Mozgókép Mestere ( 2006)
Főbb filmjei: Szenvedély (1961), Mese a bogárról (1963), Gusztávok (1964-től), Oxidia (1965), Öt perc gyilkosság (1966), Mézga sorozat ( 1971-1972, 1977- 1978), Kérem a következőt! (1971-1973), Megalkuvó macskák (1979)
Filmjei főbb díjai: Szenvedély ( 1962, Budapest, Kategóriadíj), Mese a bogárról ( 1966, Rodez, Nagydíj), Öt perc gyilkosság ( 1967, Oberhausen, Fődíj), Szenvedély ( 1968, Addis Abeba, II. díj), Modern edzésmódszerek ( 1972, Zágráb, Legjobb forgatókönyv), Gusztáv-sorozat ( 1982, Ezüst Légy-díj és Kategóriadíj), Életműdíj ( 1983, Giffoni), Hófehér (1984, Giffoni, Fődíj)
(Munkánkban köszönettel felhasználtuk Sarkadi Ilona, Csík István, dr.Matolcsy György, Sipos Áron és Dizseri Eszter korábbi interjúit.)
(2006-02-09)
