Az iskola

A MOME-én, a volt Iparművészetin jártam többször is. Ez a sokak számára elérhetetlen iskola, valaha főiskola, s már jóideje egyetem, szép helyen, jó helyen és magaslati levegőn van Budán, a Libegőhöz vezető, árnyas Zugligeti úton. Zugligeti út. Régebben ligetes, zegzugos volt ott minden, s egyik fő jellegzetessége a hajdani Iparművészeti volt. Előbb trolival majd villamossal lehetett arrafelé közlekedni, s nagyon romantikus volt az út a végállomásig, ahol most kemping van. Egy villamosból két kocsi a recepció, a többi sehol. Szóval, idővel sokminden megváltozott arra is. Ma busz jár a Zugligeti úton, sok autó, és két oldalát mindenféle sílusban épült ház tarkítja. Ennek ellenére persze, most is imponáló a környék. És a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ugyanúgy magasan van, mint elődje az Iparművészeti, amely ebben az évben nevet változtatott. De most is sok lépcsőn kell fölmenni az intézmény bejáratáig, a szó tágabb értelmében pedig most is sok lépcsőt kell megjárniuk azoknak, akik felvételt szeretnének nyerni ide. Tehetségorientált hely, ahová igazi embertpróbáló küzdelem bejutni. Jómagamnak nem is volt dolgom ebben az épületben azon kívül, hogy távolról nézve elégedett voltam, mivel szépen díszítette a környéket, és jól festettek az utcán és a buszmegállóban azok az extravagans diákok, akik onnan, az egyetemről jöttek, vagy oda mentek. És titokzatosak voltak a tanulmányszobrok a kertben, az árnyas fák között.
Aztán hosszú idő után, egyszercsak mégis dolgom lett ott, a magaslati levegőjű helyen, mert kapcsolatba kerültem a rajzfilmmel. Fölmentem a széles lépcsősoron, be az épületbe, át a rideg folyosókon, hogy az illetékes helyen kérdezősködjek az animációs oktatásról. És ettől kezdve mindig akadt valami érdekes. Így fokozatosan megismertem a belső terek titkát, amelyek egyre barátságosabban tárultak föl. Megtudtam például, hogy az iskolát Trefort Ágost miniszter alapította 1880-ban, s Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola volt a neve. Működését műfaragó műhellyel kezdte, majd egyre több olyan szakosztály alakult, amely a művészi ipar körébe tartozott. Még később a díszítő-festő, a díszítő-szobrász, valamint a belsőépítész és a textil-főtanszakon folyt az oktatás. Aztán a kor kihívásainak megfelelően alakultak a szakok. Így a hatvanas években helyet adott az animációs képzésnek is, de az kisebb nagyobb kihagyásokkal igazából csak 1980-ban indult be. Pont száz évre az alapítástól. Mit hoz a következő évszázad/évezred, mégha az elején tartunk is?

Új név és új kihívások

2006 március 30-án névadó ünnepséget tartottak, hogy megünnepeljék az egyetem új nevét, melyet 2006. március 1. óta visel. Akkor vette föl Moholy Nagy László, a jeles XX. századi alkotó és művészeti pedagógus nevét és a hajdani Iparművészeti Egyetem Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmé lett. Röviden csak így: MOME. A változásról/változtatásról, az új körülményekről Fülöp József egyetemi adjunktussal, az animációszakirány vezetőjével a MOME Animáció szakmai napján beszélgettem. Ő maga is itt szerzett diplomát, s még alig van egy éve, hogy M. Tóth Gézát váltotta ebben a pozícióban.

A váltás összefügg az egyetem névváltoztatásával vagy netán egyéb változtatásokkal?

Nem, az egyetem névváltása hosszú, több éves folyamat volt, ami az idén ért révbe. Az animációs oktatás vezetőjének személye nincs a most zajló eseményekkel semmilyen összefüggésben.

Miért éppen Moholy-Nagy Lászlóra esett a választás a névadásnál?

Olyan alkotót, művészt szerettünk volna névadóként magunkénak tudni, akinek munkássága, alkotói és oktatói filozófiája példaértékű a számunkra. Moholy-Nagy László meghatározója volt azoknak a törekvéseknek, melyek a korábbi akadémista megközelítést elhagyva a XX. században új művészeti- és művészetoktatási felfogást teremtettek a Bauhaus életrehívásával. Az is fontos szempont volt, hogy az ő neve világszerte ismert, a design és a képzőművészet területén olyan súllyal van jelen, mint Bartók Béla a zeneművészetben.

Eléggé bújtatott ez az új név, MOME Művészeti Egyetem, bár manapság a rövidítés a trend. Nem tartanak attól, hogy sokára megy át a köztudatba?

A névváltás természetes velejárója, hogy időbe tellik, míg az új név közismertté válik, s elterjed. Az is nyilvánvaló, hogy sokaknak ez az iskola mindig is az „Ipar” marad. Nincs ezzel semmi baj, de mi már a jelenre illetve a jövőre koncentrálunk. Többek között azért is szerveztünk animációs szakmai napot, hogy segítsük a név és az itt folyó oktatás összefonódását, népszerűsítsük a MOME Animációs oktatását.

Még milyen név/nevek merültek föl és kik döntöttek ebben?

Sok név felmerült még Breuer Marcelltől Kozma Lajosig. Végül az egyetem tanácsa hozta meg a végső döntést, és ez indította el a folyamatot aminek eredményeként márciustól Moholy-Nagy László nevét viselhetjük.

Egyéb változtatásokat is terveznek?

Tulajdonképpen véletlen egybeesés, hogy a Bolognai Deklaráció diktálta reformok egybeesnek a névváltással. Mi követjük a deklaráció kínálta változásokat és kétszintű oktatási modellt vezetünk be. Ennek lényege, hogy egymást követően úgynevezett alap (Bachelor), BA és mester (Master), ugynevezett MA képzésen vesznek részt a hallgatók, három plusz két év időtartamban.

Pontosan milyen a mostani iskolaszerkezet, maradtak még a régi szakok vagy már módosultak?

Mi 2007-től állunk erre az szisztémára, addig marad a mostani oktatási modellünk, amiben öt művészeti szak van: az Építészet, a Formatervezés, a Szilikát, a Textil és a Vizuális Kommunikáció.

De az új modell nekünk nem olyan ismeretlen, mert a nyolcvanas évek közepétől közel tíz évig ezt a szisztémát követtük már, azzal a különbséggel, hogy akkor összesen hat évet tett ki az oktatás (négy plusz két évet), míg ez most öt év hosszúságú. Az új rendszer három év után BA szintű diplomát ad, és a hallgatók eldönthetik, hogy MA diplomát ugyanabban az intézményben, vagy valahol másutt kívánnak szerezni. A jelenlegi rendszer abban tér el ettől, hogy a képzés folyamatos öt éve után szerezhetnek egyetemi szintű diplomát a hallgatók.

A diákokkal az új oktatási rendről folyik valamiféle eszmecsere, és ha igen, milyen a visszhangja?

A Hallgatói Önkormányzat képviselői ott ülnek az egyetemi tanácsban, így nemcsak értesülnek, hanem szavazatukkal maguk is döntenek kérdésekről, így az új oktatási rendről is. Egyébként pedig az animációs hallgatókkal is sokat beszélgettünk arról, hogy más formában folyik majd az animáció oktatása, és azt hiszem ennek ők is örülnek. Bár őket ez már nem érinti, hiszen ők még a jelenlegi struktúrában fejezik majd be tanulmányaikat.

Köze van a bolognai oktatási módszerre való átállásnak az EU-tagságunkhoz?

A Bolognai Deklaráció lehetőség, nem pedig kötelező érvényű rendelkezés. Az egyetemek maguk dönthették el, követik-e ezt a szisztémát, vagy sem. A Magyar Képzőművészeti Egyetem például nem változtat az oktatási struktúráján. Az sem mérvadó megközelítés, hogy EU tagok vagyunk-e vagy sem, mert például Svájcban is sok iskola követi ezt a folyamatot, pedig Svájc nem EU tagország. Az viszont fontos szempont, hogy a mi hallgatóink is olyan képzési formában tanulnak majd, amely a világ túlnyomó nagy részében ismert, elfogadott, egyszóval kompatibilis rendszer.

Az animációs szak helyzete változik valamiben?

Az animációs oktatás nagyobb hangsúlyt kap majd; önálló szakká válik, és ezzel egyidőben a művészeti besorolása is változik majd. A vizuális kommunikáció szakirányaként iparművészeti besorolásunk volt, nem tartoztak a tanrendhez olyan elméleti tárgyak (filmtörténet, dramaturgia, stb.), amelyek nélkül nehéz filmes alkotókat képezni. Önálló szakként a Film és videó művészet kategóriába tartozunk majd, s ez több lehetőséget kínál a tananyagok és a tanterv aktuálisabbá tételére és a műfaj igényeihez igazítására.

A magyar animáció hőskorában az akkori Pannónia Filmstúdió maga képezte ki a rajz-, báb- és egyéb animációval foglalkozó művészeit. Később, amikor az Iparművészeti Főiskola helyet adott a képzésnek, még sokáig a Pannónia segítette a főiskolát, a hallgatókat. Mára mennyire függetlenek és fölszereltek?

Az animációs képzés indítását 1980-ban a Pannónia Filmstúdió kezdeményezte, és együtt üzemeltette a főiskolával. Berendezéseit, műtermeit és a munkatársak segítségét az oktatás rendelkezésére bocsátva támogatta a képzést mindaddig, amíg volt rá lehetősége. A kilencvenes évek közepétől viszont már képtelen volt erre a Pannónia, és az egyetemnek magának kellett gondoskodnia a feltételek megteremtéséről. Valószínűleg lehetetlen vállalkozás lett volna, ha ez a válságos időszak nem esik egybe azzal a technológiai váltással, amely az egész világon gyökeresen megváltoztatta a mozgóképgyártás, így az animációs filmkészítés technikai körülményeit is. A digitális eszközök térhódítása olcsóbbá és elérhetőbbé tette az animációhoz is szükséges eszközparkot. És bár az egyetem nagyon messze van az ideálisnak nevezhető állapotoktól, mégis képes működtetni az animációs képzest.

Innen úgy néz ki, szépen alakulnak a dolgok, az alkotók mégis panaszkodnak, s a magyar animációt temetik. Pedig technikai kihívásokkal teli világunkban, ahol minden csupa reklám, design meg logo és hasonlók, továbbá, a játékfilmeknél is egyre nélkülözhetetlenebb az animáció, azt hinné az ember, hogy e szakma/művészet irigylésreméltó helyzetben van. És a sok jó lehetőséggel kiválthatók a szerzői, vagy művészfilmek. Jól mondom?

Nem az én szerepem, hogy különféle működési modelleket ajánljak az animációs stúdióknak, gyártóknak és alkotóknak. Ami pedig a munkalehetőségeket illeti, az mindig is nehéz lesz, ha valaki csupán a saját filmterveiből, egyéni alkotásaiból kíván megélni. Viszont az animáció annyira elterjedt, széles körben alkalmazott kommunikációs formává vált napjainkra, hogy rengeteg lehetőséget ad azoknak, akik képesek ilyen kreatív feladatok megoldására.
Másfelől új műfajok, technikák is megjelentek, melyek számára szintén nélkülözhetetlen az animációs kifejezésformák, műfajok alkalmazása. S ez azt jelenti, hogy aki képes a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, illetve elsajátítja azt a tudást, amellyel digitális környezetben képes animációt alkotni, bőven találhat magának feladatot. Mi az egyetemen igyekszünk felkészíteni a hallgatóinkat arra, hogy hogyan kell mecénásokat, támogatókat, pályázatokat keresni és megnyerni , hiszen magunk is erre vagyunk kényszerítve alkotókként és intézményként is.

Kipakolás:

Fontos és érdekes esemény az egyetem életében az animáció szakosok év végi kipakolása, amely a második félév vizsgafeladatait mutatja be.

Élvezetesek voltak a bírálatok, a hozzászólások. Tanárok és hallgatók mondanak ilyenkor véleményt a kipakolók munkáiról. Én sajnos csak azt a rész láttam, ahol az elsősök mutatták meg, hogy mit tanultak, mire jutottak a tanév folyamán. Csupa sporttal kapcsolatos mozgástanulmányt láttam, de elsősorban az animatikról szóltak a viták. Hogy ez valójában mit is jelent pontosan azt ismét Fülöp József adjunktustól kérdeztem .

Az animatik az animációs és egyéb technikájú (rövid)filmek készítésének az egyik nagyon fontos stációja. Akkor kerül rá sor, amikor már elkészült a részletes képes forgatókönyv, megvannak a beállítási rajzok, megvan a film hanganyaga (zene, párbeszédek, stb.), és ezek felhasználásával a rendező elkészíti a későbbi film hosszával megegyező „próbafilmjét” ahol a story-board álló rajzait látjuk egymásután, ahogy azok majd a filmben is követik egymást jelenetről jelenetre. Ezzel a rendező kikísérletezheti az egyes beállítások, jelenetek hosszát, ellenőrizheti a plánozást, a jelenetek váltásait, a történet követhetőségét. Az animációs műfajban azért is nagyon fontos ez, hogy a rengeteg időt és energiát igénylő mozgatás előtt a lehető legjobban legyen előkészítve a produkció, és így ne kelljen fölöslegesen végiganimálni hosszú perceket. Az elsősök pedig egy ilyen feladat során a filmnyelv és a filmes kifejezőeszközök használatát gyakorolhatják.

Az első év végére mit kell tudnia egy animáció szakos hallgatónak?

Az egyetem általános elméleti és művészeti alapképzésében kínált tudnivalókon kívül ismernie kell bizonyos animációs technikákat és tisztában kell lennie a filmes kifejezési formák alapvető rendszereivel. Tudnia kell például, hogy mi a képes forgatókönyv, mi az animatik, mire szolgálnak, milyen szerepet játszanak egy produkció fejlesztési szakaszában. A technológiát illetően pedig tudnia kell bánni a digitális képmódosító és vágó eszközökkel, alapvető kompozitálási eljárásokkal, amelyek a kreatív feladatok megoldásához elengedhetetlenek.

Az évközi és év végi bemutatókon kívül hol jelenhetnek meg alkotásaikkal a hallgatók a külső érdeklődők előtt? Úgy tudom, van egy galériájuk is.

Folyamatosan küldjük hallgatóink filmjeit különböző vetítésekre, fesztiválokra és egyéb helyszínekre. Nyáron például a Jövő Háza parkjában lesznek szabadtéri vetítések, ahol láthatóak lesznek animációs filmek a MOME-tól, de a Puskin mozi születésnapja alkalmából szervezett vetítéssorozaton is ott leszünk október elején, oda több órányi anyagot viszünk.
Az egyetem galériája a Ponton Galéria pedig igyekszik a nagyközönség elé tárni az egyetemen folyó alkotó munkát, és az egyetemen oktatott művészeti ágaknak biztosít megjelenési lehetőséget. Nyár elején ez a galéria ad otthont a diplomakiállításoknak. Sürű és egész évben változatos a program, de a galéria otthont ad konferenciáknak, külföldi vándorkiállításoknak éppúgy, mint a maga szervezte tárlatoknak.

Végállomás:

A kipakolás után egy héttel újabb eseményre hívtak, a legfontosabbra: az animációs diploma 2006- on a végzősök mutatkoztak be. Bemutatott alkotásaikkal ilyenkor nemcsak a tudásukról, a tehetségükről is meg kell győzniük a diplomabizottságot.

Laboncz Edina Mythos című húszperces filmje, a kicsi elemekből épült látványshow egy rádiójátékra készült lézertechnikával, s ez benne az újszerű. A vektoros figurák a háromdimenziós térben rajzolódnak ki. Hol lebegő, hol kontúros az egész. Egyesíti a színházi világot, a filmes dramaturgiát és a zenei kompozíciót. A történet azonban mitológiai. Lukianosz Halottak párbeszédei című művének hangjáték-változatán alapul. „A lézer bonyolult eszköz. Teljesen más gondolkozást kíván” – vallja az alkotó.

Ducki Tomek Életvonal című hatperces filmje vektoros számítógép-animáció. „Olyan világba visz, amelyben lételeme az állandó mozgás, s ha valamilyen okból letérünk a kijelölt útról, talán elpusztulunk…” A térben mozgatott sík figurák a papírkivágásos technika és az árnyjáték kombinációi. A cselekmény érzelmi részétől elidegenít a gépi technika. „Képi világát többek között az indonéz árnyszínház (a wayang) inspirálta. Az ottani bábok grafikailag igen érdekesek, főleg amikor a hátulról kapott fény lazúros hatást kelt. Ezt a látványt ültettem át a fogaskerekek alkotta világba.” A koreográfiát valós jégtáncok alapján készítette a szerző.

Bogdán Viktória Egy sima egy fordított című, négy és fél perces textilanimációja két fajta képvilágot jelenített meg. Egy élőszereplőst és egy stilizáltat. „A tervezéskor fő szempont volt az animációs technika kiválasztása (báb és pixilláció). Az első gondolatok együttesen fejlesztették az anyaghasználatot, a figurák jellemét, személyiségét és a történet alakulását. A bábműfaj és azon belül a horgolás, textilekkel való látvány kialakítása és azok lehetőségeinek egy új, a történetre kölcsönösen ható világ kialakítása volt a célom”.

Hegyi Magdolna Au című szatirikus filmje a „vérszívó szúnyogokról” mai világunk karikatúrája. Hagyományos rajztechnikával készült Viktor Pelevin A rovarok élete című könyvének egyik novellája alapján. Az orosz írás magyar közegbe helyezve, ironikus hangot üt meg.

Széles Anna Pillanatvariációk című filmje többrétű interaktív kísérlet, amely a nézőtől aktív részvételt kíván. A film szerkezetileg bújtatott kép és hangkockákból áll, és az ember pillanatnyi lelkiállapotait variálja. „Az ember személyiségére jellemzőek azok a meghatározó képi pillanatok, amelyek megmaradnak az emlékezetében, árulkodnak szelleméről.” A film Wagner A bolygó hollandi című operájából Senta balladájára készült.

Jászai Viktor Féltíz című hatperces, 3D- és rajzanimációval készült filmje egy nyúlról, valamint társáról, egy zöld medvéről és egy furcsa, szürreális világról szól. „A megvalósításért a 3D animációs technológia a felelős. A karakterek csupán egy dobozból indultak ki, a subdiviziós modellezés segítségével és fokozatosan nyerték el végső alakjukat, számos rajz alapján” – írja filmje technikai megvalósításáról a szerző.

Udvardy Boglárka Emese Némán énekelünk című, majdnem tízperces kísérleti filmje önmagunkról szól hét etűdben, szürreális képekben. „A látható és láthatatlan gondolatából kiindulva készítettem el a filmet, amelyben a racionális és a fiktív síkok keverednek, képileg és tartalmilag egyaránt.” Technika: videó és rajzanimáció, valamint pixilláció.

A diplomabizottság tagjai bíráltak, érveltek, dicsértek, kifogásoltak, szóval szétszedték és összerakták a látottakat. Summa summarum, körülbelül így összegezhető a filmkritikusi vélemény az idei diplomafilm-termésről Varga Balázstól:

Hét filmet láttunk, igen változatos munkákat. És pontosan ezért a változatosságért volt szimpatikus a bemutató. Jól látszott, hogy az animációt a diplomázók igen tágan és igen kreatívan értelmezik. Ebből adódóan mindenféle technikai, műfaji és kifejezésbeli határt megpróbáltak áttörni. A hét film között volt egy olyan lézeranimáció, ami alkalmi darabként, egyszeri performance-ként állta meg a helyét, hiszen egy különleges térre, különleges alkalomra tervezték – a Planetáriumban adták elő. Ez tehát nem olyan darab, amit tv-képernyőn, DVD-n vagy moziban lehetne reprodukálni, hiszen itt maga a Planetárium adja a vetítés közegét.

Kérdés, jó-e, ha egy alkotás nem mindenki számára hozzáférhető, mert különleges feltételek kellenek a megtekintéséhez?

Ez valóban lehet kérdés, de most diplomamunkákról van szó, és a diplomamunkákkal kapcsolatosan más paraméterek a lényegesek, mint általában az animációs vagy bármiféle típusú filmekkel kapcsolatban. Ez vizsgafeladat, és a vizsgafeladat megoldásával a diplomázónak arról kell számot adnia, hogyan áll szaktudásban, kreativitásban, gondolatban, képességekben. Ez azt jelenti, hogy egy nagy kihívásnak kell megfelelnie. Az adott versenyző ezúttal a maga számára azt a kihívást támasztotta, hogy egyszeri alkotást hoz létre. A diplomamunka nem a nagyközönségnek készül, hanem a vizsgabizottságnak, tanároknak, kollégáknak, társaknak. Ez kötöttpályás gyakorlat, ellentétben más, nagypályás, szabadgyakorlatokon alapuló rendezvényekkel.

Visszatérve a kezdőpontra: miért voltak változatosan a diplomafilmek?

Láttunk tehát egy különleges helyre és térre komponált lézeranimációt (Mythos), megismerkedtünk továbbá egy interaktív animációs munkával, ami szintén elszakadt a kötött formáktól, hiszen maga a felhasználó állíthatta elő a különböző variációs kombinatorikai lehetőségeket (Pillanatvariációk). Véletlen is lehet persze, hogy a hét diplomázó közül ketten is azzal foglalkoztak, hogy a kötött, hagyományos animációs filmforma határait feszegessék. Másrészt a hagyományos formák és technikák is jelen voltak, hiszen a vegyes technikától kezdve a textilen és a pixilláción keresztül igen széles spektrumot öleltek fel a diplomamunkák.
Érezhető volt tehát a műfaji határátlépésre és áttörésre való törekvés, a kísérletezés, a korszerűségre és a korszerűség meghaladásra való igény; másrészt pedig – elsősorban témákat, sztorikat, ötleteket keresve – a diplomázók többsége szinte reflexszerűen fordult a klasszikus formákhoz és témákhoz. Mítoszok, ősi archetípusok feldolgozásához éppúgy, mint furcsa, kortárs alkotásokhoz. Formában és technikában nagyon is az újat keresik, sztoriban és témában azonban megpróbálnak a bevett történetekhez és adott esetben a klasszikus motívumokhoz is visszakanyarodni, azokra hagyatkozni. S így a régi és az új rettentően izgalmas keveréke jöhet létre.

Volt-e itt valami, ami többletnek mondható az átlagoshoz képest?

A hét diplomamunka között akadt egy kiemelkedő, ám a többi is izgalmas, kreatív, személyes alkotás volt. Egy tehetséges és leleményes évfolyam munkáit láttuk. Ha ez az átlag, akkor nagyon boldogok lehetünk…

(Felhasznált segédanyagok: a hallgatók diplomafilm-leírásai.) (2006. június 26.)

(2006-08-25)