1997-ben az akkor ötvenéves Francia Intézet és a negyvenéves Magyar Nemzeti Filmarchívum közös születésnapi rendezvényeként – francia mintára - jött létre a Filmemlékezet Fesztivál.

Idén szeptemberben tizedik alkalommal rendezték meg a fesztivált, amelynek két vendége a Playa del Futuro című film rendezője a német Peter Lichtefeld és az egyik magyar szereplő a Berlinben élő Kőniger Miklós volt, akit eddig a Filmemlékezet Fesztiválokhoz kapcsolódó kiállítások (Putti Lya, Gaál Franciska, Asta Nielsen) kurátoraként ismert az Örökmozgó közönsége.

Hogy talált rá erre a filmre ?

Berkes Ildikó, a Filmemlékezet fesztivál szervezője: Személyes oka van, ugyanis az egyik szereplőt, Kőniger Miklóst már régóta ismerem, illetve mondhatom, hogy ismerjük, mert Miklós az elmúlt tíz évben kiállításaival szervesen beépült a fesztivál munkájába. Ennyi idő alatt természetes, hogy barátságok születnek. Miklós említette, hogy készül egy filmszerepre, amelyet külön neki írtak, és nagyon izgul, mert ilyen még soha nem történt vele. Az elkészült filmet a Berlinalén mutatták be, ahova engem is meghívott, de sajnos nem tudtam elmenni, viszont megígértem, hogy valamikor feltétlenül megnézem. Végül a legutolsó, szerda esti előadásra sikerült megérkeznem Berlinbe. Ha az ember sokat utazik, akkor feltétlenül szeretne egy élménnyel gazdagodni, talán ezért is éreztem úgy, hogy a moziban nagyon meghitt, kellemes volt a légkör. A vetítésen rajtam kívül Miklós egyik ismerőse is ott volt, a szomszédja, de mint kiderült ő nem is meghívásra érkezett, csak kinézett magának egy filmet. Hazafelé a buszon egy házaspár felismerte Miklóst, végül a nő volt olyan bátor, hogy odament hozzá gratulálni, mire rögtön meg is kapta a jellegzetes Miklós-ölelést. Ugyanúgy mint a filmben, mindenki azonnal közeli kapcsolatba kerül Miklóssal, és perceken belül baráti hangon beszélget, Tényleg olyan érzés volt, mintha folytatódna a film. Természetesen otthon a szomszéd is megjelent egy üveg borral, úgyhogy hajnalig folyt a beszélgetés. Mintha nem is Berlinben lettünk volna, hanem …. bárhol… ugyanúgy, mint a filmben. A buszon a nő mondta, hogy ő modern meseként élte meg a történetet. A film valóban kicsit lassú, és néhol rákérdezhetünk a realitásra is, de ha meseként fogjuk fel, akkor magával ragad a történet. Peter Lichtefeld, a rendező egy kicsit fájlalja, hogy ez a filmje nem lett akkora siker, mint az előző, a Vasútrakelők. Mindezt úgy éli meg, hogy ő egy téren és időn kívüli, érdekes világot teremtett, de talán ezzel a munkájával nem találta el a kor szellemet. Most keresi az okokat... Én mindenesetre drukkolok a filmnek, ezért is kardoskodtam, hogy nálunk is bemutassák.

Ön nem először szerepel Peter Lichtefeld filmjeiben. A Playa del Futuro hányadik közös munkájuk?

Kőniger Miklós: Tizenvalahányadik. Peter a televízióban is dolgozik, sorozatokat készít. Annak idején szó volt róla, hogy készítek egy filmet, és ahhoz kerestem producert.

Amikor először találkoztunk, akkor ő még nem rendezett filmeket, de azt tudta, hogy előtte már sok más német rendezővel dolgoztam. Régóta barátok vagyunk, legalább 15 éve ismerjük egymást.

Más filmben is láthattuk itthon?

Azt hiszem nem. Amikor Magyarországon éltem, néhány filmben volt pár mondatom.

Arra büszke vagyok, hogy Németországban nem érzem magam másodrangú embernek, nem úgy, mint Magyarországon. Ez, kellemetlen és fájdalmas emlék. Ma már nem is érdekes...

Ön Németországban folyamatosan dolgozik? Egyik filmből hívják a másikba ?

Bár így volna! Akkor most nem itt az Örökmozgóban ülnénk, hanem a Cannes-i fesztiválon.

Milyen szerepeket kapott eddig?

El tudja képzelni például azt az őrületet, amikor német rendőr voltam Peter egyik filmjében?! Én! Na, most erre a fejre, erre az alkatra ráadtak még egy sapkát, egyenruhát! Haldokoltam, hogy mivel ver még az Isten, mit kell még az én koromban megcsinálni… A másik filmben svájci turista voltam. Peter odaadta a forgatókönyvet, hogy olvassam el és mondjam meg, melyik szerepet szeretném eljátszani. Tudta, hogy eszem ágában sincs egy főszerepet kinyomni magamnak. Ismer. Ilyen élettapasztalattal és ennyi rutinnal, az ember el tudja dönteni, hogy mit vállalhat el és mit nem. Én már nem vagyok hajlandó oldalakat megtanulni… ezért a legkisebb szerepet választottam, a pincért, aki egy mondatot mond finnül. Peter elnevette magát, és azt mondta, szó sem lehet róla, van a filmben egy másik szerep. Úgyhogy így játszottam Finnországban magyarként svájci turistát.

Miután nagyon jó barátom, picikét esküszik rám. Peter teljesen más, mint én vagyok. Tehetséges embernek gondol, és most ezért is írt rám egy szerepet a Playa del Futuróban. Akart nekem adni egy nagy lehetőséget. Fantasztikus dolog volt Spanyolországban, Andalúziában forgatni vele. A szerep szerint partra vetődött tengerész vagyok, valahol egy kis spanyol faluban. Az étteremben mosogatok, takarítok, felszolgálok. És közben megismerkedem egy hölggyel... Nagy érzelmi história, két ember furcsa találkozása. Nem én vagyok a főszereplő, de nagy a szerepem. Sajnos a forgatókönyvet minden „redakció” átíratta. Minden elmebeteg „redaktőrnőnek és redaktornak” volt még egy kívánsága. Csak akkor mehet, ha ezt meg azt még megváltoztatják. Öt évig vártunk a pénzre. Még jó, hogy közben időnként volt néha munkám. Szerencsére. Nagyon akartam ezt a szerepet. Biztos ismeri ezt az érzést. Annyira izgultam, hogy egy nappal az utazásom előtt felhívtam az orvosomat, hogy nem volna-e jobb, ha mégis lemondanám. Mindenáron el akartam játszani, de féltem, hogy belehalok.

Készült a szerepre?

A mi megbeszéléseink Peterrel minden alkalommal három mondatból állnak. Utána elmegyünk vacsorázni, és soha többet nem beszélünk a szerepről. A forgatáson borzasztóan izgultam, vénségemre olyan lámpalázam lett, hogy csurgott rólam a víz. A felelősség miatt, hogy Úristen, meg tudom-e én ezt oldani !? Az egész stáb tudta, hogy Peter rám írta a szerepet, és azt is, hogy nagyon jó barátom. Állandó halálfélelmem volt. Ami szörnyű, de néha csodálatos dolog! A forgatáson mindig csak egy-két mondatot mond nekem arról, hogy mit szeretne. Tudom, hogy borzasztó sokra becsül. Túl sokra! Csak annyit mond : "Miklóskám, kevesebbet " vagy " Figyelj csak, még egyszer ugyanígy." Nagyon emberi hangon. Én nem bírom, ha ordítoznak. Ha valaki üvöltözik, azonnal otthagyok csapot-papot. A Hal jegyében született ember nem bírja az agresszivitást. Fantasztikus stábbal dolgoztunk. A kameramantól kezdve mindenkit halálosan imádtam. A filmbéli szerelmemmel, a spanyol színésznővel, Mariana Corderóval nagyon emlékezetes az első találkozásunk. Én már forgattam Andalúziában, amikor ő megérkezett. Kiszállt az autóból, rám nézett, elmosolyodott és azt mondta spanyolul: „Ő az. Tudom, hogy ő lesz az.” A mai napig tartjuk a kapcsolatot.

A több nemzetiségű szereplőkkel forgatott filmnek van előnye meg hátránya is.

Mi az előnye ?

Annak ellenére, hogy nem mindenki beszéli ugyanazt a nyelvet, a film egynyelvű műfaj. Péter a karizmatikus színészeket imádja. Mindig nemzetközi színészekben gondolkodik. Finn, német és spanyol színészek játszanak a filmben és hála Istennek én vagyok a magyar. Ez a film emberekről szól és nem nemzetekről.

Van egy csókjelenetem a filmben, ami életem első csók jelenete. Ezt az arcot soha nem halmozták el csókokkal - ami érthető. Napokig készültem rá. A forgatás előtt elrohantam Berlinben a fogorvoshoz, hogy utoljára mindent átnézzen. Nem volt rutinom a csókolózásban, de nem mertem senkit megkérdezni, hogy: Te mond, hogy is szokták ezt a filmekben?” Gondoltam, lesz, ami lesz. Tele voltam rágógumival. Naponta két tubus fogpasztát használtam el. Andalúziában az összes kaja fokhagymás, bűzlik is tőle mindenki, én meg imádom! Vigyáztam reggel, délben, este, hogy mit eszem. A végén megkértem a tolmácsot, hogy mondja meg Marianának, ne haragudjon rám, de én napok óta hányok a sok Odol fogkrémtől, nem merek enni és szétrágóztam a fogaimat. Erre Mariana elővette a táskáját, kinyitotta és megmutatta, hogy tele van fogkrémmel és rágóval…

Mi volt a filmben a legjobb ?

….hm…Te vagy az első, akinek ezt elmondom. Másnak letagadom. Mariana a filmben gyászol, mert meghalt a nővére. Két év után egy nap kibontja az addig szorosan lekötött haját, előhúzza a legszebb ruháját, felölti és kirohan a pici spanyol falu főterére, amely délben mindig üres, de tudja, hogy ott találkozik majd velem. Szóhoz sem enged jutni, csak annyit mond: " Ne haragudj László, (így hívnak a filmben) én szeretlek Téged ". Hátborzongató érzés, amikor egy kis téren egy nő azt mondja, hogy Ő szeret. És közben gyönyörűen lobog a haja… Kölcsönös volt a szimpátia. Karácsonykor itthon voltam, és amikor visszamentem Berlinbe, a lakásajtóm előtt óriási virágcsokor várt. Ő küldte nekem. Én persze azonnal Bartók CD-ket vettem neki. ....és mi nem tudunk egymással beszélni! Ő csak spanyolul beszél, én meg magyarul és németül. Valami furcsa rajongás van bennünk a másik iránt. Nagyon nagyra becsülöm Őt, borzasztóan fegyelmezett színésznő. Állta a megpróbáltatásokat, ugyanis csak plusz öt fok volt, de a történet nyáron játszódik! Döbbenetes volt a színhely is. Egy állomáson forgattunk. Körülöttünk a mérhetetlen, gyönyörűséges pusztaság. A natúr szépség. Engem soha nem vonzott semmilyen tengerparti üdülőhely. Kifejezetten irritálnak az olyan helyek, mint Mallorca az elmebeteg turistáival. De ez a hely, ez lenyűgözött.

Születendőben van a következő közös munkájuk ?

Vannak tervek, de nem beszélek róluk, mert babonás vagyok. Életem nagy vágya, utolsó vágyaim egyike, hogy egy örült filmkomédiában játsszak. Ez az egyik, a másik talán jövőre megvalósul, hogy az általam imádott Eggerth Mártának a 95.-ik születésnapjára kiállítást rendezhessek New York-ban. Imádkozom, hogy ezt még meg tudjam csinálni. Készült róla egy film, amelyben szívesen vettem részt, a Szemlén és máshol is bemutatták. Jó alkalom volt, hogy egy picit fölhívjuk a figyelmet erre a New-Yorkban élő, 94 éves, szellemileg teljesen friss, fantasztikus asszonyra. Örülök, hogy legalább ez a film elkészült róla és egy pillanatra odafigyeltek rá. Szívesen segítettem Eggerth Márta kedvéért.

Volt még egy fantasztikus munkám, életem egyik boldogsága. Egy kölni rendezővel dolgozhattam együtt, aki Ábrahám Pálról, a zeneszerzőről forgatott dokumentumfilmet. Nálam, otthon készítettek velem egy nagy interjút, mert elég sok dokumentációm van Ábrahám Pálról, akinek az élete nagyon izgalmas, ugyanakkor tragikus volt.

Ön mit gyűjt? Miket állít ki?

A húszas-harmincas években élt magyar színészek fotóit, képeslapokat, plakátokat, műsorfüzeteket, színházi cikkeket. Eddig 16 kiállításom volt, többek között Berlinben, Bécsben, Varsóban és Budapesten. Hálás vagyok Berkes Ildikónak, akivel évek óta nagyon jól tudunk együtt dolgozni, például kiállításokat szervezni. Most azt is szeretném neki megköszönni, hogy ezért az egy filmért, a Playa del Futuróért képes volt kijönni Berlinbe. Hálával tartozom az Archívumnak is, hogy az Örökmozgóban levetítették a filmet ezen a fesztiválon.

Milyen munkái voltak a Playa del Futurót megelőzően ?

Peter Lichtefeld, rendező : Egy mozifilmet készítettem eddig, a Vasútrakelőket 1998-ban. Ez egy német pasasról szól, aki fejből ismeri az összes vasúti menetrendet.

Amikor Észak-Finnországban megrendezik az első nemzetközi menetrend ismereti versenyt, jegyet vált a távoli Lappföld felé. Útközben kiderül számára, hogy az életben a legfontosabb a szerelem.

Ki írta a forgatókönyvet és mennyi ideig készült a film?

Magam írtam a forgatókönyvet –évszázadokig. Ez volt az első könyvem. A forgatókönyvírás mindig-újra-írást jelent. Menet közben kellett megtanulnom, hogy kell írni, ezért is tartott ilyen sokáig. Ennél több időt már csak a pénz összeszedésével kell eltölteni. Az is hosszú időbe telt, legalább három évig, de nem bánom, mert a filmnek nagy sikere volt Németországban.

Németországban milyen rendszer alapján kapnak pénzt filmkészítésre?

Több regionális és két országos filmalapítvány működik. Mi a regionálistól kaptuk a pénzt. Ha kicsi a produkció, és nálunk az volt, akkor még a TV segítségére is szükség van. Sajnos, egyik TV-t sem érdekelte ez a film, ezért húzódott minden évekig.

Hogy született meg a Playa del futuro ötlete?

Az ötletet a hely adta. Azon gondolkoztam, hogy mi van, ha egy pályaudvar áll a semmi közepén. Mi történhet ott? Miért mennek oda az emberek? A helyieken kívül miféle emberek fordulhatnak ott elő? Nem konkrét pályaudvar élt bennem, de láttam magam előtt egy helyet, ami mindentől távol van. Helyszínkeresés közben jöttünk rá, hogy ahol villanyvonat jár, az közeli várost feltételez, tehát számunkra már túl modern.

A valóságban hogy nézett ki a megtalált helyszín? Mennyit kellett változtatni rajta?

Csak az állomás volt meg, de már azt is rég bezárták. A mellette lévő kávéházat már mi építettük föl. Az állomást kiegészítettük még egy modern épülettel is. Egyébként Spanyolországban általános szokás, hogy újjáépítenek egy állomást, aztán bezárják.

Miért tartotta fontosnak, hogy több nemzetiségű legyen a szereplő gárdája ?

Egyrészt, mert szeretem Európát, a különböző nyelveket, és szeretek különböző nyelveken dolgozni. Másrészt Spanyolország nagy rajongója vagyok, és ezért kerestem egy jó indokot, hogy ott dolgozhassak.

Hogy találta a meg szereplőit ?

A német színészeket már ismertem. Miklós a barátom. A két finn színésznő az előző filmemben is szerepelt már. A finn színészről van egy jó történetem. Eredetileg azt a színészt kértem fel, aki az első filmemben is szerepelt, de nem ért rá. Akkor megkértem a casting directort, hogy keressen nekem egy igazán jó színészt, olyat aki már dolgozott Aki Kaurismäki valamelyik filmjében. Így találtunk rá arra a színészre, aki A múlt nélküli ember című filmben játszott (egyébként az egyik finn színésznő tanára). Az állásügynökségen egy rendkívül undok figurát alakított. Talán egy jelenete és csak néhány mondata volt. Elmentem Finnországba, hogy beszéljek vele a szerepéről. Nincs se mobilja, se telefonja, abszolút elzártan él. Egy hotelszobában találkoztunk. Nem beszél sem angolul, németül is csak alig, valami emléke maradt az iskolából. Valahogy azért kommunikáltunk, de főleg iszogattunk Egy idő után úgy éreztem, hogy mégis csak beszélnünk kellene a karakterről, hogy milyen legyen a figurája. Hallgatott, bólogatott, majd a vállamra tette a kezét, - ami Finnországban már annyira bizalmas, mintha szex lenne - és nagyon rossz angolsággal azt mondta: „Figura nem aggódni, inni!” Két napot forgattam a finnekkel, szinte az első forgatási napok velük teltek. A pasas remek volt! Alig beszélt, de remek ötletei voltak, Ha nem fogadtam el, nem vitatkozott, ellenben precízen megcsinált mindent.

Mennyi szabadságot hagyott a színészeinek? Engedte őket improvizálni ?

Nem improvizálhattak a szereplők. Azt nem hagyom. Viszont mindent megbeszélünk. Én nagyon nyitott vagyok az ötleteikre, mert úgy gondolom, hogy egy jó színész tapasztaltabb, mint én, tehát érdemes meghallgatni.

Kőniger Miklóssal milyen volt a közös munka?

Miklós speciális eset. Rendkívül érzékeny ember. Nem hivatásos színész, hanem pantomimművész. A filmben németül kellett beszélnie, ami azért sem okozott problémát számára, mert a figurája szerint magyar ember, tehát úgy beszélt, ahogy akart. Az igazi feladat az volt, hogy megtaláljuk számára a megfelelő spanyol nőt, a filmbéli Anát. Erre a szerepre eredetileg egy ismert spanyol színésznőt akartam, és Mariana Cordero játszotta volna azt a fekete ruhás hölgyet, akinek a kedvéért megáll az éjszakai vonat. A jelmeztervező mind a két szerepre készített ruhát Marianának, aki érdekes, hogy Ana szerepére készült, pedig nem úgy beszéltük meg. Mély benyomást tett rám, úgy éreztem, Miklóssal is passzolni fognak. Két embert hívtam fel, az egyik a casting ügynök volt, aki kérdésemre, hogy mit szólna hozzá, ha ő játszaná a szerepet, azt mondta, teljesen rendben van. A másik egy barátom, aki német filmeket forgalmaz Spanyolországban. Ő is azt válaszolta, hogy nem indulunk rosszabb eséllyel, ha Anát egy ismeretlen színésznő játssza. Elég ideges voltam, amikor a forgatáson először találkoztak, de nagyon megnyugodtam, mikor láttam, hogy ez itt „szerelem” első látásra. Azonnal érezni lehetett, hogy tökéletes pár lesznek. Igaz a híres mondás, mely szerint a siker 80 %-ban a szereposztáson múlik.

Mi volt a legjobb azóta, hogy leírta a forgatókönyv első betűjét a magyar bemutatóig?

A legjobb rész a vágás, bár nagyon kemény munka. Ha egy forgatás jó, és ez esetben jól ment, akkor az ember a vágószobában teremti meg a filmet. Számtalanszor a vágószobában derül ki, hogy amit leírtunk, aztán leforgattunk, az egyszerűen nem működik. Ilyenkor megoldásokat kell találni. Ez nehéz folyamat, de én ezt szeretem a legjobban.

PLAYA DEL FUTURO
német, 94 perc, 2005, r: Peter Lichtefeld,

sz: Peter Lohmeyer (Jan), Hilmi Sözer (Rudi), Outi Mäenpää (Kati), Nina Petri (Angie), Kőniger Miklós (László)
Jan szenvedélyes szakács, de mindeddig csak a sarki kocsma pultosságáig vitte. Főnöke és barátja, Rudi egy szép napon lelép Spanyolországba, maga után hagyva rengeteg adósságot és megunt barátnőjét, Katit. Jan a barátja után indul, hogy felelősségre vonja.
Egy isten háta mögötti andalúziai kisváros állomásán azonban új fordulatot vesznek az események. Itt az élet központja az állomás étterme, ahol jobb, színesebb életről álmodozó figurákkal találkozik.
Melankolikus történet megvalósulatlan álmokról és az örök elvágyódásról.