Mókus Anita Fellendülhet, még a vidéki mozikultúra?
Interjú Gregussné Modok Annamáriával, a kiskunhalasi városi mozi vezetőjével

44 KByte

Hogyan lett mozis?

1992-ben összevonták a Művelődési központot, a Mozit és a Boróka Civil Házat. Így alakult meg a Rendezvény- és Programiroda. Amikor visszajöttem gyesről, megszűnt az addigi állásom a Művelődési Házban, és a Mozihoz helyeztek át. 1994 februárjától vagyok mozivezető - akkor még nem volt meg a végzettségem. A Művelődési Házban bőséges szervezési tapasztalatot gyűjtöttem és úgymond a vénámban éreztem a mozivezetést. 1997- ben Budapesten, a MOKÉP-en keresztül végeztem el egy éves tanfolyamot, így szereztem középfokú moziüzemvezetői képesítést.

Kérem, meséljen kicsit a Moziról! Mennyi idős az épület, mekkora a mozi?

1905-1906 között építették fel a Városháza épületét, ahogyan nevezik, „a szecessziós városházát”. A terveket Hikisch Rezső készítette. A ház a kulturális és igazgatási célokat szolgáló városi középületek közt is megállja a helyét. Különleges és egyedi városépítészeti megoldások jellemzik a város egyik jelképévé magasztosult épületet. Itt találjuk meg többek közt a Polgármesteri Hivatalt, igazságszolgáltatási hivatalegységeket valamint a Mozit, amely eredetileg színháznak épült; tehát nem különálló épület, ám valóban a város szívében helyezkedik el.
A mozi kétszintes, erkélyes, valamint páhollyal is rendelkezik. Előtér, ruhatár, pénztár, büfé és szociális helyiségek találhatóak meg benne.
Rendes, nagyméretű színpadunk van hátsószínpad-résszel; jobbra-balra öltözők, és az öltözőkhöz tartozó szociális helyiségek. Raktárrésze is van a színpadnak, ide tudták a díszleteket elhelyezni.

A háború után, a negyvenes évek végén kezdtek el filmeket vetíteni, s azóta elsősorban moziként funkcionál.

Milyen beruházásokra, fejlesztésekre tellett az elmúlt időben? Terveznek mostanában átalakítást?

Jórészt 30 évig szinte semmi se történt. A hetvenes évek végén szinte teljesen átalakították a mozit. Az akkori szocreál stílusnak megfelelően építették át a külső előterét, illetve belső részét. Amióta itt dolgozom, igen sokat pályáztunk. Az első nagy beruházás a fűtés korszerűsítése volt. A régi, gázolajos kazánról áttértünk a gázfűtésre.
Kicseréltük a vetítőgépeket is - két modernebb gépet vettünk, persze nem olyan korszerűket, mint a multiplexekben vannak.
2006-ban felújítottuk a gépházak villamoshálózatát.
A hangleolvasó rendszer modernizálására is sort kerítettünk - 350.000 Ft-ot nyertünk rá pályázaton a Magyar Mozgókép Közalapítványnál.
2000-ben kicseréltük a régi, 30 éves székeket. 2006-ban, miután pályázatot nyertünk - a Magyar Mozgókép Közalapítványtól -, a mai, modern technikának megfelelő székeket szereztünk. A székek kicserélésével megszűntettük a régi, lépcsőzetes padozatot és egyszintű lett a padló, mint a nagy mozikban. Csodálatos filcszőnyeggel borítottuk be a járórészeket.
Önkormányzati segítséggel felújítottuk a színpadhoz tartozó két öltözőt, kicsempéztettük a szociális helyiséget.
A régi, elavult királyvásznat is kicseréltük egy modern vászonra. A cserére azért volt szükség, mert az 50 éves királyvászon az idők folyamán nagyon megrongálódott, sok helyen megtört, illetve megviselte a hengerre tekerés. (A különféle rendezvények, előadások alkalmával muszáj volt a hengerre feltekerni a vásznat.) A bácsi, aki a vásznat felújította - speciális réteggel vonta be -, elhunyt, és az egész országban nem volt más, aki értett volna ehhez az eljáráshoz. A régi vászon is akkora volt, mint az új: 50 m2- es.
A leglényegesebb dolog, hogy 4 éve a Mono hangrendszerről áttértünk Dolby Surround hangrendszerre, ezt akkoriban a Levi’s Strausstól nyert pályázatból tudtuk megvalósítani.

A felújításokra általában az önkormányzat is ad pénzt, de a nagy beruházásokat javarészt pályázatok segítségével valósítjuk meg.
Fejlesztésekre mindig szükség van. Az idei MMK-s pályázatból - már értesítettek, hogy nyertünk - a nézőtér felújítását szeretnénk befejezni. Azzal ugyanis, hogy a székeket kicseréltük és a padozatot felújítottuk, még nem értünk a dolog végére. Szeretnénk levenni a falról a faburkolatot, és helyette bordó filccel beborítani - így harmonizál majd a bordó szőnyeggel.
Véleményem szerint színháznak szép lesz és elegáns; mozinak pedig majdnem olyan modern, mint a multiplexek.
A vizesblokkok is felújításra szorulnak, a nézőtérhez tartozó szociális helyiségek ugyanis igen rossz állapotban vannak.
Az előteret is rendbe hozzuk, eltávolítjuk a fa lambériát, és a nézőtér faláról lekerülő faburkolatot tetetjük a helyére.
Az emeleti folyosó linóleumpadlója helyett járólapot szeretnénk lerakni, valamint az emeleti páholyok felújítására is sor kerül.
Sajnos, az ÁFA emelkedése végett kénytelenek vagyunk megemelni a jegyek árát, az viszont pozitívum, hogy 3 éve nem emeltünk. A jegyek ára egységesen 500 Ft volt, most aktuálissá válik 50 forinttal megemelni.
Az én nézetem: szerint a sűrű fillér jobb, mint a ritka forint - szerintem nem lehet durván emelni, azzal bevételt veszítenénk.

Ön hogy látja, Kiskunhalason mire van igény? Milyen a mozi látogatottsága, csak egy bizonyos réteg jár, vagy esetleg idős és fiatal egyaránt megfordul itt? Kire, mire figyel a program összeállításakor?

A DVD-k és a kalóz kazetták elterjedésével sajnos az országos 15- 20%-os csökkenés nálunk is kimutatható. Egy kisebb moziban jobban meg lehet érezni. Hiába vagyunk mi bemutató mozi és 1 hónapon belül idekerülnek a filmek, mégis hátrányban érezzük magunkat, mivel mire idekerül a multiplexből, addigra sokan megnézik DVD-n az adott filmet.
Én úgy gondolom, hogy aki a mozit szereti, az tudja, mennyire más egy nagy, 50-60 m2-es vásznon megnézni, mint otthon, képernyő méretben.
Az igények? Igen, ez elég változó. Vannak, akik kimondottan csak az art jellegű filmekre jönnek, sokan idegenkednek a harcos filmektől. A gyermekfilmek változatlanul nagy sikert aratnak, sokan kedvelik a vígjátékokat is. Megfigyeltem, hogy egyre nézettebbek a magyar filmek. Elmondható tehát, hogy elég változatosak az igények.
A mozi látogatottsága is teljesen változó. Tanítási idő alatt szervezünk az általános iskolásoknak - az alsó tagozatosoknak elsősorban, illetve az ovisoknak - különvetítéseket gyerekfilmekre. Amennyiben igény van rá, beszerezzük az oktatáshoz kapcsolódó filmeket is, például a Kincskereső kisködmönt.
Középiskolásokkal úgy működik ez a dolog, hogy a havi műsor alapján kiválasztják a nekik tetsző filmet, és csoportokban fogadjuk őket.
Ovisoktól a 70 éves mamákig megfordul itt mindenki, de a mozi főleg a 16-30 éves korosztály jellegzetes szórakozása.
A program összeállítása úgy történik, hogy van egy megyei filmosztó - jelen esetben Kecskemét -, és onnan kapunk ajánlatokat. Szerencsére mostanában nagyon sok új film van, így a műsor összeállítása nem okoz gondot.

Mi a véleménye az art moziról, illetve művészfilmekről? Van igény az ilyen jellegű filmekre?

Pályáztunk mi az art moziterem kialakítására; 3 éve volt egy országos pályázat, ami sajnos nem valósult meg, így maradtunk az art sávnál. Nálunk ez azt jelenti, hogy heti egy alkalommal - szerdai napokon - art besorolású filmeket vetítünk. Ezen felül, ha bármilyen támogatott film van, azt felvesszük a játékrendünkbe, hiszen erre tudunk a Mozgókép Közalapítványtól szelektív art sávos támogatást szerezni. Európai illetve magyar filmek tartoznak ide, ezek kapnak támogatást.

Mit gondol a multiplexek térhódításáról és Ön szerint mennyire szorítják háttérbe a vidéki mozikat?

Sajnos egyre jobban. Vannak emberek, akik sznobok, és azt mondják, hogy nem tudnak heteket várni, amíg lekerül ide, a városi moziba egy adott film. Sokan elmennek inkább a multiplexekbe, mert az jó kirándulási lehetőség is egyben. Hiába igyekszünk bármilyen modern technikát, hangtechnikát, kényelmet előteremteni, a multi mégis más még akkor is, ha dupla- esetleg tripla annyiba kerül, mint mi. Ott a kínai étterem, és még sok egyéb.

Én azt mondom, hogy ezek a hagyományos mozik sokkal hangulatosabbak, emberközelibbek.
Szerencsére, itt a városi lakosság jó része - ezt a nézettségből, a forgalomból is lehet látni - évente 20. 000-25. 000 ember eljön moziba. Ez azt jelenti, hogy egy ember évente egyszer eljön moziba, függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal.
A multi nyilván elviszi a közönség egy részét… Nemrég voltunk Győrben, ott mondták, hogy a forgalmazók korábban csak a film bemutatása után fél évvel jelentették meg DVD-n; de most, hogy visszaszorítsák a kalózkodást, ezt az időt lecsökkentették 4 hónapra, és szeretnék még tovább csökkenteni. Nálunk is veszélyes lesz, de a tőlünk kisebb moziknál egyenlő lesz a bezárással, ugyanis mire oda lejut egy film, már DVD-n is megvehetik az emberek.
A környéken, Kiskunhalason van csak mozi, számos vidéki városban bezárták, például Kecelben, Kiskőrösben stb. Soltvadkerten és Kiskunmajsán csak hétvégén tartanak vetítéseket. Elmondható, hogy 60 km-es körzetben gyakorlatilag csak Kiskunhalason találunk mozit.

A kalózfilmek nem érdekelnek!! Sokszor örülünk, hogy végre megjött egy 3-4 hetes film, de elszomorodunk, amikor a város fiataljai azzal jönnek, hogy ők ezt már látták. Ezeket valószínűleg próbavetítések alkalmával veszik fel nagyobb mozikban. Sajnos ez ellen semmit sem tudunk tenni, de ismét azt kell mondjam, hogy aki a mozit szereti, képes kivárni azt az időt, amíg lejön egy film.

Milyen hirdetési és kommunikációs eszközökre támaszkodhatnak?

Van a nagy, havi plakátunk, amit a város különböző pontjain találhatnak meg az érdeklődők. Rendszeresen küldök plakátokat iskolákba, óvodákba, nagyobb cégeknek. Szórólapokat havonta, de olykor már csak 2 hétre osztunk.

Nagyon jó a kapcsolatunk a helyi rádióval, televízióval - itt is hallható ill. látható a műsor. A helyi újság, a Halasi Tükör is megjelenteti, illetve belépett a körbe az Apró Hírmondó valamint az Irányár.
A helyi rádióban, illetve a televízió ifjúsági műsorában telefonos játékokat szervezünk - az ajándék ingyen mozijegy!
A felgyülemlett plakátokat sajnos nem tudjuk hol tárolni, ezeket a mozijegyhez adjuk ajándékba.
A mozi kommunikációjáról még annyit szeretnék elmondani, hogy amikor hazánk csatlakozott az Unióhoz, a város futófényt helyezett el a mozi elé, amely most már a mozi tulajdonát képezi. Ez kiváló hirdetési felület, sokan onnan olvassák el az aktuális műsort.

Hány alkalmazottja van a mozinak?

7 fő dolgozik itt. 2 gépész, 1 pénztáros, 1 takarító néni, 2 nyugdíjas dolgozó - ők felváltva csinálják az ügyeletet, illetve én mint mozivezető.

A vetítéseken kívül vállalják-e más rendezvények lebonyolítását?

A Művelődési Központnak óvodás- és gyermekszínháza, felnőtt nagyszínháza van, ők használják a színpadot. Amennyiben igény van rá, nagyobb koncertekre is kiadjuk a mozit. Ilyen volt például az Osiris koncert is. A városi rendezvények jó része itt bonyolódik le: kitüntetési ünnepségek, különböző konferenciák stb. – bármi, amihez színpad vagy hely kell.
A székcserével megnőtt a nézőtéri férőhelyek száma, a pótszékek elhelyezésével már 280 fő befogadására alkalmas a mozi. Próbáljuk minél jobban hasznosítani a helyet a bevétel növelése érdekében.

Mennyire állnak kapcsolatban az Önkormányzattal, illetve civil szervezetekkel?

A Művelődési Központnak az Önkormányzat a fenntartója, az épület is az önkormányzat kezében van, a béreket is ők finanszírozzák. Elmondhatom, hogy nagyon jó a kapcsolatunk az önkormányzattal, civilekkel azonban nem állunk szoros kapcsolatban.

Végül szeretném megkérdezni, hogy mennyire áll közel szívéhez a mozi? Munka vagy hivatás?

Hivatás! Mindenféleképp hivatás! Nagyon közel áll a szívemhez. Bármilyen sérelem is ér minket – a 7 fős közösséget - a nagy közösségen belül, mi mindig azt mondjuk: nem baj, mi majd megmutatjuk, akármilyen nehézség árán is!! Nagyon szeretjük a mozit, nem csak én, az összes kolléga!


A hagyományos, városi moziknak egyfajta varázsuk van; néhol egy száz éves épület ad otthont a mozinak, s már amikor ez épület előtt állunk, élvezhetjük annak csodálatos hatását, lenyűgöző szépségét. Tegyünk a régi mozikért, mert a multik térhódításának következtében szerepük egyre csökken.

Engedjék meg, hogy egy idézettel zárjam soraimat:

„Volt-e valaha bármelyik művészet ilyen népszerű?
Kísért-e egyáltalán valaha szellemi megnyilvánulást ilyen érdeklődés, kivéve talán a vallási szertartásokat?
A városi lakosság fantáziájában a film vette át azt a szerepet, amelyet valamikor a mítoszok, legendák és a népmesék töltöttek be.”

(Balázs Béla)

(2006. 8. 18.)

 

Gregussné Modok Annamária
Gregussné Modok Annamária

45 KByte

36 KByte

33 KByte

23 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső