Bella Tamás Apró csodák két színész között
beszélgetés Frédéric Fonteyne filmrendezővel
Frédéric Fonteyne
Frédéric Fonteyne
12 KByte

A belga Frédéric Fonteyne (ejtsd: fonten) a lélektani, a szó legnemesebb, irodalmi értelmében vett minimalista filmművészet kortárs mestere. Neve Magyarországon csak néhány fesztiváljáró bennfentes és szenvedélyes, tájékozott filmrajongó fülében csenghet ismerősen, ami igazán nagy kár. Két legfrissebb nagyjátékfilmjének ismeretében azt gondolom, hogy ott a helye Európa legfontosabb rendezőinek sorában. Sajnos médiareprezentáltsága messze elmarad érdemei mögött. Az október 25. és 31. között megtartott budapesti Belga Filmnapok első estéjén, megható filmjének, a Gilles asszonyának zártkörű bemutatója előtt találkoztam vele. Keserűen vettem tudomásul, hogy rajtam kívül senki nem akar vele interjút készíteni.

Nagy rajongója vagyok
Egy pornográf kapcsolat című filmjének, és amióta láttam, igyekeztem minél többet megtudni önről és a pályájáról. Meg kell azonban vallanom, hogy nem jutottam igazán sokra: franciául sajnos, nem tudok elég jól, angolul és németül pedig édeskevés információ lelhető fel önről a hálón. Ezért arra kérem, hogy mutassa be önmagát úgy, ahogy jónak látja.

Hmmm… Hát, elég szokatlan módszer, de nem baj. (nevet) Nos, három nagyjátékfilmem van, 17 éves koromban kerültem filmiskolába…

Hogyhogy már ilyen korán?

Akkor hallottam először a Filmfőiskoláról, amikor befejeztem a gimnáziumot. A művészet addig is rendkívül érdekelt: sok szépirodalmat olvastam, filozófiával foglalkoztam, és rengeteget rajzoltam, festettem. Világos volt számomra, hogy olyasvalamivel akarok foglalkozni, ami a művészethez kapcsolódik. Tetszett a gondolat, hogy sok emberrel együtt dolgozzam egy művészeti projekten, de akkoriban még semmit sem tudtam a filmkészítésről, mindent a főiskolán tanultam meg. Aztán készítettem néhány rövidfilmet, és felfedeztem, hogy számomra a színészekkel folytatott munka a legnagyobb élvezet. A játékfilmjeim készítése közötti periódusokban is színészekkel dolgozom. Nagyon hosszú workshopokat tartunk; azt próbálom kikutatni, mikor jelennek meg azok a különös érzelmek, melyeket csak a kamera által lehetséges megragadni. A főiskolán találkoztam forgatókönyvíró társammal, Philippe Blasband-nal is. Ő vérbeli író; forgatókönyvei mellett több regényt és sok színdarabot is jegyez. Hosszú ideje működünk együtt: minden egyes filmemet ő írta, beleértve a rövidfilmeket is. A legújabb, a Gilles asszonya (La femme de Gilles, 2004) az első regényadaptációnk, az alapjául szolgáló könyvet egy Madeleine Bourdouxhe nevű belga nő jelentette meg a múlt század harmincas éveiben.

Philippe Blasband-nak nagyobb szerencséje volt a magyar forgalmazókkal, mint önnek: az általa írt belga filmek közül több is eljutott hozzánk, így a
Szerelmes Thomas és A Rashevski tangó

Az Egy pornográf kapcsolat vetítési jogát a Magyar Televízió is megvásárolta kb. fél évvel ezelőtt.

Ennek nagyon örülök. De beszélne egy kicsit a kapcsolatukról Blasband-nal? Elvégre az ilyen szoros írói-rendezői együttműködés igencsak ritka…

Amint említettem, a Filmfőiskolán ismerkedtünk meg. Ő már akkor írni kezdett, de nem forgatókönyveket; az intézménynek nincs is forgatókönyvírói tagozata. Mindenkinek azt mesélte, hogy egy regényen dolgozik, sokan gúnyolódtak is rajta: „Hát persze! Egy regényen…” Aztán egyszer csak elnyerte Belgium egyik legrangosabb irodalmi díját, a Prix Rosselt a De cendres et de fumées (Hamvak és füstök) (1990) című első regényével. Én akkoriban rengeteg jegyzetet készítettem arról, hogy milyen filmeket szeretnék forgatni. Végül Blasband segített az első rövidfilmjeim elkészítésénél, és nagyon megszerettem írói stílusát. Úgy éreztem, hogy szinte nekem ír; elvégre jól ismert, közeli barátok voltunk, és sok időt töltöttünk együtt. A közös munkánk legnagyobb része olyan volt, mintha regényeket adaptálnék a szerző bevonásával, bár kimondottan számomra is írt már forgatókönyvet. Igen termékeny kapcsolat volt ez, mert egyrészt nagyon sok szállal kötődtünk egymáshoz, másrészt úgy éreztem, hogy Blasband olyan dolgokat is ki tud fejezni – akár rólam – amit én ezzel az árnyaltsággal képtelen lettem volna. Szeretem Blasband írásait megfilmesíteni. Kapcsolatunk azonban épp változóban van: utoljára egy olyan regényt adaptáltunk, amely nem igazán az ő stílusa, és nem tudni, hogy a következő filmemet is együtt készítjük-e majd. Talán még dolgozunk együtt később, nem tudni… jelenleg minden képlékeny. Mindenesetre ez egy hosszan tartó, kivételesen intenzív alkotói kapcsolat volt.

Úgy kell elképzelnünk önöket együtt, mint két közeli barátot, akik akár együtt is buliznak, vagy isznak? Vagy ez mégis inkább szakmai együttműködés?

Igazából szakmainak nevezném. Bár én vagyok Blasband fiának keresztapja, de ő legintenzívebb együttműködésünk idején még nem alkoholizált… (nevet) A főiskola elvégzése után egyszer együtt sétálgattunk, és elmesélte nekem az Egy pornográf kapcsolat történetét. Ott, az utcán. Felkaptam a fejem. Regényt szeretett volna írni belőle, de azt mondta, nincs rá elég ideje. Meggyőztem, hogy forgassunk filmet a történetből, és így regény helyett közvetlenül a forgatókönyvet írta meg. Gyakran meséli el nekem épp készülő írásait, és időről időre lecsapok egyre, hogy azt szeretném megfilmesíteni. Afféle alkotói barátság ez.

Philippe Blasband 2002-ben debütált rendezőként Un honnęte commerçant (Egy becsületes drogdíler) című munkájával, és jelenleg már a harmadik nagyjátékfilmjének előkészületei folynak. Gondolja, hogy ipart készül váltani, és a jövőben már csak önmagának ír majd szkripteket?

Ó nem, semmiképpen. Tudja, ő rendkívül sokoldalú és termékeny: írt négy nagyregényt és egy kisebb könyvet, ki tudja, mennyi színdarabot és forgatókönyvet, ezenkívül színházi rendezőként is működik. Azon kevés ember egyike Belgiumban, aki képes eltartani a családját az írásaiból. Persze, ehhez rengeteg munka szükségeltetik.

Gondolja, hogy esetleg az önnel folytatott munka ihlette rendezésre?

Nem, egyáltalán nem, hisz ő is filmesként indult. Rendezői szakra járt velem a főiskolán, majd átigazolt egy másik intézménybe, ahol vágónak tanult. A vágóként szerzett tapasztalatokból sokat hasznosított, mégpedig nem csupán rendezőként, hanem íróként is. Elvégre a vágás a film teljes átstrukturálása, átírása is. Szóval Blasband rendező, kiváló vágó és író egy személyben. Nemcsak nekem, hanem a főiskolán végzett generációnk más rendezőinek is írt könyveket. Állandó produceremmel, Patrick Quinet-vel, aki szintén jó barátom, afféle hármasfogatot alkotunk.

A két utóbbi játékfilmje, az Egy pornográf kapcsolat és a Gilles asszonya elkészítése között nem kevesebb, mint öt év telt el. Miért ez a hosszú szünet?

Az első két nagyfilmem gyors egymásutánban készült. Mire a Max és Bobo (Max et Bobo, 1998) forgalmazásra került, én már a Pornográf kapcsolatot rendeztem. Mivel ez utóbbi nagy fesztiválsiker volt, és világszerte bemutatták, csaknem két éven át utazgattam vele a glóbusz körül, ha nem is folyamatosan. És persze szinte mindenütt meg is vásárolták forgalmazásra: sok forgalmazó képviselőjével ekkor találkoztam először. Maradandó élményeket gyűjtöttem, de sok időm ráment. Ezután két forgatókönyvön is dolgozni kezdtünk Philippe-pel, de valahogy nem működött a dolog: nem érdekeltek igazán. Végül rátaláltam a Gilles asszonya című könyvre, és tudtam, hogy ebből szeretnék filmet forgatni. Arra törekszem, hogy csak akkor készítsek filmet, ha az valami erős belső késztetésből fakad. Erről nem tudni, honnan jön, és néha sokáig tart, míg rátalál az ember. Szívesen várok öt, vagy akár tíz évet is – ha nem érzem ezt a belső késztetést, nem fogom elindítani a kamerát. Folyamatosan dolgozom színészekkel, de a filmkészítés olyan költséges, hogy a kockázatát csak akkor érdemes vállalni, ha az ember tényleg hisz abban, amit csinál.

De miből él, amíg nem készít filmet? Említette a színészi műhelyeket. Ez azt jelenti, hogy színházi rendezőként dolgozik?

Ugyan a színházi munkát is szeretem, és újabban két belga filmiskolában is tanítok, az egyikben színészeket, a másikban rendezőket, de egyáltalán nem a pénzért. Jórészt a filmjeimből tartom fenn magam. És persze szerényen élek: sokat olvasok otthon, és a számomra kedves dolgokkal foglalkozom. Így egy-egy filmből két-három, akár négy évig is eléldegélhetek. De soha nem készítettem filmet profitvágyból; egyetlen reklámot sem forgattam.

Nekem – nem utolsósorban az ön alkotóműhelyének munkássága révén – az a benyomásom, hogy a belga film szerepe erősödik Európában. Az egyes műveket a kontinens egyre több országában mutatják be, és nő az olyan belga filmek száma, amelyek legalább a szűk értelmiségi közönség számára hivatkozási alappá válnak-válhatnak. Egyetért ezzel?

Igen. Én úgy látom, hogy mögöttünk van egy erős évtized, melynek szinte minden évére jutott egy-egy nagy nemzetközi figyelmet keltő (francia nyelvű) belga film, amelynek híre messze túljutott az ország határain. Jaco van Dormaellal kezdődött (az ő nagy sikere az 1991-es Toto, a hős (Toto le héros)), aztán jött a Veled is megtörténhet ((C’est arrivé prčs de chez vous) Rémy Belvaux, 1992), és így tovább. A Dardenne-fivérek széles körű elismertségre tettek szert, majd az évtized vége felé Alain Berliner ért el komoly fesztiválsikereket (Rózsaszín életem (Ma vie en rose), 1997). És ez szinte hihetetlen szerencse, mert igazából nem készül sok játékfilm Belgiumban, évente körülbelül tíz-húsz, a holland nyelvű (flamand) filmeket is ideszámítva, ami igazán nem komoly mennyiség. Nagyjából a felük francia nyelvű. Egyre nehezebb fesztiválokra küldeni és akár csak európai forgalmazásba eljuttatni őket. A független filmezés sohasem volt egyszerű, de a helyzete tovább romlik. A produceremtől tudom, hogy az effajta filmek közönsége Európa-szerte fogyóban van. Producerként kockázatos felvállalni egy művészfilmet – tulajdonképpen a csodában kell bízni.

Említette a Dardenne-fivéreket. Népszerűek Belgiumban? Hisz nagy nemzetközi hírnévnek örvendenek, kétszer is nekik ítélték a cannes-i Arany Pálmát, de azt mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Ez rájuk is igaz?

Azt hiszem, régebben érvényes volt rájuk. Én csak egyszer találkoztam Luc Dardenne-nel, még mielőtt Arany Pálmát nyertek volna, de akkor még nem számítottak prófétának. Persze ez mindenütt így van. Az utóbbi időben rengeteget utaztam, és amikor Jugoszláviában jártam, ott azt mondták, hogy Emir Kusturica „gáz”, ami teljesen hihetetlen volt. (derültség) Bármerre megy az ember, ugyanezt látja: Olaszországban Nanni Moretti népszerűtlen, és így tovább. Belgiumban a rendezők világa belterjes: a Dardenne-fivérek, Jaco van Dormael, ezek az ismert nevek mind jó barátok, mindenki ismer mindenkit, megvitatjuk ötleteinket, támogatjuk egymást. Az, hogy Jaco és Dardenne-ék is a saját útjukat járva olyan filmeket készítenek, amelyek egyéni kézjegyüket hordozzák, jelentős motivációs erőt jelentett számomra ahhoz, hogy igyekezzem megtalálni a saját utamat. A filmesek között tehát nincs konfliktus. Számomra inkább érdekes, ahogy egy-egy művész egyre tovább megy a saját hitvallásának megfelelő úton, s így erősen különböző, egyéni filmek születnek.

Vannak már határozott tervei a jövőre nézve? Lehet-e már tudni, mi lesz a következő filmje?

Nem igazán, még nem. Mélyen érdekel a nagyon alacsony költségvetésű filmkészítés. Ez a színészekkel folytatott műhelymunkából ered. Tavaly készítettem egy nagyjátékfilmet igen csekélyke összegből, ennek vágását épp most fejeztük be. Megírt történet volt, de rengeteg improvizációt építettünk be a forgatásba. Három európai nagyvárosban forgattuk. És ugyan szeretnék továbbra is normális költségvetésű nagyfilmeket készíteni, de felfedeztem, hogy dolgozhatok csupán a számomra legfontosabb három dolog, a jó történet, jó színészek és egy kamera hármasságában is. A színészi műhelyekben egy nap akár két rövidfilmet is leforgathatok. Ilyenkor hosszú beállításokkal operálunk, melyek akár egy-másfél órásak is lehetnek, amíg történik valami különleges a színészekkel. Az új, digitális médium lehetőséget teremtett számomra, hogy olyasmit hozzak létre, ami a régi celluloidtechnikával elképzelhetetlen lett volna. Szóval jelenleg épp ezzel kísérletezem, keresem az utam. Nem tudom, hogy mi lesz a következő nagyobb lélegzetű projektem.

Úgy gondolom, a digitális technika rendkívül gyümölcsöző a minimális költségvetésű filmezés számára. Sokkal olcsóbb, mint a celluloid, a vágás nagyságrendekkel egyszerűbb, és így tovább…

17.000 Euróból készítettem egy hosszú játékfilmet. Ez szinte semmi. Normális esetben legalább 5 millió Euró lett volna a költsége. A büdzsék különbsége igazán megejtő. Ráadásul a digitális technológia sokkal sokrétűbben is használható. Szerintem most rengetegen fognak majd filmeket készíteni – persze sok lesz közöttük a pocsék, de hát ez elkerülhetetlen. S hogy mi az új technika legnagyobb előnye? Számomra a forgatás idejének hossza a legfontosabb. Megtehetem, hogy belehelyezem színészemet egy adott szituációba, csak forgatok, forgatok, és egyszer csak történik valami különleges – varázslatos pillanat ez –, amit majd kivághatok, és beletehetek a filmembe.

Ez a módszere? Hagyja játszani, sőt akár improvizálni a színészeket…

A műhelyekben igen, és a legújabb filmemben is nagyon hosszú improvizációs egységek voltak, de azért pontosan tudtuk, hogy a történet merre tart. Én akkor is igen hosszú snitteket forgatok, mikor celluloidra dolgozom, de ez nagyon drága. (nevet) Rendezőként az apró kis véletlenek, rövidzárlatok foglalkoztatnak. Az Egy pornográf kapcsolat is erre épül: a kicsinyke rezdülésekre, melyek a két színész között létrejönnek. Az utolsó filmem másik újdonsága az a felfedezés volt, hogy bárhol forgathatunk: bejöhetünk ebbe a kávézóba, elkezdhetjük a felvételt, és az emberek nem törődnek vele, mert nem úgy néz ki, mint egy „igazi” forgatás: csak két ember egy kis kamerával. Mindez közel áll a dokumentumfilmhez. A film így a valóságban játszódik, valódi emberekkel, akik itt is ülnek. Engem az új technika nem műszaki szempontból érdekel, én azt kérdezem, mit lehet vele véghezvinni? Például egyetlen díszletre sem kellett költenünk, lemehettünk a metróba, akárhová. Nagyon örülök annak, hogy már ugyanannyi pénzből lehet fikciós filmeket forgatni – és én hiszek a fikcióban –, mint amennyiből dokumentumfilmeket. Körvonalazódni látszik egy projektünk, hogy Kínában, talán Sanghajban forgatnánk fikciós filmet, de dokumentumfilmes módszerekkel. Nagyon szeretem a két metódus keverését, van benne valami igazán életszerű, élettel teli. Persze ebben semmi új nincs. Az új hullám idején Franciaországban ugyanígy kimentek az utcára a filmesek forgatni a kis kameráikkal.

Mit jelent az, hogy ön „hisz a fikcióban”?

Tudja, Belgiumban sok filmes érkezett a dokumentumfilmes berkekből, és nagyszerű műveik vannak, magam is szívesen megnézem őket, de számomra a fikció mégis sokkal közelebb van a valósághoz. A fikciót a saját énünk dokumentumának látom, akkor is, ha abszurd. Az én személyes valóságomnak amúgy is sok köze van a fikcióhoz, több, mint a dokumentumfilmekhez.

A megfigyelői paradoxon lenne az oka mindennek? Ha dokumentumfilmet készítenek valakikről, már csak a filmesek jelenléte is belezavar hétköznapi valóságukba: másképp viselkednek, mint a hétköznapokban.

Igen. Talán ezért is szeretem annyira a színészekkel folytatott munkát. Ilyenkor felépítünk személyiségeket, melyek persze nem valósak, de az egész mégis olyan, mint egy dokumentumfilm, amely valaki belső, lelki életét rögzíti. Mintha kutatásokat végeznénk egy emberi lény lelkében. Igen, hiszek a fikcióban. Kamaszkoromban faltam a könyveket, és persze ott van Belgium közismert képregényművésze is… (Bizonyára a Tintin kalandjainak (Les aventures de Tintin) rajzolójára, az Hergé művésznéven világhírűvé lett Georges Remire gondolt.) Én a fikción keresztül fedeztem fel a világot, képregények, filmek, irodalom révén; úgy érzem, többet épültem általuk, mint a valós tények által.

Ha ennyire szereti a fikciót, még nem gondolt arra, hogy maga is írjon? Esetleg egy saját forgatókönyvet?

Gondolkodom rajta, de a Philippe Blasband-nal folytatott munka során azt az érdekes tapasztalatot szereztem, hogy az ő írásai közelebb voltak ahhoz, amit ki szerettem volna fejezni magamról, mint amit magam képes lettem volna megírni. (derültség) Előfordul, hogy valaki más jobban ismer minket önmagunknál. Amikor Dosztojevszkijt vagy Flaubert-t olvastam, magamra ismertem a könyveikben, s épp így volt ez Philippe Blasband-nal is: úgy éreztem, rólam beszél.

Úgy érzem, ez kifejező zárszó. Köszönöm, hogy időt szánt rám.

Én is köszönöm.

(A szögletes zárójelekben olvasható szövegek a szerző kiegészítései.)

(2006-11-30)

 

Gilles asszonya (La femme de Gilles, Frédéric Fonteyne, 2004)
Gilles asszonya (La femme de Gilles, Frédéric Fonteyne, 2004)
140 KByte
Gilles asszonya (La femme de Gilles, Frédéric Fonteyne, 2004) Emmanuelle Devos
Gilles asszonya (La femme de Gilles, Frédéric Fonteyne, 2004) Emmanuelle Devos
42 KByte
Max és Bobo (Max et Bobo, Frédéric Fonteyne, 1998)
Max és Bobo (Max et Bobo, Frédéric Fonteyne, 1998)
103 KByte
Max és Bobo (Max et Bobo, Frédéric Fonteyne, 1998)
Max és Bobo (Max et Bobo, Frédéric Fonteyne, 1998)
87 KByte
Egy pornográf kapcsolat (Une liaison pornographique, Frédéric Fonteyne, 1999), Sergi López
Egy pornográf kapcsolat (Une liaison pornographique, Frédéric Fonteyne, 1999), Sergi López
74 KByte
Egy pornográf kapcsolat (Une liaison pornographique, Frédéric Fonteyne, 1999), Sergi López és Nathalie Bayne
Egy pornográf kapcsolat (Une liaison pornographique, Frédéric Fonteyne, 1999), Sergi López és Nathalie Bayne
101 KByte
Szerelmes Thomas (Thomas est amoureux, Pierre-Paul Renders, 2000)
Szerelmes Thomas (Thomas est amoureux, Pierre-Paul Renders, 2000)
47 KByte
Szerelmes Thomas (Thomas est amoureux, Pierre-Paul Renders, 2000)
Szerelmes Thomas (Thomas est amoureux, Pierre-Paul Renders, 2000)
50 KByte
A Rashevski tangó (Le tango des Rashevski, Sam Garbarski, 2003)
A Rashevski tangó (Le tango des Rashevski, Sam Garbarski, 2003)
158 KByte
A Rashevski tangó (Le tango des Rashevski, Sam Garbarski, 2003) Hippolyte Girardot és Tania Garbarski
A Rashevski tangó (Le tango des Rashevski, Sam Garbarski, 2003) Hippolyte Girardot és Tania Garbarski
47 KByte

358 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső