Beszélgetés Fillenz Ádámmal, a Friss levegő című film operatőrével
|
21 KByte
|
Miközben e bevezető sorait írom már elkezdődött a bergeni fesztivál, Norvégia legnagyobb filmfesztiválja. A mustrán két másik magyar alkotás – Pálfi György Taxidermia és Hukkle című filmjei – mellett a Friss levegőt is bemutatják. Kocsis Ágnes első nagyjátékfilmje ismét egy nemzetközi fesztivál versenyfilmjei között szerepel. Nálunk legutóbb a Pécsi Filmünnepen vetítették, ahonnan a rendező egy Arany Benjámin társaságában távozott. Arra, hogy mi áll az egyértelmű szakmai siker mögött, részletes elemzés adhat választ. Én arra voltam kíváncsi, hogy ki állt a kamera mögött?
Amikor stáblistákon látom kiírva a neved, mindig eszembe jut Fillenz István képzőművész. Nem gyakori ez a vezetéknév. Esetleg rokonok vagytok?
Igen, Fillenz István az apukám.
Akkor azt mondhatjuk, hogy inspiráló családi háttered van.
Igen, sokan művészek: a nagypapám Horkai János, aki a Nemzeti Színházban volt színész, ma már örökös tag; az apukám, akit említettél, ma már ritkábban fest, inkább rajzfilmekkel foglalkozik. Anyukám textiltervező és divattervező volt, most stylist; és a nagybátyám is operatőr. Azt mindig tudtam, hogy valami művészi hivatásom lesz. A kisképzőbe jártam fotószakra, de egy ideig nem voltam benne biztos, hogy merre is megyek, mi leszek. Valamikor a második vagy talán a harmadik évfolyam alatt döntöttem el, hogy operatőr szeretnék lenni egyrészt azért, mert egy alkalommal meghívták Koltai Lajost, hogy tartson előadást az operatőri munkáról, és tetszett, amit mondott, illetve már régebbről ismertem a munkáit. Emellett pedig, ott volt a nagybátyám, akivel időnként eljártam forgatásokra. Tehát így alakult, hogy az operatőr szakra jelentkeztem.
Számított a felvételednél, hogy volt már valami közöd a filmkészítéshez, a kamera használatához?
Nem, inkább a fotózás számított. Első nekifutásra nem vettek fel, de már ott is eljutottam az utolsó fordulóig. Akkor életemben először használtam filmkamerát, mert az utolsó fordulóban a jelentkezőnek egy nap alatt, 6 perc nyersanyagból le kell forgatnia egy fekete-fehér filmet. Tehát elsőre nem vettek fel, Kende János azt mondta, hogy még túl fiatal vagyok, de bíztatott, hogy próbáljam meg majd még egyszer. Két év múlva indítottak újabb osztályt, de a következő felvételiig eltelt időt nagyon jól tudtam hasznosítani: nyelvvizsgáztam, elvégeztem egy kameraman-tanfolyamot, egy segédoperatőr tanfolyamot, tehát abszolút a felvételire gyúrtam. Másodszorra felvettek, és Kende János, illetve Bíró Miklós osztályába kerültem.
Szeretném, ha tisztáznánk valamit, melyik volt a vizsgafilmed: az Ember a tükörben vagy a Friss levegő? Veled kapcsolatban mindkettő mint vizsgafilm szerepel az írott sajtóban.
Vizsgafilm az Ember a tükörben, de a diplomafilmem a Friss levegő. Az Ember a tükörben egy negyedéves vizsgafilm volt.
Milyen véleményezést kaptál az egyetemen a Friss levegőre?
Még csak szóban kaptam meg, de mindenkinek nagyon tetszett. Még nem diplomáztunk le. Megtehettük volna, csak még nem nagyon volt rá idő. A filmművészetin nem olyan szigorú a rendszer, hogy az ötödik év végén le kell tenni a diplomát, hanem amikor megvan a diplomafilm, kész van, és az ember már tud róla írni valamit, akkor lediplomázik.
Érzed a jelentőségét annak, hogy a Friss levegő komoly szakmai elismeréseket kapott és kap?
Igen, mindenképpen. Előtte is valamelyest ismertek a főiskolások, meg a kisfilmes körök – ha van ilyen egyáltalán –, de mondjuk a reklámfilmesek nem nagyon. Attól kezdve, hogy a Friss levegő megjárta Cannes-t, azt mondhatom, folyamatosan dolgozom.
A cannes-i szereplés és díj a külföld figyelmét is felhívta rád, az operatőrre?
Azóta még nem kerestek meg, de benne van a pakliban. Minden nemzetközi meghívás esély erre. Most például a londoni filmfesztiválon fogják vetíteni a filmet.
Kocsis Ágival a 18 kép egy konzervgyári lány életéből című filmben már dolgoztatok együtt. Ez a film hozta, hogy te lettél a Friss levegő operatőre?
Igen, alapvetően igen. Az volt az első közös munkánk Ágival, és utána szinte az összes vizsgafilmjét és iskolai feladatát közösen csináltuk. Arra gondoltunk, hogy neki is kell egy diplomafilm, nekem is, és hogyha összefogunk, minden szempontból, többek között anyagi szempontból is könnyebb lesz: nagyon kevés pénzből készült ez a film, úgy 13-14 millió forint volt rá.
A forgatókönyv kialakulásánál is ott voltál?
Igen. Sőt, ez az egész úgy indult, hogy kisfilmet forgatunk, mert csak arra volt pénz. A főiskola azt hiszem, csak 4 milliót tudott adni, ami éppen, hogy elég egy kisfilm elkészítésére – vagy még arra sem. A forgatókönyv viszont, ahogy alakult, eljutott oda, hogy egy körülbelül 50 perc hosszú film készült volna belőle, ami kisfilmnek hosszú, nagyjátékfilmnek viszont rövid. Annyira jó volt az alapanyag, hogy végül úgy döntöttünk összehozzuk, hogy nagyjátékfilm legyen. Pusztai Ferenc producer nélkül ez nem sikerült volna.
A helyszíneket is együtt választottátok ki?
Persze. Voltak egymástól függetlenül talált helyszínek és voltak közösen felfedezettek is. A helyszínkeresés mindig nagyon nehéz dolog, és elég hosszú procedúra. Valamikor december végén kezdtük előkészíteni, és egészen a forgatás előtti napig dolgoztunk az előkészítéssel. A forgatás húsz nap volt, és március elején kezdtük. Sok helyről szedtük össze a helyszíneket: a belsők egy részét az Észak-Pesti Kórházban; a külső részeket, a homokozókat, park jeleneteket a Bécsi úttal szemben, az EuroCenter közelében vettük fel, vagy mondhatnám a Duna Plaza mögötti betonhidat, amit én már nagyon régen kinéztem magamnak, és már nagyon szerettem volna valamit forgatni ott. Dolgoztunk a Toronyház étteremben az Ecseri útnál is… Az étteremben elég problémás volt forgatni, mert ott egy nappali jelenetet kellett felvenni, miközben leggyakrabban – mint akkor is – éjszaka forgattunk.
Miért kellett a jelenetet éjszaka forgatni?
A színészek elfoglaltsága miatt például. De nagyon sok olyan jelenet volt, ami éjszaka játszódik, illetve nagyon sok olyan jelenet, ahol nem lehet kilátni az ablakon; és ezeket éjszakai forgatás során kellett felvenni. Úgy kellett bevilágítani, mintha éppen nappal lenne, ez érdekes feladat volt. Nehéz volt éjszakánként forgatni: az ember pár nap alatt átáll az éjszakára, és akkor jött a nappali forgatás és újból vissza kellett állni, szóval elég kimerítő volt.
A lakás jeleneteit hol vettétek föl?
Az előkészítésben még részt vett egy díszlettervező, akinek aztán végül nem volt ideje elvállalni a filmet, így végül nem is volt díszlettervezőnk. Ott voltunk mi a stáb, vagyis Ági, Andrea Roberti (társ-forgatókönyvíró, társrendező) és én, de rajtunk kívül végül nem volt egy olyan ember, aki az egészet koordinálta volna. De ez a díszlettervező ajánlotta, hogy nézzük meg az Észak-Pesti Kórház épületét, mert az tök üres, és mások is forgathattak már ott. Megnéztük és rájöttünk, hogy abszolút megfelelő, viszont tényleg teljesen üres: se áram, se víz, semmi. Nekünk, a stábnak kellett mindent kiépíteni – ha jól emlékszem, a negyedik emeleten –, az áramot, melegvizet stb. Létre kellett hoznunk egy lakást.
Azt szokták fölróni a film hibájául, hogy túlságosan retró hangulatú lett a lakásbelső. Szerinted is így van?
Igen, Ágival mindig csodálkozunk is ezen, mert valójában ma Magyarországon nagyon sok helyen ez nem a retró miatt van, hanem ez a valóság: ott van az erdős poszter a falon, a piros telefon és a Videoton tévé. Nagyon sokaknak ez már retró hangulat, olyanoknak, akik nem ebben élnek, de mi voltunk egy csomó helyen, ahol ez nem retró. A filmbeli Megtalált Szívek Klub helyszíne, amit Csepelen találtunk, az is olyan, amilyennek a filmen látod, mi csak neonokkal, lámpákkal, lufikkal rásegítettünk egy kicsit. Amikor kerestük például a lakásjelenetekben látható posztert, és eljutottunk a Deák téri poszter-üzletbe, nem volt nekik: fel kellett keresnünk a nyomdát, ahol ezeket csinálják, hogy kaphassunk egyet, tehát veszik az emberek ma is.
A vécéjeleneteket egy működő nyilvános vécében vettétek fel, vagy építettetek egy megfelelő helyiséget?
Az egy igazi nyilvános vécé. Szerintem, Ágival megnéztük az összes létező budapesti nyilvános vécét, még azokat is, amelyek éppen zárva voltak. A lehetőségekhez képest ez volt a legjobb. Gondolkodtunk persze azon, hogy fölépítjük, és nyilván sokkal könnyebb lett volna forgatási szempontból, de végül nem így történt. Nagyon pici hely volt, nagyon hideg volt, de nem volt pénz, hogy bármit fölépítsünk, így eredeti helyszínen kellett forgatni. Kicsit átalakítottuk az eredeti helyet: más ajtókat tettünk fel, berendeztük más bútorokkal, kitapétáztuk a helyiséget.
A Filmszemlére gyakran nem a film legvégső változata jut el. Nálatok hogy történt? Mikor láttad először a végleges változatot?
Igen, nálunk is ez történt. A Filmszemlén, a premieren láttuk mi is először végig a filmet, mert körülbelül a vetítés előtt egy perccel érkezett meg az utolsó húsz perc Bécsből. A nyilvános premier előtti napon, a sajtóvetítésen az utolsó húsz percet dvd-ről kellett levetítenünk, sajnos. Az első változat után még dolgoznunk kellett rajta, Cannes-ba már természetesen a végleges változat ment.
35-ös nyersanyagra forgattatok?
Nem, 16-osra. Ez is az alacsony költségvetés miatt volt, de nem akartunk azért minden áron kompromisszumot kötni a minőség rovására, így a nyersanyagokra nagyon odafigyeltünk. A 16-os nyersanyagok között is nagyon nagy különbség van, ha mondjuk az ember egy 500 ASA-s, érzékenyebb anyagra dolgozik, akkor szemcsésebb a kép. Ilyen anyagot csak a legvégső esetben használtunk, amikor például nem volt elég fény: a vécében, vagy az éjszakai nagytotáloknál. Egyetlen kameránk volt, a főiskola kamerája, azt használtuk. A lámpákat egy Starlight nevű cég biztosította és nagyon rendesek voltak, mert minden szükséges felszerelést ingyen adtak, és csak az embereiket kellett kifizetnünk, akik a forgatáson dolgoztak nekünk. Ilyen segítséget nagyjátékfilmhez, ha jól tudom Magyarországon még senki nem kapott eddig.
A hátterek a legtöbb esetben tompa fényűek, homogén színűek, és így nagyon karakteresen elválik a két fő szín: a piros és a zöld. Ezt utómunkával értétek el?
Nem, eleve a jelmezek kitalálásakor, a hátterek kitalálásakor úgy jártunk el, hogy ne vonzzák el a tekintetet a fő hangsúlyokról, de önmagukban is nagyon fontosak legyenek. Sokáig tartott, amíg a színvilágot így kiagyaltuk.
Sok minden ott dőlhet el a forgatáson. Adódtak olyan helyzetek, amelyekben szakmai okokból te döntöttél?
Nem, ez nem volt jellemző, Ágira ez nem jellemző, és én se vagyok ilyen, nem nagyon improvizálunk, inkább mindent jó előre, körültekintően kitalálunk. Rengeteg próba van a színészekkel a forgatás előtt és a forgatás helyszínén is.
A színészek kiválasztásában is részt vettél?
Tulajdonképpen igen, ebből a szempontból is közös volt a munka, minden castingon ott voltam, felvettem a próbafelvételeket. A kislány megtalálása ezen belül egy őrületes történet volt. Egyrészt, ugye mi helyszínt kerestünk, egy szabászati középiskolát. Az ilyen jellegű iskolákban kihirdettük, hogy akinek kedve van részt venni egy szereplő válogatáson, jöjjön el. Az egyik ilyen iskolába bementünk, és a teremben, ahol végighallgattak bennünket, hátul a sarokban állt egy kislány. Ági kiszúrta őt, és szólt nekem, erre én is fölfigyeltem rá – én elsősorban a helyszínt néztem, ő meg persze a szereplőket is –, és akkor egyből megéreztük, hogy ő lehetne ez a lány, Angéla… és ő lett. Ott tanult, abban az iskolában, ahol az iskolai jeleneteket vettük. Nagyon jó volt vele dolgozni, és ő is nagyon élvezte a forgatást még akkor is, ha ez egy ilyen low budget kaland volt.
Terveztek újabb közös filmet?
Igen, úgy néz ki, Ági következő filmjének is én leszek az operatőre.
Lehet már róla beszélni?
Annyit igen, hogy Ági már nyert pénzt az előkészítésre, írogatja a forgatókönyvet, és már van is egy első verziója. Tavaszig tart az előkészítés, helyszínelés, szereplőválogatás, reméljük, hogy nyerünk pénzt a forgatásra, és akkor jövőre az is elkezdődhet.
Amikor telefonon egyeztettük az időt, említetted, hogy most is éppen forgatsz.
Igen, egy kisfilmet, a Future Films nevű céggel, amely reklámokat is készít, és Ujj Mészáros Károly új kisfilmjeit is gyártja. Ezt a kisfilmet
Komenczi Norbert rendezte, ő is főiskolára járt, egy-két évfolyammal fölöttem végzett. Emellett pedig reklámokon is dolgozom.
További nagyjátékfilmre van meghívásod?
Hát, van egy pár: Béres Daninak van egy terve, akivel a Páternosztert csináltuk, neki van egy kész forgatókönyve, éppen pénzt keres rá; Orosz Dénes is nyert forgatókönyvírásra pénzt, aki a Mellettedet rendezte; és van néhány koprodukciós filmterv is magyar rendezőkkel. A legkorábban mégis Ági vagy Dénes filmjére számítok.
Gondoltál már arra, hogy valaha majd rendezz is?
Igen gondoltam, de nem akarok olyan nagyon. Az operatőri munka most alapvetően kielégíti az igényeimet, nem gondolok a rendezésre.
A dokumentumfilmmel hogy állsz?
Az egészen más mentalitást kíván, ott a megtervezettség mint olyan, nem nagyon létezik. Sokszor az ember bemegy valahová, olyan helyre, ahol akkor van először életében, gyorsan kell dönteni, a világítást például egyáltalán nem tudja befolyásolni. A dokumentumfilm tehát sokszor nagyon improvizatív műfaj, egészen másfajta érzékenységet kíván meg, mint egy nagyjátékfilm vagy kisfilm. Én nem annyira kedvelem, ennek ellenére éppen most csinálunk egy dokumentumfilmet a nagymamámról.
Ez valamiféle családi dolog?
Igen, de csak félig meddig. Erre is most nyertünk pénzt pályázaton a Filmpozitív nevű céggel, amely fölkarolta a produkciót. A rendezője Schuster Richárd, a TV2 Tényekjének riportere. Ő is oda járt a főiskolára, onnan ismerem. Kellett csinálnia egy diplomafilmet, beszélgetni kezdtünk lehetséges témákról, és végül is elmeséltem a nagymamám és egykori vőlegényének a történetét. A vőlegény híres grafikusművész volt, mesekönyvet is írt, majd később elvitték a háborúba, és nem tért vissza többet. Szóval szerelemről, háborúról szól a történet. A következő szemlén már látni lehet.
Reklámfilmek? Szereted vagy kényszerűség, mert pénzt kell keresni?
Én szeretem, nagyon sok lehetőség van benne, technikailag nagyon érdekes dolgokat ki lehet próbálni, és nekem eddig még a reklámban is mázlim volt, mert még ezen a műfajon belül is jó színvonalú reklámok készítésében vehettem részt, amikben valami történet, poén is van. Vranik Rolanddal csináltam például reklámokat, a T-Online-nak. Rolanddal is nagyon jó dolgozni, noha még csak reklámokat csináltunk, de nagyon élvezem vele a munkát. Ebben a műfajban nagyon gyorsan kell dolgozni, rövid idő van egy ötlet kidolgozására, a munka előkészítésére, a forgatásra. Mindenre összesen egy vagy maximum két hét van. Néha jó lenne, ha legalább az előkészítésre több lenne az idő, mert szerintem minden azon múlik.
(2006-10-28)
Fillenz Ádám 1980. március 24-én született Budapesten.
1994-től 1998-ig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotós szakát végezte el,
2000-től 2005-ig a Színház- és Fimművészeti Egyetem operatőr szakát.
Filmográfia:
Babszi, r. Schuster Richárd, 2006
Friss levegő, r. Kocsis Ágnes, 2006
Hét hónappal később, r. Béres Dániel, 2005
Melletted, r. Orosz Dénes, 2005
Szupermosás, r. Gergely Zoltán, 2005
Csibész, r. Gergely Zoltán, 2004
Páternoszter, r. Béres Dániel, 2004
Ember a tükörben, r. Gidor Attila, 2004
18 kép egy konzervgyári lány életéből, r. Kocsis Ágnes 2003
díjak:
Mediawave 2005, KODAK- a legjobb operatőrnek járó díj (Ember a tükörben, r. Gidor Attila)
Cinefest – Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja – a legjobb operatőrnek járó Kodak díj (Páternoszter, r. Béres Dániel)
|
|
